Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1987-10-01 / 10-12. szám

10. oldal

Nyugati Magyarság—Hungarians of the West

1987.október-december

VÁDEMELÉS A JOGAIKKAL ÉLÓK ELLEN

ÉRVEK A VALÓTLANSÁGBÓL

I------------------------------------------1

| SIMÁNDI ÁGNES: |

I , I

AMÍG LEHET

mindegy hogy milyen ég feszül, amerre mentem harminckét éven át

1956 novembere és 1959 decembere között 37,565 magyar menekült érkezett Kanadába. A hivatalos statisztikai adatok szerint 4,000 kilencévesnél fiatalabb gyermeket hoztak magukkal. A 9 és 24 év közöttiek csoportjában érkezettek száma meghaladta a 8 ezret. További 6 ezer a 24 és 29 év közti csoportból került ki és a 37,565 közül csak ötezren voltak 45 évnél idősebbek.

Ezekből az adatokból arra lehet következtetni, hogy az ide érkezetteknek legalább egyharmada ebben az országban végezte középiskolai és egyetemi tanulmányait, vagy azok jelentős részét. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az ötvenhatosok között csak 18 százalék volt a kétkezi dolgozó, és kétszer annyi volt a férfi, mint a nő. Ez utolsó adat már csak azért is figyelemre méltó, mert erősen valószínűvé teszi, hogy a férfiak és az itt férfivá serdültek többsége angol, francia vagy más nemzetiségű nővel kötött házasságot. 1959 vége és 1976 között 3,784 magyar menekült érkezett, de azóta, évi átlagban, 350 és 500 között volt az itt letelepedett magyarok száma. Aháborútkövetőévekbenfelnőttként Kanadába jöttéknek nemcsak a gyermekeik, hanem még az unokáik isittszülettek.

*

Nem kell a társadalomtudomány művelőjének lenni annak megállapításához, hogy a bevándoroltak az érkezés szerinti rétegződésen túlmenően még ki tudja hány, de bizonyára sok más meghatározó tényezőnek köszönhették véleményük kialakulását. Az idősebbek közül sokan a náci világ, vagy az azt követő évek, a koncepciós perek lelki sebesültjei voltak. Az a korszak tett bennük kárt, amelyik végül is ötvenhathoz vezetett, és amelyet, immáron évek óta, a hazában is elítélnek. Azokról a keserű, drámai évekről a fiatalabb nemzedékhez tartozók java része nem hordoz élményeket, legfeljebb hézagos értesüléseket.

Hasonló a helyzet az ötvenhatosok nemzedékében is. Az akkor még fiatal szülők fölött eljárt az idő. Itt felnőtt gyermekeik nem sokat tudnak a hazáról. Csak elvétve akad közöttük, aki ismeri a magyar irodalom klasszikusait, nem is beszélve az elmúlt évtizedek oly jellemző irodalmi terméséről. Legtöbbjüknek, mire felnőtt korba érnek, édes anyanyelvűnkkel is nehéz megbirkózni és a hazai fejlemények figyelemmel kísérése sem lehet — hogyan is lehetne? — a kenyerük. Amit tudnak, arról jórészt a szülők meséléséből értesülnek. Erre alapul a véleményük, haegyáltalán módjuk van rá, hogy véleményt formáljanak. Azok, akikmégiscsak el tudják olvasni az itteni magyar újságokat, azt tapasztalják, azokban jórészt az öregek cikkeznek és javában csatároznak. A nagyon fiatalon külföldre kerültek, vagy a hazától távol születettek magától értetődőnek, természetesnek tartják, hogy demokráciában élnek. A maguk módján szeretik is a hazát, de azért valószínűleg sok mindent nem értenek. Talán azt értik a legkevésbé, hogy miért érik kemény bú-álatok a hazába látogatókat.

Az utóbbi években azon is csodálkozhatnak, hogy miért írnak itteni magyar újságok

vádaskodó, nem egyszer fenyegető cikkeket azokról, akik a hazai látogatás után az általuk kedvezőnek minősített fejleményekről, tapasztalatokról is szólnak. Azt is bizonyára nehezen tudják megérteni, hogy Európában és Kanadában is akadnak újságírók, akik évtizedek óta nem jártak Magyarországon, mégis az ottani helyzet leghivatottabb bírálóinak tartják magukat és — ha burkoltan is — hazaárulónak nevezik azokat, akik onnan érkező előadókat meghallgatnak, vagy bármilyen minőségben részt vesznek valamilyen hazai konferencián. Nem egyre a kétkulacsosság bélyegét sütik és azt állítják, hogy „hídépítő” és „hazadolgozó”.

Újságcikkekből azt is megtudhatják az itt felnevelkedettek, hogy csak és kizárólag az ún. .jobboldalnak” lehet igaza, és aki azt meri mondani, hogy talán egyik oldal sem lehet az igazság tévedhetetlen birtokosa, az baloldalinak számít.

Igen ám, csakhogy Kanadában és a többi valóban demokratikus rendszerű országban felmerül a kérdés: mitől jobbra, vagy mitől balra? Érthető ez a kérdés, hiszen a jelenleg hatalmon lévő konzervatívokhoz viszonyítva a liberális ellenzék is baloldali, hát még a szociáldemokrata újdemokraták. Pedig valójában a mi szocialistáink, éppen mostanában, jobboldalibb politikát folytatnak, mint a konzervatívok és a liberálisok. Egyebek közt azért, mert , jiemzetieskednek”, ellenzik az amerikaiakkal tervezett szabadkereskedelmi egyezményt, mivel attól félnek, hogy az árthat Kanada szuverenitásának.

Ilyen körülmények között miképpen értheti meg az itt felnevelkedett fiatal, hogy vajon mit akarnak a „jobboldali” újságírók? Mi az, amit szerintük annyira elleneznek a baloldalinak nevezettek? Az újságcikkekből ugyanis jórészt csak az derül ki, hogy a jobboldaliak Magyarországon demokráciát akarnak, és az is nyilvánvaló, hogy a hazájukról szólva többnyire csak a bajokra, gondokra összpontosítják a figyelmüket. Alig tartják említésre méltónak a magyar nép teljesítményeit, kétkulacsosságnak minősítik a hazalátogatást, árulásnak, szentségtörésnek tartják hazai művészek, tudósok, otthon is köztiszteletben álló szakemberek meghívását, meghallgatását.

Az itt felnevelkedett fiatalban joggal merülhet fel a kérdés: ezek szerint a „baloldaliak” vajon nem akarnak igazi demokráciát? Nem fájdítja a szívüket, ha a magyar népnek rosszul megy a dolga? Vajon az úgynevezett baloldaliak azoknak a kezére játszanak, akik a magyar nép ellenségei? Folytatni lehetne még a kérdéseket, de a tárgyilagos és tájékozott olvasó nagyon is jól tudja a választ.

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy egyik-másik .jobboldali” cikkíró attól sem riad vissza, hogy valótlanságból kovácsoljon érveket a más nézetűek ellen. Ennek a lapnak a szerkesztőjéről például a közelmúltban azt írták, hogy „...csak pár éve él Nyugaton, de máris sűrűn ingázik Budapest és Kanada között, újságja pedig a hazadolgozó emigránsok első számú szócsöve”. Ez az állítás pedig valótlan. A szerkesztő ugyanis, bár már tíz éve él Kanadában, csak egyszer látogatott el

^TM

^

Established 1930 V FUNERAL HOME LTD.

CANADIAN LOCALLY OWNED 304-18 Ave., CALGARY CLARESHOLM AND OPERATED Phone 228-4422 Phone 625-3212

Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományoknak megfelelően nyújtja a kívánt szolgáltatást. Forduljon hozzánk bizalommal!

Sámuel R. (Sam) Sorochan. President

228-4422 228-4422

a hazába. Ami a vádaskodó mondat második felét illeti: a „Kenyértörés” c. írás szerzője majd megvédi magát, ha akarja, ha érdemesnek tartja. Ugyanez vonatkozik Éltető Lajosra és Nagy Károlyra, a szerkesztő bizottság tagjaira, akik a Nemzetőrtől kaptak kemény, de legalább civilizált hangon és elegánsan megírt kritikát.

Ezeknek a soroknak az írója egyiküket sem ismeri, de elolvasta Nagy Károly professzor,,Magyar szigetvilágban ma és holnap” c. könyvét és azt a benyomást szerezte, hogy kevesen tettek többet a magyar kultúra és az anyanyelv külföldi megtartásáért és műveléséért, mint ő. Az is kitűnik a könyvből, hogy a sokat emlegetett konferenciákon sem rejtette véka alá a véleményét.

Reménytelen és értelmetlen lenne megkísérelni a különböző oldalakon elhelyezkedők, vagy az azokon elhelyezettek véleményét, ismeretlen programját és magatartását mérlegre tenni. Abban remélhetőleg megegyeznek, hogy olyan országban akarnak élni, ahol mód van az alkotmányos változásra. Ugyanakkor az önkényesen a baloldalhoz soroltak álláspontja nyilvánvalóan eltérő az emberi és állampolgári jogok értelmezése tekintetében. Teljes joggal mondhatják, hogy mint amerikai vagy kanadai állampolgárok, a törvények keretein belül, azt írhatják és mondhatj ák, amit akarnak, akkor és oda utaznak, amikor és ahova akarnak. Azt is megkérdezhetnék, hogy vajon milyen jogrendszert teremtenének a hazában azok, akik még Kanadában és Amerikában is vádat emelnek a jogaikkal élők ellen. Ha amerikai vagy kanadai állampolgárról tudják, hogy bűncselekmény követett el, jelentsék fel, forduljanak a hatóságokhoz, hadd nyerje el megérdemelt büntetését. De azt nehéz lenne helyeselni, hogy valaki—saját személyében—az ügyész és a bíró szerepére vállakozik.

Más lenne a helyzet, ha a hazától távol élők, felületesen harciaskodók és ítélkezők szakítanának a tévedhetetlenség igényével. Demokráciában nem lehet nézeteket szabadalmaztatni. Arra kell gondolni, hogy a radikális konzervatív olyan, mint az a rendszer, melyet támad, csak ellenkező előjellel. Szájhősködéssel, mások hitelének a rontásával saját magának is csak árthat az ember.

A hazában élőktől okosságot, a néphez való hűséget és a bajban is kitartást kellene remélni és nem melldöngetést. A magyar nép —szerencsére—nem éretlen gyermekek tábora, nem szorul amerikai és kanadai újságírók gyakran nagyon is kétséges bölcsességéellaposodott mondatok ösvénytelen szavak buktatóin

I

nem hozták elém a csillagot se sírna tálcán, se vasreszelékek közt nem hevert a porban

nem azért lettem költő a megmagyarázhatatlan nem lábjegyzeteket szakított föl álmaimból

hanem mint ez a ház — hol éppen most lakom — az életbenmaradás kísérletét tanítja: száz facölöp mankóin imbolyogni amíg lehet

L.

egyre rohadó csövekkel, bedugult kádakkal otthont adni a mindig érkezőknek

J

re. Ne uszítson tehát áldozatvállalásra, végső soron talán vértanúságra az az emigráns, aki luxusautóján elviszi cikkét a postára, aztán beül egy jó étterembe és jól megvacsorázik, mint aki remekül elvégezte a dolgát. A más nézeteket vallókat, eltérő taktikát választókat sem helyes emberi becsületükben megtámadni. Ami ma még járható útnak látszik, holnap talán már nem az, hiszen a kis országok jövője a gyakran változó nemzetközi politikai helyzet függvénye (mindig is az volt). Bíráljuk egymást civilizált hangon és jó érvekkel, de a vezérkedéstől és a rágalmazástól tartózkodni kell. Nem lehet az embereket, különösen a magyarokat, ostorral egy táborba terelni.

De nem is kívánatos az egység — különben sem volt rá sok példa a történelemben. Hála Istennek, a háború vége felé sem. Mert mi lett volna szegény magyar néppel, ha azokra hallgat, akik a „Megsemmisítünk vagy megsemmisülünk!” jelszót harsogták, de elsőnek csomagoltak össze és futottak nyugat felé — mert eszük ágában sem volt megsemmisülni?

Nekünk, távol a hazától, az eddiginél sokkal nagyobb türelemre, jóindulatra és tárgyilagosságra, azt is mondhatnék, demokratikusabb magatartásra volna szükségünk.

Véghlmre

A

nemzeti demokratikus reformisták nem egymás ellenzékei!

ANewYorkTimesbudapesti tudósítója, Henry Kammoktóber25-én megjelent cikkében a magyarországi reformistákról ír. Cikkének néhány állítását cáfolja az alábbi írás, amelyet a New York Times november 10-iszáma közölt.

Hungary’s Reformers Are Not in Warring Camps

To the Editor:

An Oct. 25 news report on Hungary speaks about a “group calling itself the 'democratic opposition’ ” and "writers and thinkers who go by the name of ‘populists,’ ” implying these groups oppose each other. Of the populists you say, “their ambitions are considered to be more nationalistic than liberal.” This statement and the entire portrait is misleading.

There are many groups and individuals in Hungary striving for economic, social, political and cultural reforms. They could all be called nationalistic in the original sense of the word, because they ail espouse national independence, sovereignty and self-determination. But the word has acquired a pejorative, negative connotation. It is the ominous term used by the ruling Communist power structure to denounce those it deems its opponents. But, as a leading populist, the poet Gyula Illyés used to say in rejecting the nationalist label: “The nationalist offends rights; the patriot defends rights.”

Reform-minded groups and individuals in Hungary today have different immediate objectives, methods and priorities. They may, at times do, disagree; but they are not one another’s opponents. Indeed, most of their goals have to do with defending rights, the rights of the poor for a decent living, the rights of Hungarian minorities in neighboring states to their language, churches and schools, the rights of writers to publish the truth as they see it, the rights of all citizens to participate in shaping their future through a democratic political process. Thus, they all could also be called liberal and democratic, again, in the original sense. After all, their goal is a government of the people, by the people and for the people.

It is of international importance to achieve and to foster a better and helpful understanding of the current dynamic developments in East Central Europe in general and of Hungary in particular. Karoly Nagy Edison, N.J., Oct. 28,1987 The writer is professor of sociology ut Middlesex County College and Rutgers University.