Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2000-12-01 / 12. szám

2000. december

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

3. oldal

IFJ. FEKETE GYULA

Nem mindegy, hogy ki az elnök!

CZÉRE BÉLA

Másságváros: Budapest

Miamiban élő, 1949-es emigráns ismerősömmel latolgattuk október végén az amerikai elnökválasztás várható eredményét. „Nincs sok értelme találgatni a választás következményeit, ugyanis szinte semmilyen különbség nincs a két nagy párt politikai céljaiban, választói táborában, vezető személyiségeinek a habitusában!” - mondta valahogy olyan hangsúllyal, miszerint az átlagos amerikait ez a kérdés lényegében nem érdekli. A választások értelme csupán annyi - mondta -, hogy megakadályozza valamely elit tartós berendezkedését az államhatalom csúcsán. Amikor új lakó költözik a Fehér Házba, akkor legalább háromezer magas beosztású tisztviselő távozik, illetve lép be.

Nemcsak a kormánytagok és helyetteseik, a nagykövetek cserélődnek, hanem a kiteijedt nemzetbiztonsági apparátus, tanácsadók, hivatalvezetők sokasága is. A cserélődés akkor is meggátolja az állam elbürokratizálódását, ha az új hivatalnokok nem hoznak magukkal új szellemiséget. Nem az új szellemiség a lényeges, hanem a korábbi lobbykapcsolatok megszűnése. Az államapparátus megújulása nyolcéves demokrata kormányzás után lassan időszerűvé válik, de ugyanezt elmondhatnánk nyolcévnyi republikánus kormányzást követően is - fejtette ki véleményét floridai ismerősöm.

Lehet, hogy a korábbi évtizedek kurzusváltásait ez a belpolitikai szempont motiválta, és akkoriban valóban másodlagos volt ennek a hatása a külügyekre és így Magyarországra is. Az elmúlt hónap eseményei azonban arról győztek meg engem, hogy számunkra nem lehet közömbös a győzelmet arató elnökjelölt kiléte. Amíg mi az érdektelenek nyugalmával szemléltük az amerikai eseményeket, addig itthon egyre több olyan posztkommunista táborba tartozó személyiség és sajtóorgánum nyilvánította ki rokonszenvét a demokrata-jelölt A1 Gore mellett, hogy sokunkban sötét gyanú támadt: talán ők tudnak valamit, amit mi még nem tudunk?

Csak idézek néhány ilyen esetet. Az egyik kereskedelmi rádiós hírszerkesztő komor hangon olvasta be a választási eredmények számlálása idején a számára kedvezőtlen hírt, miszerint „Sajnos még mindig Bush vezet”. Mindig is bosszantott a Kádár-korból ránk maradt direktben politizáló „tájékoztatás”, különösen akkor, ha távoli, ránk nem is tartozó ügyekben nyilvánult meg ez a pártos buzgalom.

Vajon miért drukkol ez annyira a demokratáknak, hogy még a tárgyilagos híradás követelményét is mellőzi? Azokban a hetekben különösen felháborított az, hogy Alkotmánybírósághoz fordultak a rádiósok és a televíziósok, mert megfélemlítésre alkalmasnak és személyes alapjogaikat sértőnek tartják az újságírók múltjának átvilgítására irányuló törvényt. Azt a törvényt, amely a titkosszolgálati archívumok adatai alapján igazolást adna nekik arról, hogy náci vagy kommunista ügynökök voltake a diktatúrák évtizedeiben, vagy sem.

Nem értettem, hogy miért örülnének ezek a spiclik és besúgók, a mások személyes jogait korábban gondolkodás nélkül megsértők A1 Gore győzelmének? Akkor még nem tudtam arról az amerikai felmérésről, miszerint az ottani sajtó és elektronikus média munkatársainak is a 70%-a demokrata elkötelezettségű.

„Amerikában hagyományosan a demokraták vállalják magukra a szegénység és a rasszizmus elleni küzdelmet!” - állítja mint tényt egy másik műsor. Nem lehetnek régiek ezek a hagyományok, hiszen ugyanezen rádió - még a szocialista korban - olyasmiket állított a demokratákról, hogy azok eredendően a déli rabszolgatartók, majd a faji megkülönböztetés érdekeit szolgálták, és a Ku-Klux- Klan politikai védnökei voltak!

Egy futtatott marxista-lukácsista szociológusnő úgy nyilatkozott a televízióban, hogy míg Gore a költségvetési többletet a jóléti állam céljának megfelelően elosztaná, például amerikaiak millióira kiterjesztené az egészségbizotsítást, addig Bush az amúgy is nagyon gazdagoknak kedvezne az adócsökkentésével. Az egy táborba tartozó „vita” résztvevői közül hallgattak azok, akik tudták azt, hogy Clinton már 1992-ben is hangzatos egészségbiztosítási programot ígért, amiből nem valósult meg semmi, és hallgattak azok is, akik már tudták azt, hogy Bush és a republikánusok inkább azokban az államokban győztek, ahol alacsony vagy közepes az átalgjövedelem. A magasabb átlagjövedelmű államokban, a keleti partvidéken, a Nagy Tavak mentén és Kaliforniában A1 Gore győzött - itt úgy tűnik, nem ismerték fel Bush állítólagos gazdagpártiságát.

Amerika egyre közelebb kerül Európához. Egyre könnyebb és olcsóbb odarepülni, az internet révén akár percenként üzeneteket válthatunk és párbeszédet folytathatunk ottani ismerőseinkkel, a műholdakról sugárzott televíziós műsorok segítségével az amerikai polgárokkal egyidőben juthatunk hozzá az információkhoz. Amerikának mint egy távoli földrésznek mára megszűnt a mítosza. Miért ne hozna közel egymáshoz a globalizálódó világ olyan politikai erőket, amelyek között korábban semmilyen kapcsolat sem létezett? A szavazófülkékből távozók véleményét felmérő közvéleménykutatók olyan válaszokat regisztráltak, amelyek alapján komoly hasonlóság kezd kialakulni az ottani és a hazai politikai táborok között. Az idézett

Exit Polls adatok a CNN honlapján olvashatók.

Magyarországon családromboló intézkedések sokaságát vezette be a szocialista-liberális kormány. Talán nem véletlenül drukkolnak Gore-nak, akire a házas férfiak és nők csak 44%-a szavazott, míg Bushra 53%. A gyermekes családok közül csak 41% szavazott a demokratákra! A szavazók 4%-át kitevő homoszexuális tábor 70%-ban A1 Gore híve. Magyarországon is a demokratáknak szurkoló Szabaddemokrata Párt követel előjogokat a homoszexuálisok javára. Itt kell megjegyeznem, hogy itthon inkább sajnálat tárgyai a homoszexuálisok, különösen az idős, unokák nélküli szüleik.

Ok persze tiltakoznak a sajnálat ellen, és minden évben megrendezik a „meleg büszkeség” napját, ahol hagyományosan szabaddemokrata politikusok és vezérszónokok lázítanak, holott semmilyen megkülönböztetés nem éri őket! Sok megkérdezett férfi úgy összegzi a véleményét, hogy ez a hajlam magánügy, és különben is ezáltal több nő jut egy facér férfira - a természet bölcsessége folytán ugyanis a homoszexuálisoknak csak 3%-a nő.

De ez a hazai társadalom is csak addig toleráns, amíg a homoszexuálisok nem veszik célba a gyermekeinket, és nem kezdik követelni azt a .jogukat”, hogy partnerük 14-16 éves korától legalizálhassák élettársi kapcsolataikat! A hazai liberálisok a mi gyermekeink legális megronthatóságát kínálják fel ennek a tábornak - nyilván ezért 95% itt rájuk is szavazott! Gore nyilván kevesebbet ígérhetett nekik, így az ottani tábornak csak 70%-a szavazott rá.

Sajátossága a liberális pártoknak a faji megkülönböztetés fenntartása a kisebbségeknek nyújtott kedvezmények, az úgynevezett pozitív diszkrimináció révén. Emiatt is az afrikai eredetű lakosság 90%-a Gore híve - és csak 8%-uk szavazott Bushra, a zsidó szavazók 79%-a támogatta Gore-t, míg csak 19%-a Busht. A latin-amerikai szavazók körében 62-35%, az ázsiai eredetűek körében 55-41% arányban oszlottak meg a szavazatok a demokraták és a republikánusok között. Miért van ez a törés az etnikumok között, hiszen a mai Amerikában senkit sem üldöznek a kinézete miatt?

Azért, mert egyre több republikánus többségű amerikai államban törlik el a pozitív diszkriminációt, azt a jellegű faji megkülönböztetést, mely szerint származása alapján sokan előnyben részesülhettek egyetenú felvételek vagy állami tisztviselői állások betöltése során. Nyilván a privilégiumok további fenntartásának vagy fokozatos megszüntetésének a kilátásba helyezése rasszok szerint markánsan megosztotta a szavazók táborát.

Magyarországon is mind a szocialista, mind a szabaddemokrata párt sokszoros szavazati jogot követel a kisebbségeknek - azaz az átlagoshoz viszonyítva ötöd-tizedannyi szavazat árán biztosítana számukra egy parlamenti mandátumot - és a kulturális identitás megőrzése ürügyén is többször akkora állami támogatásra „érdemes” egy nemzetiségi egyesület, mint egy székely, palóc vagy csángó művelődési kör. Ma például a Magyarok Világszövetsége töredékét kapja annak az állami és önkormányzati összegnek, amit automatikusan, vita nélkül kapnak meg cigányszervezetek.

A politika fintora, hogy épp azok, akik bírálják ezt a faji-nemzeti diszkriminációt, kapják meg a „rasszista”, „fasiszta” címkét. Friss újsághírek szerint az amerikai liberális lapok is egyre sűrűbben nácizzák le a faji megkülönböztetés elleni érveit hangoztató Bush-tábort.

Különösen elfogultak itthon a posztkommunista szakszervezetek. Míg a szocialista-szabaddemokrata kormányzás idején megértőén tudomásul vettek egy hatalmas, 15%-os reálbércsökkentést, addig ma gyakran sztrájkolnak a kevesellt, csak 2-3%os reálbémövekedés miatt. Nos, nemcsak nálunk elfogultak. A szakszervezeti tagok 62%-a A1 Gore híve, és csak 34%-a Bushé!

Az antik történetírók már felismerték, hogy a köztársasági Róma demokratizmusát a leggazdagabb optimata rétegnek a lumpenproletáriátussal kötött szövetsége döntötte meg. A latifundisták megvásárolták a csak kenyeret és cirkuszi játékokat igénylő lumpenek szavazatait, és teljesen megtörték a patrícius és felső plebejus középosztály szenátusi és konzuli hatalmát. A hatalmi önkénybe torkolló császárság szükségszerűen vált a betörő barbárok martalékává. A magyar közelmúltban is a szocialista-szabaddemokrata kormányzás legjellegzetesebb törekvése a középrétegek elleni adózási, szociális, tulajdonjogi intézkedések sorozata volt - azzal egyidejűleg, hogy a leggazdagabbak növekvő adókedvezményeivel párhuzamosan a lumpenrétegek segélyezése nőtt a legdinamikusabban. Nos, ugyanez a szupergazdag-lumpen szövetség kezd kirajzolódni A1 Gore eredményjelző tábláján is: a legfelső osztály 56%-a Gore híve, és csak 39%-uk szavazott Bushra, míg a legkisebb - évi 15 ezer dollárnál kevesebb - jövedelműeknél is hasonló az arány: 57% bizonyult A1 Gore hívének, és csak 37% szavazott Bushra. Az átlagos jövedelműek és a középosztályhoz tartozók teszik ki a republikánus szavazótábor többségét.

Az amerikai és a hazai szavazótáborok megosztottsága és manipulálhatósága döbbenetesen kezd hasonulni egymáshoz. Mi a megoldás? Világ középosztályai egyesüljetek?

Két és fél év telt el a választások óta, a polgári-nemzeti tábor után érdemes most már a baloldal helyzetét is szemügyre venni.

Az már biztosnak látszik, hogy Kovács László jelenlegi pártelnök tovább szilárdította helyzetét. Először a lumpenizálódott rétegek hordószónokát, Horn Gyulát temette maga alá a ’98-as kudarc, ő a kijáratot azóta sem találta meg az alagútból, hiába próbált szervezkedni régi, elszánt híveivel, s kitömi ebből a mély illegalitásból. A Bokros-csomag annak idején megtette hatását, ezért aztán látszólag sokkal több esélye volt az elnöki szék megszerzésére a Londonból repatriált Németh Miklósnak. Németh Miklós nem is fukarkodott ígéretekben, sőt programokban sem, korszerű szociáldemokráciát ígért, a nemzetközi bankvilágban szerzett riasztó tapasztalatai alapján - amelyekről eddig bölcsen hallgatott - még bizonyos szociális változások szükségességének gondolatát is meglengette leendő választói előtt, érvényesíteni akart keresztényszociális és nemzeti elveket is, bizony, olyan szép volt ez a program, hogy még a KDNP elnökének, Giczy Györgynek a szívéhez is utat talált.

Tegyük még ehhez hozzá, hogy az MSZP-alelnök, Jánosi György is letette a voksot a változások szükségessége és személy szerint Németh Miklós mellett. Persze ez az MSZP-n belüli „nemzeti kör” 1990 óta már számtalanszor kijátszotta ezt a népinemzeti kártyát, hogy aztán szervezkedéseik rendre elhaljanak whisky-illatú klubok félhomályaiban. Még élénken emlékszem a '94 és ’98 közötti ciklusban Jánosi Györggyel készített Demokrata-beli interjúra, amelyben az MSZP alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az SZDSZ ideális koalíciós partner a pártja számára. Hát ennyit az MSZP-n belüli „népinemzeti” irányzatról. Ezeknek az embereknek legfeljebb a bajuszaik tekinthetők népnemzetieknek.

így aztán továbbra is úgy néz ki, hogy a „szürkék hegedűse”, Kovács László marad az MSZP első embere. S az MSZP a multibarátok, bankárok és nagyvállalkozók pártja marad, de készenlétben tartja kaptáraiban az elégedetlenkedők, a lumpenrétegek és a másságosok számára a lépesmézet is. A nagy integráló, Kovács László útmutatásai szerint. S mivel az EU-ban jelenleg a másságot és a fogyasztást trónra emelő szociáldemokraták vannak többségben hatalmon, nyilvánvaló, hogy Kovács László és az MSZP iránytűje is a globalista és szabadkőműves Szocialista Intenracionálé felé mutat.

De nem kell nekünk csupán az SZDSZ háza táján keresgélnünk ahhoz, hogy megtaláljuk a Magyarország felé tartó izraeli pénzügyi, ideológiai behatolás útmutatóit, például a parlamenti MSZP-s képviselő, VII. kerületi polgármester, Szabó Zoltán személyében. Szabó Zoltán négymenórás tervezete - mind a négy a menórát ábrázolja - egy izraeli vallási, nemzeti jelképet avat címerré: megfeledkezve arról az apróságról, hogy ez a város, városrész egyelőre azért több mint ezeregyszáz éve Magyarországhoz tartozik. S ha mindehhez hozzászámítjuk az Izraelből és máshonnan Magyarországra áttelepült vagy csak lakásokat vásárolt zsidóság további terveit, akkor előttünk áll egy térkép, amelyen az V. kerületi lipótvárosi szakasza és a XIII. kerület újlipótvárosi része együtt szerepel a

VII. kerülettel.

Persze a pártállásukat tekintve SZDSZ-es ihletettségű körök sem vádolhatok azzal, hogy tartózkodnának a Szabó Zoltán-féle provokációktól. Jelenleg háromszázon túl van a legyilkolt palesztinok száma - köztük számtalan gyerek is van -, de az m2 november 18-án elkezdte a két és fél órás Holocaust-sorozat első részének sugárzását, s már egy ideje folyik a Shoah című, négyrészes, szintén két és fél órás francia-izraeli film vetítése is. S mindez a Millennium évében. Neves amerkai, zsidó származású tudósok, történészek írtak az utóbbi egykét évben a holocaust biznisz-célzatú kihasználásáról: e téma gát nélküli Magyarországra zúdítóinak nem ártana az ő véleményeiket is ügyiembe venni. Több polgári-nemzeti fővárosi képviselő után a Bleyer Jakab Közösség nevű német nemzetiségi kulturális egyesület is lemondásra szólította fel az SZDSZ-es Spíra Veronikát, aki hatszázezer szudétanémet 1945-ös lemészárlásának felidézésére a közgyűlésben ezt a megjegyzést tette: kevés.

Pokomi Zoltán oktatási miniszter nem tette valami bölcsen, hogy az iskolák számára holocaustmegemlékezést irányzott elő: vajon a magyarság tervszerű lemészárlásáról - a tatárjárástól a törökök és az osztrákok általi népirtásokon át a két világháborúig, az ’50-es évekig és az ’56-os szabadságharcig - mikor fogunk ilyen módon, ugyanennyiszer megemlékezni?

Jánosi Györgynek és társainak valójában csak a magyarság fegyverletételét elérni akaró,nemzetiszínű halandzsáival szemben az SZDSZ-szel szorosan összefonódott MSZP igazi arcát a romakérdésben tanúsított magatartása mutatja a legékesebben. Az a tény, hogy a cigányok bizonyos köreit az SZDSZ-szel vállvetve uszítják a magyarság ellen. A strasbourgi romák egy része minden valószínűség szerint kollektív gyilkosságban vett részt Magyarországon: ennek ellenére egyelőre nem őket marasztalják el az európai jog és erkölcs mélypontját fémjelző „emberjogi bizottságok”. Budapest belterületén is - például az Andrássy úton - hajléktalanok alszanak a padokon már nappalonként is, de kizárólag magyar hajléktalanok. Cigány hajléktalant még véletlenül sem lehet látni. A cigányság egy része egyszerűen nem fizet semmiféle közüzemi díjat - a magyarnak akkor is fizetnie kell, ha nem tud enni s ha olykor a romák kilakoltatására kerül már a sor, akkor fenntartják maguknak a jogot, hogy megválogassák: milyen lakást fogadjanak el.

Demszky Gábor már a harmadik ciklusban főpolgármester, s ez alatt a tizenegy év alatt mindent megtett annak érdekében, hogy Budapestet lezüllessze, és nemzeti arculatát elvegye. A hajdani maoista harcos, a Gyorskocsi utcai üzemrészleg egykori nagy érdeklődője, ’80 szilveszterén élettársa orrcsontjának törögetője, félelmetes hatalmat összpontosított az eltelt tizenegy év alatt a kezében: lumpenelemek, drogosok, homokosok és leszbikák, bűnözők és végelgyengülésig itt tartózkodó „turisták” városa lett Budapest. Demszky óhaja szerint zsidó, cigány és kínai város is persze, ahol egyelőre még megtűrt elem a magyar.

Arany János, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula képi erőtől duzzadó magyar nyelve helyett a Demszky-főváros nyelve durva kalmámyelv, obszcén és siváran üzleties a lakóinak minden megnyilvánulása. Csinált nyelv - ilyen a tv és a pesti színházak nyelve is -, pöffeszkedően szellemtelen, arrogáns, trágár a tradíció és a szépség minden jelével szemben. Rombolni akar, liberálbolsevizmusban aratott győzelmét méltón óhajtja megünnepelni : akkád hordák ülhettek így ódon szépségű sumér városok romjai fölött diadaltort.

S miközben az országban szép, szemet gyönyörködtető millenniumi ünnepségek zajlanak, valami rossz érzés lopakodik be alattomosan a szívünkbe. Erezzük: miközben ünnepiünk, lopják megmaradt csekélyke javainkat is. Az az erő, amelyet még szembeszegezhetnénk a másságos Demszky-fővárossal, egyre fogy. Napilapunk már csak egy van, az is legalább annyira liberális, mint amennyire konzervatív.

Az 1957 óta megjelenő Kortárs, a legismertebb irányzatokat szintetizáló folyóirat, a végóráit éh, decemberben jelenik meg az utolsó száma. A művelődési kormányzat hagyja, hogy minden fegyvert fokozatosan kicsavarjanak a kezéből. Még jó, hogy a heti Magyar Fórum s a havi Magyar Fórum mellett már van Bocskai-szabadegyetem és Pannon rádió is. És még van Vasárnapi Újság, Magyar Demokrata, Új Idők és Nyugati Magyarság is. Mert nagyon úgy néz ki, hogy egyelőre csak ezekre a szellemi végvárakra számíthatunk.

Már lassan a lapzárta időpontja körüli híreket böngészgetem, amikor átvillan tudatomon egy újabb megvilágosodás. Hogy talán a Kortárs című folyóirat megszüntetése és a Válasz néven rövidesen megjelenő orgánum életre keltése között néminemű összefüggés lehetséges. A hajdani, Gulyás Pál, Németh Imre és Sárközy György szerkesztett Válasz a harmincas években jelent meg, az 1946 és ’49 között újra életre hívott Válasznak Illyés Gyula volt a főszerkesztője. Na már most: a legeslegújabb Választ az az Elek István szerkesztené, akit túlzott liberalizmusa miatt Debreczeni Józseffel együtt zártak ki ’94 tavaszán az MDF-ből. Elek István ma Orbán Viktor főtanácsadói közé tartozik. Vajon nem szellemi nekrofilia-e egy ilyen választ Elek István nevével elindítani?

A szélsőliberális baloldal majd tizenegy éven át próbálkozott különböző magyarellenes „gyűlölettörvények” hazánkra szabadításával. Most Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa próbálkozik, hogy egy „rasszizmus és fajgyűlölet” elleni törvényt a parlamentre erőszakoljon. Ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP képviselője - joggal - „magyarellenesnek és rasszistának” nevezte az országgyűlésben Kaltenbach sunyi tervezetét. De az összes többi párt elfogadta a tervezet napirendre tűzését, bár az nem derült ki a parlamenti reakciókból, hogy jogalkotási szinten is akamak-e a „problémával” foglalkozni.

Nagyon reméljük, hogy nem. Mert a cigányság egy része és a szélsőliberális-szélsőbaloldali körök a „rasszizmus s fajgyűlölet” elleni tervezetet is bunkóként lengetik a magyarság feje felett. A nemzetünk ellen. Épp ezért talán ideje lenne már a magyarság védelmére is törvénytervezetet benyújtani.

Chrudinák Alajos után Járai Judit is Izraellel és a palesztinokkal foglalkozott a Panoráma című műsorban. Különösen jellemző volt számunkra egy mozzanat, amikor izraeli fiatalok arról beszéltek, hogy egy bizonyos autót el kell égetni, mert tisztátalanná vált, arab vérrel fertőzött. Jóval korábban Lovas István felidézett egy USA-ban történt esetet. Egy közvetlen életveszélyben levő feketét az Egyesült Államok területén működő, de zsidó mentőszolgálat nem volt hajlandó elszállítani azzal az indokkal, hogy vérétől „tisztátalanná válik” a mentőautó.

Mi ez, ha nem a faji diszkrimináció legsötétebb bugyra, amely a vér tisztaságának ótestamentumi követelményére épül?

Végre igazi örömhír várt még ránk lapzártakor. Most már hivatalosan is Kovács László, a „szürkék hegedűse” lett az MSZP elnöke. Ez jelentősen megnöveli a polgári Fidesz és a nemzeti oldal választási esélyeit. Orbán Viktor miniszterelnök már közölte, hogy a jövő év elején minden valószínűség szerint Járai Zsigmond, a jelenlegi pénzügyminiszter lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Surányi György, a nemzetközi monetáris politika csendbiztosa végre lelép a színről.