Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-01-01 / 1-3. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1991. január-március SYLVESTER LAJOS (Erdély): Felvidéki vendégségben Levél Galántáról... Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Levélben fordulok Önökhöz azzal a céllal, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevében és számára anyagi támogatást kérjek. Szövetségünk 1990 januárjában alakult, s májusban tartotta első konferenciáját, amelyen elfogadtuk Alapszabályzatunkat és Programunkat. A mintegy 4 ezer tagot számláló szervezet fő célja nemzeti kisebbségünk műveltségi szintjének európaivá tétele: alap- és középiskola-hálózatunk kiépítése: nem feledkezve meg természetesen a felsőoktatás kérdéséről sem, amelyet alapjaitól kell építenünk. Szövetségünk anyagi lehetőségei határosak. Tagsági díjakból élünk. Ez azonban nem elegendő, mert szeretnénk fizetett titkárt és egy adminisztratív munkaerőt is foglalkoztatni, hiszen munkaviszony mellett egy ilyen szövetséget kreatív an irányítani szinte képtelenség. A tagsági díj erre — de csakis erre — talán elegendő, de egyéb dolgot szervezni anyagiak híján már nem tudunk. Mivel független és az oktatásügyi tárca ellenzékeként működő szövetség vagyunk, a minisztétiumtól semmilyen támogatást nem kaphatunk. Márpedig évi költségvetésünkhöz 100 ezer csehszlovák korona kellene, dollárban 3,5-4 ezer. Sajnos, jelenlegi helyzetünk kényszerít arra, hogy ily módon teremtsük meg működésünk anyagi feltételeit. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A szövetség nevében kérem, ha lehetséges, a kinti magyar tudósok, pedagógusok és tehetősebb polgárok gondoljanak ránk, s legalább az indulásnál segítsenek! Az első köztársaság idején volt egy házunk (magyar tanítóház) Pozsonyban. Sikerültnyomára bukkannunkatulajdonviszonyokat igazoló iratoknak, bízom benne, hogy egy kis szerencsével és jóakarattal viszszakapjuk ezt. ószintén bevallom, nem szeretjük az effajta segítségkérést; nagyon nehezen hajlik a magyar ember nyaka az ily módú köszönetre, de a közös ügy érdekében teszem ezt. Tisztelettel Dr. Pukkai László főtitkár Zomicka 911, 924 00 Galánta, CSFR Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Képviselőtestülete Pozsony Folyószámlánk (deviza-) száma: Vseobecná úverová banka Galanta, c. 34833-43258-132 (Pukkai Ladislav), CSFR. Ezerkilencszázkilencvenkilenc decemberének első felében a szlovákiai magyarság kulturális vezetői negyedszer szervezték meg az Anyanyelv Hetét, amely, a kedves és vendégmarasztaló felvidékiek jóvoltából, tíz egész napra kerekedett ki és földrajzi terítésében befogta Galánta, Pozsony és Dunaszerdahely járásait, illetve ezek fontosabb településeit. A háromszékiek külön megtiszteltetése, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium népes diák- és tanárküldöttsége részt vehetett és nemes versengésbe kezdhetett a tőlünk ezer kilométernyire is oly ismerős és annyira azonos szellemi közegben élő atyánkfiaival. A meghívás ötlete a nyolcvankilences romániai decemberi fordulat és a csehszlovákiai csendes forradalom ihlette békéscsabai pedagógus továbbképző tanfolyamon született (a világ minden sarkából jelen voltak magyartanárok), majd a háromszáz éves háromszéki Mikes-évfordulós ünnepségek tágították a vendéglátás kereteit, a Galánta járási Csemadok vezetőinek jóvoltából azRMDSZháromszéki, illetveországos vezetésére is kiterjesztve azt. Jómagam egy szűk hetet töltöttem Felvidéken, s az Anyanyelv Hete rendezvényei mellett a Csemadok Galánta járási szervezeteinek tisztújító és évzáró közgyűlésein is részt vettem. Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetői az oktatásüggyel kapcsolatos kerékasztal-találkozót tartottak. Megtekinthettünk egy tankönyvkiállítást, beszélgettünk a Tankönyvkiadó vezető embereivel is. Nos, a Dunaszerdahelyen összesereglett pedagógus szövetségi vezetők jeles személyiségekkel találkozhattak: Beke Kata politikai államtitkár egy népes küldöttség élén a Magyar Oktatás- és Művelődésügyi Minisztériumot képviselte és jelen volt, ugyancsak a nemzeti oktatásügy irányításában felelős beosztású küldöttség élén Dr. Milan Hejny szlovák oktatásügyi miniszterhelyettes is. Mondjam, hogy az volt a természetes, hogy ebben az összetételben természetes megbeszélni ennek minden összefüggésében az oktatásügy kisebbségi vonatkozásait? Beke Kata a magyar oktatásügyi törekvéseket vázolta, ennek a határokon túli magyarság iskolaügyeivel kapcsolatos vetületeit is. Az oktatásügy strukturális és tartalmi megváltoztatásának igénye szemléletes és meggyőző érvek révén került terítékre, a magyar oktatás jövőképe pedagógus-önbizalmat erősítő volt. Ott tudtuk meg, hogy Magyarországon csak az orvosok és a pedagógusok kapnak némi fizetésemelést, de ez sajnos, nem éri el az inflációs rátát. Beke Kata a pedagógusok egyik alapvető magatartásformáját ebben jelölte meg: szakítani az alattvalói tudattal. A pedagógus alkotó lény, egyetlen mondatával építeni vagy rombolni tudó. Az oktatásügyben nem csodára kell várni, hanem ki kell kényszeríteni azt. A pedagógusok körében ma általános szolidaritási hiányt leküzdendő, ennek a kategóriának vissza kell hódítania a saját öntudatát. Érdekes volt, ahogyan a vendégelőadó értekezését Hejny miniszterhelyettes lereagálta. T eljes egyetértéséről biztosította, s jelezte az azonos gondolkodást, a fájdalmak és remények azonosságát is. Ismét csak a jellemző mozzanatok között szemelgetek: a holland diák három év alatt megtanul angolul. A szlovák nyolc évig oroszt tanult, egy rokon nyelvet tehát, s ha az iskolai bizonyítvánnyal a zsebében elment Moszkvába, nem beszélt, csak gesztikulált. Az angoltanárok zöme nem is járt külföldön. Egy tanárnő kérdésére válaszolva elmondta, hogy a minisztérium a külföldi gyerekcserét teljes mértékben támogatja. Jan Verichet idézve állította, hogy koszttal kergetne ki minden gyereket külföldre. Még ha kinn maradnak, akkor is, mert minden képzett emberanemzethasznáraválhat. És ebben az ügyben, pozitív külső képként, éppen amagyarokat emlegette. Az egymáshoz járást a kelet-európai térségekre is kiterjesztve a lengyelek, magyarok közötti gyerekcserét szorgalmazta, megjegyezvén, hogy ez a szülők számára csak útiköltségbe kerül. A miniszterhelyettes a szlovákiai oktatás sajátosságainál időzve kiemelt fontosságúnak tartotta a délszlovákiai régió információcseréjét Magyarországgal, az övezet, amint ezt magunk is tapasztalhattuk, rendkívüli fogékonyságát a zenére. Galánta Kodály szülővárosa. Az Anyanyelv Hetének talán legfontosabb tartópillére éppen a járások mindenikére kiteijedő és egészen rendkívüli színvonalú kórus- és dalosmozgalom volt. Hogy a Csemadok, ha munkájában voltak is hullámvölgyek, „hódoltsági” tendenciák, végül is szétverés nélkül úszta meg ezt a negyven esztendőt, az a Felvidék magyar kulturális életében bizony-bizony igen látszik. Milan Hejny beszédében voltak azért bizarr fordulatok is. A jelenlévők az iskolai dokumentáció és a pecsétek kétnyelvű feliratáért interpelláltak. Engem nem sért — mondta —, ha a szlovák felirat mellé akár tatár is társul, de mint hivatalnoknak be kell tartanom a törvény eket A magyar és szlovák tankönyvek között megengedhetőnek tart ideológiai eltéréseket is. Például a történelem tankönyvek esetében. Bár egy közép-európai közös történelem kidolgozását tartaná ideálisnak. Nemcsak az adatok egységes kezelése, hanem a ténymagyarázat dolgában is. Ez lenne szerinte a mérce, hogy mennyire vagyunk európaiak. Egy dél-amerikai, fejtegette, nem tudja, hogy kinek van igaza. Kijött hamarabb. Ó csak annyit tud, hogy ebben a térségben bizonytalanság van s ezért nem ide fekteti be a tőkéjét. S zámomra mindenképp kellemes és tanulságos tanácskozás volt adunaszerdahelyi. A szlovák szélsőségesek ribilliós hangulata azért ott derengett a felszólalások hátterében. A miniszterhelyettes fedő alatt fortyogó problémáknak nevezte ezeket, sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák nemzetben annyi minden felgyűlt. A szegénység szítja a gyűlöletet. Amikor a szlovák fiatalok kivonultak a Nemzeti Felkelés Terére, én szégyelltem őket — magyarázta, miközben toleranciára intett. Itt jegyzem meg, hogy a délszlovákiaia magyarságnak ezekben a hetekben volt a legnagyobb kollektív sikerélménye: a helyhatósági választásokon jelentős sikert értek el, még a vegyes lakosságú településeken is. Egy következő napon Szencen, Szenczi Molnár Albert szülővárosának Művelődési Központjában vettünk részt nagyszámú pedagógustársaságban az anyanyelvi szemináriumon. Magam kissé meghatódva mondhattam el, hogyan is érzem ott magamat, a zsoltáros mezőv ároskában, hisz ezeket a dallamo - kát, SzentDávid Király Százötven zsoltárit a dik tatúraesztendeiben innen más - félezer kilométernél nagyobb távolságra, a Duna-delta nádasaiban is fúttuk, mintegy magunkat biztatva. Milyen érdekes, mondhattam tovább, hogy Felvidék és a Délkeleti Kárpátkanyar térségei között még művelődéstörténeti dolgokban is mennyi a hasonlatosság. Én KőrösiCsomaSándor, Barabás Miklós, Benedek Elek, Kriza János, Báró ti Szabó Dávid, Bölöni Farkas Sándor, Gábor Áron, Bőd Péter, Dózsa György, Mikes Kelemen, Mikó Imre szülőföldjéről jövök. A névsor szinte kimerítheteüen. Annyi a példaértékű nagy előd, hogy most alakuló művelődési egyesületeink névadása alkalmával az a gond, hogy melyiket válasszuk. A helyzet Felvidéken is sokféleképpen hasonlatos. Galánta, Szklabonya, Alsósztregova, Stósz, Kassa, Nagykosztolány, Szene, Pozsony s a többi település neve számunkra is ismerősen cseng, a magunkéinak is érezzük, tudjuk. Mikor sokan beszélünk, úgy tapasztaltam, hogy célratörőbb, ha történeteket mond el az ember. Sorsfeltáróakat, példaértékűeket. Ezért mondtam Felvidéken több helyen is, hogy van nekünk két nagy gyerekünk. Devoltak ők kicsik is s lévén öt év korkülönbség közöttük, a nagyobbik, a lány, egyszer csak arra figyelhetett föl, hogy az öcskössel valami iszonyatosan nagy baj van. Az édesanyja ugyanis kiderítette, hogy a gyereknek igen nagy a feje. Hidrocefália. Édes anyai nyelvünkön: vízfejű. Bizonyítékként hozatott föl az is, hogy majdnem két és fél éves és még nem beszél. Vizitálta aztán Zoltánt kilenc orvos. Mire kiderült, hogy nincs a gyereknek semmi baja, hablatyoló blabla szövegeket kezdett hallatni. A kislány riadtan figyelte, majd megfogta az anyja derekán a köntöst és megrémülve közölte: — Édesanya, Zoltán román lesz. Nos, ez a riadalom van tekintetünkben mindenhol, ahol kisebbségben élünk. Mi lesz a fiainkból? És ez a kérdés , ez a riadt tekintet érvényes Erdélyre, Felvidékre, és főleg érvényes azokra az országokra, kontinensekre, ahol diaszpórában élünk. Érvényes bármelyiknép máshová kóválygott vagy más országhatárok mögé került fiaira, lányaira is. Ez a gond sugallja, hogy anyanyelvi találkozókat, évfordulókat szervezzünk, hogy könyvet és éneket cseréljünk. Ezért felemelően szép és rendkívül fontos, ha egymás múltját és jövőjét is, együtt is keressük. Elmondtam aztán, akkora gond, hogy mi lesz gyerekeinkből, mi lesz iskoláinkkal, egyetemünkkel, hogy az én városomban, Sepsiszentgyörgyön, az utolsó éjszakai tüntetést kilencszázkilencven január tizenkettedikén tartották. Félezemy i ember vonulhatott ki a főtérre és engem éjszaka riasztottak: állnék ki újra a tanácsház épületének erkélyére s venném rá a kivonulókat, hogy ne rohamozzák meg az épületet, s hogy nappal tárgyaljuk meg ügyes-bajos dolgainkat. Éreztem, hogy nem bírok a felajzott emberekkel. Jónéhány ittas is volt s ordítva hőzöngött. Egy asszony is szót kért mellettem. Kifütyülték, lehurrogták. És akkor egy pirosarcú, apró lányka rángatta a kabátom ujját: — Tessék megengedni, csak egy mondatot nekem. Soha nem beszéltem még mikrofonba. — Mondjad, lányom — hajlítottam a mikrofont a kislány fejéhez. — Én fiú vagyok — kiáltotta diadalmasan. — Bolyai egyetemet akarunk! — hasított bele az éjszakába a legényke sikolyszerű hangja. A tömeg csendesebbre halkult s a következő percekben, órákban már beszélni is lehetett hozzá. Igen, mert ez a beszéd, ilyen nagyságrendű dolgokért és nem csip-csup ügyekért kell az utcára kivonulnunk. Ez a gondunk. Itt is, ott is. S ezeket a gondokat kell megoldani, hogy itt is itthon s ott is otthon érezhessük magunkat. Hazautazásom előtt Tallós nevű helységben együvé kerültem a sepsiszentgyörgyiekkel. A Csemadok helyi szervezetének záróülésén vettünk részt. Gondjainkkal megtűzdelt, örömeinkkel kidíszített gyönyörű este volt, bennünket a tekintetükkel is simogató vendéglátók körében. És akkor Kónya Ádám tanár, múzeumigazgató úr lesötétítette a termet és megszámlálhatatlan diafelvételt vetített. Bálványos, Zágon, Kisbacon, Csemáton, Bodvaly, Szent Anna tó... szobrok, emlékünnepségek, múzeumok, emlékházak... Nem sorolom. Vendéglátóinknak is jó volt, de nekünk is meghatóan fontos volt látni abból a távolságból is, mi mindenünk és menynyi mindenünk van. Egy este aztán azt mondta nekem Sipos Béla barátom, aCsemadok galántai elnöke, miközben a páratlan energiájú Mézes Rudolf, a Csemadok titkára átadott neki: —Tudod, mi, lehet, egyszer eltűnünk erről a vidékről. Nagy a huzat a Vág s a Garam mentén Pest irányába. Sok a magyar gyerek a szlovák óvodákban. Nekünk nem is ez, nem magunk fájunk. Titeket féltünk, erdélyieket, hogy megmaradjatok. Hát, maradjunk meg azért itt is, ott is. Mindannyian. „Elítéljük a baltikumi szovjet agressziót!” ANewBrunswlck-i(NJ.) Rutgers egyetem mellett működő Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör a vilniusi „véres vasárnap” utáni napokban az alábbi nyilatkozatot, felhívást küldte el az Egyesült Államok és a Magyar Köztársaság kormányszerveinek, törvényhozó testületéinek és a sajtónak. Mi, Amerikában élő magyarok, akik az 1956-os forradalom alatt szovjet fegyverek vérontását, 1948 és 1989 között pedig szovjet megszállás alatti diktatúrát kellett elszenvedjünk, a leghatározottabban elítéljük a szovjet kormány fegyveres agresszióját a litván nép ellen. A Vilniusban békésen tüntetőket öldöklő szovjet tankok és golyók parancsolói ugyanazt az emberiség elleni bűnt követték el, mint amiben elődeik 1956-ban Budapest utcáin vétkesek voltak. Felszólítjuk Egyesült Államunk kormányát és Kongresszusát és a Magyar Köztársaság kormányát és Országgyűlését, hogy nyilvánítsák ki határozott elítélő állásfoglalásukat aszovjetkormány Litvánia-ellenes agressziójával és Lettországot, valamint Észtországot fenyegető lépéseivel szemben — mindhárom országot törvénytelenül csatolta Sztálin a Szovjetunióhoz 1940-ben. Az 1956-os magyar forradalom leverését elítélő nyugati retorika tragikus hatástalansága is tanulság arra, hogy az agresszióval szemben nem elég a szó: elengedhetetlenül szükséges konkrét lépések megtétele is. Felhívunk mindenkit, akinek az emberi szabadság érték, hogy emeljen szót és cselekedjen e legújabb szovjet agresszió ellenében, amely nemcsak a Bakltikum nemzeteit, hanem minden nemzet, kultúraés egyén oly elengedhetetlenül szükséges szuverenitását fenyegeti. (1991. január 14.) Tiszatáj Alapítvány Számlaszám: OTP Csongrád megyei Igazgatósága MNB 289-98008, Tiszatáj Alapítvány 34133-6; Devizaszámla: MNB 289-98156, OTP Valuta-Deviza Fiók, Szeged B 43206. Idén már 45. évfolyamába lépett a folyóirat, amely Szegeden (Dugonics András, Gárdonyi, Mikszáth, Tömörkény, Móra, Juhász Gyula, József Attila, Radnóti Miklós városában) jelenik meg, v állalt szolgálata szerint azonban mindenkor—különösen a kezdeti időkben s az utóbbi két évtizedben—az egyetemes magyar irodalom fórumaként működött. Figyelmet fordított azonban (Ady, József Attila, Bibó István, Németh László nyomán) a szomszéd népek irodalmára, kultúrájára is. Sorsa: akár az országé, s a benne élő embereké. Olykor kényszerű kompromisszumok a túlélés érdekében, máskor ütközések amerev ideológia falain; megrovások és betiltások, reménykedő újrakezdések. S most új fenyegetettség: ezúttal szűkös anyagiak okán kerülhet veszélybe a nagy hagyományú műhely léte. Aki segítséget nyújt, nem csupán egy irodalmi folyóirat, de a hagyományokra tekintő, s a jövőbe igyekvő szellemi Magyarország megerősítését is támogatja. Az Alapítvány Kuratóriumának tiszteletbeli elnöke: Sütő András író, elnöke: Szokai Imre h. külügyi államtitkár, tagjai: Annus József író, Bíró Zoltán irodalomtörténész, Vekerdi László tudománytörténész, Vörös László irodalomtörténész.-Jj
