Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
1999. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal Fényben árnyékok Lapunk 17. évfolyama bizonyság: nem teremtettünk és nem ápoltunk hamis mítoszokat, legendákat. E tagadással párhuzamosan hangot és teret adtunk a magyar történelem legendás harcainak és harcosainak Hunyadi Jánostól a közelmúltig. 1956 éppolyan csillaga számunkra az ország- és nemzettörténetnek, mint Toldi, Kinizsi, Balassi és Esztergom, Petőfi és Fehéregyháza. Ma is ehhez az elvünkhöz tartjuk magunkat, igazítjuk a Nyugati Magyarságot és annak olvasóit. Egy őrjöngő kommunista világhatalom áldozata lett az ártatlan orvostanhallgató Tóth Hona, a magyar nemzet Ilonkája, szintúgy a kis hős Mansfeld Péter, kivel a Kádár-rendszer a börtönben váratta meg nagykorúságát, hogy fölakaszthassa... És áldozat volt Nagy Imre is, a forradalom tiszavirág életű miniszterelnöke. Az alább közölt dokumentumok semmit nem vonhatnak le Nagy Imre nemzeti elkötelezettségéből és építő szándékú cselekedetei értékéből. Nagy Imre nem lehetett, nem is volt fétis, érinthetetlen tabu, tévedhetetlen apostol. A kutatások dokumentumai emberibb, élő arcát is mutathatják annak a magyar férfinak, ki egy embertelen ideológia áldozatává lett, kegyelmet nem kért a halál küszöbén sem egy legyilkolt újkori magyar szabadságharc első, bukott embereként sem. r n SZÉKELY DEZSŐ Azon a hajnalon Szóljatok harangok, szirénák! Üvöltsetek vadak: ne halljam a vértanúk torkából felhördülő végszavakat, de vallhassam helyettük is, ha rámkerül a próbatétel Nem békülök meg a túlélők könnyeivel s ítéletével! S mert engem is szólít a föld, (nem a felszíne, de a mélye!) nem várok gyászt, virágokat, csak azt óhajtotn, kérve-kérve: Ne tekintsen saját halottjának, akinek élve nem kellettem, s kötél helyett madárfüttyöt óvjon az ág felettem. Dobog a föld Páncélos hadosztály a fagy; a hőmérőt is hideg rázza. Rózsák, hiába nyíltatok, kopár marad az élők gyásza. Árva szemek, ne sírjatok: könnyekkel nő a lélek terhe. Csúfold ki a bérenc halált gyertyák kioltott sárga nyelve! Ma is, holnap is temetünk. E föld ravatal Mohács óta. A hóhér kaszálni tanul, mert a fűszál is patrióta s elhal korán. Miért? Miért? Hallom, a fejfák közt botolva: dobog a föld. Halottaink, mintha szivetek válaszolna. V_______________________________________) Recsk emlékezete Szükséges a felelősök felkutatása Igen Tisztelt Főszerkesztő Úr! Mindenekelőtt fogadja elismerésemet a „Nyugati Magyarság” című lap szerkesztéséért, kiadásáért. Kérem, ne vegye rossz néven ha jószándékúan figyelmeztetem az 1956-os forradalom történelmi (el)sikkasztására, mely Nagy Imre bálványozásában kristályosodik ki a legtisztábban. A lap ez év (1999) júniusi számában ketten is próbálkoznak Nagy Imre átmentésével a barikád másik oldalára. Az 1956-os magyar szabadságharc felkeltette az egész világ figyelmét, s ennek megfelelően dokumentálták az akkori budapesti és moszkvai követségek (a nyugatiak is) az akkori eseményeket, hozzáértő, objektív megfigyelői szinten. Az akkori írásbeli jelentések és jegyzőkönyvek még ma is léteznek Moszkvától Washingtonig. E létező dokumentumoknak csak egy kis hányada ismert még, de idővel mind több és több fog napvilágra kerülni. (...) Az a mai tény, hogy a kommunisták (balfasiszták) írják illetve írhatj ák meg a saj át történelmüket, vezet ilyen fircnokságokhoz, mint amilyen az Ön lapjában is sajnálatos módon előfordult. Senki nem akarja a „Nyugati Magyarság”^ szaván fogni. Mint sajtóterméknek, joga van különböző tényeket, ismereteket és véleményeket közölni. (...) Főszerkesztő Úr! Befejezésül dokumentumot mellékelek. Maradok tisztelettel, üdvözlettel Gyarmati Géza (Schliern) Csorbák Nagy Imre - Vologya DICSFÉNYÉBEN? Johanna Granville a Pittsburgh, Pennsylvania Carnegie Mellon Egyetem helyettes államtudományi professzora, Furlbright-ösztöndíjas tudós (1994-95) Moszkvában a Kommunista Párt és a külügyminisztérium levéltárában végez kutatásokat. Az Interneten Nagy Imrével kapcsolatos cikkét (Imre Nagy, aka „Vologya” - A dent in the martyr’s halo?) alább magyar fordításban kivonatosan közöljük. Nyugaton megjelent történelemkönyvekben Nagy Imrét általában igazi hősnek és tragikus alaknak ábrázolják. Vlagyimir Krjucskov, a KGB volt főnöke keserűen azt írta róla, hogy Nagy halálában „mártír dicsfényre” tett szert. Nos, talán a dicsfényben csorbák is estek volna?... Azzal, hogy 1956. februárjában Hruscsov a 20. Pártkongresszuson feltárta Sztálin nagy bűneit, magát a „szocializmushoz vezető űj út” bajnokává tette meg. Közép-Kelet-Európában a kis sztálinocskák aggodalommal figyelték, milyen messzire megy el a sztálintalanítás. Mások viszont, a Sztálin-kritikusok, hirtelen nagy népszerűségre tettek szert. Egyik ilyen kritikus volt Nagy Imre, Magyarország korábbi (1953. július - 1955. március) miniszterelnöke, aki a kolhozosítás felgyorsításának rosszallásáért, agrár-reformtörekvéseiért és a fogyasztási cikkek nagyobbméretű gyártásának szorgalmazásáért tett hírnévre szert. Ezek az álláspontok - természetesen - mindenben megegyeztek Hruscsov elveivel, amelyeket Malenkovtól örökölt. Ennek ellenére Hruscsov 1958. júniusában kivégeztette (Nagy Imrét), hogy a többi kelet-európai vezetőknek a tudomására adja: meddig engedhető meg a reform a szovjet táborban. Nagy karrierjében bizonyos rejtélyek maradtak. Az egyik az, hogy Rákosi, akit „Sztálin legjobb tanítványának”, mások „kopasz gyilkosnak” neveztek s olyan erős sze-A szerkesztőség mélyi kultuszt teremtett, hogy elég volt a kisujjának intése emberek eltüntetéséhez, miért nem végzett vele korábban? Ámbár Rákosi volt felelős Nagy kiűzéséért a Magyar Munkáspártból 1955. novemberében, a sztálini véres boszorkányüldözések idején miért éppen Rajk Lászlót és nem Nagyot nevezték „titóista ügynöknek”? Nyilvánvalóan, valaki védte őt Moszkvában. Az alább említett lefordított orosz okmányok valószínű magyarázattal szolgálnak. Nagy Imre, kód-nevén „Vologya”, 1933-ban önként(!) felajánlotta szolgálatait a szovjet titkosrendőrségnek (OGPU-NKVD), és 1941-ig működött mint besúgó. Nagy Imre 1929-ben vándorolt ki a Szovjetunióba, ahol közeli baráti kapcsolatokat épített ki az ottani magyar közösségekkel, bátorítva őket, hogy őszintén beszéljenek vele. Az egyik okmány szerint, 1939-ben Nagy 38 magyar politikai emigráns nevét adta át „átformálás” céljából, egy másik okmány szerint 150 nevet adott át - nem csak magyarok, hanem osztrákok, németek, lengyelek, bolgárok és oroszok nevét. A KGB levéltámok számításai szerint a Nagy Imre által átadott személyek közül 15-öt „likvidáltak” (agyonlőttek), vagy börtönben pusztultak el. NKVD-s főnökei Vologyáról azt írták, hogy „kiváló ügynök”, aki nagy „kezdeményezési képességet” mutat és „meg tudja nyerni az emberek bizalmát”. Az, hogy ezek az okmányok napfényre kerültek, sokkal inkább köszönhető a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején uralkodó magyarországi, szovjet és kommunista pártpolitikának, mint történészi kutatásnak. Az alább említett okmányok közül három 1988 végén a KGB aktáiban volt. Az akkori KGB-főnök Krjucskov pontosan 1989. június 16-án - azon a napon, amikor magyarok százezrei ünnepelték Nagy és társai rehabilitálását a budapesti Hősök terén - küldte a terhelő Nagy Imre-aktát Gorbacsovnak. Levelében a keményvonalas kommunista Krjucskov (aki 1956. október-novemberében a szovjet követségen volt szolgálatban Budapesten) tisztán kifejtette szándékát: hozzák nyilvánosságra a Nagy Imre NKVD-múltjáról tanúskodó okmányokat, amelyek hatástalaníthatják Nagy rehabilitációját és egyúttal a magyar reformmozgalmat. A sors iróniája, hogy Nagy szovjet aktáinak megvizsgálása magyarországi reformkommunisták kezdeményezésére történt, akik 1988-ban kérték, hogy a Nagy elítélésével és szovjetunióbeli tevékenységével kapcsolatos okmányokat tegyék hozzáférhetővé. Ez viszont Nagy szovjet állampolgársága miatt bonyolult dolog volt. Aktájában nincs jele annak, hogy Nagy valaha is elvesztette volna szovjet állampolgárságát. Gorbacsov a robbanékony anyagot nem hozta nyilvánosságra, de a magyar vezetők sem tartották előnyösnek annak közlését. Amikor az okmányokról 1989 nyarán egy pártok közötti konferencián lehúzták a leplet, és Nagy NKVD kapcsolatai szóbakerültek, Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt akkori elnöke követelte a tárgy elejtését. Időközben Grósz Károly az MSZMP főtitkára a párt központi bizottsága tudtára adta a hírt, de a bizottság jóváhagyta Grósz azon javaslatát, hogy ne hozzák nyilvánosságra a tényeket. Miután 1993. februárjábn Krjucskov Gorbacsovhoz írt titkos levele megjelent az olasz La Stampa újságban, Grósz végül is arra kényszerült, hogy interjút adjon a Népszabadságnak, amelyben megerősítette az okmányok hitelességét, hogy Nagy valóban feljelentette elvtársait a ’30-as években és a ’40-es évek elején. Mivel ezeket az okmányokat - ámbár hitelesek- azért válogatták ki, hogy ártsanak magyarországi reformmozgalomnak, lehetséges, hogy a teljes NKVD Nagy-akta tanulmányozása, amely ma még mindig zárolt, kiegyensúlyozottabb kiértékelést adna. Mégis, 1985-ben Kádár János is azt mondta Gorbacsovnak, hogy Nagy „Berija embere” volt: Másfelől, Nagy tevékenységét történelmi keretbe téve, a Szovjetunióban a '30-as években túlélési kérdés volt a besúgás: az emberek szinte kényszerből gyűjtötték az adatokat embertársaikról. Különös veszély fenyegette az idegeneket, mert - ahogy az oroszok mondják — „nem a mieink” voltak. Tehát presztízst és megbízhatóságot jelentett, ha az idegen Komintem-tag NKVD-ügynök volt. A kommunizmushoz való hűséget azzal mérték, hogy hány embert verbuvált, vagy hány embert árult be. Akkor sok Komitem-tag szorosan együttműködött az NKVD-vel vagy a Komintern központi vezetőségével (GRU/Glavrazvedupr). Az akkori időkben ez majdnem természetes volt. Nagy egyéb kompromisszumai feledésbe mennek. 1949-ben Nagy kétszer folyamodott a Központi Bizottsághoz, amelyben kritizálta a párt álláspontját a „parasztkérdésben”, javasolva a tulajdonok elkobzásának lelassítását. Nagyot ezért ideiglenesen, 1951 elejéig, kizárták a pártból. Akkor, hogy viszszavegyék - már nem habozott „önkritikát” gyakorolni. Rövid időre a termésbetakarítás élére helyezték s így beleegyezett ugyanazon irányelvek kivitelezésébe, amelyeket korábban kifogásolt. Szintén 1951-ben Nagy, más politbüró tagokkal együtt, aláírta aj avaslatot Kádár János letartóztatására, ezzel jóváhagyta brutális kínzását. Tehát Nagy Imre/,,Vologya ügynök”-nek szintén vér tapadt a kezéhez, szintén „hamisan tanúskodott” és segített „embereket halálra ítélni”, ahogy Tito mondta Rákosi Mátyásról és csatlósairól. Fordította: Vasas János Megjegyzés „Csorbák a dicsfényben?”, ahogy a szerző fejezte ki ; vagy talán a kommunizmus embertelenségének, emberellenességének bizonyítéka, amely - hogy önéletét megmentse - a gyermeket a szülő, a barátot barát, a szülőt gyermeke elárulására kényszeríti. S ennek az átkozott bűnszövetkezetnek a hívei és ügynökei uralkodnak még ma is hazánkban! (V.J.) 1956. október 26-án Mikojan és Szuszlov létrehozták a (Párt) Központi Vezetőségéből és a Politikai Bizottságból az úgynevezett Direktóriumot, melyet Kádár János javaslatára Elnökségnek neveztek el. Az Elnökség tagjai: Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János, Münnich Ferenc, Nagy Imre (Gerő Ernő, megválasztották, de önként visszalépett). Ettől kezdve a szovjet hatalom majdnem kizárólag valük tárgyalt, őket ismerte el a hatalom tulajdonosának és ők hajtották végre a moszkvai utasításokat. Tehát a hatalom 1956. október 23. és november 4. között is a munkásosztály élcsapatának, a kommunisták pártjának (MDP) a kezében volt és maradt. A kormány és az országgyűlés ugyan 1956 előtt, alatt és után rendszeresen ülésezett és tárgyalt, de ez nem jelentette a hatalom és vezetés igazi gyakorlását. Inkább szimbolikus, reprezentatív gyülekezetek voltak, szigorúan a párt alá rendelve. Sokan akkor is és 1956 után is bizonyos előzetes beidegződések, szokások, reflexek alapján a kormányt tekintették valós kormánynak Budapesten. Ezért volt ez végzetes 1956 októberében, amikor az ellenzék mindent feltárt a kormányfőnek, aki pár órán vagy percen belül naponta maradéktalanul tájékoztatta az Elnökséget, a Katonai Bizottságot, a Központi Vezetőséget, a Politikai Bizottságot, Mikojánt, Szuszlovot, Szerovot és az ÁVH-át, melyet nem feloszlattak, hanem átirányítottak más fegyveres kötelékhez, vagy egyéb feladattal bízták meg őket. A valós hatalom a fent említett Elnökség és a Katonai Bizottság kezében maradt. Gyarmati Géza „Amíg a recski kényszermunkatábor kiagyalóinak személyét fel nem derítettük, bíróság elé nem állítottuk, addig nyitott kapukat hagyunk az újabb gaztettek felé”- hangoztatta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szombaton Recsken, az egykori kényszermunkatábor helyén tartott megemlékezésen. Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke a megemlékezésen elmondta, hogy 1988-as megalakulásuk óta két célt tűztek ki maguk elé. Egyrészt az áldozatok legalább olyan anyagi helyzetbe kerüljenek, mint egykori sanyargatóik, másrészt az igazságtételkor legalább nevezzék meg az egykori bűnösöket. - Sajnos egyik célunkat sem értük el - tette hozzá Zimányi.- Ebben a században tudatosan pusztították a magyarság azon tagjait - határon innen és túl -, akik éltetni és felvirágoztatni lettek volna képesek a nemzetet- hangoztatta Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke. Hozzátette: talán véget ért ezen szenvedések sora, és azzal a reménnyel léphetünk a XXI. századba, hogy nem ismétlődnek meg a XX. század történései. - Amíg a recski kínok kitalálóinak jogfolytonos és szellemi utódai olyan „Az I.és a II. világháborúban hősi halált halt magyar királyi csendőrök emlékére ” feliratú táblát avatnak fel október közepén a Hadtörténeti Intézet és Múzeum falán. Az intézet főigazgatója és Lányi Zsolt, az esemény fővédnöke, a honvédelmi bizottság elnöke szerint a fronton elesett katonákat megilleti az emlékezés. A front bármely oldalon elhalt katonájának jár az emlékezés - nyilatkozta Szakály Sándor, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízott főigazgatója azzal kapcsolatban, hogy október 19-én katonai tiszteletadással a két világháborúban hősi halált halt csendőrökre emlékeztető eséllyel élhetnek közöttünk, hogy bármikor, demokratikus módon a hatalom részeseivé válhatnak, addig el kell gondolkodni azon, hogy reményünk teljesen helytálló-e - mondta Duray. Boross Péter, aki Orbán Viktor kormányfő nevében is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit, beszédében hangsúlyozta: olyan kor volt ez, amelyben irtották a magyarságot; 1945 után például súlyos bűnnek számított magyarnak lenni a környező államokban, és az anyaország nemhogy megvédte volna a nemzet tagjait, hanem irtani kezdte saját vérét. Mindennek kapcsán felvetette, hogy a nacionalista jellegű szocializmust már egyértelműen elítélte a történelem, de az internacionalistát csak bizonytalanul, nem úgy, ahogy elvárható. A megemlékezés végén a politikai pártok, a kormány, az önkormányzatok, illetve a társadalmi szervezetek képviselői, valamint az egykori bajtársak, az áldozatok hozzátartozói koszorúzták meg a tábor helyén álló emlékművet. A recski kényszermunkatáborban 1950-53 között mintegy 1300 ember raboskodott, közülük százhúszan áldozatul estek az embertelen körülményeknek, a többiek Sztálin halálát követően, a tábor felszámolásakor szabadultak. (MTI) plakettet avatnak az intézmény falán. Szakály szerin bizonyosan nagy vihart kavar majd az ünnepség, ám szerinte túl kellene lépni azon a felfogáson, amely szerint ez politikai kérdés, miként az volt az első világháborúban elhunyt csendőrökre emlékező tábla leverése a Böszörményi úton, 1945 után. Az esemény fővédnökségét elvállaló Lányi Zsolt szerint a politikusokat és nem a frontra vezényelt katonákat terheli a felelősség. A honvédelmi bizottság elnöke szerint a nyilas uralom négy hónapját leszámítva, a csendőrség példás rendet tartott a vidéki Magyarországon. Emléktábla csendőröknek T T
