Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11-12. szám
1988. november-december Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal A magyarságtudomány két neves művelője — Beszélgetés Värdy Bélával és Várdy Huszár Ágnessel — Immár két évtizede annak, hogy dr. Várdy Béla elkezdte tudományos működését több amerikai egyetem keretében; először mint adjunktus (assistant professor), majd docens (associate professor), később pedig mint tanszékvezető egyetemi tanár (professor and chairman). Felesége, dr. Várdy Huszár Ágnes már szintén közel másfél évtizede működik egyetemi szinten. Ez idő alatt sok ezer amerikai diák hallgatta végig előadásaikat, tanulmányozta írásaikat, s ismerkedett meg rajtuk keresztül — legalábbis valamennyire — Magyarországgal, a magyar múlttal és általában a magyar kultúrával. Ez alatt a másfél-két évtized alatt a Várdy házaspár több mint egy tucat könyvet és közel háromszáz tanulmányt, cikket, esszét, könyvismertetést és egyéb írást publikált. Ezek óriási többsége magyar kérdéssel vagy azzal kapcsolatos témával foglalkozik. Szükség és cél által vezetve, írásaik többsége természetesen angolul jelent és jelenik meg. Időnként azonban magyarul is publikálnak, mind külföldön, mind Magyarországon. Munkáik megtalálhatók a világ legtöbb tudományos gyűjteményében. A magyar tudományos könyvtárak katalógusaiban általában több tucat tétellel szerepelnek. Legtöbb nagy amerikai egyetemi könyvtári katalógusban pedig legalább nyolc-tíz cím található a nevük alatt. Első kérdésünkkel pedagógiai működésük felől érdeklődtünk: V.B.: — Habár több amerikai és európai egyetem hallgatói voltunk, egyetemi munkásságunk elsősorban is a Pennyslvania állambeli Pittsburghhoz, s ott pedig három különböző egyetemi szintű intézményhez kapcsolódik. A közismert katolikus egyetemen, a Duquesne University-n, tanítom a közép-kelet-európai államok, a Habsburg Monarchia, aTörök Birdodalom, s ezeken belül Magyarország történetét. Ugyanott sok éven át vezettem az egyetemünk által sponzorált és .Duquesne University History Forum’ néven ismert nemzetközi konferencia-sorozatot, valamint az egyetem történeti tanszékét (Department of History). Feleségem, Ági működése viszont részben a helybeli Robert Morris College-hoz, s részben a szintén helyi állami egyetemhez—a University of Pittsburgh-hoz — kapcsolódik. Az előbbin összehasonlító, s azon belül — itt-ott — magyar irodalmat ad elő. Az utóbbin viszont több mint tíz éven át magyar nyelvet és művelődést tanított. Ebbe én is besegítettem: az ottani történeti tanszék keretében rendszeres kurzusokat adtam és adok ma is Kelet-Közép-Európa történeti kifejlődéséről. Ez alatt az idő alatt sok száz diák ment át a kezünk alatt, s hallgatóinkegy részét Magyarországra is elküldtük, elsősorban a debreceni Nyári E- gyetemre, de többször a budapesti és szegedi egyetemekre is. Ezek közül minden diák nagy élményanyaggal és szép emlékekkel tért vissza. S ide olyanok is beleértendők, akiknek semmiféle magyar hátterük vagy magyar kapcsolatuk addig nem volt; mindannyian a magyarság barátaivá váltak. Még csak annyit jegyeznék meg, hogy sajnos — mint ez általában közismert — kizárólag magyar történelmet és irodalmat egyikünk sem igen taníthatott soha. Erre ugyanis Ámerikában igen kevés igény van. S ha van is, akkor is csupán időnként pár hallgató részéről. — Munkásságuk nyilván nem merül ki egyetemi előadásokban. Kérem, vázolják röviden pittsburghi magyar kultúrmunkájukat. V.H.A.: — A hatvanas évek közepe óta lakunk Pittsburgh-ben. A kezdeti évek szokásos befogottsága és nehézségei után mi is bekapcsolódtunk a magyar kultúra helyi népszerűsítésének folyamatába, elsősorban tudományos, irodalmi és kulturális előadások rendezésével. A hetvenes évek elejétől kezdve, mintegy tizenöt éven át, közel hetven magyarországi és nyugati magyar előadónak adtunk fórumot Pittsburgh-ben. Tettük ezt részben a fenti egyetemek, részben pedig az általunk 1973- ban alapított Nyugat-Pennsylvaniai Magyar Kulturális Társaság (Hungarian Cultural Society of Western Pennsylvania) égisze alatt. Meghívottaink és előadóink közt neves tudósok, írók, művészek és közéleti személyiségek szerepeltek. Sajnos, a nyolcvanas évek második felében az igény ezen a területen is annyira lehanyatlott, hogy ma már csak itt-ott hívunk meg előadókat Pittsburghbe. Ez azonban—úgy tudom—nemcsak helyi jelenség; egész Észak-Amerika-szerte érezhető és feltehetően kapcsolatban van a mélyebb kulturális igénnyel rendelkező 45-ös és 56-os emigráció kiöregedésével, illetve kihalásával. De kapcsolatos a külföldi magyarságnak klikkekre, érdekcsoportokra történt polarizálásával, továbá az itt született nemzedékeknek a magyar nyelvű magyar kultúra iránti érdektelenségével is. S ezt a folyamatot sajnos mi a legnagyobb odaadással és lelkesedéssel sem tudjuk ellensúlyozni. V.B.: — Én Ágival teljesen egyetértek. Azonban szerintem ennek a folyamatnak van egy pozitív vetülete is. Ugyanis, miközben az itt született nemzedék nagyrésze képtelen értékelni a magyar kultúrával kapcsolatos magyar nyelvű előadásokat, s egzisztenciális okokból érthetően elveti azt a gondolatot, hogy magyarságtudományi szakemberré képezze magát, addig ennek a nemzedéknek igen jelentős része beépül az észak-amerikai társadalom legfelsőbb köreibe, ahol előbb-utóbb befolyásos ember lesz. Ha közben aztán egy kis magyar öntudata is megmarad, akkor azokból a pozíciókból majd sikeresen támogathatja ősei földjét, illetve a magyar tudomány és művelődés különböző megnyilvánulásait. V.H.A.: — Ez a folyamat különben már ma is érezhető, elsősorban a még korábban kivándorolt nemzedékek anyagilag legbefutottabb egyénei részéről, mint például ezt a Soros-ösztöndíjak esete is igazolja. Dehogy még egy példát említsek, ez alkalommal a már itt születettek köréből: ott van a Stanford University környékén működő George Ormay Sheldon esete, aki jelenleg a legnagyobb vállalati vezetőket magában foglaló World Business Council egyik vezető egyénisége, és az 1989- ben Budapesten megrendezendő egyhetes világkonffenciájuk elnöke. Az újonnan „felfedezett” magyar származástudattól motiválva, Sheldon egyik nyíltan bevallott célja, hogy a Budapesten megjelenő 250 nagyvállalati vezető, Budapest szépségétől és a hagyományos vendégszeretettől elbűvölve, majd magyar cégekkel kössön multimillió dolláros üzletet. Ez és ehhez hasonló aktivitás igen sokat segíthet Magyarország gazdasági helyzetén. Szerintem a közeljövőben ez az irányzat mindinkább uralkodóvá válik, nemcsak az itt-ott felbukkanó szupermilliomosok, de még az átlagsikereket felmutatni tudó magyar származású egyének részéről is. Ebből a szempontból Magyarország és a magyar nép sohasem volt ily szerencsés helyzetben. A magyar diaszpóra ugyanis eddig sohasem rendelkezett ily nagy tömegű „befutott” egyénnel, mint ma és a közeljövőben. — Mivel Amerikában — közismerten — nem, vagy csak igen kis mértékben honorálják anyagilag a tudományos művek írását, egzisztenciájuk szinte kizárólag az egyetemi pozíciójukra van alapozva. Ennek ellenére tudományos publikációik száma igen nagy és szerteágazó. Úgy tudom, például, hogy Várdy Béla— aki különben angolul „Steven Béla Várdy” név alatt publikál — eddig több mint egy tucat könyvnek a szerzője és szerkesztője, melyek nagy része a neves Columbia University Press „Kelet Európa Monográfiák” sorozatában jelent meg. Várdy Ágnes viszont három önálló kötetet írt, és legalább annyit szerkesztett. Kérem, nevezzék meg és jellemezzék fontosabb müveiket V.B.: — Munkáim közül két kötet a magyar liberalizmus egyik legjelesebb képviselője, Eötvös József politikai és irodalmi érdemeivel foglalkozik. Ezek közül az elsőt még doktori disszertációként (Baion Joseph Eötvös: The Political Profíleofa Liberal Hungarian Thinker and Statesman, 1966), a másodikat pedig egy amerikai kiadó kérésére írtam (Baron Joseph Eötvös: A Literary Biography, 1987). Három önálló kötetem a magyar történetírás kifejlődését, eredményeit és jellegzetességeit tárgyalja. A historiográfia, vagyis a történtírás kifejlődésének története ugyanis az egyik főszakom. Ezek közül az első egy kis kétnyelvű kötet, mely A magyar történettudomány és a szellemtörténeti iskola címen jelent meg (1974). A második egy átfogó szintézis, mely angol nyelven elsőként foglalja össze a magyar történetírás kifejlődését (Modem Hungarian Historiography, 1976). Éppen ezért ezt a munkát Magyarországon is ki akarták adni, de aztán—legnagyobb sajnálatomra—bizonyos politikia-ideológiai okokból nem lett belőle semmi. A harmadik idevágó kötetem viszont az e szakterületen út nagyobb tanulmányaim gyűjteménye (Clio 's Art in Hungary and in Hungarian-America, 1985). További három kötetem az amerikai magyarság múltját és társadalmi-kulturális eredményeit méri fel. Ezt a tárnát a hetvenes években vettem fel érdeklődésem tárgykörébe, s már akkor igen sok cikket és tanulmányt írtam róla. Az e témában út első önálló kötetem azonban csak a nyolcvanas években jelent meg (The Hungarian-Americans, 1985). Ez a mű tulajdonképpen úttörő munka, mivel angolul elsőként foglalja össze a második világháború utáni amerikai magyar emigráció történetét. A második, most megjelenő kötetemben lényegében ugyanazt a tárnát dolgoztam fel a New York-i Chelsea House kiadó sorozata részére. A megadott szűk keretek között azonban ide a kanadai magyarság múltját és jelenét is beledolgoztam (The Hungarians of North America, 1988). A harmadik ilyen vonatkozású munkám a legnagyobb amerikai magyar fratemális egyesületnek—a volt Verhovaynak, vagyis a mai William Penn-nek — a történetét foglalja össze (The Centennial History of the William Penn Association). Ezt a kötetet az egyesület századik évfordulójára megbízásból írtam, s éppen ezért már 1986-ban meg kellett volna jelennie. Az akkor történt belső krízis és vezetőségi változás miatt azonban a megjelenés ein ápolódon s még mindig várat magára. Utoljára említeném Ágival együtt írt, most megjelenés előtt álló közös munkánkat, mely The Austro-Hungarian Mind: At Home and Abroad (1988) cím alatt amodemmagyar és közép-európai múlttal kapcsolatos tanulmányaink egy részét fogja csokorba — Míg Várdy Béla tudományos munkássága elsősorban a történettudományra szorítkozik, addig felesége, Várdy Huszár Ágnes publikációi az összehasonlító, s ott is elsősorban az osztrák, magyar, és az amerikai-magyar irodalom és művelődés területén mozognak. Három önálló kötet szerzője, több könyv szerkesztője. V.H.A.: — Könyveim közül elsőként említeném a késő-romantikus Nikolaus Lenau életét és költői pályáját tárgyaló munkámat, amely az Értavy-Baráth József által szerkesztett State University of New York sorozatában jelent meg (A Study in Austrian Romanticism: Hungarian Influences in Lenau’s Poetry, 1974). Ez a munka angolul elsőként méri fel ennek a nagy, magyar születésű osztrák költőnek az érdemeit és magyarsághoz való viszonyát. Következő kötetem viszont—melyet a M agyar Tudományos Akadémia adott ki — Lenau kissé fiatalabb kor- és pályatársának, a szintén magyar születésű Kari Becknek irodalmi érdemeit elemzi (Karl Beck élete és költői pályája, 1984). A harmadik kötetem a fent említett három témakörben kiadott tanulmányaim egy részét fogja egybe (The Austro-Hungarian Mind, 1988). — írott munkáin kívül a Várdy házaspárnak több szerkesztett kötete is van. Ezek közül legjelesebb a közösen készített Király-Emlékkönyv (Society in Change: Studies in Honor of Béla K. Király, 1983), amelyet dr. Király Béla, volt magyar tábornok és neves történész-professzor tiszteletére szerkesztettek. Ugyanilyen kategóriába tartozik a most megjelenés előtt álló munkájuk, amely egy még meg nem nevezhető jeles magyar jog- és kultúrtörténész tiszteletére készül (Triumph in Adversity: Studies in Hungarian Civilization in Honor of.__, 1988). Várdy Béla szintén főszerkesztője volt — Domonkos László és Grosschmid Géza segítségével — a Nagy Lajos király halála hatszázadik évfordulója alkalmából megjelent hatalmas kötetnek (Louis the Great, King of Hungary and Poland, 1986), mely méltóan emlékezett meg az új magyar történetírásban méltatlanul leértékelt nagy magyar uralkodóról. Várdy Ágnes viszont ugyanilyen szerkesztői szerepet töltött be a The Folk Arts of Hungary (1981) című kötet esetében, amely több nemzetközi tudományos intézmény sponzorálásában —a Duquesne University keretében—lezajlott nemzetközi magyarságtudományi konferencia anyagát tartalmazza. V.H.A.: — Ennek a kötetnek egyik érdekessége, hogy benne foglaltuk először össze az északamerikai magyarságtudomány addigi eredményeit oly különböző szakterületeken, mint a történet- és irodalomtudomány, nyelvészet, etnográfia és folklór, tánc- és színművészet, valamint könyv- és levéltártudomány. Ez az úttörő összegezés később további hasonló tanulmányok alapja lett. Egy későbbi változata a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság folyóúatában, a Hungarian Studies-ban is megjelent. — A fenti műveken kívül tucat számra írták és írják a magyar és amerikai-magyar múlttal és művelődéssel kapcsolatos tanulmányaikat és cikkeiket, melyek Észak-Amerika és Európa legjelesebb folyóirataiban, lexikonaiban, s neves szakemberek által szerkesztett gyűjteményes kötetekben jelennek meg. V.B.: — Az utóbbiak közül talán legérdemlegesebb a Kúály Béla-féle sorozatban megjelent hatalmas Trianon-kötet (Essays on World WarI: A Case Study on Trianon, 1982); egy, az amerikai etnikai politikát tárgyaló, Joseph Roucek által szerkesztett mű (America's Ethnic Politics, 1982); valamint a nemrégen Borsody István szerkesztésében, a Yale University-nél megjelent munka (The Hungarians: A Divided Nation, 1988). Az utóbbiban angol nyelven elsőként mértem fel a kárpátaljai magyarság helyzetét. — Egyetemi oktatáson, magyar társadalmi és kultúrmunkán, valamint tudományos munkák írásán kívül a hetvenes évek folyamán az akkor már folyamatban levő anyanyelvi mozgalomba is belekapcsolódtak. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy tudományos eredményeik szélesebb körű elismerésén kívül szembe kellett nézniük a politikai emigráció bizonyos köreiből származó személyi támadásokkal is. V.B.: — Ezek az elismerések és támadások már korábban elkezdődtek. Az előbbiek természetes velejárói voltak a tudományos vonalon elért eredményeinknek. Az utóbbiak viszont egyenes következményei a politikai emigráció egyes csoportjai körében eluralkodott azon felfogásnak, hogy egy ,jó magyar” a hatvanas, hetvenes, de még a nyolcvanas évek Magyarországával sem tart semmiféle kapcsolatot. Sőt, az ilyen kapcsolatokatmég akkor is visszautasítja, ha azok ahivatalos amerikai-magyar — tehát kormány vagy akadémiai szintű — tudományos egyezményekre épülnek. V.H.Á.: — Ebben persze az a legfurcsább, hogy az ilyen nívójú tudományos kapcsolatokat a politikai emigránsok egy része egyszerűen képtelenségnek vél. Éppen ezért, az azokban résztvevő magyar születésű vagy magyar eredetű szakemberek legtöbbjét egyszerűen lekommunistázza és hazaárulónak nevezi. Megtörtént ez már olyan esetben is, amikor az illető szakember oly neves amerikai intézmények ösztöndíjasaként töltött huzamosabb időt magyar tudományos intézetekben, mint például az International Research and Exchanges Board (IREX), National Academy of Sciences, vagy az Institute of International Education (Fulbright Fellowship). S ezt a saját esetünk, illetve legidősebb fiunk esete is igazolja. Mi ugyanis minden esetben csakis a fenti intézmények egyike ösztöndíjasaként töltöttünk hosszabb időt Magyarországon. S ugyanez vonatkozik Attila fiunkra is, aki szintén Fulbright-ösztöndíjasként töltötte ott az 1987—88-as egyetemi évét, sok más amerikai egyetemi hallgató társaságában. Egyesek azonban még ma is azt tartják és úják, hogy .magyar pénzen tanul”. —Úgy tudom, egy magyar nyelvű munkát is ki akarnak adni az amerikai magyarságról. Milyen egyéb feladatokat látnak az angol nyelvterületen? V.H.A.: — Az utóbbi években mindinkább áttértünk a magyar és közép-európai művelődés neves amerikai foyóúatokban történő népszerűsítésére. Ennek legkézzelfoghatóbb példája az a cikksorozatunk, amely az elmúlt másfél év folyamán jelent meg a gyönyörűen illusztrált The World and I (Washington, D.C.) című folyóúatban. Eddig az amerikai magyarság múltjáról és eredményeúől, a magyar népmesék bölcs parasztjaúóL a bécsi úodalmi kávéházak világáról, valamint a magyar eredet-mondák hőseiről jelentettünk meg hat cikket Ezeket persze még több hasonló cikk is követi, mind a The World and I, mind pedig más hasonló folyóúat hasábjain. S pillanatnyüag ebben látom a következő pár évi munkásságunk legfontosabb célját. Szinte úgy érzem, hogy szent kötelességünk a magyar kultúrát, töténelmet, irodalmat angol nyelven ismertetni a szélesebb körű amerikai olvasókkal. Nemigen várhatjuk el a csak angol nyelvben jártas nagyközönségtől, hogy tudjanak a magyarságról, Magyarország múltjáról és jelenéről, ha ezt mi, külföldön élő magyarok, nem szorgalmazzuk. Nagyon örültem például, amikor egy-két éve Lukács János a New Yorker folyóiratban értékes tanulmányt jelentetett meg Krúdy Gyuláról; s akkor is, amikor Sanders Iván idén a New York Times Book Review hasábjain a mai magyar úodalomról közölt egy remek tanulmányt. V.B.: — Én pedig még csak annyit adnék az egészhez, hogy semmi okunk sincs pesszimizmusra. Akármilyen polarizált is a mai amerikai magyar társadalom, semmivel sem széthúzóbb, mint elődeinek vagy más etnikai csoportnak a társadalma. Minden turáni átok-hívővel szemben vallom, hogy a széthúzás nem magyar, hanem emberi jelenség. Ez az egyik legfontosabb igazság, amúe megtanított a történelem. A másik pedig az—amit már többször kifejeztem —, hogy hosszú távon Magyarország nélkül nincs magyarság és nincs magyar jövő! Mlklóssi István
