Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-06-01 / 6. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. CQmmgjaFQams ©G GOo® ®7@sG ca®mg][?®Bs (aD®©®Bci]®mG XVIII. évfolyam, 6. szám 2000. június A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSAG HAVILAPJA 150.- Ft - $3.50 / T " \ CZEGO ZOLTÁN Lekésve a csodaszarvast... Aki mindenestől ott volt a Magyarok V. Világtalálkozóján, nem hagyván otthon semmit, sem a lelkiekből, sem az elődök együvé-vágyó és legtöbbször hiábavaló epekedéséből, az megértette és megérezhette a találkozó és az azt követő MVSZ-tisztújító küldöttgyűlés Ady-igéjének mélységét: „Az Élet szent okokból élni akar...” A nagy óceánok innenső partján a vendégváró magyar a lelkét is kiteszi az érkező nemzettársak elé. így történt ez ebben a 2000. esztendőben is. A koszorúzás a Hősök terén Budapesten, aztán a Kongresszusi központbeli megnyitó, a díszőrség minden magyarok zászlaja előtt. És az Ige a megnyitón Csoóri Sándor MVSZ-elnök, épp leköszönőben, majd a kormányfő és mások szájából, az amerikások és a világ minden tájára szétugrasztott magyarok sorsának, cselekedeteinek és igen, hazavágyásuknak megidézése, aztán az együvé tartozás és íme, az együttlevés öröme és egyben tisztsége is kinek-kinek a lelkén meg a vállán, hogy ha vissza-hazamegyen Argentínába, Kanadába, Ausztráliába, elmondjon ám mindent az otthon maradottaknak... A magyar Élet szent okokból élni akar, minden áron. Lehet, a nagy család megsínyli néha a vendégjárást, de a testvér nem lehet áldozatokkal mérlegelhető. Erre gondolhatott Dobos László író, a Kárpát-medence MVSZ-régiójának leköszönő elnöke is, mikor a hatalmas összegeket inkább terelte volna a kárpátaljai magyarság megsegítésére. Jut arra is, rövidesen. A Dunán, a pesti oldalon a Táncsics meg a Hunyadi sétahajókat ikerítették össze, azon vacsorázott 21-én a vendégsereg. És hogy jusson visszamenőleg is a talán épp 1956-ban megugrasztott, akasztófák alól menekülő magyarok számára az emlékezésből, koszorúzás a 301-es parcellán, mely még mindig nem kapta meg a világtörténelemben az őt megillető helyet. Ősz hajú 56-osok, hazakívánkozók rémülten veszik tudomásul az ünnep perceiben, hogy ma itt, Magyarországon, a nyugati demokrácia parancsolatában lehetőség és párt van arra, hogy a tömeggyilkos, szabadságharcosokat akasztgató Kádár János nevére magyar iskolákban pályázatokat hirdessenek... És ízelítő a jelenből: Terézváros Országzászlót vesz át a millenniumi év alkalmából. Este a kivilágított főváros bemutatása -, a halántékok mögött földübörögnek „a testvéri szovjet tankok”, legázolva a nemzeti akarás és emlékezés csíráját is... Budán a Királyi Vár, a Nemzeti Galéria fogad, reneszánsz öltözetű zenészek, tárogató az erkélyről: sereglenek a magyarok a háttal álló Szavolyai Jenő vezér szobra mögött. Másnap búcsúzás a Vígszínházban, majd ebéd a Margitszigeten. És akik Márai fájdalmas verse után sem tudták összerakni a Szigetet a távoli világokban, most életesíthetik emlékeiket. A csodát próbálták a szervezők megidézni a vendégek kedvéért, sikerrel. Nagy szerepe volt ebben vitéz Erdős László honvéd ezredes főszervezőnek. A Csoóri-féle ige az Adyéval egyetemben itt valóban vezérlővé válhatott, élni akar a magyar a 2000. esztendőn túl, Trianon és 1956 rémségein is túl, az Óperenciás tengeren is túl, és egyre gyakoribb a hír sokfelől, hogy megfáradt magyarok költöznek vissza, haza. És minderre pofoncsapásként érkezik a Magyarok Világszövetségének választási cirkusza, négy napont át. A Szövetség porba s hamuba taszítása. Csoóri nem vállalta az újraválasztatási versengést, a sárdobálást. Tudta, miért nem. Tudta, mi elől menekül. Ötven évig nem szabadott eltemetnünk a halottainkat, emlékműveinket lerontották, velünk bontatták le templomainkat, nemzet-tudatunkat. És játsztuk az ógörög tragédiákat, és nem vettük észre, hogy Antigoné vállalja elesett hozzátartozójának eltemetését, a zsarnokkal és a halállal is szembeszegülve. Mi temetni sem mertünk. Most odakerültünk a saját világszövetségünk ravatala mellé. Merjük-e föltámasztani? Van-e hozzá krisztusi elszántságunk és erőnk? Mertük kockáztatni a halálát, meijük-e újjáépíteni azt, amit a gonosz lerontott? A gonosz, a közülünk való, ne tagadjuk. Bizony, az Élet szent okokból élni akar, ám a tisztújító, elnököket megválasztandó gyülekezet csürhének, felelőtlennek bizonyult így, együtt, és bizony nem szent okokból korteskedett egyik vagy másik jelölt mellett. Nyakunkon a villongás örök súlya, orcánkon annak magyar megkülönböztetőjegye, világ szégyenére. Nem tudjuk nemzetünket szélsőségesen szeretni, akkor, amikor a kömyzetünk és hazai sírásóink a legszélsőségesebben gyűlölnek bennünket, külön-külön és egyenként, egyénenként. Bizony, sandán figyelt a készülődő magyar találkozóra Bukarest, Belgrad, Bratiszláva, Brüsszel is, nehogy rendet bontsunk. És most körtáncot járnak, kórusban nevetik ki a Muhitól, Mohácstól széthúzó magyarok tehetetlenségét. így lészen béke a sírunk fölött. Csoóri Sándor miatt még föl-fölnéztünk az MVSZ-re. Kit és mit rág majd ott belül ezután a titkos féreg? Itt maradt számunkra az agg, de fiatalos Trianon, minden gennyévelgöncével Európa és a magyarság nyakán. Ez való nekünk, nem magyar királyi vacsora, és választás a méltatlanok közül. Elmaradt a csodaszarvas ezúttal is, fussunk hát szerte szét, mert nincs egy-irány és egy-erő. Érd mellett, Sóskúton a Hősök Napján - ha nem tudnád: május 28-án - új kisharangot szenteltek. Hallgattam: gyászmise hangja volt, a tegnapi választási ravatal után... BÍRÓ ZOLTÁN Trianoni Európa Brutális hentesmunka volt Európa élő szervezetén. Példátlanul lelkiismeretlen és szakszerűtlen. Ez a legkevesebb, amit a nyolcvan éve hozott trianoni döntésről el lehet mondani akkor is, ha az ember nem magyar szemmel, hanem mondjuk egy francia szemével néz a XX. századi Európára. A győztes hatalmak rajtunk bosszulták meg az összes bűnt és ostobaságot, amit Európában valaha is, valakik - köztük ők maguk is - elkövettek. A hentesek a megcsonkított test darabjait koncként lökték oda Prága, Bukarest és Belgrád falánkjainak, Benesnek és társainak, akik csalással, hazugsággal, korrumpálással ágyaztak meg Londonban és Párizsban a békediktátumnak és az akkor még nekik örömtelinek tetsző utódállami gyarapodásnak. Ezek az utódállamok az ajándékba kapott területekkel, az ottélő magyar és más nemzetiségű népességgel, a magyar kulturális hagyománnyal és civilizációs többlettel nem tudtak mit kezdeni. Még egy szűk évszázad sem kellett ahhoz, hogy a kreatúraállamok egymás után, gyors ütemben szétessenek. Ám mielőtt ez bekövetkezett volna, bekövetkezett az, ami gondolkodó és az európai viszonyokat valamennyire is ismerő emberek számára már a húszas években is nyilvánvaló volt: az első világháborút követte a második. A kiváló francia publicista tizennégy évvel a Párizs-környéki békekontárkodás után és alapos, személyes tájékozódását követően, ezzel a címmel adta ki könyvét: „A háború visszatér...” A szerzőt Henri Pozzi-nak hívják. Ő minősíti így a békeszerződéseket: „A háború feltartóztathatatlanul jön. Visszajön, mert a békeszerződések még ott is, ahol legtöbben voltak az elnyomottak - a Duna völgyében és a Balkán-félszigeten -, több igazságtalanságot, rendetlenséget és önkényt teremtettek, mint amennyit megszüntettek. A bennük foglalt magas és nemes elvi határozatok csak álarcul szolgáltak a legaljasabb falánkságnak, a hódítás és nyerészkedés legutálatosabb egyesülésének...” És a mai Európa „közrendjét” mindmáig egy ilyen „békeszerződés” határozza meg! Henri Pozzi világosan látja és bizonyítja, hogy az első világháború lezárásából - ahogyan az történt - egyenesen következnie kell a folytatásnak, a következő világháborúnak. Európa a ki-2000. június 6-án a Magyar Országgyűlés többségi szavazattal Mádl Ferenc akadémikust választotta meg köztársasági elnöknek. A döntés 2000. augusztus 4- től hatályos. sebb-nagyobb államok falánkságának és a győztesek hentesmunkájának az árát fizette meg a második világháború iszonyatos pusztításával. De tanulnake a politikacsinálók a történelemből? Mi tudjuk a legjobbn, mert mi veszítettünk rajta a legtöbbet, hogy nem tanulnak. Az első Trianont minden további nélkül megismételték, megerősítették a második világháborút lezáró újabb békediktátumokkal. Az elsővel megalapozták, a másodikkal beteljesítették a közép-európai térség kiszolgáltatottságát bármilyen nagyhatalmi terjeszkedésnek, s ami még kegyetlenebb: népei szűnni nem akaró békétlenségének. Kellett a szovjet uralom, majd annak összeomlása, majd pedig a délszláv háborúk öldöklése ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen a nyugati politikusok számára is minden következménye annak, amit elődeik felelőtlenségükben Európával tettek. Valószínűnek látszik azonban, hogy a térségnek azt a hiányát, amely Magyarország szétdarabolásával itt keletkezett, még mindég nem tudatosították kellőképpen magukban. „Ma már a trianoni békeszerződés revíziója elől nem lehet kitérni” - írja könyvében Henri Pozzi a két világháború között. Ki lehet térni, ám ennek az árát az egész Európának is meg kellett fizetnie. Fizeti ma is, amikor unióra készül, és tudomásul kell vennie, hogy Nyugaton alakulhatnak kisebb-nagyobb regionális szövetségek, de a Duna völgye, illetve a Kárpát-medence nélkül, nincs Európai Unió. Most aztán zavarban vannak. Kéne is ez a térség meg nem is. Amit itt eleik a mi rovásunkra elsősorban, de az itt élő népek rovására is összebarkácsoltak, az most az unió felé botorkáló egész Európának is gondja lett. A szétdarabolt és jelentős részében balkanizált Kárpátmedence rágós falat lesz. A történelem mégiscsak visszaköszön és visszaköszönnek az egykori vétkek. Fel van adva a lecke a nyugati demokráciáknak. De nekünk is! Mi lenne, ha egyszer a történelemben nemcsak a Nyugat leckéztetne bennünket, hanem mi is feltennénk a kérdéseinket? Ha megkérdeznénk például, hogyan képzeli az Európai Unió a bővítést, nem Magyarországra, hanem az egész magyarságra nézve. Amit ugyanis ellenünk vétettek, azt keresztény szellemben meg lehet bocsájtani, de Trianon újabb szentesítését, egy újkeletű cinizmus jegyében, már nem lehet! Önmagunknak végképp nem. Mi nem fordíthatunk hátat a határainkon kívül kiszolgáltatott magyaljainknak, sorsukra hagyva őket! Mi is elkövettünk már éppen elég történelmi hibát és bűnt - elsősorban önmagunkkal szemben - ahhoz, hogy most már ne legyünk senkinek balekjai, mégkevésbé saját nemzetrészeinknek árulói. Valljuk be, Trianon nemcsak az európai hatalmi politikában, de bennünk is készült a dualizmus korában, a Bécshez láncolt szekerünkben, az ostoba ferencjóskázásainkban, sok önámításban és önpusztításban. Trianon európai bűn, európai következményekkel, de a legnagyobb vesztesek mi vagyunk és valami azért rajtunk is múlik. Nekünk több okunk és jogunk van a döntések előtt méltányos és számunkra is ésszerű megoldást követelni, mint bárkinek Európában. Csete Ildikó: Infrafénykép-rajz Fáj! Nagyon fáj! - sikoltja némán a fa, durva kezek által megcsonkított lomb. Aztán minden életerejét összeszedve visszafájja letépett részét. A megmaradt rész az egészet. Érzékeny műszerek, infrafényképezőmasina pedig lefényképezi, előhívja az emberi szemnek immár láthatatlant, emberifülnek hallhatatlan sajgó fájdalmat. Kis, erőteljes életfák töltik be a galgóci tarsolylemez végtelen rácsindáját. Ősi hitünkből ismert, sok-sok sírleletben megcsodált leveles-ágas életfák. Szívünknek kedves Galgóci Életfa ! Te, aki kitörölhetetlenül belénk fotografálódtál. Leveled-ágad ott szivárványozódik mindnyájunk lelkében. Mert a Rész visszaérd az Egészet. Örökre, halhatatlanul.
