Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1988-11-01 / 11-12. szám

12. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1988. november-december FÓRUM „...együvé fogni!” — Nagy Gáspár levele — New York, 1988. október 18. Kedves Barátaim! Pár óra múlva a levegőbe emelkedik velem a repülő s elhagyom ezt a föld­részt, Észak-Amerikát, ahol két kerek hónapot cikázhattam, bolyonghattam a Ti szíves meghívástok nyomán. A Re­ménység Tavához, az ITT-OTT konfe­renciára nagy várakozással jöttem, s re­ményeimben nem is csalatkoztam, hisz legfontosabb ügyeink megbeszélése és kibeszélése abban az intenzív és gyö­nyörű nyárvégben valóra vált. Bámul­tam és becsültem a nyitottságot, a tole­ranciát: a szellem emberei közt a még szabadabb lélegzetvételt, ahogy a fi­gyelem és türelem mindig győzedel­meskedett, ha ez nehéz próbatételnek is bizonyult olykor-olykor. A Magyar Ba­ráti Közösség és az ITT-OTT szerkesz­tői gárdája nyilván nem vár tőlem amo­lyan hálás visszaigazolást; talán ittlé­temmel valamicskét törlesztettem, a meghívók nagyvonalúan előlegezett bi­zalmát így is köszönve. Ez a kéthónapos cikázás, a tizen­nyolc föllépés és eszmecsere bizony fá­rasztó is volt, de nagy örömmel utaztam keresztül-kasul ezt a gyönyörű föld­részt, óceántól-óceánig, habzsoltam a látnivalókat, amit egy kis ország fia va­lóban a nagyság és tágasság meg e föl­tétien szabadság megtapasztalásának gondol. Akkor is, ha akadnak párásabb és komorabb megfigyelései, s főleg ak­kor, amikor éppen otthon, Magyaror­szágon is reménykedő és lehangoló tör­ténetek egymásbajátszása kápráztatja a realista megfigyelőket. Nyitott szemmel és nyitott szívvel jártam hát Amerikát, Kanadát, és el­mondhatom: viszonzásul igazi baráto­kat, gondolatokat és felelősséget vállaló jó közösségeket kaptam a szervezők, sőt néha-néha még a véletlen jóvoltából is. És mindenütt kitűnő házigazdákat! Itt is Otthont találtam erre a gyorsan el­szánó időre. A nyárból ősz lett, és most indulunk haza. Velem jöttök Ti is, bará­taim, a szavaitok, a kérdéseitek: a közös gond utazik velem és otthon is segít majd, ha a magyarság századvégi dol­gairól gondolkozom. Egy-egy váratlan mondattal, fontos észrevétellel vagy fe­lejthetetlen gesztusaitokkal mindig ott lesztek körülöttem. Nem akarom elfe­lejteni az itt szerzett jóemberek arcát, s még inkább értékes és érvényes gondo­latikat. Megerősödött bennem a ko­rábbról is tudott, de most testközelből is megtapasztalt valóság: a magyarság ügyében tett vállalások, áldozatok és a magyarságról, történelméről kimondott igazságok a szellemi hazában nyerik el igaz érvényüket. És nem gátolhatják azt határok, mesterséges korlátok, kialakí­tott félelmek, rossz beidegződések! A Ti józan—arealitásokat is mérle­gelő—ragaszkodás tok ehhez a hazához minket odahaza, abban a kis országban arra késztet, hogy még nagyobb legyen a figyelmünk irántatok. Az összma­­gyarság ügye lebegjen a szemünk előtt s kövessük a Bethlen Gábor-i gondolatot, miszerint „... minden erőt, ami a haza ja­vára akar és tud lenni, nem eltiporni, ha­nem együvé fogni kívánunk. 'Talán so­ha nem volt ekkora szükség az egy befo­gásra, hősies egybefonódásra. örültem, hogy utam során mindenütt kölcsönö­sen ezt hangsúlyozhattuk, ebben min­dig tökéletes volt az egyetértés. EZT A JÓ HÍRT VISZEM MA­GAMMAL MINDENEKELŐTT. Barátsággal és szíves üdvözlettel: Nagy Gáspár Beszélgetés a magyarországi változásokról Király Béla, az Atlantic Research and Publications kiadó elnöke meghí­vására mintegy 70 tagú társaság hallga­tott meg helyzetfelmérő véleményeket a felgyorsult magyarországi változá­sokról Highland Lakes-en (N.J.), no­vember 13-án. Az összejövetel során Nagy Elek bemutatta a jún. 16-i budapesti emlék­tüntetésekről titokban készített doku­mentumfilmet, majd Kis János beveze-Támogassa lapunkat, ajánlja barátainak is! tő szavai és Konrád György, ajelenko­­ri történéseket Európa jövője szem­pontjából is vizsgáló előadása után Du­­ray Miklós, Haraszti Miklós, Demsz­ky Gábor, Mellár Tam ás, Nagy Elek, Bence György és Csalog Zsolt szóltak. Az összejövetelen részt vett még többek közt: Bárdos Jenő, Brogyányi Jenő, Clark Ágnes, Deák István, De­­csy János, Deniflee Imre, Fekete Éva és Pál, Fodor András, Györgyey Klá­ra és Ferenc, Jónás Pál, Kovács Ka­talin, Kövesdy Pál, Litván Györgyné, Nagy Bálint, Nagy Károly, Novák Fe­renc, Nyeste Zoltán, Papp László, Pásztor Péter, Ruszcsák Irén és Mik­lós, Sanders Iván, Sozán Éva, Tara­­szovics Sándor, Vígh Katalin, Zalán Irén és Béla, Zsakó Gyula. I-----------------------------------------------------------------------------------­I MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG 5582 Gatineau, #11. Montreal. P.g. H3T 1X7, Canada NÉV: CÍM: Megrendelési díjak egy évre: Kanada: $24; USA: $20; egyéb országok: US-$28 (TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL VESZÜNK!) I I I I I I I I I I I I I I I J Hálaadás és számadás — Az Amerikai Magyar Református Egyesület Konvenciója — Az Amerikai Magyar Református Egyesület szeptember 19-23. között tar­totta négyevenként esedékes közgyűlé­sét Ligonierban, az észak-amerikai re­formátusok s/.eretetmunkája központ­jában, a Bethlen Otthonban. A kis temp­lom harangja ez alkalommal nemcsak a megnyitó istentiszteletre, de római ka­tolikus misére is hívogatta a delegátuso­kat és az Otthon lakóit. Az elmúlt négy év lelki eredménye, hogy — mint történelmünk során oly sokszor— a kálvinista kezdeményezés egyetemes keresztyénivé mélyült, szé­lesedett. A Református Egyesület ma már közös kincse az észak-amerikai egyetemes magyarságnak. A katolikus Mustos atya és a református igehirdetők mellett az ünnepi köszöntést a lutherá­nus Brachna Gábor esperes mondta. Már a megnyitás napját átjárta a zsoltá­­ros Szenei Molnár örvendezése: Mily nagy gyönyörűség az atyafiak között az egyesség. Első szentéletű királyunkra való emlékezés esztendejében hálát adtunk népünk dicsőséges történetéért. Könyö­rögtünk az elszakított országrészekben, különösen Erdélyben élő, létében, év­százados lakótelepeiben veszélyezte­tett magyar véreinkért. Hálát adtunk az isteni gondviselés által megtalált új ha­zánkért, az Egyesült Államokért és Ka­nadáért, ahol 92 évvel ezelőtt gyökeret eresztett, és az évtizedek során áldások terebélyes fájába növekedett az egyete­mes magyarság legszebb intézménye, a A Budapesti Történeti Múzeumban szeptember 15-én délután 2:00 órakor folyt le Bodó Sándor bronz-dombormű­­vének átadása a budavári múzeum szá­mára. Újabb nagyszerű művének esz­méje a Budavári Éremsorozatból nőtt ki, amelyet a művész Budavár törökök­től való felszabadításának 300. évfor­dulójára készített 1986-ban. Annak fő mozzanatait komponálta össze egy két­méteres reliefen, amelynek mozgal­massága, részleteiben hű történelmisé­­ge lenyűgözi a szemlélő figyelmét. A Bodó házaspár értékes, nemes adományát a főváros nevében Dr. Bán­kúti Imre főigazgató-helyettes vette át, mint az egész nemzetnek szánt ajándé­kot. Ideiglenesen a Vármúzeumba ve­zető főfolyosó falán van elhelyezve, amíg a várfalon magán meg nem talál­ják számára a jobban megillető helyet. Az ünnepélyes átadás szép számú érdeklődő közönség részvételével folyt le, akiket utána a Múzeum nagytermé-Hites Kristóf, a kaliforniai Wood­­side-i Bencés Perjelség és Iskola egyik alapítója, a Peninsula Katolikus Ma­gyar Missziójának lelkésze, augusztus 27-én tartotta Aranymiséjét Pannonhal­mán, a Főapátság székesegyházában, ahol fél századdal ezelőtt pappá szentel­ték. Népes rokonsága, volt osztálytársai és diákjai, számos barátja körében, a pannonhalmi bencés közösség lélek­emelő gregorián kórusától kísérve adott hálát az Úrnak az ötven év munkáját gazdagító áldásokért és kegyelmekért. November 13-ánaJurtaSzínházban tartott összejövetelt a „Szabad Kezde­ményezések Hálózata” és a fenti névvel bejelentette szervezetté alakulását. El­fogadták a Szövetség elvi állásfoglalá­sát — amely 1848, 1919 és 1956 sza­badságtörekvései mellett tesz hitet—és Református Egyesület. A számadás során a főtisztviselők és pénzügyi tanácsadók jelentéséből a de­legátusok örömmel hallhatták, hogy az elmúlt négy év során Egyesületünk va­gyonában növekedett, fizetőképessé­günk soha nem tapasztalt magas pontot ért el. A felmutatott eredményt nem pénzéhes ügynökök mesterkedésével, hanem saját tagjaink, osztálykezelőink hűséges szolgálata árán értük el. A Köz­gyűlés megkülönböztetett szeretettel tüntette ki a régi munkásokat, példájuk­kal buzdította az újakat. Rendkívül nagy nyereségnek em­líthettük, hogy a Kossuth Ház —ameri­kaiak és magyarok nagy örömére — is­mét zászlót bontott a főváros szívében, és hogy a magyar falvak eltűnésének tragikus időszakában a székelykapu előtt megállva felszentelhettük a Kalas­­say út mentén felépült magyar falut. Magyarságszolgálatunk folytatásá­ra a Közgyűlés felhatalmazta az igazga­tókat. Jóváhagyta a Múzeum és Levél­tár gazdag anyagának végleges elhelye­zésére tervezett épületet. Megszavazta az ohioi Bethlen Otthon módosított ter­vét. Kivitelezésre meghatalmazta a li­­gonieri Bethlen Otthont, azon keresztül az ohioi bizottságot. Idős testvéreink szolgálata mellett hangsúlyt nyert a re­formátus egyházakon belül és azokon túlmenőleg végzett minden ifjúsági munkának, főleg a magyar cserkészek magyarságszolgálatának fokozott tá­mogatása. A jövőben is végzi magyar ben a Magyar Életért és Jövőért Mozga­lom látott vendégül, mint a műalkotás támogató védnöke. Budapest vezető napilapjai beszá­moltak az eseményekről, kiemelve, hogy az öt éremből álló eredeti sorozat­ból az Amerikai Numizmatikai Szövet­ség hármat választott ki — egyedülálló esetként — Amerika képviseletére az érem-világkiállításon, amely Európa több városában lesz esedékes. Ezek az érmek már három amerikai kiállításon nyerték el az éremművészet kedvelői­nek csodálatát. Ezek közül a magyar történelmi hi­vatás tudatotés vele együtt Erdély tragé­diáját megragadóan kifejező érem, Ma­gyarország mint a nyugati civilizáció védőpajzsa, aranyfuttatásos kiállítás­ban külön is kapható az alábbi címen: Magyar Életért és Jövőért 302 Portola Road Portola Valley, CA 94025, USA Szentmiséje után a főapátság diákebéd­lője látta vendégül a vele együtt ünnep­lőket. Pannonhalmáról visszatérve Kali­forniába, az ottani missziós hívei rész­vételével és magyar rendtársai segédle­tével tartott ünnepi szentmisét. A részt­vevők a Perjelség diákebédlőjében ren­dezett népes és családias banketten fe­jezték ki együtt ünneplő örömüket és köszönetüket a jubilálónak a környék magyarsága szolgálatában végzett munkásságáért. Alapszabályzatát. A demokratikusan megválasztott ideiglenes Intézőbizottság tagjai: Eörsi István, Göncz Árpád, Ivá­­nyi Gábor, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Solt Ottilia és Szentiványi István. testvéreink segítését Erdélyben, részt vesz a letelepítési szolgálatban Magyar­­országon és az Egyesült Államokban. A tagság figyelmébe és szerető tá­mogatásába ajánlja a magyarországi re­formátus egyház ősi kollégiumai újra­indítása terén felmutatott örvendetes kezdeményezését. A Közgyűlés foglalkozott az ameri­kai magyarság összefogására hivatott Amerikai Magyar Szövetség megoszlá­sával. Egyesületünk, mely a Szövetség célkitűzéseinek munkálásában kezdet­től élen járt, annak a reménységének adott kifejezést, hogy a minden ameri­kai magyart egybefogó Szövetség egy­sége mielőbb helyreáll. A Református Egyesület jól tudja, hogy legnagyobb erőssége az amerikai magyar élethez való kötődöttségünk. Ez főleg egyhá­zainkon, de azokon túlmenően az egye­sületeken, társadalmi szervezeteken és a magyar sajtón keresztül történik. In­tézményeink egymásra utaltságának felismerése felsorolhatatlan áldások forrása volt a múltban, s lehet a jövőben. A Református Egyesület magáévá teszi e kapcsolatoknak a kiszélesítését. A Konvenció határozatainak végre­hajtása az igazgatóság hatáskörébe tar­tozik. A Közgyűlés feladata magaslatá­ra akkor emelkedett, amikor tisztviselő­ket és igazgatókat választott. Közfelki­áltással újraválasztotta Bertalan Imre elnököt, miután alapszabályából törölte a tisztviselők és igazgatók választását korlátozó korhatárt. Hasonló módon új­raválasztotta pénztárosát. Puskás Bé­lát. Alelnök-titkár: Dózsa György. Maradtak tisztségükben Ft. Ábrahám Dezső és Virgulák Zsuzsánna alelnö­­kök, Csordás Gábor, N.Y., Hunyady Piroska, N.J., Lipóczky László, N.J., Nt. Novák Miklós, PA., Tóth János, Kanada, igazgatók. Tisztségben újak: Csornán Endre alelnök, PA., Csikesz Klára, PA., Nt. Medgyesi Lajos, Ohio, Sólymosi Aladár, Ohio és Kovács Jó­zsef, Ind. Hisszük, hogy az Amerikai Refor­mátus Egyesületnek Istentől rendelt fel­adata van Amerika és Kanada felé, az ott élő magyarság, de azon túltekintve az egyetemes magyarság felé. Hogy eszközi szerepünket hathatósabban be­­tölthessük, a nevében és célkitűzései­ben egyedülálló testvérsegítő egyesület hívja és várja tagjai közé azt az amerikai és kanadai magyarságot, amelyet sem­minemű választófalat nem ismerve, több mint kilenc évtizede szolgál, és anyagi erejénél is jelentősebb erkölcsi súlyával, tettekben megmutatkozó sze­­retetével a jövőben is szolgálni kíván. Bertalan Imre, az AMRE elnöke I Francis S. Hantos y emlékére Röviddel ezelőtt kísérték utolsó út­jára a connecticuti Litchfieldben a 65 éves korában hosszú, súlyos betegség után elhunyt Hantos Ferenc gépészmér­nököt. A budapesti születésű Hantos Ferenc már 22 éves korában tanársegéd, majd röviddel később tudományos munkatárs (Wissenschaftlicher Mitar­beiter) a zürichi műegyetemen. 1952- től kezdve az Egyesült Államokban él. Közel harminc éven át anew-yorki EB­­ASCO Services erőműépítő- és konzul­táns vállalatnál dolgozik. Ebből — még a 60-as évek folyamán—Japánban tar­tózkodik több mint nyolc hónapig az amerikai cég kiküldetésében, majd ké­sőbb Torontóban tölt öt évet, ahol az EBASCO kanadai irodájánál munka­társ. Élete utolsó éveiben mint a cég fő­mérnöke a nem-atomerőművek élettar­tamának meghosszabbítására speciali­zálja magát és ebből az oly időszerű tárgykörből nagysikerű előadásokat is tart az amerikai gépészmémökegylet keretein belül rendezett konferenciá­kon. Hantos Ferenc Hantos Elemérnek, a világhírű magyar közgazdásznak, a kö­zép-európai államok közötti gazdasági együttműködés és politikai közeledés — a két világháború közötti „Mittel­europa” mozgalmak — szellemi vezé­rének volt az idősebbik fia. Bodó Sándor kitüntetett alkotása Hites Kristóf bencés atya Aranymiséje Szabad Demokraták Szövetsége

Next

/
Oldalképek
Tartalom