Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
Szó'cs Zoltán: A politika Cipollái című írásában a számítógép meg az utólagos ellenőrzés hibájából az ő betű helyett többször á került nyomtatásba. Kérjük a szerző és az olvasó elnézését! — A Szerk. A politika Cipollái A lábunkról lerángatott zokni nem képes annyira kifordulni önmagából, mint ez a világ, amelyben élünk. Én most például néhány belpolitikai történésről és külpolitikai eseményről szeretnék szólni, mégsem a politika lesz mondandóm középpontjában, hanem a pszichológia. A hisztéria vizsgálata ugyanis kizárólagosan a pszichológia tárgyköre, még akkor is, ha ezt a hisztériát tömegméretekben és nyilvánvalóan politikai célok érdekében geijesztik. Az euroatlanti érdekszövetség - amibe persze bele kell érteni Izraelt is, amely ugyan sem európai, sem amerikai, de egyértelműen ázsiai ország, mégis ezen előbbiek irányító centruma - a haiderezéstől hangos. Ez azt jelenti, hogy napról-napra eljátsszák a félelmet attól, hogy Jörg Haider révén a hitleri nácizmus újra hatalomra kerül mindenütt, ahol korábban hatalmon volt. Hogy ez egy címeres ökörség, amelynek annyi realitástartama sincsen, mint egy mákszem? Persze, hogy az, de nagyon jó érzés ez a borzongató pszichojáték mindazoknak, akik a borzongásból élnek immár félszázada, és nem csak jelképesen: az egyre erőteljesebben csorduló kárpótlások, banki és biztosítási „alvó számlák”, a nemzetek által sorra nyitott kárpótlási alapok nagyon is dollárosítani képesek ezt a félelmet. Még ha álfélelem, akkor is valódi dollár jár érte, nem hamis. A magyar baloldalnak történelmi hagyományokon alapuló, elvitathatatlan sajátja, hogy mindent, ami környezetében történik, többszörösen túlliheg. Ha örülni kell, az ő öröme maga a kéj, ha neheztelni kell, gyűlölete mindent elsodor, ha pedig - mint most - félni divatos, nem elégszik meg a Haidertől való rettegés művészi megjelenítéseivel, de kis hazai félelmeket is produkál mellé, mutatván ezzel: neki több oka van a félelemre másoknál, s ezért jobban is fél egyrészt, de éberebb is másrészt. A bolsi-cirkusz legutóbbi helyszíne a budai vár volt, ahol - még belegondolni is rémisztő! - egy nemzetközi fasiszta találkozót akadályozott meg bátor, szemfüles és látványos kiállással. Ha ezt nem teszik meg, és az egy-két tucat külföldi suhanc akadálytalanul beutazik országunkba - mint tavaly - és holmi német hősi halottakra való emlékezés jegyében koszorúkat helyeznek el - mint tavaly -, majd egy budai kiskocsmában folytatják sötét, náci üzelmeiket - mint tavaly -, akkor ugyan ki mentené meg hazánkat a német megszállástól, a nyilas hatalomátvételtől, és a deportálások újraindításától - mint tavaly -, illetve, szóval... tavaly végül is nem ezt történt, mert tavaly az volt a szerencsénk, hogy a rohamrendőrség bilincsbe verve vitte el gaztetteik színhelyéről, abból a kis sörözőből a fasiszta csőcseléket. így aztán tavaly végül is, Isennek hála nem történt semmi jóvátehetetlen. S hogy nem történt az idén sem, az kizárólag a balliberális éberség egészséges félelemérzetének köszönhető. Mert az összes számbajöhető helyszínt már jóelőre lefoglalták az elvtársak, így a nácik, még ha be is tudtak szivárogni az országba, nem tudták megtartani sem koszorúzásukat, sem a hatalomátvételt! Hogyan is tudták volna, amikor olyan tekintélyes demokraták, nézeteikért bármikor meghalni kész közéleti személyiségek vettek részt az antifasiszta tüntetésen, mint Thürmer Gyula, Jancsó Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Pomogáts Béla, Markos György, Farkasházi Tivadar, hogy az óriásokat említsem. Ezen urak aztán olyan látványosan meglóbálták félelmüket, miként egykoron Botond a maga buzogányát, és az ő nagy félelmük erejétől végre kinyílott az alvó magyarság szeme, és ébredtében rádöbbenhetett: micsoda nagy veszélytől mentette őt meg a balliberális összefogás és bátorság. Van mit megköszönnünk, van miért lekötelezve lennünk irányukba. Mint talán ennyiből is látható, itt valójában nem politizálás folyik - elvek, ideák, utópiák megmérettetése -, hanem össznépi illuzionista karnevál: aki a leghihetőbben, lelepleződés nélkül képes valóságosként elhitetni a baloldal virtuális zagyvaságait, benne kellő mennyiségű félelemmel, az a menő, a politikai Cipollák legkiválóbbika. Torokszorongató érzéssel hallgattam például a félelem nélküli élet legnagyobb apostolának, Tamás Gáspár Miklós, marxista filozófusnak - később antimarxista lett, ma konzervatívként definiálja önmagát - feltáró figyelmeztetését arról, hogy Magyarország rasszista ország, ahol ember és ember között különbséget mernek feltételezni és meglátni! Elképzeltem, hogy a kiváló, rabbiszakállas filozófus - hiszen aki rabbiszakállas, az csak kiváló lehet -, aki 30 éves korában, 1978-ban települt, akarom mondani: menekült át hazánkba a romániai rasszizmus miatt, és akit a marxista dogmatikában elért kimagasló eredményei miatt tárt karokkal, vezető állással fogadtak itteni elvtársai, 12 éven át, egészen a rendszerváltásig nem vette észre, hogy csöbörből vödörbe, rasszizmusból rasszizmusba került. Meg kellett buknia a proletárdiktatúrának, hogy felismerje a rémisztő igazságot: egy társadalomban, ahol elutasítják, majd megfosztják hatalmától a bolsevizmust valamint a kommunista pártot, bizony nem nagyon lehet félelem nélkül élni - az ő múltjával. De publikációinak tanúsága szerint azért 1994 és 98 között, az MSZP/SZDSZ koalíció alatt nem félt annyira. Igaz, 1998 óta már retteg. Hogy miért, azt pontosan ő sem tudná megmondani therapeutájának - ha lenne -, mert 22 éves magyarországi tartózkodása alatt a legdurvább sérelem, ami érte, a zsúfolt 7-es buszon esett meg vele, amikor egy idős nő hátulról meglökte. De Tamás Gazsi fél, nagyon fél, vagy ha nem is annyira nagyon, akkor is úgy csinál, mintha nagyon félne. Egyrészt hagyománytiszteletből teszi, másrészt, mert hogy most - Haider győzelmét követően - ezt kéri tőle az Ügy, amelynek ő csak egy szürke kis eminenciása. Thomas Mann klasszikussá patinásodott szörnyetege, Cipolla, bárkinek el tudta nyomni saját akaratát, hogy az övével helyettesítse. Csakhogy van a szuggesztív befolyásolásnak egy láthatatlan határa: amit éberen nem tennénk meg, azt hipnózisban is elutasítjuk. Cipolla a talpán, aki ezen a határon túl képes vezetni áldozatát. A magyar közvélekedés ma balliberális tudatmágusok állandó felügyelete alatt él, és az afféle tömeges programok, mint a várbeli volt, vagy a Haider-fóbiát szétharsogó médiumok tulajdonképpen főpróbák: Cipolláink letesztelik, hogy meddig mehetnek el egy elkábított, agymosott nemzet önfeladásában, önmegtagadásában. Nem politika, pszichológia ez a javából. Színház, cirkusz, olcsó hollywoodi hatásvadászat lett az egész világ, csak ezt nem illik észrevenni és az átverés, a szuggesztió nagy művészeit, a mindenkori Cipollák mesterkedéseit politikának kell nevezni. Mert, hogy ez így comme il faut. Szőcs Zoltán
