Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. március PORTRÉ „A szépséget mindig meg tudtam találni” s néveri Cziglényi Adám ,/l homokóra pereg. Egy csecsemőnél is. Most már számolni kell az éveket”—így fejezte ki néveri Cziglényi Adám, a nemzetközi hírű grafikusművész az idő múlását. Még véletlenül sem úgy fogalmazott, hogy eljárt felettem az idő, hiszen az az elidegenedettség szóhasználata lenne. Adi bácsi azt érzékeltette: az idő bennem van, és én az időben. Amint beléptünk a hallatlan ízléssel és pompával berendezett otthonába, azonnal megfogta lelkünket a patinás kincsek és tárgyak szépsége. Egy roppant méretű banánfa mellett — a szomszéd szobában termő citromfa állt — átadtuk magunkat az áradó szeretet békés és meghitt hangulatának. Felidéződtek egy hosszú élet művészi munkájának megszentelt pillanatai. Életéről, művészetéről és magyarságáról kérdeztük. Természetesen tudjuk, hogy ezek nem különválasztható blokkjai életének. Következzenek hosszú beszélgetésünk legizgalmasabb mozaikjai. Reméljük, a kedves Olvasókban az itt leírtak élő képpé rendeződnek, hasonlatosan a mi élményeinkhez, akiknek megadatott a személyes találkozás öröme. — Tudja-e, kedveském, hány éves vagyok? Bizony a nyolcvannégyet töltöttem be Karácsonykor. Még szeretnék néhány szép, békés évet élni. December 23-án születtem, ezért kaptam az Adám evet. Felvidékiek vagyunk, édesapám Muzslán született. A Felvidéken voltak a Cziglényi-birtokok. Apám iskolaigazgató volt, négy testvérből ketten maradtunk Matild nővéremmel. Apám testvére, Cziglényi Elemér Esztergomban élt tizenkét gyermekével. Gyakran voltam náluk. Mindig hallottam, amikor a kisbíró dobolta, hogy a Cziglényi-birtokok eladók. Nem értettem, miért. Nagyapámat kérdeztem, azt mondta, elkártyázták, elnőzték. Őseim várkapitányok voltak, akik védték az országot. Ezért kaptak nemesi oklevelet. Ez a kutyabőr 1649-ből való. III. Ferdinánd aláírása látható rajta. Nővérem tanárnő lett. Énnekem, amilyen kora gyermekségemre csak visszaemlékezni tudok, a rajz és festés volt a lételemem. Első osztályban, amikor a betűket tanultuk, akkor is folyton képeket festettem. így aztán semmi különös nem volt abban, hogy a Képzőművészeti Főiskolára iratkoztam be. Tanári szakra kerültem, és egy darabig azt gondoltam, hogy rajztanár leszek. Aba-Novák Vilmos volt a mesterem, nagyon szerettem. Festészete, színvilága, hangulatai nagyon közel állnak hozzám, de a legfontosabb az volt számomra, hogy kitűnő grafikus volt, rengeteget tanultam tőle. Olyan sikeresen végeztem a főiskolai tanulmányaimat, hogy bennmaradhattam. A legfiatalabb professzor voltam az országban. Három évig tanítottam a főiskolán, de olyan kevés volt a fizetésem, hogy ott kellett hagynom. Az Állami Nyomdában lettem szerződéses grafikus heti százhuszonkét pengőért. Ez akkor nagyon szép pénznek számított. A bélyeggrafika mellett rengeteg cégnek készítettem címkéket, plakátokat, kiállítási grafikákat. Többek között a Horthy-bélyeget is én készítettem. Modellt ült nekem a Kormányzó, hetenként kétszer tíz percet. A háború kapcsán Ausztriába, majd Franciaországba kerültem, amerikai fogságba. Itt is a művészet segített rajtam. A főparancsnok megtudta, hogy festő vagyok, megkért, fessem le. Egész sorozatot festettem róla. Nagyon hívott, menjek Amerikába. Azt mondtam, megyek. De egy éjjel meggondoltam magam és Magyarország mellett döntöttem. Mielőtt Budafokra hazakerülhettem volna, Zalaegerszegre vittek egy szűrőtáborba. Elővettek a Horthy-bélyeg miatt. Háromévi szilenciumot kaptam. Azután fordult a világ, Titónak kellett egy kitüntetést tervezni. Éjjel háromkor vittek be az Andrássy út 60-ba, géppisztollyal kísértek. Elvették a nadrágszíjamat, cipőzsinóromat. Péter Gábor fogadott mint „művész elvtárs”-at és elmondta a megbízást. Három nap múlva vittem a vázlatokat. Húsz percre magamra hagyott. Közel tíz méter hosszú íróasztala nyomógombokkal volt felszerelve, gombnyomásra bukkantak elő a hívott emberek. A rubintokkal kirakott embléma Rákosi által elfogadott tervéről szerződést írtunk alá. Tízezer forintot kértem. Meg volt döbbenve és rémülve, hogy én néhány nap alatt ennyit keresek, amíg ő négyezer forintért dolgozik egy egész hónapig. Azt válaszoltam, meg kell fizetni, hogy én el tudom ezt készíteni, ő pedig nem. Ez az összeg akkor az állami díj maximumát jelentette. A korábban említett szilenciumtól eltekintve nem mondhatom, hogy akadályozták volna a munkámat. Rengeteg hazai és külföldi megrendelésem volt. Sokat dolgoztam az ENSZ-nek. Dolgoztam Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Belgiumban, Ázsiában, arab államokban és Afrikában is. 1963-ban Mongóliában voltam fél évig. Erre a munkámra jó visszagondolni. A Dob utcai Bélyegmúzeumban a kiállított munkáim alapján fedeztek fel. A mongol minisztertanács kért fel a bélyegsorozat elkészítésére, diplomáciai úton kértek ki. Szerettem ezeknek a megbízásoknak a változatosságát. Mindig bele kellett illeszkedni az ország stílusába, karakterébe. Cedenbál a legmagasabb mongol kitüntetésre terjesztett fel. Garasin nagykövet közvetített a mongol Nagy Holdrend ügyében. Aczél György nem járult hozzá, mivel nem voltam párttag. Mindazonáltal nagyon jól éreztem magam Mongóliában. Mínusz ötvenkét fok hidegbe érkeztünk. Hétvégeken átmentem Kínába, mert a mongol koszt nem ízlett. Kínában ízes, különösen finom ételeket ettem. Igazában elégedett vagyok a pályámmal. Sokat festettem, aktokat is például. Lotz Károlyt nagyon szeretem. A ISO «- ÉVES A VASVAR LÓVERSENY*.655 & MASYÄ» LÖVER5ENYZÉ5 MEGALAPÍTQ3A brof Széchenyi istvan wshbbo festészetből mecénás és vevő nélkül megélni leheteden. De a kereskedelmi grafikában a művészi számításaimat is megtaláltam. Külföldre is mindig meghívás alapján dolgoztam, olimpiára, kutatásokra. Az ENSZ-nek készített AIDS-bélyegemet háttérgrafikának alkalmazták. Sok motívumot felhasználtam: virágokat, növényeket, állatokat. Egyik lósport céljára készített bélyegemen lóhátról hajtott hetes fogat szerepel. Hortobágyi lovasképekből több sorozatot készítettem. Harminc évig zsűriztem a Művészeti Alapban. Ez elég hosszú idő, nemde? Ebben nemzetközi zsűrizés is akadt szép számmal. Megközelítőleg ezerkétszáz bélyegtervet készítettem, ebből mintegy négyszáz magyar vonatkozású. Mindig pályázatok útját kaptam a megbízásokat. Azt mondhatom, a pályázatok kilencven százalékát én nyertem meg. Valamennyi kitüntetést is kaptam, nem túl sokat. „Az év legszebb bélyege” díját háromszor kaptam meg. Van két arany, egy ezüst és egy bronzérmem is. Egy teniszsorozatomért Oscar-díjra terjesztettek volna fel, de végül is grafikai kategória nem volt. Egyik kedvenc munkám a sakktörténeti sorozat. Dolgoztam a Vatikánnak. XXIII. János pápától kaptam ezt az arany feszületet, amelyet állandóan hordok. Én készítettem Husszein jordán király feleségének a gyászbélyegét, amikor repülőszerencsétlenségben meghalt. A modern művészet nagy része idegen tőlem. Zavaros, végig nem gondolt, meg nem formált, falrahányt dolgok ezek többnyire. Aba-Novák freskója a városmajori templomban, vagy a szegedi városkapu-freskó, az igen. Az meg van festve, formálva. Látszik ezeken a munkákon a grafikai tudás. Zavarnak azok a képek, melyekkel nem lehet együttélni, amelyeket az ember nem akaszthat fel a falra otthonában. Értem én Picasso formabontásait, de sokszor nem látom bennük a szépséget. Nekem is van új technikám: az aranylemezes fólianyomású bélyegeket csak a békéscsabai Kner Nyomda tudja készíteni. Ma kicsit sajnálom, hogy nem szabadalmaztattam ezt a technikát. Hogy mi a véleményem a mai helyzetről? A magyarok soha nem nyomták el a nemzetiségeket. Erről én Ungváron szereztem tapasztalatot, amikor tankönyveket illusztráltam. Amikor egy Zrínyi Uona-képet kerestem a könyvtárban, kétnyelvű lexikonok álltak rendelkezésemre. Eme munkám során Kárpátalja ügyéről sok mindent megtudtam. Meg kell nézni a régi nagy címert: Szlovénia, Horvátország, Dalmácia — mind az Osztrák-Magyar Monarchia részei voltak. Nyugat a felelős azért, ami velünk történt. Amerika is benne van Trianon keresztülvitelében. És nem akarják jóvátenni ezt az igazságtalanságot. Akik az anyaországtól elszakított részeken maradtak, azoknak nagyon sok szenvedést kell kiállniok. És azoknak is, akik politikai okokból menekülésre kényszerültek. Az én fiaim és unokáim is külföldön élnek. Egyik fiam Houstonban asztronautikai konstruktőr. Nagyon büszke MAGYAR ©T F» O S T A »*r* *. vagyok rá. A másik fiam Franciaországban él, ő ötvenhatban belekeveredett a Rádiónál zajló harcokba, és mennie kellett. Ez a Kárpátoktól határolt rész egy természetes egysége a földnek. És most igen kedvezőtlenül alakultak a dolgok. De énbennem nagyon elevenen lobog a magyar történelem. Soha nem akartam innen elmenni. Rossz, hogy az Expo-t lefújták. Nagyon szükséges lett volna nekünk megrendezni. Micsoda remek lehetőséget puskáztak el! És nem is lehet tudni, miért.Mégakilenvenes választások idején megkerestek, nem akarok-e képviselő lenni. Nem, nem. Semmiképpen nem nekem való ez. Apolitika, való igaz, befolyásolja az életet, sokak életébe beleszól. De én művész vagyok. A békét szeretem. Ez az én világom, ez az én életem! A szépség nekem nagyon fontos. Akármilyen helyzetbe kerültem életem során, a szépséget mindig meg tudtam találni. Otthonomban is erre törekedtem. Remélem, kellemesen érezte magát. — Nagyon kellemesen. És köszönöm, hogy ilyen jó szívvel adott lehetőséget a megismerkedésre. Engedje meg, hogy a szerkesztőség és olvasóink nevében békés, szép éveket kívánjak, isteni szeretettől bearanyozott napokat.-ruth-
