Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1-2. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. CG go mg at? Da ms ®tf GBd® CGsmgjFsBs (^“©©eiMcgmG XIX. évfolyam, 1-2. szám 2001. január-február A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.- Ft - $3.50 Elment a nemzet színésze A nemzet színésze, a nemzet hőse volt. A Nemzeti hőse is. Bátor, szókimondó, szelíd és könyörtelen igazságosztó. Szomorú, s csöndes hérosz, amikor a bátrakra s a szókimondókra is fittyet hányt a világ. Sinkovits Imre színművész, aki éveinek csaknem a felét boldogan viselt kötelékkel a Nemzeti Színházhoz kötözte, 73. életévében itthagyta az e világi nagy kompániát. Színiakadémista korában hajós akart lenni. S mert tudta, hogy „a nagy vizek bejárásához világító tornyokra van szükség”, Illyés Gyula irányába indult el. Először a Puszták népét vette kézbe, aztán - kisvártatva - rátalált a költőre magára is. Meg az „asztalfiának” írt nagy versre, az Egy mondat a zsarnokságról című „zsoltárra”. Sütő András, Sinkovits életének másik világítótornya (s bölcs szerző, édes cimbora, tréfás kedvű laudátor is egyben) azt állítja, ez a vers hasonította azután a színészt erkölcsi kötelességben is a költőhöz. Szolgálatnak tekintette mindegyikőjük a maga isteni elrendelés szerint kijelölt mesterségét. Nem többnek és nem kevesebbnek, mint amilyen a néptanító szolgálata. Amikor Ablonczy László, majdani Nemzeti színházbeli direktora még színházi újságíró korában arról faggatta, szerinte mit jelent ma színésznek lenni, Sinkovits Imre Sütő Andrást citálta válaszul: „A színház több, mint közönséges intézmény: hatalom is egyben.” Aztán a saját szavaival folytatta az Erdélyből hozott gondolatsort: .Amellyel lelkeket, népet építve kell élnünk.” És a hangsúly kedvéért megismételte e szót: „Építve - mondom.” Páratlanul gazdag, teremtő s termékeny élete - persze - nemcsak égiektől kapott képességeivel, de erkölcsi szilárdságával is magyarázható. Sinkovits Imre számára az Isten-haza-család hármas tartópillér nem újmódi találmány, rendszerváltozásos fifika volt, nem az utolsó évtized társadalmi-politikai változásainak megfelelő „arculatváltás”. Magánéletét és művészi munkásságát a kezdetektől fogva ezekre az etikai sziklatömbökre emelte. 1956-ban is... És hogy tudta gondozni, ápolni barátságait! Szobrászokkal, festőkkel, egykori óbudai iskolatársaival, lelki testvéreivel, a nála gyöngébbekkel, meg az ígéretes fiatalokkal! Nem hallottam, hogy lettek volna haragosai az irigykedésre, indulatoskodásra mindig kész színházi világban. De másutt se. Utolsó éveire pedig, amelyekről sosem gondoltuk, hogy az utolsók, kiváltképpen rátelepedett a higgadtság, a bölcsesség, a megbocsátó türelem. A gyarlóságok fölött messzire tekintő szelíd (és sosem gőgös!) fölény. Az a csöndes derű, amely azoknak sajátja, akik (mert megálmodták?, mert megsúgta őrzőangyaluk?) érzik, nem sokáig tartózkodnak már ezen a parton. Halálának megdöbbentő hírére az ország lakossága egyenként veszi elő emlékei közül a maga Sinkovits Imre-képét. Tudom, többen idézik föl magukban e szomorú órán a Tizedes meg a többiek című film mulatságos figuráját, mint a fenséges királyokat, patetikus hősöket, a drámai alakításokat. Ne bánkódjunk emiatt. A legtöbbet adta a hétköznapi embereknek ezzel a - kifejezetten az ő kedve szerint átírt - szerepével Sinkovits Imre: biztatást a mindennapi hősiességre, jelzést, hogy a túlélésnek is lehet pátosza, s hogy a furfang, az óvatosság is bátorság olykor. Az életet folytatni kell, méghozzá - ha lehet - derűsen. Ezt üzente Sütő András Balkáni gerléjének professzoraként is, valahányszor színre került ez a kellőképpen, mind a mai napig nem méltányolt, modem népi játék. (Magyar Nemzet) A jobboldal reneszánsza A globalizmus, a baloldal, a szélsőliberalizmus - korábban rendkívül szervezett - csoportjainak menetelése ma már nem tűnik olyan erőteljesnek, mint korábban, a baloldali, liberális terror hatalma repedezni látszik az egész világon. Amikor tavaly, november elejétől George W. Bush ellen hatalmas kampányok - sajtóhadjáratok és utcai tüntetések - szerveződtek, a baloldal ismét a régi ócska trükköt próbálta elsütni: a republikánus jobboldal - és személy szerint Bush is - az emberek tömegeinek sorsa iránt közömbös „gazdagokat” képviseli, ez már „történelmi hagyomány” a konzervatívoknál. Ezzel szemben a novemberi választás is bebizonyította, hogy a Bushcsapat iránt az amerikai középosztály és a vidék érez osztatlan bizalmat, míg A1 Gore mögött éppen a nagyon gazdagok és a munka elől húzódzkodó rétegek s a másságosok liberális osztagai sorakoztak föl. Amikor december 14-én végleg megmásíthatatlan ténnyé vált Bush győzelme, az ezervalahány négyzetméteres kastélyában regnáló Pintér Dezső stábjának üdvöskéje, Stahl Judit ekképpen konferálta be Bush győzelmét, az apa és az anya után most már a fiút is bemutatva. „Ifjabb George Bush fiatal korában nem vetette meg az italt, ittas vezetés miatt már bíróság előtt is kellett állnia.” „Anyja kamaszkorában ecetet csöpögtetett a szájába, ha raszszista kijelentést tett.” „Apja miatt elnézték neki a külpolitikai tájékozatlanságát.” Vagy egy másik baloldali híradó a beiktatási ceremónia idejéből (RTL Klub, január 21., éjfél): „A Fehér Ház előtt tömegek tüntettek, de George Bush azért táncra perdült a feleségével.” Ezek a magyar szélsőliberális média mondásainak valóságos gyöngyszemei. Nyilvánvaló, hogy ez a média rettegve figyeli, ki lesz Budapesten az új amerikai nagykövet, a kulturális attasé, és így tovább, döbbenten tépelődik azon, hogy az SZDSZ-frakkoknak vajon nem kell-e minimum négy évig mosolyognia odahaza, amíg újból használatba vétetnek a Szabadság téri fogadásokon. Bizony, a baloldal több hatalmas pofont kapott mostanában. Már ideje is volt, tegyük mindjárt hozzá. Ausztria keményen helyt állt a szankciók idején, és az osztrák kitartás meghozta gyümölcsét a baloldali zsarolókkal szemben. Már nagyon közel vannak az itáliai választások is, ahol átütő jobboldali győzelem várható. S ami a várható győzelemnél is érdekesebb: Ausztria után most újra egy radikális jobboldali pártot emelhetnek majd be a parlamentbe, a Fini-vezette Nemzeti Szövetséget. Ezzel európai tabuk dőlnek meg újra, a szemétdombra kerül az a szabadkőműves vezérelv, hogy balra a legagresszívebb szélsőségesek is védelmet élvezve tenyészhetnek, utcán és parlamentben regnálhatnak, jobbra viszont általános kuss van, a baloldal választja ki, hogy jobbról kit enged a hatalom közelébe. Az amerikai elnökválasztási győzelem jelentősége nem abban van, hogy előrevetít egy olyan politikát, amely radikális gyorsasággal képes átrajzolni a hagyományos jobboldali-baloldali térképet, hanem abban, hogy Bush győzelme Európában szabadíthat fel hatalmas szellemi erőket, erőforrásokat, s ezek viszont láncreakció-szerűen gyűrűzhetnek tovább, vissza, Amerika felé. Nem véletlen például, hogy a baloldali médiaterror talán Németországban a legerősebb. Ismeretes Joschka Fischer német külügyminiszter hajdan oly látványos rendőrverő akciója. Lovas István idézi a Neue Zürcher Zeitungot, amely szerint Fischer egy politikai vita alkalmával hajdan helyeselte a vietkong legszadistább tetteit is, „ha az igaz ügyet szolgált”. Ezzel Fischer nem kevesebbre, mint a bélcsavarások „apoteózisára” vállalkozott. Tehát a baloldal ilyen embereket szabadított rá Európára és emelt pozícióba. Ilyen Dániel Cohn- Bendit, a ’68-as párizsi barikádharcos, aki már rég áttette a székhelyét Frankfurtba, s az ottani városháza „multikulturális irodáján” regnál, szerencsére az utóbi időben már nyesegetik a szárnyait. Csak remélni lehet, hogy a mélyben már érlelődik a német elhatározás is az elveszett identitásuk visszaszerzésére. Magyarországon már 2000 ingatlan van izraeli tulajdonban - köztük szállodák, játékkaszinók, bevásárlóközpontok és persze lakások ezrei -, de a zsidó lapok arról cikkeznek, hogy a magyarországi „antiszemitizmus” nehezíti a további ingatlanvásárlásaikat. Érdemes volna ennek az „antiszemitizmusnak” egy kicsit utánanézni. (Folytatás az 5. oldalon.) BORBÉLY ZSOLT ATTILA Kompromisszum vagy önfeladás? A PDSR, A „DEMOKRÁCIA MEG- mentője” s a kétoldali ellenzék A román történelembe minden bizonnyal úgy vonul be a 2000-es választáson a PDSR (avagy TDRP) által alkalmazott taktikai húzás, amivel mesterségesen felhozta reális erejének kétszeresére a Nagy Románia Pártot (PRM avagy NRP), mint a mindekori legnagyobb és legsikeresebb választási manipulációk egyike. Egyre több elemzés és egyéni élményrögzítés foglalkozik a PRM senki által előre nem A Protestáns Szabadegyetem 2001. évi találkozója Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem május 26. - június 1. között Erdélyben tartja 2001. évi Akadémiai Napjait. A konferencia városnézéssel és találkozásokkal kezdődik Nagyváradon, Kalotaszegen és Kolozsváron, a vasárnapi megnyitó istentisztelet a kalotaszegi Nagypetri középkori református templomában lesz Réti Katalin szabadkai református lelkész szolgálatával. A nagyenyedi református kollégium megtekintése után Gyulafehérváron Jakubinyi György r. katolikus érsek fogadja a résztvevőket. Május 28-tól a háromszéki Illyefalva „KIDA” keresztény ifjúsági konferenciatelepén tárgyalják meg a találkozó témáját: Erdély - európai régió. Kató Béla, Toplánszky Ákos és Lászlóffy Aladár bevezetői után további jeles erdélyi, magyarországi és nyugati magyar előadókat, valamint igehirdetőket hallhatnak a résztvevők, részben kerekasztal-beszélgetések során. Változatos kultúrműsor, kirándulás Brassóba, hangverseny a híres evangélikus Fekete-templomban egészíti ki a gazdag programot. A konferencia után, június 2-án lehetőség lesz a részvételre a híres csíksomlyói búcsún. Érdeklődés, jelentkezés (legkésőbb március 31-ig): Kótai István, Itasruhweg 21, CH-8245 Feuerthalen, tel./fax: +41-52-659-2506. látott és előre nem jelzett előretörésével. A közös konklúzió pedig az, hogy a PDSR keze van a dologban, vagyis a suttogó propaganda s a pártapparátus megbízhatóbb része a PRM melletti agitálás kapta feladatul a központból. Iliescu pártjának volt miből „adni”. Nemcsak az utal erre az első pillantásra mellbevágó feltételezésre, hogy a PDSR a fő haszonélvezője a szélsőjobb előretörésének, mivel így demokratikus színben tűnhet fel, hanem konkrét felmérések is, miszerint az első fordulóban a Vadim Tudorra szavazók 16 százaléka a második fordulóban Iliescut támogatta. Ami a haszonélvezetet illeti: Iliescunak sikerült tíz év után ismét a demokrácia megmentőjének szerepében tetszelegnie, de ami még ennél is fontosabb: csak ily módon volt számára biztosított az elnöki szék, hisz még legádázabb ellenfelei is őt támogatták a „nagyobb rosszal” szemben. Egy jobboldali jelölt komoly ellenfél lett volna, akivel meg kellett volna küzdeni TV-vitákban, aki a választási kampány témájává tehette volna Iliescu mindmáig tisztázatlan szerepét az 1989 decemberi puccsban, a vásárhelyi pogromban, valamint a bukaresti bányászjárásokban. Másrészről haszonélvező a PDSR azért is, mivel kialakult egy olyan parlamenti felállás, melyben a párt, habár kisebbségben van, magabiztosan kormányozhat: Nyugatbarát vagy legalábbis a demokrácia keretén belül maradó törekvéseiben számíthat az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt, s a Demokrata Párt alkotta „demokratikus ellenzékre”, etatista, centralista és/vagy kisebbségellenes kezdeményezéseiben pedig a Nagy Románia Pártra. (Természetesen ez utóbbi esetben a jobboldali román ellenzék is besegíthet, nemzeti kérdésekben - lásd például az egyetem ügyét - nem ritka a román falanx-szerű szavazás.) A jobb és bal kifejezés persze csak pontosításokkal használható román politikai paletta, s különösképpen a kormánypárt, valamint a PRM tekintetében, melyek retorikájában és törekvéseiben gyakran összekeverednek jobb- és baloldali jellegzetességek. A Nagy Románia Párt ideológiája egyértelműen szélsőjobboldali, gazdasági elképzelései viszont inkább baloldalinak nevezhetők: az állam fokozott szerepvállalását hirdetik. A PDSR gazdaságpolitikája baloldali annyiban, hogy minden jel szerint óvakodik a piacelvű reformok bevezetésétől. Ideológiai szempontból jobb- és baloldali elemek egyaránt fellelhetők a programjában. (Folytatás a 4. oldalon) CZÉRE BÉLA