Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1997-07-01 / 7-8. szám

1997. július-augusztus

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident

5. oldal

A kaposvári szülők bíznak a csodában

Keresztényüldözés az egyházon belül?

Kaposvárott az elmúlt hetekben vihart kavart Balás Béla megyéspüspök különös döntése. A püspök a katolikus gimnázium igazgatói posztjára a két éve megbízott igazgatóként tevékenykedő ferences tanár — Marik Tamás — helyett Garai Lászlót, a város oktatási irodájának MSZMP-s múltjáról is jól ismert vezetőjét nevezte ki. Az iskola diákjai aláírásgyűjtésbe fogtak a népszerű Tamás atya mellett, s a döntés megváltoztatását szorgalmazó kérésüket eljuttatták a püspökségre. Mivel a szülők nyilatkozatának közlésétől az Új Ember című katolikus lap ezidáig elzárkózott, a kétségbeesett szülők egy csoportja lapunk segítségét kérte, bízva abban, hogy szavuk eljut a püspökhöz és a katolikus egyház vezetéséhez, s remélve, hogy mégsem kell szembenézniük a diákok és a tanári kar körében visszatetszést kiváltó döntés várható következményeivel.

Csendes utca, barátságos, szépen berendezett családi ház. Öten fogadnak. A házigazda és a három fiatalasszony mint szülők, s egy idősebb úr mint nagyszülő. Nem félnek nyilatkozni, de ketten azt kérik, hogy amit mondanak, az lehetőleg a nevük feltüntetése nélkül jelenjen meg. A gyerekeiket féltik. Napokkal később, az inteijú elkészülte után, egyikük telefonon jelzi: bizonyos baljóslatú figyelmeztetések miatt ő is eltekintene nevének közlésétől. Mindezekre tekintettel a megszólalók neveit az ábécé első öt betűjével helyettesítjük.

—A diákok közül hányán szeretnék, ha Marik Tamás maradna az igazgató?

D:—Több mint kétszázan, tehát a diákok többsége. A gyerekek kérték a püspököt, hallgassa meg a kérésüket, de a püspök úr nem vette át a neki címzett levelet és így persze nem is válaszolt rá. Csalódtam a püspökben, mert úgy érzem, semmi kivetnivaló nem lehet abban, ha a gyerekek kémek valamit akár a szüleiktől, akár az iskolájuktól.

— Miért ragaszkodnak Marik Tamáshoz?

B: — Marik Tamás azt az új szellemet hozta a falak közé, amit II. János Pál pápa hirdetett meg az új evangelizáció jegyében. Ezt a püspök úr amerikanizálódásként bélyegezte meg.

E:—Marik atya miséin tömve van a Szent Imretemplom. A gimnázium diákjai idejárnak, és lehet, hogy Rózsás László apátnak, aki a püspök gazdasági helynöke, az fáj, hogy nem az ő miséire mennek. A Szent Imre-templomba nem csupán a gimnáziumból, hanem máshonnan is jönnek a fiatalok, s nem csak iskoláskorúak.

A: —A Szent Imre-templom miséi a külsőségeket tekintve mások, mint a megszokott, hagyományos misék, de a bírálóknak nem a külsőségekre kellene figyelniük, hanem a tartalomra, amelyben viszont nincs kivetnivaló, mert Tamás atyáék a tiszta evangéliumot hirdetik.

— Mi a vonzereje ennek a templomnak?

E: — Varga Imre plébános és Marik atya szívvel-lélekkel dolgoznak az ifjúságért. Marik Tamás például a miséken közvetlen hangon tud szólni a gyerekek nyelvén, s időnként olyan derűsen fogalmazza meg a gondolatait, hogy meg is nevetteti őket. Lehet, hogy egy-két papnak ez nem tetszik, de mi azt mondjuk: nem kell félni a modem megoldásoktól, mert az a fontos, hogy katolikus templomba járnak a fiatalok, s nem a különféle szektákhoz.

B: — Nem azért adtuk a gyerekünket ebbe a gimnáziumba, mert azt gondoltuk, hogy ez egy elit iskola, hanem azért, mert katolikus iskola. Az egyházi vezetők egy részét nem zavarja, hogy kiürülnek a templomok és nincsenek bennük fiatalok, minket viszont nagyon zavarna, ha a gyerekeink rossz hírű diszkókba járnának. A templomban olyan szertartásokon vesznek részt, amelyek eltérnek a szokásostól, azonban szívesen mennek ezekre, miként a lelki gyakorlatokra is, és mi ennek örülünk. Ebben az iskolában a tanárok többsége lelkiismeretesen teszi a dolgát, a diákok szinte minden tanulmányi versenyt megnyernek, tehát nem lehet azt mondani, hogy itt rosszul csináltak valamit.

E: — A két atya nemrég a nagytemplomban koncelebrált egy csodálatos misét. Az szinte demonstrációnak is beillett volna, tapssal, énekkel...

— Taps a templomban?

E: — Igen, ugyanis a Szent Imre-templomnak van egy gitáros zenekara és ők szerepeltek a misén. Orgona helyett az ő zenéjük és énekük szólt. A fiatalok velük együtt énekeltek és a ritmusos részeknél tapssal kísérték az éneket.

B: — Pesten a Ferenciek terén, azután a békásmegyeri templomban és a városmajori templomban is vannak ilyen misék a megújulás szellemében...

— Miért tartják elfogadhatatlannak a püspök döntését, s mitől tartanak?

A: —Az új igazgatónak általános iskolai tanítói végzettsége van, és levelezőként pedagógia szakon is végzett, de soha nem tanított.

C: — Reméljük, hogy a képesítések súlya még mérhető, és egy marxista egyetemi végzettség talán mégsem hasonlítható az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megszerzett végzettséghez.

D: — A püspök úr többek között azt mondta,

hogy Garai László szakmai felkészültsége vitathatatlan. A rendszerváltáskor kilépett a pártból és azóta példás gyakorló katolikus életet él. Régi, egyházellenes cselekedeteit kényszer hatása alatt tette, azokkal ő ártani nem akart. Mindezt a püspök úr nyilatkozta az Új Ember június 8-ai számában. Garai Lászlónál is jártunk, s beszélgettünk vele. Azt mondta, hogy annak idején a feleségével együtt önként léptek be az MSZMP-be. Kijelentettük: nem tudjuk elképzelni, hogy a gimnázium igazgatója egy volt kommunista legyen. Erre azt felelte, hogy csupán MSZMP-tag volt, nem pedig kommunista, és rendszeresen járt templomba. Tudomásom szerint az MSZMP ateista párt volt. Ha ő önként elkötelezte magát mellette, de közben templomba járt, ami egyébként párttagoknak tiltva volt, akkor ezzel becsapta az elvtársait. Vajon most mi a garancia arra, hogy mint a katolikus gimnázium igazgatója,

nem fog-e bennünket is becsapni? Ő azt állítja, hogy korábbi, egyházellenes cselekedeteit kényszer hatására tette. Ez körülbelül annyira fogadható el, mint az, hogy az ávósok ártatlanok, mert parancsra lőttek védtelen emberekre. Ha kommunista neveltetésű igazgató iskolájába akarnám járatni a gyerekemet, akkor találnék erre alkalmas gimnáziumokat itt, a városban. Én viszont nem szeretnék ilyen iskolát a gyerekemnek és azért írattam be a katolikus gimnáziumba, mert feltételeztem, hogy ez minden szempontból katolikus szellemiségű iskola.

A: — El kell mondanom: olyan nyomás nehezedett a gyerekekre, hogy nagyon sokan nem mertek elmenni a petíció átadására. Engem telefonon hívott a lányom, hogy mit tegyen, mert osztályfőnöki figyelmeztetéssel fenyegetik őket. Azt mondtam neki, menjen nyugodtan, majd én aláírom a figyelmeztetőt.

D: — Beszéltünk a püspök úrral is. Azt mondta, hogy ő tizenkét éven át dolgozott plébánosként egy helyen, ahol eleinte alig volt hívő, és amikor eljött, dugig volt a templom a hívekkel. Marik Tamásnak ugyanez két év alatt sikerült, viszont Marik atyát a püspök úr környezetében nem mindenki kedveli.

—Említették, hogy Rózsás László miséire—a Marik-féle misékkel ellentétben — kevesen mennek. Ha Garai László — aki nem pap, tehát miséket se celebrálhat — lesz az új igazgató, akkor elképzelhető, hogy a diákok zöme Rózsás atya miséire fog járni?

C: — Garai úrnak állítólag olyan tervei vannak, hogy hétfő reggelenként a diákok a nagytemplomban misével kezdenék a napot. Azt hiszem, a misézéssel kapcsolatos kérdésekben a püspök úr és Garai úr egyetértenek.

B: — Ne felejtsük el, hogy a gimnázium kápolnájában minden reggel van mise, tehát nem arról van szó, hogy a gyerekek nem imádkoznak rendszeresen. Több atya tart misét, minden osztály válogathat, hogy kihez akar menni, de mindez nem kötelező.

A: — Éppen ezért a kápolna mindig tele van.

E: — Föltételezhető, hogy a gimnazisták számára kötelezővé teszik a nagytemplom miséin való részvételt.

— Honnan kértek segítséget, meghallgatást?

E: — Irtunk a győri püspöknek, aki a katolikus iskolákat felügyelő intézmény elnöke, valamint a pápai nunciusnak, aki állítólag személyesen is fogad bennünket...

D: —Az egri érseknek, a magyar katolikus püspöki kar elnökének írott levelünkre az érseki irodáról jött egy semmitmondó válasz, aminek az volt a lényege, hogy imádkozzunk, s hogy ez ügyben semmit sem tudnak tenni. Ennyibe vették a szülők kérését.

E: —Megfogalmazódott bennem, hogy az igazgató-kinevezéssel kapcsolatos döntés tulajdonképpen azoknak a papoknak az arcul csapása, akik az egypárti diktatúra idején szenvedtek, börtönben ültek és különféle megaláztatásokban volt részük.

D: — Innen, Kaposvárról is vittek el papokat. Gyerekkoromból emlékszem, hogy kitűnő papok szolgáltak itt, akiket 56 után máshova helyeztek és így szabadultak meg tőlük. Nem azért tették ezt velük, mert változtattak a liturgián, a szertartások formáin, hanem azért, mert az emberek tisztelték és szerették őket, és szívesen jártak hozzájuk. Marik igazgató félreállítása a kommunista módszerekre emlékeztet, arra, ahogyan annak idején félreállították Gál atyát, Ádám atyát, Suszter atyát, Szekeres Dezsőt és másokat.

B: — Ki kell mondani, hogy itt, az egyházon belül keresztényüldözés folyik, sőt, a papjainkat is üldözik. A pártállami időkben például Marik Tamást látszólag az állam küldte Ausztráliába, de a döntés mögött az egyházi vezetés állt. Eddig nem kértünk megszólalási lehetőséget, de védtelenek vagyunk, szükségünk van a sajtó segítségére. Úgy tűnik, privatizálják az egyházunkat, s az új tulajdonosok szemben állnak a mi érdekeinkkel. Félő, hogy megismétlődik a múlt, s kettészakad az egyház. Lesz egy látható, de kívülről irányított, illetve egy láthatatlan, de valódi része. Szeretnék óvatosan fogalmazni, hiszen féltem a gyerekemet és nem szeretném megrázkódtatásoknak kitenni, ugyanakkor úgy érzem, az igazságot sem hallgathatom el.

—Önök szerint van-e valamilyen jelentősége a tanári kar állásfoglalásának?

B: —A püspök úr döntésére a jelek szerint semmi. Persze annak sem volt jelentősége, hogy felzúdult a város, sőt az egész megye. És nem csak a katolikusok... Az ateisták meg kárörvendően nevetnek.

—Akkor miért volt szükség erre az állásfoglalásra?

B: — Talán másféle eredményre számítottak egyesek, és úgy vélték, hogy a tantestület többségi véleménye a püspöki döntést fogja erősíteni.

D: — Sajnos a tanárok között sem mindenki makulátlan. Égyikük ezt nyilatkozta: „Lehet, hogy sokan a tantestületből sem értenek egyet velem, de nekem meggyőződésem, hogy a gyerekek ezt az egészet tanári felbujtásra teszik. Erkölcstelen ilyen dologba gyerekeket bevonni.” Szomorú, hogy akad ilyen tanár, aki lejáratja a tanártársait, s feltételezi róluk, hogy gyerekeket bujtogatnak. Tizennégytizenhat éves gyerekekről van szó, akik tudják, mit akarnak. Megjegyzem, ötvenhatban ilyen korú fiatalok fegyverrel harcoltak a forradalom oldalán az idegen megszállók ellen. Egyébként a lányom is részt vett az aláírásgyűjtésben. Jellemző példaként említem, hogy az egyik tanár elolvasta a szöveget, egyetértett vele és alá akarta írni az ívet. A gyerekek azonban éppen azért nem engedték ezt neki, hogy senki ne mondhassa: tanárok állnak az akció mögött.

— Kialakult-e a szülőknek valamilyen közössége?

E: — A szülők közösségét megszervezni nagyon nehéz. A tanulók jó része kollégista, tehát nem kaposvári, így nehéz a szülőket összehozni. Előfordult, hogy körülbelül ötvenen összejöttünk, de teljesebb körű közösséget kialakítani ilyen körülmények között szinte lehetelen.

— Mit tesznek, ha a többségi kérés továbbra is süket fiilekre talál, és augusztus elején beiktatják az új igazgatót?

B: — Sokan fontolgatják, hogy amennyiben ez bekövetkezik, akkor a gyerekeiket máshová íratják. Bízunk abban, hogy csoda történik, és Marik atyának mégsem kell megválnia székétől és diákjaitól.

(bánó)

CZEGŐ ZOLTÁN

Szobrot, földet a hódítónak!

Ugyancsak nekirugaszkodtunk minap a nyárnak, és amekkorát határsértés nékül ugrani lehet ebben a gyermekzsebkendőnyi Magyarországban, azt meg is tevénk. Budapesttől Pécsig, nem olyan nagy dolog. Aztán a történelmi várostól már csak egy iramodás Szigetvár.

Az autóbuszban riogatom Paizs Tibor barátomat, hogy csak fogódzkodjék meg jó keményen, mert én most visszaemlékezem egy ugyancsak történelmi pokolkonyhára. Ott azt tervezték a második világháború végén szerbek, szlovákok, meg csehek, hogy Pécs, a Mecsek bányavidéke, az átmenjen Jugoszláviának, a Nyugat-Dunántúl „természetszerűleg” Ausztriáé lenne a sok évszázados magyargyilkolás okán, Csehszlovákia pedig lemerészkedne a nyugati-keleti nagyhatalmak ölében Veszprémig, Székesfehérvárig, le a Balatonig, aztán egy ilyetén módon kialakított folyosóval szláv gyűrűbe fognák a megmaradt Magyarországot, osztozkodván a Balatonon is.

Tehát Pécs orvén ennyit.

Megképzelem a tájban a török, a végvári magyar népességet, lovas csoportokat, amint portyáznak. Aztán felejtek a magam megnyugtatására a buszban, az útszélek között, történelmi országutakat beteregetvén suhogó búzamezőkkel.

Este Szigetvárra megyünk, ott is egy szállodává átminősült kastélyba terelnek majd. Az úton valami történhetett, mert hatalmas ívben érkezvén, Szolimán szultán nemrég fölállított szoborcsoportjánál kerülünk egyet.

Nekem ma is az a meggyőződésem, hogy nem tévedt el bizony a gépkocsivezető, hanem azt akarta, járjuk csak körbe a mai történelmi jelenünk egyik szégyenteljes tévedését: a Szigetvárt lerontó, Zrínyi Miklóst és a várvédőket felkoncoló, Magyarországot igába hajtó török szultán szobrát itt, a mai Magyarországon.

Régi vágya volt a történelmi múltjára sokat adó Törökországnak, hogy ha már Szigetvár és Zrínyi országnyi és emberi terhe mellett lelte halálát a kivénhedt Szolimán, még az ostrom idején (úgy tartja a krónika, hogy a holtat lovára kötözve hordozták végig a török táborban, hadd lelkesedjék a török), akkor álljon szobra itt a Felségesnek. Itt, a helyszínen, Magyarországon. Itt, Szigetvár közelében, hiszen a magyar amúgy is köpik a maga történelmére, hát legalább a törökét tisztelje meg félhektárnyi ligettel.

És meglett!

Állítólag még Aczél György, Kádár kultúrmindenese tervezte a jóváhagyást, aztán hogy a dicsőséges szovjetek kivonultak az országból, hát kellett egy hatalmasság, aki előtt tovább lehet dideregni. És lön Szolimánnak óriási, elrettentő fejszobra emitt. Körülötte jelképes kisebb alakzatok. És a vad tekintetű idegen úr le nem veszi a szemét rólunk.

Nézem, ki mennyire süti le a szemét itt. Nem sokan. Este a vacsoránál azt mondja a másik újságíró, hogy tulajdonképpen nem érti, kit és miért zavar a szultán szobra. Mondtam, hogy engem, és azt is, hogy miért.

Nagyon felindult voltam, kimentem a vacsora mellől naplementét nézni. Azon tűnődtem, hogy ennek a mostani magyarországi, állítólag magyar újságírónak magyaráznám az egészet, azt, hogy szívesebben lámám emitt Sztancsics Márkó szobrát, akiről ő valószínű nem is hallott.

Sztancsics védte Szigetvárát akkor, 1556-ban, mikor a vén török császár először rugaszkodott neki Szigetvárnak — és nem bírt vele! Sztancsics megvédte a várat, belőle nem lett hősköltemény, nemzeti legenda, mert nem halt meg, mint Zrínyi Miklós, a másik hős 1566- ban. Sztancsics a helytállás és kötelességtudat névtelenjei közé soroltatott, mert nem áldozta, hanem megvédte életét és a várat, a hazát.

Szulejmán itt merkel a magyar fű fölött. Farkasszemet néz ezzel a mostani, bévül is fölporciózott Magyarországgal.