Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-07-01 / 7-8. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. július-augusztus HETEDÍZIGLEN Augusztus 20. Szent István napja (...) Néhány évvel ezelőtt Magyarország megszabadult a kommunista rendszertől, megpróbált visszatérni a hagyományaihoz, és polgárai visszakövetelték a kommunizmusban elrabolt vagyonukat. Az ország azonban szegény és eladósodott, ezért lehetetlen volt, hogy minden vagyont—nagybirtokot, gyárat, bankot, bérházat — visszakapjanak a régi tulajdonosok. Ezek megváltása ugyanis nem 20, hanem 500 milliárd dollárt emésztene föl. A nemzeti koalíció parlamentje úgy döntött, hogy a 45 után államosított bankok, nagyvállalatok, bérházak és nagybirtokok visszaadását nem vállalja, hanem csak a kis- és középparaszti földterületeket és a kistulajdont adja vissza. A világháború előtt Magyarország ipari, kereskedelmi, banki és bérlakásvagyonának 60 százalékát kezükben tartó zsidó tulajdonosok leszármazottai azonban rögvest akcióba léptek. Az Alkotmánybíróság keresztülhúzta a nemzeti koalíció „aljas” tervét, és kimondta, hogy a kártalanítás alapja az utolsó békeév, tehát a kommunista államosítások és a zsidótörvények előtti helyzet, amikor az ország gyakorlatilag az övék volt. Az általuk hevesen gyűlölt nemzetiek aztán — miként ők vélik — kitaláltak egy „trükköt”, amivel ki akartak bújni a „felelősség alól”: a részleges kárpótlás sokat szidott intézményét. Ezt végeredményben joggal és okkal szidhattuk, mert kétmillió forint kárpótlási jeggyel „kifizette” a kisembereket, akiknek szerencsés esetben sikerült is visszakapniuk a régi vagyonuk egy töredékét. A nagy vagyonok örökösei azonban rosszabbul jártak, mert nekik „csak” ötmillió forintig adtak kárpótlási jegyet, afölött pedig semmit. T együk hozzá, hogy a történelemben arra még nem volt példa, hogy a háborús károkért, háborúk következményeiért valaha is teljes körű kárpótlást adtak volna. Trianon milliónyi magyart fosztott meg nemcsak a hazájától, de a vagyonától is, mégsem lehetett az önkényesen elűzött és vagyonuktól békeidőben — a békeszerződések aláírása után — megfosztott százezreknek kártérítést adni, mert ezzel egyetlen nemzetközi fórum sem volt hajlanó foglalkozni. (A kitelepített tatárok, csecsének, ukránok és németek százezrei és milliói sem kaptak egy fillért sem, pedig sok száz éves vagyonukból forgatták ki őket, szintén békeidőben.) Amostani amerikai „üzenet”-tel, akül-és belföldi zsidó szervezetek támogatásával azt akarják törvénybe iktattatni velünk, hogy nekik — ez lehet a magyarázata a holocaustos számháborúnak is — mind a „600 000 megölt zsidóért” és azok vagyonáért teljes kárpótlás jár. Az államosított vagyonért ugyanúgy, mint a nácik által elvett zsidó értékekért. Ráadásul olyanképpen, hogy az időközben elhunytak után, ha nincs örökös, a nemzetközi zsidó szervezetek kapják a kártérítést. Gondoljuk csak végig, miről is van szó. A XIX. század közepén mintegy 200 ezer zsidó élt hazánkban. Számuk 1910-re egymillió fölé emelkedett. Ezen zsidók több mint fele csak egy emberöltő óta élt hazánkban. Mint tudjuk, zömmel Galíciából vándoroltak a türelmes és befogadó Magyarországra, ahol—ellentétben a nyugati országokkal és Oroszországgal — nem voltak pogromok, nem volt zsidóüldözés. Legtöbben hátukon batyuval kelet felől érkeztek, és — Landeszmann rabbi figyelmébe! — ők árulták, batyuból, a ..fütyülős pálinkát”. A vándor zsidó ugyanis fütyüléssel jelezte, hogy megérkezett. Berendezkedtek az országban, előbb vidéken, majd a nagyobb városokban is. Előbb csak a kereskedelmet szállták meg, később a bankokat, az ipart, a sajtót és lassan a földbirtokokat is. Berendezkedtek, megerősödtek. Honnan és kikből gazdagodtak meg? Bizony: belőlünk. Amilyen ütemben folyt a bevándorlás keletről, ugyanolyan ütemben vándoroltak ki az országból a kamatuzsora által tönkretett parasztjaink. Több mint egymillió magyar vándorolt ki Amerikába az első világháborúig. Az ötven esztendőn át gyalázott Horthy kormányzó „fasiszta” Magyarországa kiváltságos helyzetet biztosított a zsidók számára. A mintegy 4- 5 százaléknyi zsidóság (460 ezer fő) a háború előtt a nemzeti vagyon mintegy 60 százalékát birtokolta. Erre mondják azt, hogy mi lett volna, ha a Horthyrendszer nem fasiszta... 1934-ben Budapesten az önálló kereskedők 61,7%-a, az önálló iparűzők 51%-a, a kereskedelemben alkalmazottak 60,9%-a, a magánalkalmazottak 44,8%-a volt zsidó. Kétségkívül megsínylették a zsidótörvényeket, amelyek korlátozták a tevékenységüket. A vagyonok nagy részét időben kimenekítették, amelyeket pedig nem sikerült — mint a csepeli Weiss Manfréd Műveket, a Goldberger Gyárat, a Tungsramot stb. —, azokat az új kommunista rendszer sajátította ki. Az új rendszer döntéshozó funkcionáriusai a Kommunista Párt zsidó származású vezetői lettek: Rákosi, Gerő, Vas, Farkas, Révai és Péter Gábor. A kommunista diktatúra fő haszonélvezői kegyetlenül leszámoltak a magyar értelmiséggel és a magyar parasztsággal. Tették ezt annak ellenére, hogy jól tudták, mi is történt nálunk, amikor a román és a szlovák zsidók tömege menekült a több százezer áldozatot követelő véres leszámolások elől Magyarországra, ahol soha nem volt szervezett népirtás. Magyarországon több mint 800 ezer zsidó imádkozott azért, hogy Horthy ne ugorjon ki a háborúból, mert akkor nekik végük van. Ez a német megszállás után a vidéki zsidók túlnyomó részével meg is történt, a budapestiek többsége azonban életben maradt. amit a szidott,.közömbös” magyar nép fiainak Világraszóló győzelmi ünnepségeket rendeztek maguknak a második világháború győztesei. Annyi diplomáciai érzék azonban volt bennük, hogy most tapintatosan a „békesség ünnepének” állították be. A háború megszűnésének a napját emlegették kifelé, valójában a maguk dicsőségét ünnepelték. Meghívásokat küldtek szerte a világba államfőknek, veterán tábornokoknak Párizstól Moszkváig, és mélyen sértő lett volna azt az áldozatoknak nem elfogadni. Pedig mi is történt valójában? A győzteseknek ezzel is sikerült konzerválniok még az első világháború utáni békediktátumok igazságtalanságait, embertelenségeit. Akkor a wilsoni tizenhat önrendelkezési pont alapján csak a győzteseknek és üzlettár-és személyesen Horthy katonáinak köszönhetnek. A párt vérszomjas diktátorai és az ÁVH többségében zsidó tisztikara valósággal kisajátították maguknak az országot. Minden az övék lett. Minden jelentős funkciót ők töltöttek be. Az elmúlt 50 esztendő a magyarok 80 százalékának keservet és testilelki gyötrelmet hozott. A magyar zsidók felső rétege azonban a rendszer haszonélvezője volt. Az „új mechanizmus” nyerői ebből a rétegből kerültek ki, ők a kölcsönzött dollármilliárdok tulajdonosai és mostani haszonélvezői is. Az újabb „rendszerváltás” is elsősorban nekik gyümölcsözött. Ők voltak ugyanis „helyzetben”. A nyelveket nem beszélő, külföldi kapcsolatokkal nem rendelkező magyar értelmiség eszköztelen volt a nagy összeomlás után. Nem így a magyarországi zsidók. Ők azonnal felfedezték hovatartozásukat, és 180 fokos fordulatot téve, az imperializmus és a cionizmus ádáz támadóiból az Egyesült Államok és Izrael nagy és rendíthetetlen barátai lettek. Úgy helyezkedtek, úgy kerültek néhány hónap alatt a „szupermenek” modem csapatába, mintha nem is ők és őseik szervezték volna az ország szétverését, élükön Kun Bélával, Rákosi Mátyással, most pedig Pető Ivánnal. Eddig már vagy hat bőrt nyúztak le rólunk és apáinkról. Az elsőt a betelepülés után, a magyarság kiszorításával. A másodikat a deáki kiegyezés után a magyar ipar, kereskedelem, bank, nagybirtok és a sajtó megkaparintásával. A harmadikat a Horthykonszolidáció gazdasági lefölözésével. A negyediket a magyar vagyonok elvételével, a magyar nép 40 évig tartó rabszolgaságával. Az ötödiket az 1989— 90-es „rendszerváltással” együtt zajló vagyonátmentéssel. A hatodikat pedig a megmaradt „államvagyon” bagóért történő privatizálásával. Odáig jutottunk, hogy ma — 150 évvel a jobbágyfelszabadítás után — a kék médiának és a nemzetközi zsidó tőkének a gazdasági zsellérei és szellemi jobbágyai lettünk. Még örülhetünk annak, hogy a román-orosz életszínvonalhoz képest jól élünk, de valószínűleg nem sokáig. Hat bőrt már lenyúztak rólunk, de meggyőződésem, hogy a hetedik bőr lenyúzása nem fog sikerülni. Még tengerentúli segédlettel sem! Práczki István (Magyar Fórum) saiknak volt önrendelkezési joga. És most? A „ Vae victis" ó- és középkori bosszú és rablási „jog” alapján. Ötven év telt el azóta. Háborús bűnösöket végeztek ki, de lássunk csodát: háborús bűnös csak a vesztesek között találtatott. A másik odalon csupa krisztusi apostol, úriember, casino-tag védte a barbároktól a világot. Ötven év alatt kezdtek behegedni a sebek. Helyesebb lett volna elfeledkezni a győzelemről, nem felszaggatni a sebeket. Ötven év után helyesebb és tisztességesebb lett volna egy Világbéke vagy Világrevízió Konferenciát egybehívni és végre egyszer igazságot tenni a földön. Vagy nem akarnak beleavatkozni Isten terveibe? A győzelmi ünnepségek után \ Egy hazai autókölcsönző amely az Ön igényeinek is megfelel! Gépkocsifelvételi lehetőség a repülőtéren, szállodákban vagy városi irodánkban. Megrendelését akár azonnal is leadhatja: Tel.: (361) 322-4636 Fax: (361) 322-1471 Telex: 22 62 22 1078 Budapest, VII., Kertész u. 24-28. Bérautóinkon kívül megbízható taxiszolgáltatásunkkal is állunk szíves rendelkezésükre. Jó utat, kellemes hazai időtöltést kíván a FŐTAXI — rent a car \_____________________________________________________________________/ Most itt Közép-Kelet-Európában zajlik az „itt a piros, hol a piros” NATO-játék. Állítólag Magyarországnak sincs hőbb vágya, mint csatlakozni a N ATO-hoz. De minek nekünk a NATO, a Nyugat, amely mindig csak megnyomorított bennünket? A Nyugat, az Nyugat marad! Magyarország NATO- tagsága csak az ezeréves tragikus sorsunkat folytatná. Helytállni, vérezni, pusztulni, védeni a „művelt, keresztény” Nyugatot — védőfal-szerep, amíg ők felkészülnek. Hiszen szerintük mi csak egy ázsiai nomád söpredék vagyunk, akik betolakodtak Európába. Kelenváry J. László r i Támogassa a Nyugati Magyarságot! Újítsa meg előfizetését, illetve fizessen elő lapunkra! Ajánlja az újságot rokonainak, barátainak és ismerőseinek is! Hirdessen a Nyugati Magyarság hasábjain! L J (Folytatás az 1. oldalról) szamaradottabbak voltak előképeiknél, a nyugat-európai régió legfejlettebb országainál. Ennek ellenére, a lényegi vonásokat tekintve nyilvánvaló, hogy a kelet-közép-európai országok -bár fejletlenebb, befejezetlenebb formában - a nyugati modellt reprezentálják. Nem állíthatjuk, hogy a nyugati modell másfélezer esztendős fejlődése egyenes vonalú volt, s mégkevésbé, hogy történelme mindig megfelelt az általa kihordozott, manapság is üdvözítőnek tartott alapelveknek. Azt azonban igen, hogy minden időmetszetben messze rugalmasabbnak és alkalmazkodóképesebbnek bizonyult, mint keleti megfelelője, hogy — minden belső ellentmondásossága dacára —az emberi szabadságjogok eszkalációja irányába fejlődött, ami a keleti modellről aligha mondható el. István döntése a nyugati egyház mellett tulajdonképpen belépőül szolgált Nyugat-Európába, s immár népén és a sorson múlott, hogy Magyarország mennyit tud behozni eredendő lemaradottságából. Hisz a feladat kezdettől fogva világos volt, a 16. századtól fogva több ezer változatban meg is fogalmazták: felzárkózni a gazdasági, társadalmi és kulturális téren vezető és irányt mutató Földközi-tengeri, majd atlanti példaképekhez anélkül, hogy a magunk identitását elveszítenénk. Bár a magyar történelem legfényesebb pillanataiban úgy tűnt, hogy a feladat nem teljesíthetetlen, a sors nem volt kegyes hazánkhoz. Egyet azonban nem tudott kérdésessé tenni Szent István alkotásai közül: a magyar állami lét folyamatosságát. (Egyenesen visszautal például Szent István államára a megyerendszer, hiszen a közigazgatási beosztás alapjait is első uralkodónk vetette meg.) Ez olyan eredmény, amilyet Kelet-Közép-Európában egyetlen más ország sem állíthat magáról. A magyar államiság e térségben szokatlan stabilitásához nagyban hozzájárultak a Szent István által utódaira hagyományozott sszervezési-viselkedési normák, hiszen az utókor évszázadok hosszú során át az ő valódi vagy vélt alapvetéséhez nyúlt vissza önmaga igazolása végett. Szent István utódai általában tartották magukat azon alapelvhez, hogy a magyar király másokkal—udvartartásával, a királyi tanácscsal, az országgyűléssel — megosztva, az ország alkotmánya és a törvények - ilyenek már István korából is maradtak ránk - által meghatározott keretek között gyakorolja a hatalmat, s így nem válhat zsarnokká. A magyar államiság mindvégig az alkotmányos monarchia irányában, majd annak kialakult keretei között fejlődött, kevés teret hagyván a parancsuralmi rendszerek kifejlődésének. Bár a hatalom gyakorlásában az újabb korig csak kevesen vettek részt, a magyar alkotmányba már a 13. századtól fogva beépültek a központi hatalom ellensúlyozásának eszközei és garanciái. Szent István írásban figyelmeztette örökösét az „idegenek” megbecsülésére, mivel úgymond, gyenge és kiszolgáltatott az egynyelvűegynépű ország. Noha ő elsősorban uralmának támaszai: a nyugati papok és lovagok uralmának beépülését kívánta elősegíteni, utódai szívesen fogadtak be minden rendű és rangú vendéget, tekintet nélkül azok nemzetiségére és vallására. Magyarország hosszú évszázadokon át tipikus befogadó ország volt, amelyben az idegenek a maguk társadalmi szintjén a magyarokkal azonos jogokat élveztek, s általában békében éltek egymással. A szó mai értelmében vett nemzetiségi probléma a 19. századig —amikor az egymás mellett élő etnikumok jórészt egymás ellenében, egymás rovására igyekeztek érvényesíteni törvényeiket— jószerivel nem is létezett. Magyarország még a múlt század végén is tartotta magát a szentistváni elvhez, például amikor igazi otthont nyújtott a keleti régióból tömegesen érkező zsidóságnak. Az ünnepi megemlékezés természetéből fakad, hogy java hagyományainkra koncentrál, s augusztus 20-a—mint látható — mindezek foglalata lehet. Tudnivaló persze, hogy a magyar történelemnek lehet más olyan „olvasata” is, amely kedvezőtlenebb színben tünteti föl a magyar állam immár ezeresztendős múltját. Mégis, az emlékezés ünnepi pillanataiban ne ezekre, hanem az előbbiekre helyezzük a hangsúlyt. — Vagyis arra, ami Magyarország szerencsésebb körülmények között — tatár, török, német befolyás és orosz pusztítás nélkül —jó indításai nyomán, saját erejéből lehetett volna.
