Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-07-01 / 7-8. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1990. július-augusztus Magyar (B.) magyar érdekekért? A demokrácia szelleme (Folytatás az 1. oldalról) magyaroktól. (Soros György ezek szerint vagy nem amerikai, vagy nem magyar.) Ami pedig az amerikai magyar közösség erejét illeti, arról talán azok a kongresszusi munkatársak, akik az erdélyi magyar kisebbség ügyében fáradoztak, illetékesebbek lettek volna nyilatkozni. Aktív magyar politikusnak azonban amerikai honfitársait, éppen főleg kongresszusi hallgatóság előtt, ilyen módon lekicsinyelni — még akkor is hitvány cselekedet lenne, ha állítása máskülönben igaz volna. Hogy ez a gyenge és megosztott amerikai magyarság azért csak elhintett itt valamit, azt az egyik soron következő kérdés is igazolta. A képviselőház egyik munkatársa a környező országokban élő magyar kisebbségek sorsáról érdeklődött, remek alkalmat adva Bálintunknak egy újabb köpködés-sorozatra. Mindenekelőtt kihangsúlyozta, hogy az SzDSz volt az egyetlen párt, amelyik már a választások előtt leszögezte, hogy ők nem kívánnak határrevíziót. Egyetlen más párt sem tette ezt szerinte, majd közölte, hogy az MDF kongresszusán Antall József kijelentette, hogy 6 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. „Nem 15 millió magyar atyja, hanem 15 millió magyar miniszterelnöke” — ironizált erkölcsi felsőbbrendűsége magaslatából, hangsúlyozva, hogy milyen problémákat fog majd ez okozni a környező országok vezetőivel. Raffay Ernő honvédelmi államtitkárt is beárulta, mivel Raffay állítólag azt mondta volna, hogy a magyar honvédségnek nemcsak Magyarországot kell megvédelmeznie, hanem a magyar kisebbségeket is. Magyar Bálint ezt agresszív kijelentésként bélyegezte meg. Aromániai magyarságról csak annyitközölt, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének főleg az MDF-fel vannak szoros kapcsolatai. Az előzményekből ítélve ezt nyilván megbélyegzésnek szánta. Hasonló elvek alapján „káderozta le” a felvidéki magyarság szervezeteit is. Kijelentette, hogy két csoportjuknak az MDF-fel szorosak a kapcsolatai, egynek viszont az SzDSz-szel. Csak az SzDSzszel szövetséges felvidéki csoport utasította vissza nyíltan a határrevízió gondolatát — jelentette a büszkeségtől fuldokolva —, az MDF-fel szövetséges két csoport nem! Nesze neked, Duray Miklós! Te is megkaptad a beosztásod mint irredenta-gyanús, a szélsőjobboldali agresszor szövetségeseiddel együtt. Ennyi talán elég is ízelítőnek. Az ilyen fellépés aligha minősíthető a hétköznapi politikai élet tapintatos és csiszolt kifejezéseivel. Bármilyen mély ideológiai, politikai szakadék válassza is el az amerikai törvényhozás bal- és jobboldalát, nincs arra példa, hogy egy amerikai törvényhozási tag külföldön, egy politikailag fontos hallgatóság előtt ilyen kicsinyes és alantas módon rágalmazza és denunciálja otthoni politikai ellenfeleit, sőt az ország törvényes kormányát és az ország elsőrendű politikai érdekét (kisebbségi ügy), bármi is legyen saját személyes véleménye. Hogy az 1,8 milliós amerikai magyarságot is igyekezett bagatellizálni olyan audiencia előtt, amely felé éppen hogy hangsúlyozni kellene annak fontosságát, és főleg hogy ma is kisebbségi sorban küzdő szervezeteket is igyekezett „bemószerolni”, pusztán csak azon az alapon, hogy van képük az MDF-fel asszociálni magukat, mindez teljes politikai, ízlésbeli és morális csődöt mutat a miniszterelnök-jelölt úr részéről. Az lehetséges, sőt valószínű, hogy az ottani politikai hadszíntéren az SzDSz politikai ellenfelei sem mindig a legtisztább eszközöket alkalmazzák, hogy pestiesen szólva időnként „betartanak” az ellenfélnek, amikor azonban Antall József és Jeszenszky Géza látogattak Washingtonba, soha, sehol, egy szóval sem rágalmazták otthoni ellenfeleiket. Más szóval, kulturált államférfiakként viselkedtek és nem mint politikai útonállók. Nem is nagyon lett volna idejük rágalmazásra, hiszen mindkét kezükkel éppen a sovinizmus, irredentizmus, antiszemitizmus már gondosan szétkent rágalmát kaparászták magukról és az egész magyar népről. A gyenge és megosztott amerikai magyarság az utóbbi fajta látogatásokból, az államférfiakéból szeretne minél többet látni. Mert lehet az SzDSz-t is úgy képviselni, ahogy Göncz Árpád vagy Vásárhelyi Miklós teszi azt: ízléssel, méltósággal, hazafisággal. A hazai méregkeverés exportálására itt semmi szükség. —bv— A Magyar Demokrata Fórum üdvözlete a baráti köröknek és az ITT—OTT-nak (Folytatás az 1. oldalról) mat, elismeréssel illetve a szervezők munkáját a magyar nemzeti identitás megőrzése érdekében. Ez az identitás — már hagyományaira való tekintettel is—nem korlátozó és nem kizáró. Mint Babits Mihály mondta 1939-ben a „Ki a magyar?”kérdésén töprengve: „A magyar kultúra legbensőbb lényegében sokszínű, tág és tárt; hatásokat és benyomásokat magába olvasztó; különböző fajok lelki hozadékát egységesítő, messzi horizontokat átölelő.” őszintén remélem, hogy az MDF és északamerikai baráti köreinek együttműködése ugyanilyenmesszi szellemi horizontokat átölelő, tehát távlatos, de már a közeli jövőben is szép eredményeket hozó együttmunkálkodás lesz! Az MDF Elnöksége nevében: Filó Katalin Felhívás a MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM BARÁTI KÖRE megalakítására Mind az észak-amerikai kontinensről, mind pedig Nyugat-Európából érkeztek hozzánk hírek arról, hogy sorra alakulnak az MDF Baráti Körök. A Nyugati Magyarság szeretettel köszönti ezeket az erkölcsi támogatást nyújtó, szolidaritást vállaló Köröket és kéri Olvasóit, lépjenek be tagjaik sorába, vagy alakítsák meg saját városukban, térségükben az MDF Baráti Kört Lapunk készséggel vállalkozik arra, hogy — az együttműködést elősegítendő — rendszeresen beszámoljon a Baráti Körök tevékenységéről és összekösse őket egymással. Kérjük, lépjenek kapcsolatba szerkesztőségünkkel! Szeretettel köszöntjük CSENGEY Dénest az észak-amerikai kontinensen! A kiváló író, országgyűlési képviselő, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója és elnökségi tagja „A forradalom félidejében" címmel tart előadást a Magyar Baráti Közösség — 1T1-OTT ez évi konferenciáján (Lake Hope, Ohio, augusztus 18- 25.), majd észak-amerikai előadó körutat tesz. (Fotó: Nagy Piroska) Egy jobb sorsra érdemes kormány 100 napja Tanúi lehetünk annak, hogy a valóban népakarat által életre hívott új magyar kormány, a (látszat-)demokrácia techikai feltételei között, az ellenzék jóvoltából az ellehetetlenülésveszélyében van. Nem beszélve az ellenzék és a kormányellenes sajtó kartácstüzéről, egyes specifikus esetek is jelzik, hogy hazánkban ma, a demokráciaégisze alatt, az obstrukció, a megbuktatni-akarás, az anarchia parttalan lehetőségei kaptak szárnyra. Szem- és fültanúk állítják, hogy az országgyűlésben néha olyan dolgok is történnek, amik jóérzésű ember gyomrát felforgatják. Kicsinyeskedés, a minden áron való ellenzékiség, olcsó személyeskedés vette át az uralmat a valódi országépítés, országmentés helyett. Lássunk egy-két kiragadott példát. Paskai László bíboros, esztergomi érsek kénytelen tiltakozni az SzDSz egyik törvénymódosító javaslata ellen. A Hercegprímás, nyilván az összes érdekelt, más felekezeti főpásztorral egybehangoltan, egy általuk elfogadhatónak, korrektnek minősített egyházi-hitoktatási törvényt dolgozott ki (nyilván) az új kormány illetékeseivel. Mindenki megelégedett — egy fontos probléma a megoldáshoz közeledik... Nem így az Ellenzék. Egy SzDSz-képviselő éjjeli lázálmában kiizzad egy törvénymódosító javaslatot, senkivel (hacsak a berkeken belül nem) sem egyeztetve, és előáll vele az országgyűlésben. És az országgyűlés, millió fontos kérdés helyett (mert demokrácia van!) a törvénymódosítással kénytelen foglalkozni. Ha pedig szó szerint idézem a törvénymódosítás szövegét: „a zsidó-keresztény hagyományokról, a nagy vallásokról szóló kulturális tantárgy mindenki számára kötelező felvétele ”, nos, ebben az esetben a hajunk égnek állhat! Nesze neked, fakultatív hitoktatás! Más. A népjóléti miniszter, adott délután, dolgozik munkatársaival valami igazi reformelgondoláson, vagy készül egy közeli fontos találkozásra, amely a magyar egészségügy teljes kilátástalanságára hozna valami gyógyírt. Mi történik valójában? Az utcán megjelenik munkások egy csoportja, hogy reklamálják gyáruk további működtetését, mert szentigaz, hogy a KÖJÁL kicsivel több ólmot talált a területen, de ezért a gyárat nem kell bezárni. Egy kis ólom ide vagy oda, éveken át így volt már ez, egyremegy, viszont ők, a munkások, sem a munkanélküli segélyből, sem az állásidőre fizetett 80 százalékos bérből nem tudnak megélni. Nem is. A delegáció követeli a miniszterrel való találkozást. Demokrácia van — a miniszter fogadja a küldöttséget. Oda a délután. Mi történik, ha a miniszter elutasítja a munkásokkal való találkozást, fontos tennivalóira hivatkozva? Másnap az ellenzék bejelenti a parlamentben, hogy a demokrácia meghalt — legalábbis arra a délutánra. Más esetben — ez hipotézis — a miniszternek fogadnia kell a Zöldek gyülekező csoportját, akik kifejezik, hogy magas ólomtartalmú területen, márpedig demokráciában, üzemet működtetni nem lehet. Oda a délután így is. Mindez így nagyon demokratikus (látszatra), csaknem funkcióképes. Egy nagyon leegyszerűsített példával kellene megértetni az ellenzékkel: egy jó cipőtalpalás, az egy jó suszter kérdése, nem pedig a parlamenti szavazás eredménye. Ha a teljes mandátummal, ellenzéknek igen nehezen megemészthető, valódi, legális mandátummal rendelkező kormány első 100 napját apró-cseprő, felesleges, obstruktiv, néhol kifejezetten ellenséges, hajánál fogva előrángatott, piszlicsáré ügyekkel szétnyírbálják—úgy ez a kormány sem tud érdemlegesen működni, legjobb akarata ellenére sem. A demokrácia nem jelentheti — nálunk sem — a széthúzás, a butaság, ahozzá-nem-értés, az anarchia, arosszindulat, stb. határtalan létjogosultságát. Az ellenzék, miután megkísérelte a legelmarasztalóbb címkéket szétszórni a világban a jelenlegi magas vezetésről (nacionalista, revizionista, antiszemita), most otthon a jogrend álképében dolgozik a destabilizálás érdekében. Remélem, hogy megvannak a törvényes lehetőségek ennek megállítására, kivédésére! Más. Több bírálat is éri a kormányt az áremelések miatt. Hogy ez egy örökség közvetlen következménye, azt a T. Ellenzék nem említi. Azon lovagol inkább, hogy az áremelések „nem illeszkednek hosszú távú koncepció” keretébe. Vajon ennyire nehéz megérteni, hogy egyrészt tűzoltásról van szó, másrészt a Világbank kikötéseinek teljesítéséről? Senkinek sem öröm az áremelés-pirula lenyelése, viszont remélhetjük legalább, hogy a pirula valamilyen gyógyulást fog eredményezni. Ez a kormány már eddig is csodát művelt: működteti az országot olyan örökség után, amit nem lehet megfelelő jelzővel illetni. Ez a kormány felelős és képzett embereket talált a semmiből, akik állják a sarat. Ez a kormány nem támaszkodhatott az elmúlt évtizedek kádereire, sem pedig az ellenzék ún. „szürke állományára”. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, a külügyminiszter és más felelősök munkája, külföldi utazásai, nyilatkozatai pedig máris olyan komoly reputációt eredményeztek az országnak, hogy csak tisztelettel és csodálattal konstatálhatjuk. Az ellenzék ilyetén szereplése hovatovább azt az érzést kelti, hogy nem parlamenti ellenzékkel van dolgunk, hanem hogy egy választási vereséget nagyon helytelenül túlkompenzáló csoport dolgozik a nép, a demokrácia ellen. Jó erre időben figyelmeztetni, mert következő választás is lesz. Ha felelősséget várunk a kormánytól, márpedig várunk és ezt eddig be is töltötte, felelősséget várunk az ellenzéktől is, amit eddig nem töltött be. Megyeri György
