Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
2. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident Hazai jelentés rB. NYUGATI MagyarsaU Hungarians of the West ^ Hongrois d'Occident j Publisher/Editor-in-Chief Felelős kiadó/Főszerkesztő: MIKLÚS5I ISTVÁN Published monthly by Kiadja havonta a TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9. Canada Phone and Fax: (514) 731-4192 Magyarországon forgalmazza: CANADA-TRANSATLANTIC Kiadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Szerkesztőség: 1112 Budapest, Bodajk u. 20/A. Tel/Fax: 319-4882 Terjeszti: HÍRKER RT., KIADÓI KFT., GONDOS BT., valamint alternatív terjesztők. Előfizetési díjak egy évre: Kanada: CA-$30, egyéb országok: US-$30, MAGYARORSZÁG: 850 Ft Előfizethető a szerkesztőség címére beküldött rózsaszínű postautalványon (Nyugaton: csekk vagy money order montreali szerkesztőségünk címére) Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. A közölt írások nem feltétlenül képviselik a szerkesztőség álláspontját. A valódi névvel aláírt cikkekért a mindenkori cikkírók felelősek. A sajtószabadság a demokratikus rendszer egyik leglényegesebb vívmánya, de hiába a szabadság ott, ahol nincs meg a lehetőség. Hazánkban a liberálkozmopolita hatalom csaknem megfojtotta az ellenzéki sajtót, s így maradtak a velük csaholó lapok, amelyek semmibe veszik a tárgyilagos hírközlést és politikai kiértékelést. Amikor Antall miniszterelnöksége alatt az a kérdés merült fel, hogy miért támadja olyan vadul a sajtó nyolcvan százaléka a nemzeti alapon álló kormányt, azt a választ kaptuk, hogy a sajtó feladata a bírálat. A mai sajtó mára már nem emlékszik erre a válaszra, s „merészen” nyaldossa szádeszes gazdái kezét. Nem lehet beszélni szabad sajtóról ott, ahol csak az egyik oldalnak van lehetősége kifejezni álláspontját, mivel a másik oldalt már tönkretették anyagilag. Korántsem elégséges mostanság a Deákféle formula sem, amely szerint „csak igazat szabad írni”, hacsak a teljes szócskát nem tesszük az igazság elé. Az újságok nagy részébe tudatosan betáplált féligazságok rosszabbak még a hazugságnál is, mivel sokkal megtévesztőbbek, s így orruknál fogva vezethetik az egyszerűbb polgárokat. A mai helyzetben, amikor a gazdasági hatalom egy szűk, ádázul magyarellenes ultraliberális csoport kezében összpontosul, az egyetlen lehetőség a sajtószabadság visszaállítására olyan állami támogatással működő lapok létesítése, amelyek a valódi ellenzéki pártok irányítása alatt működnek. Jó lenne, ha Árpi bácsi ahelyett, hogy újabb egyoldalú kártérítésen tömé a fejét, lépéseket tenne a sajtószabadság helyreállítására a fenti javaslat alapján. A másság tiszteletének a kultuszát éljük manapság, de hogy ki is az a „más”, s hogy miért is érdemel tiszteletet, arról már nem sok szó esik. Tudjuk, hogy nem létezik két azonos ember, s ilyen alapon mindenki „más”, s így mindenkinek kijárna a tisztelet, akár megérdemli, akár nem. Ha pedig csupán valamilyen kisebbségi csoportnak járna ki a „tisztelet”, akkor ki és milyen alapon jelölheti ki az egyik vagy másik csoportot erre a különleges tiszteletre, s ugyanakkor miért nem jár ki hasonló tisztelet a többségnek is?? Kisebbségben vannak például (legalábbis egyelőre) a bűnözők, de ugyanakkor a multimilliomosok is; vannak azonkívül még bűnöző multimilliomosok is. Vajon az előző csoportok melyikének járna ki a „tisztelet” kozmo-barátaink szerint? Az egyszerű igazság az, hogy ez a „másság-tisztelet” egyszerű szamárság, és minden józan emberi megfontolással ellentétes. Egy épeszű társadalomban annak jár ki a tisztelet, aki azt viselkedésével, cselekedeteivel kiérdemli, nem pedig valamilyen faji vagy vallási hovatartozás alapján! Mostanság, ha valaki a nemzeti oldalon állva fejti ki a véleményét, élve a gyéren adta lehetőségekkel, nagyon gyorsan megkapja a fasiszta, náci, antiszemita címkét, ami olyan társadalmi kiközösítést van hivatva maga után vonni, mint amilyen az ókorban csupán a bélpoklosoknakjárt ki. Ezeknek a címkéknek a paletta másik oldalán a bolsi, komcsi, cionista jelző felel meg, amelyekkel ugyanakkor sohasem találkozunk a sajtóban, pedig használatuk a nemzetellenes erők minősítésére legalább olyan jogos lenne! Tudjuk, hogy az előbb felsorolt címkék jogos tulajdonosai mind szélsőséges álláspontot képviseltek. Ha elítéljük az egyiket, el kell ítélnünk a másikat is, ha az egyik oldalt kiközösítés illeti meg, ugyancsak azt érdemli meg a másik oldal. Nehezen érthető, hogy a komcsik hogyan váltak szalonképessé, amikor a történelem folyamán legalább kétszer annyi embert öltek meg, mint a nácik. Hazánkban pedig az újabban szerényen szőnyeg alá söpört 1919-es vörösterror aligha volt szelídebb, mint a manapság sokat emlegetett „fehérterror”, amely egyszerűen az előzetesen elkövetett bűnök jogos megbüntetésére irányult. A Rákosi-Kádár-féle vészkorszaknak pedig csodálatosképpen semmiféle bírósági következménye nem volt, ami a jelenlegi igazságügyi rendszerünkre vet gyászos fényt. Jó lenne, ha azok, akik manapság annyira szeretnek címkézni, egy kicsit meagukba szállnának, nehogy a szélsőséges kijelentéseik miatti felháborodás következményei a saját fejükre szánjanak majd vissza! (f.b.) (------------------------------------------------------\ Ez a hirdetési felület: 3000 Ft ^ (magánszemélyek számára) j Nyugati olvasóink az újság 6. oldalán találják a kivágható megrendelő szelvényt. A kanadai TRANSATLANTIC KIADÓ (Nyugati Magyarság) magyarországi irodája vállal mindenféle szedési/nyomtatási munkát! Gyors, olcsó, komplett könyvkiadás magyar, angol, német, francia nyelven! A Nyugati Magyarság HIRDETÉSI DÍJSZABÁSA 1/8 oldal = 25.000 Ft 1/4 oldal = 50.000 Ft 1/2 oldal = 100.000 Ft 1/1 oldal = 200.000 Ft Hirdetésfelvétel magyarországi irodánkban: 1112 Budapest, Bodajk u. 20/A. Tel./Fax: 319-4882 vagy közvetlenül kiadóhivatalunknál: P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P3B9 CANADA Tel./Fax: (514) 731-4192 A világ minden részében jelen vagyunk! „Miért hagytuk, hogy így legyen... ” Illés 96 koncert, Budapest Sportcsarnok, 1996. május 10., 20.00 óra A „Nagy Csapat”, az Illés zenekar 1965 őszére alakult ki. Az alapító: Illés Lajos. Bródy János 1964-ben, a Szörényi-testvérek 1965 tavaszán, Pásztory Zoltán ugyanez esztendőben vált az együttes tagjává. Úttörőként, a műfajban először vállalkoztak arra, hogy a beat-zenére magyar szövegeket írjanak; ezzel új dimenziókat nyitottak meg a hallgatóik számára. Napjaink pop-zenéje az újrafelfedezés időszaka, a pop új vagy éppen már több generációs rajongói örömmel fedezik fel a popzenei kuriózumot. A mai magyar fiatal korosztály elfogadja a Beatles, Rolling Stones, Doors vagy az Omega együttesek mellett az Illés örökzöld zenéjét. Az 1969-es táncdalfesztivál dalának, a refrénként elhangzó „fáj-fáj-fáj” sora szociológiai és kultúrfilozófiai tanulmányok megírására késztette a korabeli sajtó képviselőit. A zenekar népszerűsége mellett a küzdelmei is nőttek az egyszínűséghez szoktatott társadalommal és a politikai elittel szemben. 1968-ban a hivatalos kritika is felismerte az együttes zenéjének újszerűségét, az elsősorban Szörényi Levente által kialakított stílusban a térség népzenei kincsének átültetését a beatmuzsika világába. 1971-ben új nagylemezük a Human Rights, az Emberi Jogok nyilatkozatát adaptálta. 1973-ig már öt nagylemezt, vagy harminc kislemezt, számos filmzenét alkottak meg. Interjút adtak a BBC- nek és a Szabad Európa Rádiónak; meggyűlt a bajuk ezzel (ezért?) a rendőrséggel. Az együttes felbomlásának az általános közéleti bekeményedés is okozója volt. A legenda 1981-ben újraéledt, de botrány botrányt követett. 1990 márciusában az Erkel Színházban lépett fel hosszú hallgatás után az együttes — a zenészbarátok biztatására. Az akkor már hat éve visszavonult Szörényi Levente ígéretet tett: „Ha minden körülmény úgy alakul, lehet, hogy csinálunk egy koncertet.” Még ez évben a Népstadionban két este 140.000 néző látta a visszatérést. Először fordult elő a Magyar Televízió történetében, hogy ilyen eseményt élőben közvetítettek. Hat év után készül fellépni május 10- én az együttes — a XX. századi magyar kultúrtörténet részeként. A zenekar a legnagyobb fővárosi rock-arénában, a Budapest Sportcsarnokban lép fel újra együtt. A koncert előkészületeként a neves csapat legjobb felvételeiből számos korábbi és új lemez jelenik meg. Ezen koncerten is felhangzik majd a jól ismert ének: „Miért hagytuk, hogy így legyen...” T.M. Nyugati Magyarság Est a Magyarok Világszövetsége székházában Március 29-én este mintegy 180 ember jött össze a Nyugati Magyarság baráti estjén a Magyarok Világszövetségének székházában. Baráti köszöntőket mondtak: Dr. Zétényi Zsolt — házigazdaként mint az MVSZ fővárosi szervezetének elnöke; Fekete Gyula — az MVSZ alelnöke; Kosa Csaba — a Magyar Újságírók Közössége elnöke; Pálfy G. István — az Ez a hét c. hetilap főszerkesztője; Mózsi Ferenc — a Magyar Szellemi Védegylet társelnöke. A lapot bemutatták a munkatársak: Ecsediné Tugyi Mária lapmenedzser a lap történetét, célkitűzéseit, terjesztését ismertette; Domonkos László műsorvezetőként méltatta az újság helyét, szerepét itthon és külföldön, valamint bemutatta a megjelent munkatársakat. A megjelent munkatársak: Bánó Attila, Győrffy László, ifj. Fekete Gyula, dr. László Ruth, Bartis Ferenc, Czegő Zoltán. A baráti est színvonalát növelte a két meghívott művész előadása: Hegedűs Zsuzsanna énekével és Lukácsy Katalin versmondásával (Illyés Gyula: Árpádé. verse) bírta elismerésre hallgatóit. A több mint 2 órás bemutatkozást élő interjúk, kérdések fűszerezték; a nézők soraiból többen tettek fel kérdéseket, mondták el véleményüket a lapról és hazai, külföldi lehetséges szerepéről. A baráti est a főszerkesztő személyes bemutatkozásával, valamint szíves vendéglátásával zárult. A rendezvényt a Hungarovin Rt. szponzorálta: világhírű Törley pezsgőjével üríthették a vendégek poharaikat a további sikerekre. fr Kedves Olvasónk! LÍV Köszönjük, hogy megrendelte a Nyugati Magyarságot és ajánlja barátainak is! A doni halottak nem nyughatnak Világbotrány lenne, ha a csak nevében magyar sajtó beszélne róla. Világbotrány mégis, gyalázatos. Ellopták a doni földet. El a Don-kanyarban elpusztult magyar katonák vérével áztatott földet. Mintha a szívemet. El a budapesti Savoyai tér templomából. Rendőralezredes fogad Budafokon. Mi is a gondom — húzza ki magát a székén magabiztosan. Igen, én jöttem, nem hoztak, én kérdezősködöm, a civil. Úgy mondja: én, a másik oldal. Ő az egyik. De melyik? Faggatom: mit tud az esetről? Dolgozunk rajta — ím a válasz. Hányán? Milyen erősítéssel? Nem mondhatja el. Nem érzi vallásellenesnek az esetet? Nem. Mióta a Horn-kormány jutott hatalomra, elszabadult a pokol. De senki nem tud semmit. Ezt már én mondom. Templomokat gyaláznak meg, templomokba törnek be. robbantanak Szegeden, szétrepítik a Mátyás templom egyik bejáratát, s fölbecsülhetetlen értékű ablaküvegét, Debrecenben katolikus körmenetbe hajtanak bele gépkocsival, másutt bélsárral kenik össze egy rendház oldalát—Dabas-Sári barbár iskolarombolásáról már nem is beszélve. És a papocskák, akiket brutálisan megöltek? Mint 1945 után, olyan a helyzet. S a rendőralezredes azt mondja: ez is olyan bűntett, mint a másik. Példát is említ: ha egy Mercedes tulajdonos visszapillantó tükrét letörik, ellopják, fölháborodva megy a rendőrségre följelentést tenni. Neki is olyan joga van ehhez — adófizető állampolgár —, mint bárki másnak. Igaza van. De — döbbenek meg — össze lehet hasonlítani a két esetet? 1991-ben a Donnál jártunk. Mártha István, fényeslitkei tanár úr szervezte az utat. Doni harcosok, szeretteiket kereső asszonyok, férfiak. írtam róla egy kicsi könyvet, ebből idézek néhány sort. „Áll már a kereszt Kolbinóban, a templomkertben két nyírfa között. Visszaérkezvén Repjovkából, megtörtént a .temetés', több száz magyarnak adta meg végtisztességét évtizedek múltán két doni harcos.Lobog süppedt sír fölött nemzetiszín szalag: .Míg éltél, szerettelek, míg élek, siratlak' — aranyozott írás fehér mezőben. Vár bennünket a falu tanácselnöke. Felesége kenyeret, sőt, tejet visz a templomba, tessék, a szeretet asztala ez, férje pedig — régi orosz szokás szerint—kenyeret nyújt át drága barátunknak, Mártha István tanár úrnak. — Tisztelem azt a kenyeret, amelyet ez a kéz átadott, s tisztelem azt a kezet, amely ezt a kenyeret elfogadta—mondja Kolbinó tanácselnöke. Alattunk magyarok százai porladnak. Ebben a faluban emberek laknak. Ebben az országban emberek laknak. A tankok nekik is úgy fájnak, mint bárki másnak.” „Nem ördögök. A sátánizmus megtörtént velük. Szenvedtek tőle. miként mi is. Ez a szenvedés köthet bennünket össze. Szenvedés-történet mindhalálig. Nem kell magyarázni. Hazafelé immár. Van idő végiggondolni, mi is Oroszország? S nekik is van idejük végiggondolni, mi is Európa? Elmés szerkezet, hát elrontható. Akár a mosolyunk, a jókedvünk, a pupillánk.” Mit tud róla ez a rendőr, ha azt kérdi tőlem: miben volt ez az elrabolt föld, amelyet hoztunk. Üvegumákban. látható volt, mit vittek el. Nem tud róla. tehát ott se volt! De mit tud róla a belügyminiszter, aki „megélhetési bűnözésnek” nevez a Parlamentben minden vallásellenes bűncselekményt. Kérdezem a beosztottját: azért nem beszél, mert megtiltották? Újra vagy mindig az ateista, magukból kivetkőzött kommunista rendőrfőnökök irányítják, vezetik a „védünk-szolgálunk” rendőrséget? Újra párthadsereg a rendőrség? Nem kapok választ. Dadogás a felelet. S végül: csak akkor jelentethetem meg ezt az írást, ha ő megengedi. Ez az alezredes parancsa. Üzenem: nem kérek engedélyt. Siralmas diktatúra tombol Magyarországon. A zsinagógát rendőrök őrzik. Ne is étje támadás. De a magyar templomokat — ha lehetne — lerombolnák. Az iskolákat, a színházakat, a kórházakat, a szülőotthonokat bezárják. Nincs olyan nép, amely megengedné ezt a gyalázatot. Megengedné, hogy hősei, áldozatai előtt se tiszteleghessen. Csak olyan hatalom alatt történhet meg mindez, amely a gyűlöletet ismeri. Bele van kódolva az emlékezetébe. Romlott és hazug. Ilyen hatalom győzedelmeskedik rajtunk ismét. Banos János _____________________1996. április
