Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-04-01 / 4-5. szám
1991. április-május Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal SEPSY KÁROLY (Debrecen): Magyarok közt Erdélyben — A debreceni Kollégiumi Kántus koncertútja — Jó szellemű családban, nemzetben, miközben saját életét élte, mindig volt érdeklődés az iránt, hogyan élnek más tájakon vérei, rokonai. A13. század elején Julianus barát ezer kilométereket gyalogolt, hogy felkutassa az őshazát. Az elődök nyomait kereste az Ázsia-kutató Körösi Csorna S ándor. A Kántust is vezérli a szándék: találkozni testvéreinkkel itthon és a határokon túl — erősíteni bennük s önmagunkban a magyar összetartozás szálait. Dalolni nekik az itthoni tájak nyelvén és érzéseivel. Ebben a küldetésében a Kántus eljutott már a távoli Amerikába, a közeli Jugoszláviába, Kárpátaljára, és csak most— idők múltával — Erdély tizenegy nagy gyülekezetébe. (S még mindig nem járt Szlovákia magyarjai között.) Az erdélyi útra42 énekes diák indult a 150 tagú Kántusból, amennyit egy magyar Ikarusz busz elbír. A koncertút vezetője Berkesi Sándor karnagy volt, kísérői Bertalan Mária tanárnő és Sepsy Károly lelkipásztor, orgonaművész. A meghívás a két erdélyi Egyházkerülettől jött, s a Kántus a fogadó gyülekezetek vendége volt. Mindenütt nagy szeretet és öröm övezte őket. Brassóban így tört fel a sóhaj: „70 éve nem volt ilyen. Jöjjenek máskor is!” — Igen, a kísérteties 70 év... Annyi rossz forrása. Két világ — egy lélek találkozott egymással. Ugyanaz a szatmári sík fogadott, mint amilyet ideát hagytunk, arrébb ugyanaz a bihari táj, amilyenhez itt szokott a tekintetünk. S mennyire nincs a kettő között „természetes határ”... És ugyanaz a magyar lélek, csak valamivel erősebb, kitartóbb, mint ami bennünk él, a haza kényelméhez szokott itthoniakban. Beljebb varázsos hegyek, szmpompás erdők, bronzvörösen izzó avar a bükkök alatt, szerpentinek, havas fenyvesek a Hargitán. Meredek lejtők a hegyoldalakon, s a mély völgyek alján patakok, folyók: Kraszna, Szamos, A- ranyos, Maros, a Küküllők, Nyárád, Nyikó, Olt.. Vagy a Szent Anna tó a Csíki Havasokban. Karcsú templomtornyok derűs falvak közepén, a népi építészet emlékeit őrző házacskákra, s az ékes székely kapukra vigyázva. Történelmi városok kapui, falai, bástyái, nevezetes épületek, utcák, terek, sírok, emlékek. „Érdély aranykora” — meg fájón mostoha sorsa — mind egyszerre szólítottak meg bennünket. És mindezek között, felett az erdélyi emberek! Tűréshez, helytálláshoz, teherhordozáshoz edzett lelkek. Népüket, földjüket szerető, ahhoz sírig hű, pompás emberek. Az adott lehetőségek és lehetetlenségek között magukat feltaláló, a megoldásokat megkereső, azokért bátran harcoló, ötlet- és szívgazdag emberek: erdélyi magyarok! „Isten áldja és védje” őket! Jelkép értékű, hogy első koncertünk NAGYKÁROLY-ban amagyarBiblia 400 éves évfordulóján, a KároliGáspárünnepségekhez kapcsolódott. Márton Béla lelkipásztor és remek munkatársai, az energikus magyar értelmiség lendületes szellemi életet munkálnak. Este különleges ráadás-élmény: a Károlyi-kastély történelmi hangulatú dísztermében a „Collegium” elnevezésű régi-zenei együttes reneszánsz darabokat játszik Deák Endre vezetésével. Kérésükre a Kántus hasonlójellegű műsort ad. A galérián és alépcsőkön felálló kórus elmúlt korok varázsát idézte meg, tisztességet adva egy kisváros remek magyar művészei öntevékeny, áldozatos muzsikálásának. Méltó volna, hogy helyet kapjanak debreceni és más magyar pódiumokon is. — A vaksötét utcák, az elhagyott kastélyi körülmények sem akadályozták a lelkes hallgatóság előtti, első esti sikert. Másnap Kolozsvárra menet útbaejtjük Érdmindszentet, az új elnevezésű „Ady Endre” falucskát, ott a költő szülőházát. Fehér falú, nádtetős parasztház, benne a családi berendezés, Adyemlékek. Igen megnéztem az alacsony mestergerendát: hogy le kellett hajtani a fejet, hogy az ott lakó be ne üsse a homlokát. Mégis, milyen magasra emelkedett később ez a homlok, mögüle világokat felkavaró gondolatokat teremve. Vigasztalan, sík határ. Mégis, mily magasra szárnyalt innen a lélek. Nem tudta fogva tartani a fekete sár. Hangulatos kocsikázás után, keresztül a .hepehupás vén Szilágy”-on, átszelve az Almás és Nádas patakot, feltűnik KOLOZSVÁR, az egykor „kincses város”, Erdélyország szíve, a magyar értelmiség városa. Várfal-maradványok, bástyák, paloták, két gótikus katedrális, híres egyetem, Matthias Rex szobra, meg a Kolozsvári testvérek sárkányölő Szent Györgye, az egykori Református Kollégium, amely ideiglenes helyen, de újból beindult. S a nagy emberek nyugvóhelye a Házsongárdi temetőben: Apáczai Csere János, Szenei Molnár Albert, Misztótfalusi Kiss Miklós, Jósika Miklós, Dsida Jenő, Remény ik Sándor, Kós Károly és más nagy emberek sírja. Itt működik a protestánsok Egyesült Theológiai Intézete, népes hallgatósággal. — Az első évfolyamon 100 hallgató van! A Kántust két ízben is vendégül látták jó ebédre. Az alagsori ebédlőterem történelmi leheletű, de mindenfelé a lélek és szellem lendületének jelei. Még nagyobb élmény volt az ódon, Farkas utcai templomban az esti koncert. Felemelő érzés a hálóboltozatos gótika alatt énekelni, a kőből faragott reneszánsz szószékre lépni, s fejedelmek és főúri címerek között, onnan a gondolat igéit hirdetni: „Sok gondolat van az ember elméjében, de csak az Úrnak tanácsa áll meg." Péld. 19,21. Megtiszteltetés a nevezetes orgonához ülni és trombitáit megzendíteni. Gyönyörű a tömött, széles padsorok látványa, bennük az egyetemi és teológus ifjúság, meg areformátus gimnáziumi diákság, erőteljes középkorú és tisztes, idős gyülekezet. Jelen vannak az egyházkerület vezetői, a Theológia professzorai, élükön a fehér hajú püspök, Dr. Csiha Kálmán, akinek asztalánál a koncert után közvetlen, meleg testvéri beszélgetésben lehetett részünk. — Bejegyzés a Kántus emlékkönyvében: „A Kántus énekében sok minden találkozott Múlt, jelen, jövendő. Debrecen, Erdély, Kolozsvár és mindenekfelett Isten és a szépség. Kimondhatatlan nagy ajándék volt. Nagyon köszönjük. Kolozsvár, 1990. X. 20. — Csiha Kálmán püspök. ” Régi és új jóbarátok seregével találkoztunk. Boldog örömmel láttuk viszont a szeretett „Éva nénit”, László Dezsőnél, akit Sütő András is megénekelt már. Beszélgettünk a gyülekezet főgondnokával, Almási István népzenetudóssal, keresve az együttműködést a mi énekeskönyvünk és kántorképzésünk átvétele tekintetében. Utunk külön fejezete MAROSVÁSÁRHELY. az egykori magyar autonóm terület központja, Sütő András városa. Még szinte tetten értük a félesztendős vémyomokat, láttuk a becsapódásokat a fákban, falakban és a golyók szaggatta háztetőket, az utcákat és tereket, ahol félrevezetett emberek lépte dübörgőit, s a felszított indulat ölni tudott. De találkoztunk a székely magyarság számos kulturális intézményével is: a Kultúrpalota tükörtermének színes ablakain a székely népballadák jeleneteivel, színháztermének nagy orgonájával, a Teleki Téka híres könyvtárával, a Bolyai Líceummal, mely a Sárospatakról menekült egykori Református Kollégium épületében működik. Láttuk a Színházat és a Színművészeti Főiskolát, mely a magyar színjátszás számára képez színészeket és rendezőket. Vasámap délelőtti koncertünk a történelem méltóságát sugárzó Vártemplomban volt, lelkipásztora Fülöp G. Dénes, aki korábban meghurcoltatást szenvedett. A gótikus templomerődnek gazdag történelme van, ám falai közt ma is acselekvő hitereje lüktet. A templomnak három kórusa is van, mi a 150 tagú leánykart hallottuk. Vezetőjük Birtalan József zeneszerző. Több darabot is nt és ajánlott a Kántusnak, ezekből most kettő szólalt meg műsorunkban: „Három népdalzsoltár" és a Reményik Sándor versére készült „Templom és iskola”. A zsúfolt templomban megrázó volt a magyar Himnusz éneklése. A kiszökött könnyek elűzésére templomból kimenet közben egy férfi-ember székely módon mondta a másiknak: „Enyny it még az anyósom temetésén sem sírtam. .. ” Örömmel hallottuk a lelkipásztortól, hogy Vallásoktató- és Kántorképző Főiskola indul Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Megindítása külön bátorságot kívánt. — Volt! Vasárnap este a Gecse utcai templomban volt ihletett koncertünk. Itt mondjuk el, mindig azzal kezdődött, hogy a Kántus a templom bejáratai felől, több csoportban énekléssel vonult be, kezet fogva a padok szélein ülőkkel. „Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát” és az „Uram Isten, siess minket megsegíteni” éneklésével. A szívek egybeforrása itt kezdődött minden este. — Vagy ki tudja, sokkal előbb talán? Irány SZÉKELYUDVARHELY. Izgalmas, érdekes út a Székelységbe. Szép nevű folyók (Nyárád, Kisküküllő, Fehémyikó, Nagyküküllő) völgyében, történelmi helyeken fut át buszunk. A sóvidék, Szovátán öt sóstóval, Parajd a több ezer éves sóbányával. Megállunk Korondon, hogy híres „cserepeket” vásároljunk. Át a Hargitán—Ábel szelleme leng körül. S a hágó aljában Farkaslaka, Tamási Áron kopjafás sírja, mellette nagy kő: a két Szervátiusz sziklába álmodott alkotása, Tamási Áron kedves figuráival — a Csillagszemű és mások. A Kán tus virágokat helyez a sírra és Erkel Szózatával tiszteleg a székely író előtt. S hogy a csoda teljes legyen, pár kilométerrel arrébb, Szejkefürdőnél még egy megállás, hogy átmenjünk a hegyoldalban álló hét székelykapu alatt Orbán Balázs, „A Székelyföld leírása" készítőjének sírjához... Befutunk Székelyudvarhelyre, a magyar városba. Itt csak magyarok élnek. Mások vagy magyarrá lesznek, vagy elköltöznek. Geréb Attila lelkipásztor fogad, a helytálló, sokat dolgozó lelkész típusa. A népes gyülekezet további növekedéséről beszél, új épület, új gyülekezet létesítéséről. Igével és irodalommal szolgálja népét. Este az iskolaváros ifjúsága és értelmisége a koncerten. Öröm volt látni, hogy Székelyudvarhely áll a vártán, hűek és bátrak magyamakmaradni, bárhová is sodorta őket a történelem. És másnap a varázslat: utazás keresztül a Hargitán, Háromszékbe, Sepsiszentgyörgyre. Mit sem túloznak Tamási Áron hősei, akiket elbűvöl a Hargita. Minő falunevek: Kápolnásfalu, Szentegyházasfalu... Utazás közben az autóbuszon naponta tartunk áhítatot, egy-egy diák, tanár szolgálatával. így van ez ma is. De október 23-án az 1956-os magyar forradalomra, hőseire, népünk sorsára is gondolunk. Megzendül a kórus: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell!” SEPSISZENTGYÓRGY. Háromszék — Kovászna megye székhelye, magyar város magyar nyelvű színházzal. A Mikó Kollégium (egykor református) a főtéren. Három magyar református gyülekezete van, újabb kettő szervezésére készülnek. Koncertünk a Vártemplomban, hatalmas gyülekezettel. Különös, megindító érzés prédikálni a hasonnevű városban, az ősök pátriájában. Kiváló szakmabeliek hallgatják a Kántus koncertjét. Vendéglátónk a gyülekezet ifjúsága Dezső András lelkész vezetésével. Bennünk maradtak Gábor Áron és a bujdosó Mikes Kelemen emlékei. Mély nyoma lesz az együtténeklésnek is Szilágyi Zsolt énekművésszel. Előző estünkön is jelen volt, most pedig utánunk jött a Székely Múzeumba, s Kodály Esti dal-ának ő énekelte a szólóit. Hangja mint a folyékony arany. Nagy élmény volt. S erre a hangra nincs szükség arrafelé... Következő állomásunk BRASSÓ. Antal Ferenc esperes, püspökhelyettes fogad, és népes gyülekezet, hogy hajlékába vigye a Kántus-tagokat. Ma három gyülekezetben élnek a brassói reformátusok, mi a Nagytemplomban találkoztunk velük, s összetartó, sok áldozatra kész gyülekezet benyomását keltették bennünk. Indulás SZÁSZCSÁVÁS-ra. ahol egy csoda-faluban csoda-kórus vár ránk. 153 éve alakult, s valamiféle spontán többszólamúsággal énekel: alsó és felső terccel, oktáv- és quint-párhuzamokkal, szólamkettőzésekkel. 60-70 tagú a kórus, karnagyuk Dézsi Ferenc. Csakhogy ám a gyülekezetben velük énekel mindenki, mert tudják a szólamokat. Meg a természetes muzikalitás diktálja, hogy mit énekeljenek. — Bámulatos, lenyűgöző! Bíró József lelkészmondja, hogy az együtténeklésnek hatalmas összetartó ereje van... A falu díszpolgára Birtalan József zeneszerző Vásárhelyről, aki zenei tanácsadója és patrónusa a kórusnak, támogatva a különleges népi művészetet. Most is jelen van feleségével és elmaradhatadan kis unokájával. Este vacsora a kultúrház termében a Kántus és a helyi kórus részére. ízes köszöntők szóban, de főként dalban, egymással versenyre kelve. Hamar népdalra s nótára vált a„műsor” és zeng a ház, a falu s a völgy. Micsoda találkozás! Ez is te vagy, Erdély! És harmadszor is MAROSVÁSÁRHELY: a Szabadi úti református templom. Juhász András esperes és családja várja a Kántust, s az abban éneklő lányukat, Anikót. — Van még egy vásárhelyi papleányunk, Vargha Judit, a cserealjai gyülekezetből, aki útikalauzunk. A csoda még mindig tart: megyünk NAGYENYED-re. a híres kollégiumi városba. A népességpolitika folytán a város nagy mértékben elrománosodott. Zordon, gótikus vártemplom fogad és egy vidám lelkipásztor, Pásztori Kupán István Gerőés bájos családja. Székelyek a leghitelesebb fajtából. Jó volt megismerni őket. A kemény szórványvidékre lelkes és kitartó emberek kellenek. ók azok... A Vártemplom most 750 éves. Atellenben a Bethlen Kollégium, melynek egykor tanára volt Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, és diákja Bethlen Miklós, Bőd Péter, Körösi Csorna Sándor, Áprily Lajos. És a koncert a templomban: tisztes ábrázatú, figyelmes hallgatóság. A katolikus iskola mind egy szálig jelen van. Gyönyörű, faragott kőszószék, nemes Wegenstein-orgona, csodás akusztika. — Boldog feltámadást, Nagyenyed! „Éljen” a Kollégium! Rendkívül tartalmas, színes naptárunk az utolsó napra fordul, mi predig NAGYVARAD felé. A szomorkás, esős időben is gyönyörű a Sebes Körös völgye. Csúcsa, a Királyhágó. A váradolaszi templomot, Tőkés László püspök úr templomát könnyen megtaláljuk. 200 éve épült, igen szép barokk templom. Lendületes, ifjú püsprökhelyettes fogad. Veress Attila lelkipásztor. Rövid próba és kezdődik a koncert. Az igehirdetést dr. Szűcs Zoltán, amerikai magyar püspök végzi Nehémiás 4: 13-20 alapján. Gyönyörű látvány a zsúfolt templom; nagy figyelem és szeretet irányul felénk. S ha még lehet „csúcsot javítani”, a Kántus ezt teszi az utolsó estén. Schütz, Gastoldi, Goudimel, Bach, Lisznyai, Birtalan, Gárdonyi és Kodály kórusművei fénylenek, sziporkáznak a kórus ajkán, az előadott versek szívig érnek. Az olykor szeszélyes nagy orgona most engedelmesen és vonzóan zengi az angol, barokk Concerto-t. Szokolay Fohász Erdély falvaiértc. kórusműve megrázza a hallgatókat—ezen a helyen felettébb hiteles ez az üzenet: „fedelét senki be ne omlassza, falait senki le ne ronthassa!" Koncert után hangulatos közös vacsora a gyülekezet és az egyházkerület vezetőivel. Fájlaljuk, hogy a püspök úr nem lehet jelen. Kérjük Istent, adjon neki teljes gyógyulást, örömteljes hazatérést és áldással teljes szolgálatot, hogy zendüljön a Nehémiás trombitája: „...oda gyűljetek hozzánk, hol a trombita szavát halljátok!" Napok óta szorongással halljuk az itthoni rossz híreket a sztrájkról, s amint közeledünk, nő az aggodalmunk a blokád miatt. Mégis úgy rendeltetett, hogy éjfél után két óra tájt érkezve Debrecenbe, akadály nélkül guruljunk a Kollégium sarkához. Érezzük, mégsem ez a legfontosabb, hanem amit ezen az úton többször is elénekeltünk: „...Hozz rá víg esztendőt!”, „Isten, áldd meg a magyart!”— itthon és mindenfelé, a nagy világon... Szép út volt, örömmel, áldással teli, nem felejtjük! Várnak bennünket s mindenkit, aki testvéri kezet nyújthat feléjük. Szívünkben hála: SOLI DEO GLORIA. A debreceni Kollégiumi Kántus és a gyülekezet a 750 éves nagyenyedi Vártemplomban (Nagy Károly felvétele)
