Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1-2. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. / \ A Százak Tanácsának nyilatkozata DR. ZÉTÉNYI ZSOLT Az igazságtétel vége? A Százak Tanácsa - a több, mint 150 civil szervezet által ajánlott 3000 jelölt legtöbb szavazatot kapott száz tagja - bizakodó várakozással tekintett a polgári összefogás kormányának működésére, hiszen a választásokon is a nemzeti összefogás gondolatát támogatta. Fél esztendő múltán ez a bizakodó várakozás egyértelmű támogatássá, a jó irányba megtett első lépések - a családok támogatása, a korrupció felszámolásának kezdete, a kábítószer fogyasztás elleni harc, a bűnözés elleni fellépés - helyeslésévé változott. A Százak Tanácsa legutóbbi ülésén a jelenlévők úgy döntöttek, minden fórumon szükségesnek tartják megfogalmazni: a kormány nemzetépítő munkájában, a magyarság sorsáért felelősséget vállaló erők összefogásában, számíthat a Testület és egyes tagjai szellemi, erkölcsi támogatására. A Százak Tanácsának határozata az élet és családvédelem kérdéséről A Százak Tanácsa üdvözli a Alkotmánybíróság „abortusz döntését”, amely kompromisszumos jellegű ugyan, de mégis jelentős előrelépés a jelenlegi életellenes gyakorlattal szemben. A döntés alkotmányos és gyakorlati állami kötelességgé teszi a fogamzástól létező emberi élet védelmét; a válsághelyzetben lévő nők megsegítését egy meghatározóan „életpárti” elkötelezettségű Családsegítő Szolgálat útján. A magyar kormánynak és Országgyűlésnek megkerülhetetlen történelmi felelőssége végre alkotmányos jogszabályokat alkotni, s ezeket a gyakorlatban végrehajtani ezen az alapvető fontosságú területen. A Százak Tanácsa minden magzati élet elpusztítását emberi élet elleni cselekménynek tartja, ezért a törvényt folyamatosan olyan irányba kell alakítani, hogy teljes mértékben védje a fogamzástól létező emberi életet. Ki kell mondani a döntés után a jogszabály előkészítőinek és megalkotóinak történelmi felelősségét. A megsemmisítettjogszabályhely alapján 400.000 fejlődőben lévő emberi életet pusztítottak el alkotmányellenesen. amelynek negyedrésze - 100.000 ember! - megmenthető lett volna nyugat-európai példák alapján. Tiltakozunk az ellen, hogy az eredeti, alkotmányellenes törvény előkészítői bármilyen formában részt vegyenek az új szabályok előkészítésében. A Százak Tanácsa ugyanakkor rendkívüli örömmel üdvözli és teljes mértékben támogatja a Kormány és a Parlament gyermek- és családbarát döntéseit, melyeknek határozott életvédő hatása is lesz. A család és gyermektámogató döntések, párosulva a „magzatölési törvény” alkotmányos átalakításával, alkalmasak lehetnek arra, hogy a magyar államvezetés négy évtizedes - gyakorlatában népírtó - alkotmányellenes, család- és gyermekellenes politikája után a magyar társadalmat a pusztuló „halál civilizációjából” átvezesse a fejlődő, gyarapodó „élet civilizációjába”. A jelenlegi magyar kormány és parlament, ha következetesen végrehajtja feladatát, történelmi súlyú korszakváltást valósít meg, melyben teljes mértékben számíthat a Százak Tanácsának támogatására. Százak Tanácsa V J „Az nem lehet, hogy súlyos bűnök büntetlenül maradjanak.” Hugo Grotius 1998. november 17-én a Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorában a Legfelsőbb Bíróság főtitkára, dr. Lomniczi Zoltán bíró elmondotta, hogy a legfelsőbb bírói fórum több ügyben precedensértékű jogerős döntést hozott, másodfokon is megszüntetve az eljárást több úgynevezett sortűzperben (1956-os tömeggyilkosságok miatt indult bűnügyben) azért, mert megítélése szerint 1956 történelmi emlékű napjaiban nem volt Magyarországon sem nemzetközi, sem nem nemzetközi fegyveres konfliktus, legalábbis november 4-e előtt, amikor a legtöbb sortűz eldördült. Ezért a háború áldozatait védő genfi egyezmények nem alkalmazhatóak, a magyar jog szerint pedig a büntethetőség elévülése miatt nem lehet eljárni. A felelősségrevonás eddigi mérlege: két közrendű karhatalmista szabadságvesztés büntetését tölti az 1956. december 8-i salgótarjáni véres sortűzben való részvétele miatt — hiszen november 4. után aligha vitathatóan nemzetközi konfliktus volt az országban. Magasabb rangú politikai vagy katonai vezetők ellen nem emelt vádat az ügyészség. A legmagasabb beosztású vádlott (a tiszakécskei, tizenhét ember halálát követelő ügyben) vidéki hadosztályparancsnok volt Kecskeméten. Mindazok, akik a régi önkényuralmi rendszernek új magyar alkotmányos hatalommal való felváltását, a politikai szerkezetátalakításon túlmutató, tényleges hatalomváltást, a régi hatalomgyakorlók eltávolítását kívánják mind a politikai, mind a gazdasági életből, egyszóval azok, akik nem elégszenek meg a rendszerváltozással, hanem rendszerváltozást várnak az immáron tizedik esztendejébe lépő rendszerváltoztató folyamattól, érzékenyen kapják fel fejüket az „igazságtétel”-ről szóló hírek hallatán. A társadalom statisztikai többsége minden bizonnyal anyagi helyzetének és biztonságának megerősítését várja a mindenhatónak már nem is, de mindenképpen nagyhatalmúnak vélt kormányoktól és az őket támogató társadalmi csoportoktól. Ebből a várakozásból számos csalódás származik, ami a tekintélyelvű és csodaváró világszemlélet némi megváltoztatásával, nagyobbrészt pedig egy erősen nemzetközpontú kormánypolitikával jelentősen mérsékelhető lenne. A többévtizedes nemzetellenes kormányzás következménye a „mi ebből a mi hasznunk”, „és akkor mi van” kérdése, amelyet az igazságtétellel kapcsolatban is feltettek a „racionálisan” gondolkodó csoportok tagjai, szemben az „irracionálisán” gondolkodókkal, a Szovjetunió világhatalmával szemben 1956-ban „értelmetlenül”, mert rövid időn belül eredménytelenül felkelőkkel, a magyar utat (külön utat) keresőkkel, a keresztényi elveket életvitelükben vállalókkal, a rendszerváltozás megszálottjaival, azokkal, akiknek számára az emberi s ezáltal közösségi - nemzeti élet és méltóság megvédése természetes követelmény és parancs, amelynek mély értelme, célszerűsége és közösségfenntartó hasznossága is van. Az utóbbiak értik az igazságtételt, az önkényuralmi bűnösök felelősségre vonását, tudva, hogy ez nem használható tartós sikerrel politikai fegyverként, történelmi jóvátétel sem várható tőle, s még az igazságosság iránt bennünk élő, mélyen gyökerező vágyakat sem tudja maradéktalanul beteljesíteni. Mégis mély értelemmel bíró követelmény, igény, üzenet a holnap lehetséges gyilkosainak, az élet védelmében. Mert ez az elsőszámú érték. Ennek semmibevételét kifejező közszellem vezet a vagyoni-gazdasági bűntényekhez, a társadalom kirablásához. Hiszen az életet szolgálja a vagyon igazságos elosztása és birtoklása, mint minden értékvédő és gyarapító, értelmes közösségi és egyéni ténykedés. Nem véletlen, hogy Németországban és Csehországban, tehát ott, ahol vállalták az önkényuralmi bűnösök felelősségre vonását (annak minden nehézségével együtt), ott volt a legelviselhetőbb mértékű a volt hatalomgyakorlók gazdasági hatalomátmentése. Szakírók felhívják a figyelmet a fordított összefüggésre, mint igazán jellegzetes tényezőre: a társadalom több évtizedes érdekviszonyai a gazdasági és egyéb területeken meghatározó súlyú erőket az igazságtétel meghiúsítására késztetik, melynek egyik eszközeként a múltat közös (bocsánatos) bűnként fogadtatják el, az egész társadalom bűnrészességére és haszonélvezetére hivatkoznak, számítva a 800.000 volt párttag és hozzátartozóik közös fantom - tehát nem reális - félelmére. E jelenség jellegzetes tünete volt a Népszabadság című posztkommunistanapilap 1992. májusában megjelent rövid cikke, amelyben a kommunista bűnösöknek a nácikkal egy mércével mérése, azaz megbüntetése mellett szóló, a Magyar Televízió műsorában jelen sorok írójával egyetértő Simon Wiesenthal-t tájékozatlanság és csőbe húzottság, azaz becsapottság vádjával illették Bossányi Katalin tollából, mondván: ne keverjük össze kis törzsi háborúinkat a holocaust nagy nemzetközi ügyével. Amikor pedig megjelent a felelősségrevonási törvényt megsemmisítő 1992-es alkotmánybírósági döntés, Pokol Béla, a kitűnő politológia professzor, a törvény megszavazásakor éppen távollévő dr. Torgyán József későbbi kisgazdapárti pártelnök későbbi főtanácsadója a Magyar Hírlapban úgy nevezte hibásnak az AB döntést, hogy a felelősségrevonás elmaradását helyeselte elejtett mellékmondatában, feltehetőleg kivédeni akarva a „szociálliberális” sajtóhiénák dühét. Mégis azért választottuk közös nevezőként az emberi jogok legsúlyosabb megsértésének, az emberi élet bűnös kioltásának üldözését, bizton számítva a társadalom tagjainak szolidaritására, mert több közös vonás és érdek fűzi össze a főbenjáró bűntetteket el nem követő párttagokat a rendszer ellenfeleivel egy amúgy is elkerülhetelen rendszerváltó folyamatban, mint az állampárti gyilkosokat a tőlük erkölcsi és érdek alapon elhatárolódó haszonélvezőktől, akik nem követtek el főbenjáró bűnöket. (Folytatás a 7. oldalon) RAFFAY ERNŐ Az Európai Unió és a magyar határok Az egyik fontos tény, amit figyelembe kell vennünk, hogy 1998. március 31- én megkezdődtek a tárgyalások az Európai Unió kibővítéséről azzal a hat országgal, közöttük hazánkkal, amelyeket erre kiszemeltek. Az egyik budapesti napilap szerint Robin Cook brit külügyminiszter ismertette a magyar küldöttséggel az EU tárgyalási pozícióját. Eszerint „A legfontosabb kötelezettség továbbra is a demokrácia és a piacgazdaság szabályait megkövetelő koppenhágai kritériumok teljesítése marad. Rendezni kell az esetleges határvitákat, magas szintet kell elérni a nukleáris biztonság és a környezetvédelem területén.” Azt most hagyjuk, hogy az akkori budapesti külügyminiszter mit nyilatkozott Cook megállapításai után a kormány elképzeléseiről. Azt sem olvashattuk sehol, hogy Kovács külügyminiszter mit terjesztett elő az elszakított magyar területeken élő magyar milliók sorsáról és az ezzel kapcsolatos budapesti álláspontról. Tény ugyanis, hogy ezekről - semmit sem terjesztett elő! Tapasztalataim szerint a nemzetközi diplomáciában bizonyos fontos kérdéseket sok esetben nem a nyilvánosság előtt, hanem az úgynevezett titkos diplomácia módszerei szerint oldanak meg, illetve hoznak a másik fél tudomására. Ha egyes ügyek mégis megjelennek a nagy nyilvánosság előtt, akkor azok az adott országok, jelen esetben az Európai Unió tagállamai előzetesen egyeztetett álláspontját képviselik. Robin Cook, Nagy- Britannia külügyminisztere - a sajtó szerint - ezen a napon kifejezetten az Európai Unió tagállamai előzetesen egyeztetett álláspontját hozta nyilvánosságra, amikor kijelentette: „Rendezni kell az esetleges határvitákat”. A másik tény: Nagy-Romániában végérvényesen bebizonyosodott, hogy magyar tannyelvű állami egyetem nem jöhet létre. Nem a Ceausescu-diktatúra nem engedi, hanem a népképviseleti elv alapján megalakult román törvényhozói hatalom. A román parlament többsége és kisebbsége egyesült erővel gátolta meg (egyébként rendkívül kicsinyes módon) azt, hogy Európa egyik legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségének állami felsőoktatási intézményei lehessenek. Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a román politikai vezetéssel tárgyalni nem érdemes, mert úgysem teszi azt, amit korábban ígért. Mindegy, hogy milyen fajta román kormányról vagy hatalmi formáról van szó: legyen polgári, népi vagy szocialista demokrácia, fasiszta vagy kommunista diktatúra, a velük kötött megállapodások (szerintük) csak addig érvényesek, ameddig a román hatalom érdekei érvényesülnek. Utána úgy tesznek, mintha egy megállapodás nem két oldalú lenne, majd Nagy-Románia területi egységének veszélyeztetésére hivatkozva, fölrúgják a korábbi egyezményeket. 1914 óta ez a magyar tapasztalat a román politikával kapcsolatban. Jellemző a magyar politikai kultúra jelenlegi állapotára, hogy amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség belépett a román kormányba, Magyarországon egyetlen egy vélemény jelent meg egyetlen újságcikkben, amely, éppen a fönt leírt tapasztalatokra hivatkozva, nem értett egyet az RMDSZ kormányba lépésével (ld.: Magyar Demokrata, 1997. január 30-i szám, a Magyarok Nagy- Románia kormányában című írás). Majdnem minden magyarországi politikai párt vezetői hozsannáztak, hogy végre megvan a hosszú távú magyarromán kiegyezés, miközben Constantinescu elnök learatta a babérokat nyugaton. (Folytatás a 3. oldalon) Meghalt a magyar nemzet násznagya Czine Mihály (1929-1999) Jötte igencsak kívánatos volt. És most egy nemzet hangszálain bizonytalankodik a zsoltár, mert nehéz elhinni és vállalni a hihetetlent. Czine Mihály professzor odalett. Kevés a vigasz, hogy nem nyomtalanul. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem filológiai karán nemzedékeket irányított-: arccal a magyar nemzet felé. Volt úgy e hazában, hogy nem volt kívánatos Czine Mihály. Maga is érezte: a megcsonkított Magyarországban csak feszeng a nemzeti tudat. És volt úgy is, hogy az Erdélyt uraló Románia nemkívánatos egyénnek nyilvánította. Czine professzor úr túlélte azt is. Immár nekünk kell őt, lehetőleg emelt fővel, túlélnünk. Barátja, Csoóri Sándor nevezte őt a magyar nemzet násznagyának. Úgy volt. Meggyőződésünk, hogy Szenczi Molnár Albert énekel zsoltárt sírjánál. Zsongjuk véle. GGmmgjapSamg ©ff GGo® ° fflomgjpopg (H0®(g(gBca]®mG X\I99rja°Sfe1bmSáram A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGAT^MAGYARSÁG HAVILAPJA 116.-Ft - $3.00
