Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-11-01 / 11. szám
1991. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal BEKE GYÖRGY: „Veled vagyunk, Kolozsvár!” — Változó taktika, változatlan célok— ír-- ■ ■ ^ GÖMÖRI GYÖRGY: ilyenkor október vége felé amikor csurgatott méz-színűre vált a roppant királyi terebélyú gesztenyefa a Király kollégiuma előtt rezesedik a naspolya lombja s lecsupaszul a kicsiny fügefa is nem takargatja tovább a szerény termést ilyenkor ősz fordulóján újra hallom a kürtszót a messziről felzengőt pár perccel mielőtt a menet és történelmünk legönfeledtebb karneválja megindult NAUM KORZSAVIN: Halálom balladája Kinek sorsát-lelkét elorozták, Kit becsapott a viliódzó remény, Az elnyomó, pimasz hazugság ellen Budapesten föllázadtam én. Akkor értettem meg igazából, A puffogó frázis mit is jelent; De erőm elszállt a vesztes csatában És vele együtt veszett életem. Ország világ előtt gyilkolt le engem Sikolyok közt az önkény fegyvere, És az odvas lelkiismeretű Európa kibékült vele. Csak ostobaság, bánat és nehéz vas... Eltörölt emlék, megtiport remény, S ha fölkelni nincs is többé erőm, Budapestet meg nem tagadom én. Ott egykor rettentő hatalom ellen Támadtam föl, de harcom elbukott. Ott hulltam el, bár élek Oroszhonban, Hol örömtelen napjaim rabok. (Vitéz György fordítása) Jia azonban arra számítanak, hogy a román politikát szaván lehet fogni — akkor tévednek. Nem lehet szaván fogni. A román politikának ugyanis nincs szava. Adott szava ". Páskándi Géza „szabad gondolatainak” egyikét idézem ide, mikor most a nyugati — és még mindig eléggé tájékozatlan - magyar közvélemény előtt az erdélyi magyar iskolák szabadságharcának újabb, drámai fordulatát szeretném nagyobb összefüggésekbe helyezni. Páskándi erdélyi íré, az maradt Budapesten is — egy író „illetőségét” soha nem a lakóhelye határozza meg, ezt a nyugati magyarság tudja a legjobban -, mélyére lát mindannak, ami Erdélyben, Romániában tör tént és történik, szókimondásához pedig hosszú romániai börtönbüntetéssel váltotta meg a jogot Éppen a fogsága alatt módja nyílhatott, hegy ezt a román „szónem-tartást” minden rétegben és helyzetben megismerje. De hogy a nacionalista elfogultságnak még az árnyékát is elhárítsam a fejem fölül, Páskándi találó megállapításának igazolására egy román költőt is megszólítok, azt a Tudor Arghezit, akit joggal tartanak a huszadik századi román líra egyik legnagyobbjának. — öreg korában Arghezi szívből gyűlölte a román kétkulacsosságot, vagyis azt a módszert, hogy minden politikai lépést két irányból is bebiztosítottak, soha nem lehet tudni alapon. Tudor Arghezi 1956-ban, június közepén, a Román Népköztársaság írószövetségének első kongresszusán - némelyek újabb „helyezkedése” láttán szemléletes példát említett a román újságírás kétarcúságáról. Ismeretes, hogy 1944. augusztus 23-án Románia hátat fordított addigi szövetségesének, Németországnak, és kiugrott a háborúból. Akkor már négy éve állomásoztak német csapatok Romániában, egyebek között Bukarest mellett, Baneasa helységben. E- zek a román átállás után megpróbálták elfoglalni a fővárost Bukarest „északi kapujánál”, a baneasai hídnál szabályszerű frontvonal alakult ki. Egyik csatát a németek nyerték meg, másikat a románok, aztán újra fordult a szerencse kereke. A város központjában, az akkoriban legnagyobb napilap — az Universul szerkesztőségében — tanácstalanok voltak. Végül „zseniális" ötlettel oldották fel a dilemmát- két első oldalt készítettek elő, egymásnak merőben ellentmondó hadijelentésekkel és kommentárokkal. Egyiken a szalagcím: Éljen Hitler!. A másikon: Éljen Sztálin! Ha éppen a németek nyomultak előre, a főszerkesztő elrendelte: „Indítsátok Hitlert!" Ha visszaverték a német támadást, változott a főszerkesztői parancs: „Indítsátok Sztálint!”. Valahogy így történik most az erdélyi magyar oktatás háborújában is. 1989 decembere után az erdélyi magyarságnak, elsősorban utcai tüntetésekkel, erélyes fellépésekkel, sikerült kivívnia a tizennyolc régi, sok százados múltú magyar iskola újbóli önállóságát A Székelyföldön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Nagyenyeden, Temesváron ismét helyreállt az oktatás sok évszázados rendje. Marosvásárhelyen a magyar kollégium visszaszerzését a Vatra Romaneasca husángos, fejszés legényei gyilkosságokkal, Sütő András majdnem halálra sebesítésével akadályozták meg. Végbement az iskolák „szétválasztása” Kolozsváron is, viszonylag itt a legbékésebb módon. Még csak gyertyás, Bibliás utcai tüntetés sem kellett hozzá. Úgy tetszett, hogy a helyi román vezetés belátja a magyar lakosság igazságát Ebben a városban a két háború közötti időszakban, szintén kisebbségi elnyomatás körülményei között, két magyar tannyelvű középiskola működött 1945 után a magyar középfokú oktatás kibővült további iskolákkal, összesen tizenegy líceum és szakközépiskola állt a magyar diákok szolgálatára. A Ceausescu-diktatúra ennek a magyar iskolahálózatnak a fokozatos lebontását tűzte ki céljául. Lassan már csak három önálló magyar középiskola maradt Kolozsváron. Teljesen elsorvasztották a magyar oktatást az 1545-ben alapított Farkas utcai református kollégiumban. Román osztályokat létesített a tanfelügyelőség az 1568-as alapítású volt unitárius kollégiumban, egyelőre esti tagozatot. Ezek az „átalakulások”, vagyis a magyar szó kiűzése, a román szó mindenhatóságának bevezetése az iskolákon belül ment végbe, nagyrészt a közvélemény kirekesztésével. Éppen az iskolák egyesítése tette lehetővé — ez a folyamat a Bolyai Tudományegyetem felszámolásával indult, 1959-ben -, hogy a hajdanán önmagukat fenntartó és saját törvényeik szerint élő, oktató iskolákkal az államot képviselő tanfelügyelőségek azt tegyenek, amit akarnak. A nyolcvanas évek közepére már csak egyetlen magyar középiskola maradt Kolozsváron, a Báthori István által 1579-ben alapított akadémia útódja, a volt piarista gimnázium. Aztán sor került erre is, román osztályokat telepítettek be az iskolába, jöttek a román tanárok, román diákok, kiszorult a magyar szó, átvette helyét a román nyelvű oktatás, diákfoglalkoztatások és nevelői órák. Kolozsváron a „népek testvérisége” jegyében felszámolták a magyar középiskolákat Nem a magyar lakosság megfogyatkozása vezetett ide, a város népességének egyharmada ma is magyar, úgy mondhatnám, hogy Kolozsvár a lakosság nemzetiségi megoszlását, illetve a romániai magyarság elhelyezkedését tekintve Románia legnagyobb magyar városa — majdnem százezer fővel. E magyar tömegek érdekei és akarata ellenére orozta el a bukaresti hatalom iskoláit, nyelvét, jövőjét Magától értetődő volt, hogy 1989 decembere után, amikor a katonák sortüzétől Kolozsváron magyarok és románok estek el a főtéren, a kivívott szabadság jegyében a magyarság elsőnek iskoláit követeli vissza. Nem ravasz csellel akarták visszaszerezni az önálló gimnáziumokat, mint ahogy a hatalom elrabolta azokat nem is erőszakkal, miként a román nacionalizmus kezében tartotta századok magyar nemzedékeinek jogos tulajdonát hanem békés megegyezéssel. Új épületet kerestek a kényszerrel betelepített román diákoknak, a hajdani megyeközi pártiskola sokkal alkalmasabbnak bizonyult erre, mint a magyar iskolák. Létrejött az új román középiskola, Avram láncú nevét kapta, és úgy tűnt, hegy nem a testvérharc, hanem a béke jegyében köti össze Kolozsvár román és magyar népét Ezt a helyzetet jóváhagyta a bukaresti Oktatásügyi Minisztérium is, 1990. február 5-i keltezésű, 7178-as számú rendeletével. Csakhogy időközben Romániában rejtett visszarendeződés ment és megy végbe, és a gyanakvóbb természetű magyarok joggal tarthattak attól, hogy sor kerül a magyar iskolák önállóságának felszámolására is. Számos jel mutatta azt hogy a román nacionalizmus céljai változatlanok. Csak a taktikán kellett változtatni. Nem adhatták úgy parancsba, mint 1959 után, hegy a népek békéjét csakis egységes iskolákban lehet építeni, hiszen a Moldvai Köztársaságban — vagyis Beszszarábiában — éppen mostanság választották szét a román és orosz nyelvű iskolákat mivel a vegyes tanintézetek az elnemzetlemtés eszközei voltak a szovjet hatalom kezében. Az Oktatásügyi Minisztérium nem vonhatta vissza másfél évvel ezelőtt keltezett rendeletét Kitalálták hát a helyi hatalom „engedetlenségének” módszerét Kolozs megye főtanfelügyelője, bizonyos Victor Dragoiu úr „függetlenítette” magát a kormánytól: román osztályok beindítását határozta el a három magyar középiskolában, a Báthori István, Apáczai Csere János és Brassai Sámuel líceumokban. Ezt az önkényes rendelkezést — lényegében törvény telenséget — a közvélemény, a külföld előtt meg kell indokolni. Mi sem alkalmasabb erre, mint a magyarság bepanaszolása, hogy nem hajlandó megérteni a román oktatás gondjait A román tannyelvű iskolákban nincs elegendő tanterem, ezért hát az lett volna a természetes, hogy a három kolozsvári magyar iskola maga ajánlja fel segítségét tornán osztályok behívásával. De az önző magyarok képtelenek ilyen nagylelkűségre, a helyi hatóságoknak kell kényszeríteniük őket arra, hogy ismeijék fel kötelességüket. Csakugyan káprázatos ötlet! A tornán lapok szózuhatagában a magyar tantestület kapkodhatja a fejét, hogy miként adja a világ tudtára: hiszen az Avram láncú líceumban sokszorosan több osztály van, mint az a három, amelyekbe a román diákokat be akarják költöztetni! És ennek a helyi „lázadásnak” van egy fúr csa vetülete. Romániában mind ez ideig nem tartottak helyhatósági választásokat A parlamenti választások után több mint egy évvel sincs még kitűzve a helyi hatalom leváltásának időpontja. A kormányzat attól tart hogy román vidékeken ellenzékiek, magyar vidékeken pedig magyarok kerülnének a helyi vezetésbe és ezzel gátolnák nagyszabású magyarellenes politikai elgondolásait Romániában a megyei vezetőket, a prefektusokat a kormányzat nevezte ki, saját hívei köréből. Elképzelhető-e, hogy az így kinevezett — senki által míg nem választott - helyi prefektus, vagy a tőle függő főtanfelügyelő egyszerűen fittyet hány a mégiscsak megválasztott kormány oktatási miniszterének rendeletére és a saját feje szerint cselekszik? De számít-e ez az „apró" kisiklás anacionalizmus gőzhengerének menetében, mikor ország-világ előtt lehet hivatkozni demokráciára, a tömegek akaratára és a helyi érdekek tiszteletben tartására? Hetven esztendeje, Trianon óta igyekszik a román nacionalizmus végképp felszámolni a magyar oktatást Erdélyben. A taktika, a módszer mindig különböző. A magyar iskolák ellen viselt háború első áldozata a szászvárosi Kuun Kollégium volt- elkobozták a magyar állami pénzből emelt épületet, és átadták a helyi román gimnáziumnak. 1926-ban történt ez, amikor a kormány erdélyi minisztere Petra Groza dr„ a hajdani kollégium véndiákja volt Korabeli okmányok, újságcikkek szerint Groza főszerepet játszott saját iskolájának román kézre adásában. Jóval később, 1948-ban Petra Groza a miniszterelnök — igaz, nem ő a hatalom igazi ura —, amikor Erdély minden magyar iskoláját államosítják, a szocializmus és a népek megbékélése jegyében. Akkor ez az ürügy, ez a taktika. Ceausescu diktatúrája egy időben, 1968-ban látszólagos engedményt tesz az erdélyi magyarságnak. A bukaresti vezérnek akkor a magyarság támogatására is szüksége volt Jó néhány megyében visszaállítják az önálló magyar középiskolákat Néhány évig... Majd újra jön a hullám: az egyesítés. Az ürügy most a magyar iskolákban a magyar diákok nem tanulnak meg jól románul, ezért nem fognak érvényesülni az életben. Színszékely vidékeken nincs mivel egyesíteni a magyar elemeket mert ezekre is kiterjed a hatalom „gondja”. De ezekben a helységekben is akad legalább egy román család, a csendőrőrmesteré. Nosza, egyetlen román diák számára is román tagozat létesül, máris „egységes" iskola válik a magyar tanintézetből. Aztán következik egy még kegyetlenebb roham: a nyolcvanas évek közepétől a székelyföldi falvakba és városokba kizárólag román nemzetiségű, magyarul egyáltalán nem tudó román tanárokat helyeznek. A magyar tanárok Moldvába kapják kinevezéseiket Meghirdetik a világ leggroteszkebb pedagógiai elvét - a tanár anyanyelve dönti el az oktatás nyelvét' így aztán, a hatalom szándéka szerint, gyors ütemben románosítani lehet az erdélyi magyar diákot. Egy nemzedék — és végképp megoldódik az oly sok bajt okozó nemzetiségi kérdés! Ezt az ördögi tervet hiúsította meg 1989 decembere, a romániai hatalomváltás. A névleg magyar, de már régóta román iskolákból hazatértek szülőföldjükre a kényszerből odahelyezett román tanárok, akik éppúgy áldozatai voltak a nacionalista lélektiprásnak, mint Moldvába került magyar társaik. A bukaresti lapok azóta egyvégtében azt hajtogatják, hogy a Székelyföldről „elűzték” a román tanárokat vizsgáló bizottságok nyomoznak az eseményekről, de mindeddig éppen a fiatal román pedagógusok cáfolták meg „elűzetésük” sérelmét Következett hát az új taktika: a Kolozs megyei főtanfelügyelő „lázadása” a békés és toleráns minisztérium ellen. E- gyelőre a minisztérium vezetői nem sok jelét adták annak, hogy meg akarnák torolni ezt az engedetlenséget Az ocsúdó magyarság olyan erővel kelt megtámadott iskolái védelmére, mint 1990 első napjaiban. Szőcs Géza szenátor egy bukaresti sajtóértekezleten jelentette ki, hogy a vegyes iskolák Ceausescu idején is eszközként szolgáltak a hatalom kezében a nemzetiségi iskolák elsorvasztására, és most is ez a törekvés húzódik meg a tanügyi bizottságok ravasz lépései mögött A kolozsvári magyar szülők élő láncot alkottak iskoláikban. Együttérzéséről biztosította Kolozsvárt az egész erdélyi magyarság. Szállt az üzenet a Székelyföldről, szállt Szatmárnémetiből: Veled vagyunk, Kolozsvár! Vajon milyen ürügyet, taktikát talál ki a román nacionalista kizárólagosság, ha — reményünk szerint — elveszíti a „kolozsvári csatát”? Igaz ügy harcosai is megirigyelhetnék a leleményességét! 4 $ 1991. október 23. — Budapest, Műegyetem (Vitéz György felvétele)
