Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)

1995-10-01 / 10. szám

10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. október Gyermekgyilkosok Mit tehet az, aki a politikai-gazdasági folyama­tok, döntések belső-hátsó indítékait s többnyire jól álcázott céljait nem ismeri? Azt teheti, hogy nem szól bele. Ám ezt — fele­lőssége tudatában — csak addig teheti, amíg az a bizonyos politikai-gazdasági-eszmei hatalom, in­tézmény, szervezet az ő életébe sem szól bele. Az ő családja, munkahelye, lakóhelye, hazája, nemzete életébe sem. Ám ha beleszól, rendelkezik, követelődzik az illető hatalom, akkor jön a nehéz, de kötelező lecke: a hozzáférhető kevéske adatból, tényből, mások hi­teles tapasztalataiból kell a helyzetet megítélni, a következtetéseket levonni. így vagyok a Világbankkal, a Valutaalappal. So­sem vettem még részt és nyilvánvalóan soha nem is fogok részt venni legszűkebb körű tárgyalásaikon, ahol a politikájukat meghatározó legfontosabb dön­téseik születnek. Ennek híján ahhoz, hogy az éle­tembe -— életünkbe—durván beletaposó két világ­­szervezet tevékenységét és — nyilván álcázott — céljait megítéljem, maradnak számomra a hozzáfér­hető tények, adatok, s marad a levonható következ­tetés. Sok jelből ítélve a két világszervezet az emberi társadalom legnagyobb veszedelmének a túlnépese­dést véli. Robert S. McNamara, a Vilábank egykori elnöke szerint: „Vagy a mostani születési számokat kell gyor­sabban csökkenteni, vagy a halálozási arányszá­moknak kell nőniük... Természetesen sokféleképp lehet növelni a halálozást. Az atomkorszakban egy háborúval az ilyesmi gyorsan elérhető. Az éhezés és a járványok a népesség növekedésének termé­szetes korlátozói.” Szerencsénkre a Világbank és a Valutaalap nem az emberiség százszoros elpusztítására elegendő hidrogénbombákat, csak az „eladósodás atombom­báját” kezeli. Bolíviában megötszörözte az államadósságot a diktatúra. (Nálunk tízszerezte vagy éppen megtizen­­hatszorozta, az a kérdés, hány milliárdnál kezdjük el a szorzást.) A bányászok 75 százalékát elbocsátják, a biztonsági intézkedéseket „megtakarítják”, a bal­eset mindennapos. A heti kereset 8-9 dollárnyi, el­sősorban a családokat, a kisembereket sújtják a ki­követelt „megszorítások”. Brazíliában úgyszintén a diktatúrát pénzelte a Világbank és az IMF. A támpontul használt doku­mentumfilm elkészítésének idején (1991) már 115 milliárd dollár volt az államadósság; sokkal több pénzt szivattyúznak ki (ott is) az országból, mint amennyi kikunyéráit hitelt nyújtanak. A nemzetközi piacokra termelnek (ott is); az adósságszolgálat je­gyében első az export. „Állatoknak viszik ki az élel­münket, miközben a népünk éhezik" — mondja egy pap. Nagy kitelepítések, áttelepítések a megkövetelt építkezések miatt, helyrehozhatatlan természeti ká­rok. Thaiföldről is kiált a panasz: „Kiöntötték ben­nünket, mintáz ürgét!” Itt is tömeges áttelepítések. (A Világbank és a Valutaalap diktátumai nyomán a vízierőművek másfél millió, a gáz szintén másfél millió embert túrt ki lakóhelyéről, tett földönfutóvá, világméretben.) Mexikóról is csak annyit: azóta bejelentette a csődöt. Peru az adósság satujából kiáltja: „Nem fi­zetünk!” A Fülöp-szigeteken a költségvetés fele: a­­dósságszolgálat. „Nyissák meg a gazdaságot a kül­földi tökének” —követeli a Valutaalap. „Nemzet­közi összefogást az adósságok eltörlésére!” — kö­vetelik a megnyomorítottak. Dominika, Egyiptom, Venezuela — felkelések, vér, halál. De nézzük Ghánát —- a siker földicsért modell­jét. Nyomban a függetlenség megszerzése után (1956) — kölcsön. Csavarja a kormány a prést, aki szól ellene—börtön. így is csődhelyzetbe kerülnek — újabb kölcsön. De most már a hitelező kormá­nyoz. Kemény „megszorításokkal” valóban kimu­tatható gazdasági fejlődés következik: igen kevesek meggazdagodnak, igen sokak meg szegényednek tovább. Durván csökkentik az egészségügyi kiadá­sokat, megvonják a gyógyszerek ártámogatását. A gyerekek 90 százaléka megbetegszik... — Ennyit a sikerről. Bármelyik adós országot pásztázza a dokumen­tumfilm (USA) kamerája, akép azonos: tömegnyo­mor. Mérhetetlen ára van a Világbank és a Valuta­alap kölcsöneinek, a szigorúan titkos szerződések­nek: a hazai piac megszállása, végeredményben gazdasági kiszolgáltatottság, amely csak nyitánya a függetlenség teljes feladásának, a politikai kiszol­gáltatottságnak. S a rejtőzködő politikai szándékot igazolja: a kierőszakolt „megszorítások” éle minde­nütt ELSŐNEK a gyermeket, a családot veszi célba, s az óvodát, az iskolát, a szociális segélyezést, az egészségügyet. Mint nálunk Bokros: ajövőt veszi célba. Végtére is csak továbbfejleszti a hagyományt, hiszen a vilá­gon egyedülálló szolgalelküséggel teljesítette és tel­jesíti a magyar állam a dekrétumokat, kezdettől fog­va mindmáig. Szinte határtalanná lett az a vita, amely dr. Endrey Antal angol királyi tanácsos államadósságunkkal kapcsolatban, Horn Gyula miniszterelnökhöz inté­zett levelét és abbeli javaslatát követte, hogy gondat­lan tanácsból eredő kártérítési felelősség címén pert kell indítani a Valutaalap és a Világbank ellen. A királyi tanácsos és a vele egyetértők ellen „á­­gálók” és nekik ellentmondók mintha nem is Ma­gyarországon élnének, mintha a Valutaalap és a Vi­lágbank fogadatlan (fogadott) hazai prókátorai len­nének, már attól sem riadtak vissza, hogy az ügyet —nem tudni milyen alapon—nemzetközi jogi kér­désnek nyilvánítsák, s mintegy elriasszák az ország­vezetést a megteendő szükséges, most már halasz­tást nem tűrő intézkedésektől. Mint olyan, aki a megszünt(!) Szent Korona c. hetilap 1992. augusztus 18-i számában megírta, hogy az akkor még „csak” 21-22 milliárdos adóssá­gért hazánknak igenis be kell perelnie Nyugatot, tel­jes mértékben egyetértve Endrey doktorral és az ő álláspontját helyeslőkkel, ezúttal is—országunk és népünk érdekében — talán nem esem az ismétlés „bűnébe”, ha államadósságunkkal kapcsolatban rá­mutatok a következőkre: 1. / Olyan információk „keringenek” a szűkebb és hozzáértő közvélemény körében, amelyek szerint a Valutaalap és a Világbank a Trianonban szétsze­dett és porig zúzott országot: Magyarországot gaz­dag országnak tartja (eljárásuk és következményei­nek körülményei ezt bizonyítják!), még akkor is, ha a Wall Street-i nagytőke érdekei képviselőinek már ebből látniuk kellene, hogy országunk és népe a leg­szegényebb az őt körülvevő, a két világháború után őt kirabló, az általa súlyos jóvátételeket fizető orszá­gok között. 2. /Tény, hogy a Budapestre érkező Valutaalap- és Világbank-képviselők csak — a most már több mint 30 milliárd dolláros tartozásért és kezelésért felelős — gazdag pesti bankárokkal, pénzügymi­nisztériumi főtisztviselőkkel és politikusokkal tár­gyalnak. Mellőzik az üggyel foglalkozó, a magyar-Maguknak a hitelezőknek is látniuk kell: Ma­gyarország — engedmények nélkül, moratórium nélkül—képtelen a felgyűlt adósság visszafizetésé­re, elkerülhetetlen a csőd. Ha csupán a gazdasági érdek vezetné őket, maguk ajánlanák a könnyítést. Ha az országos érdek vezérelné, ezt kémé természe­tesen a magyar kormány is. Ámde a két fél egy ka­pura játszik: mit számít a gazdasági érdek, ha egy­szer közös a politikai cél? Kétségkívül igaza van dr. Endrey Antalnak: „A Magyar Köztársaságnak jól megalapozott, poten­ciálisan több száz milliárd dollárt kitevő kártérítési jogigénye van a Nemzetközi Valutaalap és a Világ­bank mint jogi személyek és ezek vezető tisztségvi­selői ellen az országunkra kényszerített téves gaz­daságpolitika által okozott súlyos nemzeti károk miatt.” Már csak az a kérdés: hol az az illetékes bí­róság, amely ezt a bizonyíthatóan megalapozott jog­igényt el meri ismerni. (Azt vetik ellene némelyek: magánember, társadalmi szervezet nem perelhet ez ügyben, csak az állam. Már bocsánat: miért ne pe­relhetnének maguk a sértett felek? Legfeljebb perbe vonnák a társtettes államot is, amely az „elképesztő ságért aggódó, nemzeti gondolkodású, szaktekin­télyt jelentő közgazdászokkal, pénzügyi szakértők­kel és politikusokkal való—tájékozódó—találko­zásokat és megbeszéléseket. Pedig a budapesti ban­károkat, pénzügyminisztériumi bürokratákat igazán ezen az úton lehetne rákényszeríteni arra, hogy meg­értéssel kezeljék az államadósság ügyét, vagy hogy .kiiktatódjanak” pénzügyi-gazdasági életünkből. A nemzeti gondolkodású közgazdasági és pénzügyi szakemberektől szerzett információk és megoldási javaslatok után lehetne a nemzet érdekeit is szolgáló döntéseket hozni és a gyakorlatba átvinni. 3. / A szociális megszorítások következtében — és ez egyáltalán nem túlzás! — az ország lakosságá­nak több mint 50 százaléka koldussá lett. Olyan nagy méreteket öltött a szegénység és ennek követ­kezményeként a személy és vagyon elleni bűncse­lekmények, az öngyilkosságok száma, az alkoholiz­mus és a születések csökkenése, hogy mindezek el­viselhetetlen és így veszélyes belső helyzetet terem­tenek. Tovább nehezítik a helyzetet a közoktatásban bevezetett indokolatlanul magas tankönyvárak és tandíjak. A szociális költségeket tovább csökkenteni nem lehet.Már az eddigi csökkentések következménye­ként is feltehető a kérdés: quousque tandem (hát még meddig) sanyargatható, szipolyozható ez az ország és népe? Talán a teljes nemzetpusztulásig? Talán ez lenne a cél?... 4. / A Valutaalapnak és a Világbanknak az az ér­ve és tanácsa, hogy Magyarország ne vegyen fel to­vábbi hiteleket, jogos és célszerű, de ugyanakkor té­ves is. Megfordítanám a tételt: Magyarországnak ne adjanak további hiteleket. Magyarországon és né­pén igazán ezzel segítenének! 5. / Az is szinte szállóigévé lett valutaalapi és vi­lágbanki .körökben”, hogy a pesti bankárok halálra keresik magukat elszegényedő országunkban, de véleményük szerint ez magyar belügy, megfeled­kezve arról, hogy e „belügyünk” megoldásának a fő akadálya éppen a Valutaalapnak és a Világbanknak a posztkommunista kormánnyal szembeni magatar­tása, a vele való együttműködés, nem pedig a ma­gyar nép! 6. / A volt kommunista kormánynak nyújtott 21- 22 milliárd dolláros hitel kizárólag a Nyugat felelős­sége még akkor is, ha a hitelt vagy annak egy részét magánbankok nyújtották. Ezt ugyanis kommunista állam részére ezek a hitelezők nem nyújthatták ál­lamuk garanciaszerű, annak erejével bíró beleegye­zése, egyes esetekben éppen ösztönzése vagy egyet­értése nélkül. Az érintett nyugati államok, még ha hallgatólagosan is, de hozzájárultak a kommunista kormányzat hiteligény-teljesítéséhez, abból a meg­fontolásból, hogy előbb fellazítják, majd megbuk­tatják a kommunista rendszert. Ehhez az ország te­herbíró képességét többszörösen is meghaladó hi­telmennyiséget sem sajnáltak megállapítani és nyúj­tani. E hitelezők útján államaik elérték céljukat. A magyar kommunista rendszer fellazult (gulyás­­kommunizmus), majd megbukott. Ha céljukat elér­ték, márpedig elérték, most sikerüket miért a magyar felelőtlenséggel” erőszakolt diktátumoknak szolgai módon gazsulált.) Az UNICEF már 1987-ben megállapítja: sok millió gyermeket feláldozott a Világbank és a Valu­taalap az adósságszolgálat oltárán. És csattan az íté­lete is: „Gyermekgyilkosok!” Eszerint a Világbank és a Valutaalap amellett, hogy a gazdasági területszerzés hadoszlopait ve­zényli, szigorúan tartja magát McNamara iránymu­tatásához: ritkítani kell az emberiséget, a születések radikális csökkentésével, a halálozás radikális sza­porításával —erre valók háborúk híján a „gazdasági atombomba”, a családnyomorítás, az éheztetés, a járványok. Ahelyett, hogy a szegénységet irtanák, a szegé­nyeket irtják. Ki figyel arra - a 72 százaléknak legkisebb gond­ja is nagyobb ennél! -, hogy ez az ostor is rajtunk csattan a legfájdalmasabban? Afrika, Ázsia, Közép- Amerika túl fogja élni ezt a népirtó „programot”, bő az utánpótlás, így is marad elegendő. De MI LESZ VELÜNK, akik - a Világbank és a Valutaalap gyor­sító dekrétumai nélkül - 38 év óta, hovatovább ön­szántunkból is gyakoroljuk a pusztulást? Végtére nem is kevés az a tény, adat, tapasztalat, melyből — levonva a következtetéseket — képet alkothatunk a Világbank, a Valutaalap tevékenysé­géről, céljairól. Ami engem illet, levontam a következtetéseket. Rábízom az olvasóra: vonja le ő is. Fekete Gyula (Magyar Fórum) néppel kívánják megfizettetni, azzal a magyar nép­pel, amelynek országa akkor szuverén államként nem létezett, vagy ha létezett is, függetlensége telje­sen korlátozott volt; amelynek kormánya idegen volt annak a magyar népnek, amelyik a legtöbbet szenvedett a kommunista rendszertől és annak kor­mányától; amelyik a legtöbb áldozatot hozta a hi­degháborús légkör feloldásáért, megvíva emberben és anyagiakban is csaknem egy III. világháború o­­kozta veszteségekkel járó 1956-os forradalmat és szabadságharcot, s tevőlegesen hozzájárult a „két Németország” egyesítéséhez? Teszik ezt azzal a néppel és országával, amellyel tulajdonképpen elfogadtatták és amellyel szemben meghosszabbították a tönkretételét jelentő kommu­nista rendszer fennmaradását; azzal a magyar nép­pel, amelyik—akkori beavatott jobbérzésű közgaz­dászok és pénzügyi szakemberek szerint — a nagy­összegű hitelnek csak mintegy 1/5-ét tarthatta meg és használhatta fel a saját céljaira. A többit moszkvai parancsra a Szovjetuniónak, Kubának, a volt Kelet- Németországnak, Lengyelországnak stb. a nemzet­közi szocializmus építésére, valójában a nemzetközi kommunizmus megbukásának a késleltetésére kel­lett kijuttatnia az országból, a nép tudta nélkül úgy, hogy ma sem tudja, ki vagy kik voltak a nagylelkű ,kijuttatok”!... Szinte hihetetlen, hogy a kölcsönzők mindezekről ne tudtak volna! 7. / Antall József, amikor négy évvel ezelőtt egy new york-i fogadáson a 21-22 milliárd dolláros, a .kommunistáktól örökölt” adósságteherről panasz­kodott, joggal tette ezt! A bűne viszont, hogy ennek az adósságnak a visszafizetését nem tagadta meg, a hiteleket felvevő „elvtársakkal” szemben könyörü­letes volt, nem vonta felelősségre és nem büntette meg őket. Nem koboztatta el a jogtalanul szerzett vagyonaikat, amelyekből legalább tőketörlesztést lehetett volna elérni. Ha ezt tette volna, ma Magyar­­országnak nem lenne több mint 30 milliárd dollárt is meghaladó adósságterhe! Ellenkezőleg, tekintélye lenne a nemzetközi pénz- és politikai világ előtt. 8. / Az a Németország, amely miatt Magyaror­szág mint szövetséges „utolsó csatlós” két világhá­borút veszített, erkölcsi kötelességének tartja, hogy Magyarországot bizonyos adósságkönnyebbítés­­hez juttassa. Magyarország — az ismertetett érvek alapján — részbeni adósságelengedést, fizetési ha­ladékot kérhetne és olyan fizetésátütemezést, amely pénzügyi-gazdasági előnyökkel is járna, mert ü­­gyességgel, bátorsággal és energiával megállítható a továbbhanyatlás, sőt, megfelelő szintű össznem­­zeti prosperitás is elérhető lenne. Minthogy a kormánynak a Valutaalaptól és a Vi­­ágbanktól nem sikerült engedményeket — elsősor­ban adósságteher-csökkentést — elérnie, a sok ta­nács és javaslat ellenére sem indított peres eljárást a Valutaalap és a Világbank ellen, csak üdvözölhető az egész magyar társadalom által Endrey doktornak az a bátor és hozzáértésről tanúskodó elhatározása, hogy a Hódmezővásárhelyi Bíróságon polgári pert indít Michael Camdessus, a Valutaalap vezérigaz­gatója ellen. dr. Kosztin Árpád--------------------------------------------------\ Egy hazai autókölcsönző amely az Ön igényeinek is megfelel! Gépkocsifelvételi lehetőség a repülőtéren, szállodákban vagy városi irodánkban. Megrendelését akár azonnal is leadhatja: Tel.: [361] 322-4636 Fax: [361] 322-1471 Telex: 22 62 22 1Q78 Budapest, VII., Kertész u. 24-28. Bérautóinkon kívül megbízható taxiszolgáltatásunkkal is állunk szíves rendelkezésükre. Jó utat, kellemes hazai időtöltést kíván a FŐTAXI — rent a car V_________________________________________/ Az ország eladósodása Tiltakozás A Magyar Szellemi Védegylet Elnöksége teljes egészében egyetért G. Nagyné Maczó Ágnes országgyűlési képviselőnek, a Magyar Országgyűlés alelnökének 1995. szeptember 26-i par­lamenti felszólalásával, és a leghatározottabban tiltakozik a szülőotthonok mintegy felének be­zárását célzó intézkedések bevezetése ellen. A helyi önkormányzatok polgármestereinek kezdeményezéséhez csatlakozva visszautasítjuk ezt a jog- és alkotmánysértő s végeredményben népirtó rendelkezést. Budapest, 1995. szeptember 27. A Magyar Szellemi Védegylet Elnöksége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom