Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-10-01 / 10. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. október / ! ’ \ KISEBBSÉGI KALEIDOSZKÓP Önépítő kisközösségek Délvidéken heves vita robbant ki egy magyar intézmény további sorsáról. Egy majdnem húszezres lélekszámú faluban. Kulán a hatalmon lévő Szerbiai Szocialista Párt községi vezetőségének végrehajtó bizottsága ki akarja lakoltatni épületéből a 3.379 lelket számláló magyar közösség művelődési egyesületét, a Népkört. Ez a terv nemcsak a faluban váltott ki élénk tiltakozást, de megmozgatta az egész vajdasági magyar nemzeti közösséget, amely egyöntetűen a megtámadott intézmény védelmére kelt, és így helyi ügyből tartományi, kisebbségi feszültség támadt. Kula jelentős helység Közép-Bácskában, a Ferenc-csatorna mentén. Topolyától délre, Újverbász, Bácskeresztúr, Cservenka és Bácsfeketehegy között. A településen magyar tannyelvű általános iskola is működik, amelyet a Titó-partizánok oldalán harcoló magyar Petőfi-brigádról neveztek el. A kulai magyarok, földművesek, iparosok 130 évvel ezelőtt saját művelődési egyesületet hoztak létre, a Népkört, amely most egy omló falú, de barátságos hangulatú földszintes épületben tevékenykedik. Ezt az épületet szeretné megszerezni magának a szerb szocialisták helyi pártszervezete, ami azt jelenti, hogy kilakoltatnák a Népkört, utcára kerülne a nemzetiségi kultúra mindenestül. Egy folyamat része lenne a kilakoltatás, hiszen az Ipartestület házát is elvették a tagságtól és kiadták kocsmának. így szorítják ki mindjobban a magyarságot ősi településéről, közösségi otthonaiból. Mi marad ilyen körülmények között lehetőségként a kulai magyarok számára? A falu lakói úgy látják, hogy a hatalom magánházakba kényszeríti a kisebbséget, hogy csak ott ápolhassa és művelhesse kultúráját. És elhangzott a súlyos vád: nem egyéb ez a kilakoltatási komédia, mint kulturális genocídium. A kulai Népkor választmánya közleményt adott ki, segítségül szólítva a szerbiai magyarságot, annak intézményeit, választott képviselőit. Nyomban válasz érkezett Kulára a szabadkai Népkörtől: „Felháborodással és mély elkeseredéssel vettük tudomásul, hogy a Kulán az (épp) aktuális politikai hatalom nem azzal foglalkozik, hogyan éljünk emberibben, hanem azzal, hogyan mélyítse tovább az ellentéteket. A legerélyesebben tiltakozunk az ellen, hogy önkényesen bárki eltulajdonítsa azt, amit a lakosság önerőből hoz létre, önerőből 130 éven át fenntart." Topolyán működik a rangos Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, amely közleményében együttérzését fejezi ki a kulaiakkal. „A Népkört 130 évvel ezelőtt a magyarság alapította, és mára a kulai magyarság megmaradásának szimbóluma lett.” A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiltakozó levelében nagyra értékeli a viszonylag kis lélekszámú kulai magyarság művelődési eredményeit. A többévi kényszerű vegetálás után megújult Népkör műkedvelői, a gyermek, ifjúsági és felnőtt népzenei, néptánc és színjátszó együttesei, vers- és prózamondói mind többet hallatnak magukról a tartományi szemléken, versenyeken. Mindezek a művelődési, önművelő és önkifejező tevékenységek egyszeriben megszakadnak saját székház nélkül. A szabadkai Szabad Hét Nap hetilap főszerkesztője. Dudás Károly író, a vajdasági magyar közélet egyik vezető személyisége A Népkört pedig nem adjuk’ című írásában megszólaltatta a hetvenhat esztendős Bognár Istvánt. „Ehhez a Népkörhöz sem Ferenc József, sem Tito, sem a mostani tejesek nem járultak semmivel hozzá. Ezt a tagság, a kulai magyarság saját erejéből hozta létre és tartotta meg egészen mostanáig. És most el akarják rabolni tőle!” A lényeget mondta ki Bognár István: a helyi közművelődés és annak otthona a közösség öntevékenységének, áldozatvállalásának eredménye, amelybe semmi külső erőnek nincs joga beleavatkozni. Elpanaszolták a kulaiak Dudás Károlynak, hogy nem ez az első kísérlet a Népkör megkaparintására, a magyar művelődés szétzúzására. A második világháború után a „felszabadítók" megrostálták és „központosították" az egyesület szép könyvtárát, aztán felszámolták a nyári színpadot, eltüntették az évszázados jegyzőkönyvet, a 60-as években még azt is javasolták, hogy változtassák meg a Népkör nevét, mert az úri világra emlékeztette a helyi szerb hatalmasságokat. Dudás Károly kereken kimondta: „A Népkör az egyetlen és utolsó menedéke a helyi magyarságnak.” És felvillantotta az ijesztő távlatot: Koszovói; igen, némelyek, hatalmukkal visszaélve, a békés-békességes Vajdaságból is „mindenképpen Koszovót kívánnak csinálni”. Okos történelmi tapasztalat munkál a vajdasági magyar nemzeti közösség egysége fellépésében egy település művelődési egyesületéért. Mert ez az egyesület - a többihez hasonlóan - az önépítés és önvédelem jelképe. Az önépítés pedig egyik formája a sorsunkkal való szabad rendelkezésnek. Valójában önrendelkezés. A modem Európában - az egységesülő kontinensen - az ilyen kisközösségek, társulások civil szerveződések fogják alkotni a politikai és társadalmi élet alapzatát. Minél több helyi civil szerveződés alakul és erősödik meg, annál biztosabb a nagy egység ereje és életképessége. Magyarországon legalább SOezerilyen művelődési, társadalmi vagy másmilyen jellegű kisközösség alakult és fejt ki áldásos tevékenységet. Méginkább áll e törvény a kisebbségek társadalmára, amelyben a civil szerveződéseknek nem egyszer az állam központi irányítását, támogatását is pótolniuk kell. Az az állam, az a többségi nép tör a kisebbségek saját egyesületeire, amelyik fel akaija számolni az egész kisebbségi közösséget. Romániában is a diktatúra legkíméletlenebb időszakában lépett fel a párt és a kormányzat az önálló, helyi jellegű vagy országos magyar művelődési egyesületek, intézmények, de éppen így a gazdák társaskörei vagy a turisták magyar szervezetei ellen. Kórusok se maradhattak meg önállóaknak, legfennebb az egyházak dalárdái, de ezeket beszorították a templomok falai közé. Az volt a hatalom szólama, hogy a magyar elzárkózás ellen küzd, valójában a magyarság nyelvi, kulturális beolvadását akarta gyorsítani, erőszakolni. Volt egy időszak Romániában, amikor - nem tudni, milyen elképzelés alapján - engedélyt adtak helyi, önálló művelődési egyesületek alakítására. Talán egy vagy két év múltán sürgősen feloszlatták ezeket a szerveződéseket, művelődési egyesületeket. Román ugyanis alig alakult, az erdélyi magyarság, a székelység viszont sorra alakította, és messzehangzó eredményekkel éltette a saját klaszikusairól (Körösi Csorna Sándorról, Mikes Kelemenről, Gál Sándor tábornokról és másokról) elnevezett egyesületeit. Megrettent a román párthatalom: hát az önszerveződés ennyire kívánatos, ennyire létszükséglet a magyar kisebbség körében? Akkor tiltsuk meg ismét, még szigorúbban! Vajon Kulán, a Bácskában nem ugyanez a hatalmi törekvés érvényesül-e a Népkör eltiprásában? A szerb hatalom félelme a kisebbségi magyarság lélekerősítő, nyelvmegtartó kultúrájától? BXty Marosvásárhely főterének „sajtótlanítása" Avagy: veszélyben a magyar nyelvű sajtóterjesztés! „Megszavaztunk és elárultatok!”, „Munkát és kenyeret kérünk!”, „Védjük meg a sajtóterjesztést!”, „S.O.S. Sajtó!” - ilyen, és ehhez hasonló feliratokkal tiltakoztak napokon át a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal előtt mindazok, akik az augusztus közepi újságos „standtakarítás” után munka nélkül maradtak. Ez a dolog egyik vetülete. A másik az, hogy Marosvásárhely főterén alig lehet sajtóterméket találni. Elsősorban a magyar újságok, folyóiratok, könyvek szorultak ki az egyik legfontosabb erdélyi felvevő piacról! A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a nagy csinnadrattával meghirdetett „standtakarítást” az újságelárusítókkal kezdte. Az senkit nem érdekel, hogy az élelmiszer-, zöldség- és gyümölcsbódékat továbbra is zsongják a legyek, porban és benzingőzben majszolják a vásárlók a fagylaltot, a banánt vagy barackot, kiflit. Az egyik újságteijesztő hálózat tulajdonosát, Fazakas Csaba Károlyt a közrendészek és polgárőrök operatív csoportja - a járókelők, külföldiek, az újságírók szeme láttára! - fényes nappal földre teperte, majd bilincsbe verve szállította a városi rendőrségre, mert védeni próbálta az egyik standot. A város lakói megbotránkozva követték a fejleményeket, ugyanis a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem lépett fel ugyanilyen eréllyel az egyik Román Nemzeti Egységpártos tanácsos ellen, aki három nap alatt felépített egy benzinkutat Marosvásárhely határában - törvénytelenül! Sorrendben a harmadikat! A háttérben - minden bizonnyal - ezúttal is gazdasági érdekek, érdekeltségek húzódnak meg. A marosvásárhelyi Népújság rövid hírben közölte: megkezdik az illegálisan elhelyezett újságos standok felszámolását, elszállítását. Rosea Angela irányításával hamarosan megjelentek a közrendészet egyenruhásai. A takarítást a híres Lábasház előtti standdal kezdték. Az újságos stand tulajdonosa, Fazakas Csaba Károly nem engedelmeskedett a felszólításnak, kétségbeesetten védte a pultokat. Ekkor a hivatal két tisztviselőjének, Mártonffy Ottónak és Kogán Ildikónak a hívására megjelent a közrendészet operatív csoportjának két tagja, hátracsavarták Fazakas Csaba Károly kezét, leteperték a földre, megbilincselték és egy fehér Daciába tuszkolták. Mindezt videó- és fényképfelvételek őrzik, hangszalagon hallható Fazakas Csaba hátborzongató üvöltése. Ezután traktorra rakták az újságos standot, s a marosvásárhelyi Várba szállítoták. Természetesen a tulajdonosnak majd kell majd kifizetnie a szállítás és raktározás költségeit. Rosea Angela, a marosvásárhelyi köz- és magánterületet kezelő igazgatóság vezetője az újságírók kérdésére közölte:,,Az ez év februáijában kiadott határozatot kell teljesíteni, rendet kell teremteni a főtéri újságos standok házatáján!” Fazakas Csaba brutális megbilincselése után már „olajozottan” folytatódott a különös „akció”. A Tarom-iroda előtti stand eladója egy kicsit még tiltakozott, a főnöke beleegyezésére hivatkozott. Itt is hamarosan jegyzőkönyvbe vezették a sajtótermékeket, majd a készenlétben várakozó traktor utánfutójára került ez a stand is. Az „akció” kiindulópontja Marosvásárhely városi tanácsának 1996. október 31-ei, 57-es számú határozata: 2. fejezet, 4.1. alpont:„A bemutatás és árusítás egyazon időben csak a közétkeztetési egységek, zöldség- és gyümölcsárusító egységek, könyvesboltok és sajtótermék-árusítók számára engedélyezett. Valamennyi más kategória számára, melyek „üzleti” jellegűek, csak az árubemutatás engedélyezett, a termékek kifizetése csak a helyiségben történhet” (Ezen már az óvodások is jó nagyokat nevetnének: minden az utcán zajlik!) E határozat értelmében a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal versenytárgyalást hirdetett meg. Ezt valóban „eredeti” módon tette: a hirdetés 1997. december 31-én - Szilveszter napján!- a helyi román nyelvű napilap, a Cuvantul liber egyik eldugott sarkában látott napvilágot. Eszerint a főtéren lévő addig 33 újságos stand helyett csak 16 helyre lehet licitálni. Rosea Angela igazgatónő - kérdésemre - teljesen törvényszerűnek és méltányosnak találta, hogy az inkriminált hirdetés december 31 -én jelent meg, s minden, valóban törvényes előírást mellőzve egyszerűen megfeledkeztek arról, hogy január elseje utáni négy pihenő napon az érdekeltek nem szerezhették be a szükséges iratokat. A január 12-ei versenytárgyaláson egyértelműen bebizonyosodott: nem csupán néhány, önerőből felvergődött kis sajtóterjesztő osztozkodott a helyeken, hanem egyelőre ismeretlen érdekeltségek is beleszóltak a licitbe. így történhetett meg, hogy 27.000 lejre „tornázták” fel a négyzetméterenként fizetendő napi bérleti díj at. A hivatal - a piacgazdaság legelemibb szabályait is felrúgva! - kijelentette: egy cég legfeljebb 4 elárusító helyet nyerhet, s a következő versenytárgyalásokon már nem vehet részt. A versenytárgyalás után az egyik nyertes sajtóterjesztő kft. tulajdonosa - Difpress Silvánáról van szó - nem írta alá az általa megnyert helyekre szóló jegyzőkönyvet, ezért a polgármesteri hivatal a négy helyre újabb versenytárgyalást hirdetett meg. És itt követték el - az általuk is elismert - szabálytalanságot. Az eredeti, a sajtónak is eljuttatott hirdetés szerint a versenytárgyalás következő fordulójára 1998. március 26-án került volna sor. Ezt közölte a Népújság, a 24 ore muresene. Egyedül a Cuvantul liber közölte a később igaznak bizonyuló dátumot: 1998. február 26-át. Hiába bizonygatja a polgármesteri hivatal, hogy minden szabályosan és törvényesen zajlott le, mindenki előtt világos volt, hogy a második versenytárgyalás körül szinte semmi nem tiszta, hisz ezúttal a főtéri helyek bérleti díját négyzetméterenkét csak 220 lejben állapították meg. Mindez történt akkor, amikor a jelenlegi kárvallott cégek a városrendészeti hivatal által kiadott engedélyek alapján működtek, fizették a bérleti díj at, s a hivatal gyakran változó igényei szerint készítették el az elhíresült újságos standokat. A Difpress Car és a Difpress Silvana cégek az általuk nehezményezett versenytárgyalási szabálytalanságokért beperelték a polgármesteri hivatalt. Úgy tetszik, másfajta érdekeltségek is „befolynak” a standháborúba. A polgármesteri hivatal hónapokon át erőszakolta az alumíniumból készült, 50 millió lejes újságos standok felállítását. Mutatóba egyet fel is állítottak a főtér közepén. A sajtó és a járókelők célpontja lett ez a különös „városrendészeti telitalálat”: sokan mozgó illemhelyet, mások ketrecet, megint mások radarkészüléket sejtettek a különös fémtákolmányokban. Az volt a különlegesség benne, hogy ha az újságokat berakták, nem fért be az elárusító, és fordítva. Újságot vásárolni pedig csak kiadós tornamutatványok árán lehetett benne. Bárki belegondolhat: a főtéren négy helyet bérlő kft-nek csekély 200 millió lejébe - 5 millió forintba - kerül a polgármesteri hivatal bizarr ötlete! A törvényes előírások szerint a felszólításokat ajánlott levél formájában vagy két tanú jelenlétében - aláírás mellett - kell átadni a felszólítottnak. Fazakas Csaba állítása szerint ilyen felszólítást nem kapott. A polgármesteri hivatal szerint igen, csak nem akarta aláírni. Fodor Imre polgármester és Orbán Dezső alpolgármester sajnálatosnak tartotta a megbilincselést, Rosca Angela „akciófőnök” kitartott korábbi álláspontja mellett: nem történt semmilyen erőszak, „immobilizálták” az ellenszegülő Fazakas Csabát. Úgy látszik: „demokráciában” így szokás. A polgármesteri hivatal 4 milliárd 250 millió lejjel adós a számvevőszéknek, 81 kereskedelmi egységgel pereskedik, de arra a kérdésemre, hogy a főtéren zavartalanul árusító élelmiszer-, zöldség-, gyümölcs-, és hűsítőárusító egységek mennyi bérleti dijat fizetnek, semmilyen választ nem kaptam. Ez egy következő „akció” feladata, akárcsak az illegálisan felépített garázsok helyzetének tisztázása. A sajtó jelenlévő képviselőit próbálták megnyugtatni: újabb versenytárgyalás lesz, s akkor a külső negyedekben újabb 50 sajtóterjesztői helyre lehet licitálni. A sajátosan értelmezett marosvásárhelyi piacgazdasági „bravúrt”, a megengedett négy helyet úgy értelmezték: belső határozat volt! Értelmezze mindenki úgy, ahogy akarja. Fazakas Csaba 1990 elején legelsőként kezdte Marosvásárhelyen a sajtóteijesztést. Eleinte kézből árusította a napi, heti, havi sajtót. Fokozatosan hozta létre a 17 helyből álló terjesztői hálózatot. 20-25 embernek, és azok családtagjainak biztosít kenyérkereseti lehetőséget, munkakönyves munkavállalói viszonyt. Fazakas a brutális eljárás után a törvényszéki orvoshoz fordult. Az orvosi látlelet igazolja a tettlegességet és az erőszakot. A „standtakarítás” óhatatlan velejárója, hogy a cég napi forgalma 7 millió lejről 2,5 millió lejre csökkent. Az újságárusok egy része pedig - látva a bizonytalan helyzetet - azonnal felmondott, más, biztosabb munkát keresett. A könyvkiadással is kacérkodó Difpress Car- felvállalta a romániai, és jónéhány magyarországi lap terjesztését! - minden bizonnyal nehéz helyzetbe kerül. Tény: Marosvásárhely főteréről továbbra is hiányoznak az újságok, folyóiratok, könyvek! Csak nem Kolozsvár az „áhított példakép”, ahol a Szabadságon kívül nagyítóval kell keresni a magyar nyelvű sajtótermékeket? Tófalvi Zoltán A Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület közös FELHÍVÁSA Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján, 1999. július 31 -én a világ magyarságának közös akaratából és közös áldozatvállalásával állíttassák fel Erdélyben, Fehéregyházán a múzeumkerti emlékparkban egy teljes alakos Petőfi-szobor bronzból, kőalapzaton. Legyen ez a szobor a költőt útjára bocsátó Kiskunfélegyháza és a hősi halált halt forradalmár testének örök nyughelyét adó Fehéregyháza méltó tisztelgése a halhatatlan emberi példa és életmű előtt! Legyen ez a szobor a népek barátságának, kölcsönös megértésének és megbecsülésének maradandó jelképe a világszabadság hős harcosának szándéka szerint! Legyen ez a szobor a szent világszabadság zarándokhelye! A Petőfi-szobor felállítását 1999. július 31-ére tervezzük a „Fehéregyháza-Félegyháza-Segesvár Petőfi Emlékhelyek XV. találkozója” alkalmából. A szobor felállításához kérjük a magyarországi és határainkon túli szervezetek, közösségek és magánszemélyek támogatását. A pénzügyi támogatáson kívül a felhívást közzétevők alapanyagot és munkafelajánlást is elfogadnak. A megvalósítással és a felajánlással kapcsolatos bővebb információk beszerezhetők az alábbi személyektől és címeken: Ficsór József polgármester Polgármesteri Hivatal Magyarország, Bács-Kiskun megye 6100 Kinkunfélegyháza, Kossuth u. 1. Telefon: 36-06-76-461-012 Telefax: 36-06-76-462-252 E-mail cím: kkhaza @ mail. matav.hu Gábos Dezső a Fehéregyházi Petőfi Művelődési Egyesület elnöke Románia, Judetul Mures megye (Maros megye) Albesti (Fehéregyháza) 3068 Telepes u. 18. Telefon: Albesti 25 (Judetul Mures megye) A felajánlások az alábbi bankszámlaszámra küldhetők: 1. Magyarország, Kiskunfélegyháza Közművelődési Alapítvány OTP 11732071-20030164 „Petőfi-szobor” megjelöléssel 2. Románia, Fehéregyháza Bankszámla: Banca Agricola SA. Sighisoara (Segesvár)- német márkában: 47968604301- USA dollárban: 47968604300- román lejben: 45968604 Bízunk megtisztelő támogatásában és reméljük, hogy e nemes ügy mellé áll!
