Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1988-11-01 / 11-12. szám

8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1988. november-december GÖMÖRI GYÖRGY:- Magyar költők az ötvenhatos forradalomról 1956. október 23-án, ezen a verófénycs őszi napon nemcsak a magyarság szempontjából tör­tént valami rendkívüli. Meglehet, ez volt a XIX. század „utolsó, elkésett, romantikus forradalma”, mindenesetre a huszadik század történelmének egyik fordulópontjává lett ez a nap, amelyen a diákság és a budapesti nép békés tömegtüntetése demokratikus forradalomba csapott át. Míg magát az eseményt az uralmon lévők po­litikai rövidlátása, hajthatatlansága és a változást szomjazó nép elszántsága közötti súrlódás pattan­­totta ki, a forradalom szikráját 1954 és 1956 kö­zött a magyar írók és költők élesztgették. Nem mindig a legnagyobbak (hiszen az írói nagyságot nem lehet a politikai cselekvőképesség mércéjé­vel mérni), hanem részben azok, akik vezekelni akartak a Rákosi-korszakban elkövetett hibáikért, bűnrészességükért, részben pedig azok, akik a Pe­­tőfi-modell szellemében a nemzet sérelmeinek és kívánságainak szószólójaként kívántak fellépni. Ezért az események forgatagában sokféle vers született a forradalomról. Szerzőik közt megtalál­juk azokat a volt kommunista párttagokat, akik (mintTamási Lajos vagy Benjámin László) szem­­befordultak a sztálinizmussal és a szocializmus demokratikus megújulását remélték, s talán olyan — részben mellőzött — népi származású költő­ket, mint Sirtka István vagy Jobbágy Károly, akik azt várták, október véres katarzisából a magyar­ság megtisztultam önmagával megbékélten kerül ki. AmiTamásit illeti, ő egy 1956. szeptember 22- én írt versében szinte prófétikus erővel idézte meg a nem sokra rá bekövetkező változásokat: „Nyílj ki vérünkből, nyílj ki végre, forradalom, te örök álmunk. Vagy könnyűnek találtatunk és a varjú ha károg utánunk. ” De azt, ami az októberi napokban végbement, szinte emblematikus erővel emelte versbe az idős Sinka István „Üdv néked, Ifjúság!"című költe­ményében, amit az Igazság című forradalmi napi­lap közölt első ízben: Sinka István Üdv néked, Ifjúság! Üdv néked, Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja? Bús igájának fájára írja hát, S mint annyiszor a megsárgult ezer évben, vérrel és vassal tanítja zsarnokát. A forradalom leverését követő, méreteiben újabbkori történelmünkben egyedülálló megtor­lás az otthonmaradtakból csüggedtséget és hosz­­szan tartó depressziót váltott ki. Az a reményte­lenség jellemezte az 1957 és 1961 közötti idősza­kot, amikor a legtöbb író megtagadta a restaurált rendszerrel az együttműködést, s ezért maradt a valós értékrend helyreállítása a hatvanas évek kö­zepére a magyar irodalomban. A forradalom leverésének a traumája benne sajog a háború utáni költőnemzedék egyik leg­jobb képviselőjének. Nagy Lászlónak a verseiben — szinte teljes ciklusa („Vérugató tündér”) szól erről. Ennek a komor hangvételű ciklusnak talán legátütőbb erejű darabja „A falak négyszögében ”, ahol Nagy László forradalmi jeleneteket idéz, hogy saját válságáról valljon, s arról, milyen ne­héz újra elfogadni a külvilág kihívását és a termé­szet diadalmas, de érzéketlen megújulását — mindaz után, ami történt. „A falak négyszögében” nincs keltezve, de alighanem 1956—57 telén író­dott: Nagy László A falak négyszögében Meghalni se tudtál, te csak az asztalra buktál, beborultál, torkolat-tüzek, láncok, sikoly-címeres lányok, üszőktől cirmos virágok, komor vagányok s küllők, cserepek forgatagába egy árva hajszálat se küldtél, csak beleőszültél, csak beleőrül tél. Szabályos télben itt állsz egyedül ébren a falak négyszögében ágyúdörejként visszhangzó köhögésben, lélekben is fázva, késekkel koronázva, bú-bajba csavarodva, s már szégyellve szórod oldó igéid a sorsra, mintha már vétek volna ha a tavaszra gondolsz, orgonákra, lilán dagadó tüdő-fákra — jaj neked aki voltál tüzes királyka: itt leg bel ül félszegen, illetlenül lehelsz a jégvirágra, hogy kiláss a világba! Évtizedekkel később született, de hasonlóan kontraszthatásra épül Vas István egy rövid verse, amely arra az izgalommal teljes élményre utal, ami október huszonharmadikán Budapesten a legtöbb embert eltöltötte. A hirtelen megváltozó őszi időjárásnak a versben szimbolikus szerepe van: a napsugaras, derűs idő esősre fordul, abékés forradalom vérontáshoz, katonai beavatkozáshoz vezet. Idézzük Vas versét, a „Vénasszonyoknya­­rá”-t: Zakóban megyek át az Erzsébet-hídon. Egyszer már volt ilyen szép ősz. Igen, tudom. Azt hittük, az október belénk szeretett. Reggel még ragyogott. Hirtelen vége lett. Hiéna falta fel a holttetem napot És mi volt azután? Azután zuhogott. így emlékszik vissza a forradalomra az idős költő a hetvenes évek végén. Mi, akik ötvenhat­ban külföldre kerültünk, kissé másképpen emlé­kezünk, vagy inkább másképpen érzékeltük (és értékeljük utólag) a történteket. Nemzedékem, az „ Új égtájak "költői közül többen írtak verset a for­radalomról cs annak miniszterelnökéről. Nagy Imréről; ezek közül most csak egyet idéznék, amit én írtam huszonnégy évvel az események után, itt, Angliában. A háttér tehát egy szép angol egyetemi város, s maga a vers egyetlen pillanatképet merevít ki és hoz testközelbe: az október huszonharmadiki di­áktüntetés megindulásának pillanatát. Emiatt a hangsúly természetszerűleg nem a tragédián, ha­nem a katarzison van: Gömöri György Ilyenkor október vége felé amikor csurgatott méz-színűre vált a roppant királyi terebélyű gesztenyefa a Király kollégiuma előtt rezesedik a naspolya lombja s lecsupaszul a kicsiny fügefa is nem takargatja tovább a szerény termést ilyenkor ősz fordulóján újra hallom a kürtszót a messziről felzengőt pár perccel mielőtt a menet és történelmünk Iegönfeledlebb karneválja megindult A magyaroszági fiatalabb költőnemzedékből a legérzékenyebben Petri György reagált ötven­hatra. Több versében utal a forradalomra, mint emlékre, mementóra és a nemzeti tudat alá nyo­mott komplexusra; egyhelyütt („A kis októberi forradalom 24. évfordulójára”) 56-ot együtt em­legeti 68-cal — mindkettő a szovjet mintájú ál­lamszocializmus csődjét jelenti. De talán legem­lékezetesebb forradalmi verse mégis az, ahol Nagy Imre emlékét idézi, s hozza a kivégzett mi­niszterelnököt szinte tapintható emberközelbe. Válogatásunkban mindenképpen belekívánkozik ez az 1981 táján írt Petri-vers: Petri György Nagy Imréről Személytelen voltál, mint a többi zakós­­szemüveges vezér, nem volt érces a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hirtelenje volt szokatlan számodra. Csalódottan hallgattalak, evikkeres öregember, még nem tudtam, a betonudvart, ahol az ügyész az ítéletet bizonyára, elhadarta, sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent. Ki mondja meg, mi lett volna mondható arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek vissza nem térnek. Börtön, halál nem köszörüli ki a pillanat élít, ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad a vonakodó, sértett, tétova férfira, akibe mégis fölszi váró ghatott düh, káprázat, országos vakremény, mikor arra ébredt a város: lövik szét. Petri Nagy Imre-verse a tragikus sorsú állam­férfi életének több fontos pillanatát sűríti képek­be; Siklós Istvánnak a forradalom 25. évforduló­jára írt hosszú költeménye, a csönd erdeje előtt pedig a többi közt Bibó Istvánnak tiszteleg, az ő szavait idézi. Ebből a költeményből vett részlettel szeretném zárni ezt a természetszerűleg hézagos áttekintést; Siklós verse nem mond ítéletet sem a halottakról, sem az így vagy úgy túlélőkről, csu­pán azt rögzíti, hogy minden tényével, legendájá­val, minden azóta rárakódott értelmezéssel együtt 1956 októbere, amagyar nép 1848—49 óta legna­gyobb megmozdulása, le-nem-tagadható és el­­nem-feledhető része maradt múltunknak és éle­tünknek: országgyűlés épületében — ablakokból már kilobog fehér lepedő, gyásztakaró — egyedülmaradt államminiszter, a törvényes magyar kormány egyedüli képviselője mondja: „a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép. megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hadsereg és a honi hóhér­különítmények ellen fordult. ” kinek nincsen menetelme, szabad elvonulása: sorsa: légszomj, szomj éSéhhalál, fulladásos, kötéláltali, sortűzzel, tarkólövéssel, szuronnyal, fejvesztéssel, megtiprással, ütlegeléssel. ember az embert, ha kell deresre húzza. a test: összetörhető, porig égethető, mésszel leönthető, végleges-végképp eltüntethető, — ha nincsen fejfája. megáll azonban szava, mint búvó­patak magoHegyekben mohos sziklák, poriodó ág-csonkok, föl­tépett gyökerek, fatörzs-szilánkok rothadó, égő, süllyedvén tőzegesedő avarHalmok alatt szomjas toroknak megmarad. el-NEM-földelhető. EL-nem-emészthető. ami történt, mint vulkán kitörése, lávafolyója, építő tűz torka. el-nem-FELEDHETŐ. (Elhangzott a BBC magyar adásában) ,A történelem nem a hatalomé, hanem a nemzeté!” 1988. október 23. — Budapest — Zaklatott, de méltóságteljes ünneplés — „Öt független szervezet csöndes fölvonulást, néma tüntetést hirdetett meg a mai napra, kokár­dákkal, egy-egy szál virággal, végigzarándokolva az egykori októberi egyetemisták útvonalán, a Műszaki Egyetemtől Bem apó szobráig... A pél­dátlan mértékű rendőri .felvonulás' ellenére több százan összejöttek a gyülekező helyeken s az ál­landó fenyegetés, igazoltatás, felírás, feltartózta­tás és gumibotos terelgetés mellett rövid beszé­dekkel, himnusz-énekléssel, a forradalom élteté­sével, méltósággal ünnepelték meg jeles, szép na­punkat.” 1988. október 23-án, este, Mécs Imre ezekkel ( -------------------------\ A Nyugati Magyarság Szerkesztő Bizottsága Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván Magyarországon és Nyugaton élő munkatársainak, és köszönetét fejezi ki önzetlen támogatásukért! V__________________J a szavakkal nyitotta meg az „1956. DOKUMEN­­TUMMÜSOR”című emlékestet, amitaTörténel­­mi Igazságtétel Bizottsága rendezett a Jurta Szín­házban Halda Aliz, Litván György és Mécs Imre szerkesztésében, Romhányi László rendezésé­ben, a Forrás Kör színművészeinek szereplésével. A záróbeszédet Vásárhelyi Miklós mondta. A 23-i, vasárnapi, csöndes felvonulást a Baj­­csy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Kezdeményezések Hálózata és a Történelmi Igazságtétel Bizottsága hirdette meg és jelentette be október 18-án. 21-én a szervezők­kel, 22-én a sajtón keresztül a nyilvánossággal is közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy nem engedélyezi a felvonulást és „meg fogja ten­ni a szükséges intézkedéseket” annak megakadá­lyozására. Ezért 22-én, este 8 órakor (TV-Híradó) a Magyar Demokrata Fórum, 9:30 órakor pedig a többi négy szervező egyesület is tiltakozással be­jelentette, hogy: „a tervezett békés megemléke­zést nem tarthatjuk meg, akormányzat merev, tár­gyalóképtelen és erőszakkal fenyegető fellépése miatt”. Ennek ellenére 23-án, délelőtt, mintegy 500- 800 ember gyűlt össze a főváros öt pontján, hogy hitet tegyen az 1956-os magyar forradalom ma is aktuális céljai: a független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtése mellett. A rendőr­ség öt embert rövid időre őrizetbe vett, köztük Pákh Tibort és Pálinkás Róbertét. Grósz Károly az október 28-i Magyar Hírlap­ban így nyilatkozott: „1956. október 23-án a tra­gikus események jellege mindenekelőtt ellenfor­radalmi volt, ellenforradalom emlékét pedig jeles eseményként felidézni nem engedhetjük.” „Örökké szent forradalmunk után 32 évvel egy szál virággal, némán sem lehet Bem apó szobrá­hoz elzarándokolni—írja Csurka István a HITEL című folyóirat november elején megjelent első számában. — A hatalmat még mindig olyan féle­lem, görcs és olyan konok belátástalanság uralja, amely a szabadság-óhajtások legenyhébb fuval­­mára is a pisztolytáska, a gumibot és a vízágyú fe­lé mozdítja az egyébként üres kezét.” Az 1956-os forradalom igazsága mellett szállt síkra az a kb. 1200 fős megemlékezés is, amelyet október 6-án a Batthyány—Nagy Imre-örökmé­­csesnél szervezett a FIDESZ. A Parlamentben át­adott petíciójukban követelték, hogy március 15- e legyen piros betűs állami ünnep, október 6-a pe­dig Mártírok Napja, tanítási szünet. Beszédében Bayer Zsolt, a FIDESZ ideiglenes választmányá­nak tagja többek között ezeket mondta: „Nem mondunk le sem szabadságunkról, sem az emberhez méltó élet jogáról! Ehhez az is hoz­zátartozik, hogy szabadon emlékezhessünk sza­badságküzdelmeink mártírjaira! 1848—49 nem­­zetteremtőire éppúgy, mint az 1956-os forrada­lom hőseire, és az akkori véres megtorlás áldoza­taira! Követeljük, hogy nyilvánítsák Mártírok Napjává október hatodikát! Követeljük, hogy re­habilitálják Nagy Imrét, a forradalmi Magyaror­szág miniszterelnökét! Élni és emlékezni akarunk szabadon, egy szabad ország polgáraiként! Soha nem törődünk bele, hogy átírják történelmünket, mert a történelem nem a hatalomé, hanem a nem­zeté!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom