Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-06-01 / 6. szám
1990. június Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident „Kifejlett nemzetek lépcsőfokain emelkedik magasabbra az emberiség.” (Széchenyi István) ség, irodalmi vagy más klub őrzi meg és ápolja a fiatalban azt, amit a szülők kényelmeskedő érdektelensége benne majdnem megölt. Elsősorban az anyáé a feladat (és felelősség!), hogy ne csak fizikai és biológiai vegetációra növelje szülöttét, de szcllemmel-lélekkcl is lelkesítse, e szónak mindkét értelmében. Ha a „dolgozó” apa állandó dolgozása miatt, meg mert attól mindig fáradt, és szabad óráiban már csak kikapcsolódni akar és ezért nem áll „posztján” mint szükséges, Jkaró”és irányjelző tábla növekvő fia, lánya mellet, egyszer csak rádöbben, hogy gyermekeivel már csak egy födél alatt lakik, de életüknek már régen nem részese, ő és ők már régen külön élnek. A nyelv, amit a családi körben felnőttek és fiatalok egymással beszélnek az ideák, vélemények, információk körforgalmában s a sokféle érzés és együtt átbeszélt esték hangulata, mind-mind része ennek a sokrétű nyelvnek, mely együtt eltöltött órákat, együtt átélt élményeket tételez fel, vagyis magyarán: időt. Élet-idejét is kell adnia gyakorta és folyamatosan annak, aki mást életre hozott. Az apa vagy anya, aki megvonja idejét gyermekétől, ugyanannyi „életet” is von meg tőle. (b) Az anyanyelv megőrzése egyre nehezebbé válik, ha mindkét szülő dolgozik, vagy ha csak egy szülő él a gyerekkel. Kire, kikre hagyjuk(?), vagy inkább így: kire bízzuk őket?Felügyélőként „van valaki a gyerekkel” vagy rokoni, baráti, hivatásos nevelői gondoskodás foglalkoztatja a fiatalt és tartalmas időt oszt meg vele. Mindig nagy kérdés marad: biztosítottunk-e elégséges csendességet gyermekeink számára—ha közelükben vagyunk, ha nem? Emlékszünk-e ennek a klasszikus idézetnek igazára: „Csendes magányban fcjlik a talentom, világi zaj között állandó karakter”? Legyen gondunk arra, hogy gyermekségében tanult nyelvében tovább fejlődjék a növekvő leány és fiú. Hasokatnem is, defolyamalosanés korának megfelelően olvasson és társalogjon társakkal, idősebbekkel. Ne kelljen megtapasztalnia, hogy csak az iskolának .idegen" nyelvén tud „értelmesen” beszélni, írni, magát kifejezni, különbenpedig olyan gyerekes, naív és nevetséges, amit és ahogyan kimond. A szülők sürgessék a hétvégi, nyári, minél több cs gyakoribb magyarországi magyar nyelvű foglalkozást — társadalmi, egyházi szervezésben. És ezek életben tartásáért legyenek haj - landók idejük és pénzük adóját megfizetni. Nagy fontossága van annak, hogy a külföldön élő magyar szülők gyereke időben és folyamatosan talál-e olyan társaságot szülei társadalmi kapcsolataival párhuzamosan, melybe ő is belenőhet társaival. Emigrációs generációk szomorú öröksége itt felnövő gyermekeink számára, hogy hazafias, „kultúráiis”(?), politikai és más társadalmi egyleti rendezvényeiken sikeresen kihagyják, elhanyagolják, eluntatják és kiábrándítják az általuk oly sokszor és olyan érzelgősen emlegetett „utánunk következő, fiatal generáció” tagjait. Alig - ha láttam életemben annyi „jószándékú” károkozót, mint emigrációs egyleteink és gyakran egyházaink papi és világi vezetőinekpáholyaiban. Hivatali szolgálatuk terminusait — mint nélkülözhetetlenek—hosszúra, s egyre hosszabbranyújtják. Központjaikba, vezetőségeikbe és bizottságaikba nem juthat a fiatalság „vérátömlesztéséből”. Ők mindig maradnak, s közclükből egyre feltűnőbben ténferegnek el, és állnak tovább azok a fiatal felnőttek, akikre még nem kerülhetett sor. Közben a már-tegnapelőtt-is-volt elnökök megöröklik önmagukat és egymást s elveszik miattuk a fiatalság Magyar cserkészet a Felvidéken! ! Napjainkban új értelmet kap a nyelv és a nemzeti kultúra ápolása és megőrzése. Miért mondhatjuk ezt akialakulóban lévő nagy geopolitikai és gazdasági integrációk idején? Miért beszéljünk manépcsoportokat elválasztó és mástól eltérő különbségekről, mikor szinte az egész földkerekségen a „regionális” és integrációt, szövetségeket sürgető, „federetív” gondolkodás formálj a — egyre szélesebb körben — és szinte szemünk láttára az új és nagyobb társadalmi, politikai és gazdasági egységeket? Míg az értekezésemnek adott címen gondolkodom, vagyis, hogy: „őrizd a nyelvet..., s az anyanyelv megőriz téged", egyre inkább az életet teremtő anyákra gondolok. Szülők jutnak eszembe: anyák és apák, akik az első emberpár megjelenése óta és az idők végéig a teremtő Istennek partnerei voltak és maradnak. Felfogó, továbbgondolkodó és megítélni is tudó értelemmel, dönteni és szabadon cselekedni képes akarattal és egy mindenki mástól sajátosan különböző és „szuverén” személyiséggel rendelkezik minden szülő az ember társadalmában: ebből adódik a tény, hogy az apa és anya teremtő aktusa is ugyanilyen kiváltságokkal megáldott emberutódokat hív életre. Amikor az ő emberpalántájuk első gügyögéseivel .kommunikálni” kezd és rúgkapálva valamire fel akarja hívni a figyelmüket, akkor e parányban is már az egcsz (értő-akaró-személy) nyilatkozik meg. Már magáról, külső-belső benyomásairól ad „kinyilatkoztatást”, és alig néhány hónap múltán már úgy tűnik: csodás gyermekszemével, kézzel-lábbal és hangoskodásaival igencsak mond „valamit’’és igenis hozzánk beszél. Ezek a nyelv első jelentkezései. Először csak az egymásra hatás, aztán az egymásnak hangzás, s végül az egymás számára való közlés egyre kivehetőbb szó-beszédét halljuk. Elsősorban és mindenki más előtt a szülőkhöz kíván utat találni ez az írás. Ugye ez máris nyilvánvaló? De miért időztünk ennyit és ilyen bölcselkedő megalapozással a szülő-gyermek viszonyánál, meg a kettő között fokozatosan táguló és gazdagodó kommunikáció jelenségénél? íme a megokolás: anyanyelv, mely ekkora intimitás és belső titkok hordozója, sejtetője és feltárója tud lenni, az nem lehet „csak egy” a sok mindenünk között (amit megszerzünk és birtokolunk); a velünk növekvő anyanyelv nem olyasmi, amit zsebre vághatunk, meg — ha úgy tetszik — ki is rakhatunk a zsebünkből..., talán, hogy egykét pénz „nagyobb” értéke, vagy valami jobbféle csokoládé töltse ki a helyét. Anyanyelvűnk segítségével beszél önmagáról és „beszéli ki magát” az egyébként alig-alig feltárható belső világunk, a személy, aki igazán vagyunk! Ezzel a nyelvvel társalogva/bizalmaskodva „értünk igazán szót” hasonló népi, táji gyökerekből eredők. Minden később tanult előtt ez az a nyelv, melyet, ha együtt és egymással beszélünk, belőlünk hasonló mentalitású és sok mindenben „egyet-értő” közösséget alakít ki. Tételezzük fel egy-két röpke percre, hogy mi, jelenleg külföldön élő magyarok, nemcsak egyénileg vagyunk azok, hanem együtt egy szorosabban vagy lazábban egymáshoz kötődő magyarközösség is vagyunk. Ebben a közösségben Illyés Gyula kifejezésével „titkos otthonunk” anyelv, és a szó — „ha kimondod, már meg is osztod” — s mert belső váraidról és titkaidról beszélsz, szavaid azegyetemes emberiség, nemzeted, szőkébb és tágabb környezeted kultúrkincseit is közvetítik cgy-másnak. Ebben a beszédben, ha akarod, ha nem, a táj is megszólal, ahonnan származol, s Berzsenyi és Petőfi is beszél általad: így egymással beszélve körénk máris „bűvkör” teremtődik. Gyakorlati feladataink az anyanyelv átadása (a), megőrzése (b) és ápolása (c) terén (a) „Senki sem adhatja azt, amije nincsen! ” Ez a régi axióma a családi körben egyszerűen azt jelenti, hogy ha a szülők nem értékelik örökül kapott anyanyelvűk kincsét, s vele és benne eredeti kultúrájukat, akkor gyermeküktől sem várhatnak többet. Az ilyen gyermek előbb-utóbb elveszik a nemzetközösség számára. Bár nem egyszer megtörténik, hogy a nagy mama, diákotthon, fiatalmagyarok társasága, néha hitvallásos kisközösség, egy vonzó és fiatalokat lelkesíteni képes cgyéni-Mcgalakult Dunaszerdahelyen a Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség előkészítő bizottsága Hodossy Gyula újságszerkesztő vezetésével. Első összejövetelüket február 9-én tartották, március 4-én pedig már „országos találkozót” rendeztek, melyre többmagy arlakta szlovákiai városból gyűltek össze a lelkes érdeklődők, akik részt akarnak venni a szervezésben. Meghívták Bodnár Gábort is, a külföldi Magyar Cserkészszövetség üv. elnökét. BodnárGábor visszatérve Amerikába, garfieldi otthonába, több fontos részletet közölt felvidéki —komáromi és dunaszerdahely i—élményeiből. Komárom voltazelső állomás, ahol acsehszlovákiai magyarok világszerte ismert vezetőjével, dr. Duray Miklóssal találkozott. Duray az ottani magyarok Együttélés nevet viselő politikai mozgalmának a programjával indult az első szabad képviselőválasztáson. Az ügyvezető elnök felkereste Komáromban a felvidéki magyar cserkészet ,.nagy öregjét”, Bíró Luciánt, a 93 éves nyugalmazott bencés gimnáziumi igazgatót. Azután Dunaszerdahelyre utazott. Az ottani cserkésztalálkozón elmondta, hogy nagy örömére és megnyugv ás ára két idősebb résztvevőn kívül a megjelentek húszas-harmincas éveikben járó fiatalok, ók kérték fel Bodnár Gábort, hogy nyissa meg a találkozót. Beszédét azzal kezdte, hogy a csehszlovákiai magyar cserkészet gazdag hagyományairaemlékcztetctt. A fiatal hallgatóság érdeklődéssel figyelte mondanivalóját, többek között a „kanderstegi nemzetközi egyezményről”, amelyet Teleki Pál és Molnár Frigyes harcolt ki. Ez az egyezmény a húszas évek végétől telte lehetővé a Cschszlovák Cserkészszövetségen belül az önálló magyar cserkészet szervezését. Azokban az években a felvidéki magyar cserkészek Bocskai-sapkát is viselhettek! Szlovákia területén már 12 városban működött magyar cserkészet 1932-ben. Példamutató kezdeményezésük volt a Felvidéken kapcsolat keresése a falu népével, elsősorban a fiatalokkal. Jóval előbb kezdték a regös cserkészetet, mint a magyarországiak. Kimagasló esemény voltaz 1990. március 11- én Dunaszerdahelyen megtartott alakuló gyűlés is! Ez alkalommal Szemcrédi Tibor cserkésztiszt (Becs) képviselte a külföldi Magyar Cserkészszövetséget. A gyűlést Lőrincz János pozsonyi grafikus előadása vezette be, melyben felidézte a szlovákiai magyar cserkészet múltját. U tánakülönböző társadalmi egyesületek és a már szerveződő cserkészcsapatok küldöttei szólaltak fel. Az alapszabály szövegének megvitatása sajnos nem ment simán. Az ugyancsak alakuló Szlovák Cserkészszövetség két .magyar származású” megbízottja felszólalásában nem mindenben látszott támogatni a magyar nemzetiségi szövetség és a magyar ifjúság szempontjait. A magyar papságot pedig sovinizmussal gyanúsították. A vádat dr. Morovics János esperes utasította vissza, hangsúlyozva, hogy az egyházak nélkül nem lehet cserkészet, mert ők adják a mozgalom lelkiségét. Felajánlotta fiatal papjainak közreműködéséi, és kijelentette, hogy több száz hitlanos növendéke között már szervezik a magyar cserkészetet. A megjelentek több módosítással elfogadták azalapszabály-tervezctet, amely az első rendes közgyűlésig érvényes, és megválasztották az ideiglenes főtisztviselőket. így tb. elnök Lőrincz János (Pozsony) lett, elnök Hodossy Gyula (Dunaszerdahely), titkár Hajd Magda (Dunaszerdahely). Választottak három alclnököt, gazdasági vezetőt és Szlovákia magyarlakta területén elosztva 13 körzeti megbízottat. Az új szövetség várja a szlovák belügyminisztériumtól a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség működési engedélyét. Szemcrédi Tibor meghívta a vezetőséget a bécsi magyar csapat meglátogatására. Az alakuló gyűlésen ízléses szórólapokat osztogattak, amelyeknek szövege bejelentette a Szövetség megalakulását, azonkívül a röplap egyik oldalán a tíz cserkésztörvény, a másikon a Cserkészinduló szövege és kottája látható. Bodnár Gábor természetesen Budapesten is járt európai útja során. Ott találkozott majdnem mindegyik új hazai cserkésztiszttcl abból a huszonhatból, akik tavaly nyáron az Egyesült Államokban, a Sík Sándor cserkészparkban nyerték el képesítésüket. Ezek az új tisztek lelkesen és eredményesen dolgoznak otthon. Egyikük, aki református lelkész és öt gyülekezetét lát cl, arra is talál módot, hogy hetenként átjárjon Szlovákiába csapatot szervezni az egyik határmenti mezővárosba! Ott a helybeli lelkész, és a plébános közösen válel nem fogadott próféciája, újrafogékonysága és tettrekészsége. (Milyen szomorúan komikusak az önmaguk vezetői posztját prolongálok!) A fentiekből világos a kiáltó sürgetés jogosultsága: Ha nyelvünk és nemzeti kultúránk szeretetében, ápolásában és átmentésében akarjuk látni fiataljaink aktív közreműködését, adjuk át nekik a „stafétabotot"! Mielőbb. (c) Az édes anyanyelv ápolásának milliónyi alkalmát kínálják dolgos életünk hétköznapjai. Ne gondoljuk, hogy rendkívüli utakon és csak rendkívüli áldozatok árán őrizhető meg .ápolt formájában” a nyelvünk és csak hozzá kötődő sajátos műveltségünk, hagyományaink, lelkiségünk. A velem rokon mentalitású (és elkötelezettségű) külfödre kényszerült magyarok ajánlhatnak egy jól bevált receptet. Egyszerű: Erős és következetes szeretettel beszélj magyarul!—Mikor? Mindig, amikornem szükséges más nyelven beszélned. Családi körben és magyar társaságban. Ne érzelgős nosztalgiával, hanem hitvallás módjára. Mint aki így beszélve sokat szenvedett, ősi és értékes néppel való szolidaritásáról akar tanúságot tenni. Közép- és Kelet-Európábán már nem jár bcsúgás, elmarasztalás, elhurcolás, börtön és életfogytiglan azoknak, akik (Ady szavaival) meg akarnak maradni „magukhoz érdemesnek”. Szabad világban, bő polcaival csemegéit kínálja neked és nekem is areklámfényes civilizáció. Egy napon jobb létre ébred a magyar a Duna táján is... Sok nélkülözés után könnyen eshetünk itt is, ott is abba akísértésbe, hogy drágán szerzett és annyiszor oly küzdelmesen megvédett nemzeti kultúránk kincseit feledjük a sokszor oly üresen csillogó civilizáció egyébként igen hasznos javainak világában. Ebben a zajos, habzsoló és rohanó világban minden külföldön élő magyarcsalád otthona védő vár is legyen; rendezkedjünk be egymást megőrző védelemre. Legyen bőven magyar könyv, lemez, kazetta, népi minta, térkép benne. A szobáink faláról beszéljen képeivel amagyartáj. Úgynyugtasson ez a gondosan telepített miliő, mint gyermekkórházban a padlótól mennyezetig rajzolt színes figurák. Születésnapokon éneked, tortád magyarul köszöntsön. Asztali áldást se szégyellj, s azt is magyarul. Barátságos gonddal gondold tovább e témát, kedves olvasó, és szólj hozzá továbbírt sorokkal. Közös kérdéseink: külföldön miért őrizzük meg gyermekeink ajkán a magyar szót, s azoknak, akik ezen fáradoznak, különböző körülmények között ez hogyan sikerült? Végvári Vazul __________________________11. oldal lalták a magyar cserkészcsapat megalakítását. Még néhány jó hírt hozott az ügyvezető elnök. Először is azt, hogy a külföldi Magyar Cserkészszövetség ezer kötettel segíti a Felvidéken a magyar cserkészeket azokból a kézikönyv ékből, amelyeket amagyarországi Cserkészszövetség támogatására nyomtatott30.000példányban. Másikhíre: nemrég még aggódtunk, hogy ha Csehszlovákiában teljes lesz a vallásszabadság, a magyar katolikusok „árván” maradnak, mert a sokáig betöltetlen püspöki székeket valószínűleg nem magyarokkal töltik majd be. Úgy hallatszik, hogy ahelyzet kedvezően alakul. Végül még egy vigasztaló hír: Bodnár Gábor Komáromban is, Dunaszerdahelyen is csak magyar beszédet hallott az utcán. A sokat üldözött felvidéki magyarok újra bátran használják nyilvánosan is anyanyelvűket, „szájkosár nélkül”. A Magyar Cserkészszövetség Sajtóosztálya Sárospataki Nyári Kollégium 1990. júl. 17. — aug. 14. A Rákócziak ősi városa és az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége tanfolyamot szervez a külföldön élő magyar származású 15-18 éves fiatalok részére, akik mélyíteni akarják magyar nyelvi ismereteiket, és tájékozódni kívánnak a magyar művelődés kérdéseiben. A tanfolyam helye: Kossuth Lajos Középiskolai Kollégium, 3950 Sárospatak, Tompa u. 1., tel.: 11-485. Részvételi díj: 440 US dollár. Jelentkezés: Anyanyelvi Konferencia Védnöksége, 1905Budapest, Benczúr u. 15., tel.: 1225-405. J
