Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

Kan. $1.50 US-S1.00 NYUGATI A4 \ E S/CG - I I y AI I ASS Cf THE WEST -The monthly publication of the TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. VI. évfolyam, 5. szám 1987. május ELŐFIZETÉSI DÍJAK 1 ÉVRE: Kanada: $20.­­USA: US-$17.­Egyéb országok: US-$25 (légipostával) KIADÓHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: 3400 Ellendale Ave., Ste. 228 Montreal. P.Q.. Canada H3S IW9 Phone (514) 731-4192 TÖRTÉNELMI FELADAT: ÖSSZEFOGNI ERDÉLY MAGYARSÁGÁÉRT A Hungarian Human Rights Foundation/ CHRR meghívására Szőcs Géza erdélyi költő amerikai és kanadai előadó körút során ismerteti az erdélyi magyarság helyzetét és mutatja be verseit. Bemutatkozó előadását New Brunswickon, a Magyar öregdiák Szö­vetség — Bessenyei György Kör rendezésében tartotta meg. A New York-i március 15-i szabadságünnepélyen beszédet mondott, ahol jelen voltak Könnyű Ernő és William Green képviselők, valamint a polgármester képviselője is. Március 20-án a Committee for Inter­national Poetry rendezésében angol nyelvű költői esten mutatták be verseit New York­ban. Március 21-én Torontóban, 22-én Hamiltonban, 28-án Montreálban, 29-én pedig Ottawában tartott nagy sikerű előadást. Részt vett több sajtókonferencián és találkozott kormánytisztviselőkkel, képviselőkkel is. A HHRF kezdeményezésére Washingtonban a Kongresszus Helsinki Bizottsága május 5-ére kihallgatást tűzött ki a csehszlovákiai és romániai magyar kisebbségek ügyében, amelyre tanúként meghívták a HHRF-et és Szőcs Gézát is. Az alábbiakban Szőcs Géza március 15-én, New York-ban elhangzott beszédét adjuk közre. Gyerekkoromban a büszkeségnek és beletörődésnek sajátos keverékével ma­gyaráztuk egymásnak: Papp Lacinak lepe­csételték az egyik öklét — vagyis azzal nem üthet, mert az ütése halálos erejű lehet­ne. Egy négert agyon is ütött így, azóta pecsételték le az öklét. A jólértesültek közülünk azt is tudták, hogy Puskás Öcsinek is le van pecsételve a jobb (mások szerint a bal) lába. Nem lőhet vele kapura, mert az a lövés megölné a kapust. Hasonló történetek biztosan máshol és másokról is keringenek, mégis mindenestől az e század közepén élő magyarságra érzem annyira jellemzőnek őket. Mi meg tudnók mutatni a világnak; csak éppen nem hagyják. Két háborúban is jól harcoltunk, de hiába, nem engedtek győzni. Volt egy forradal­munk, de lepecsételték. Századunk történel­me kialakította az évezredes magyar nagy­hatalmi tudat és az évszázadok óta tartó nem­zeti kudarcélmények sajátos hibridjét, mely­hez hasonlóval máshol nem találkozunk. A magunkról szóló legendák és mítoszok keverednek a beletörődéssel a kocsmaasztal mellett. ... Hja, ha Papp Laci öklét nem pecsételik le ... hja,ha a törökök ... ha az osztrákok... ha az oroszok akkor, s a németek ... hej, ha a csehek, s a románok, s a szerbek . . . E tudat úgy konzerválja az ön­becsülést, hogy egyben házhoz szállítja az ön­­fölmentést is, a fölény bizonyossága mellé a vereségtudatot, miközben az imperatívuszt feltételes múlttá oldja és szelídíti. Néhány évvel ezelőtt az egyik kisebb budapesti színpadon bemutattak egy szín­darabot. Magas szintű értekezlet zajlik éppen, mikor futár érkezik lóhalálában. A régvárt üzenet így szól: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Az értekezlet rög­tön félbeszakad. Megkezdődik a sürgősebb tanácskozás. A legjobb koponyák törik fejü­ket a legjobb megoldáson, tudományos döntéselókészítés folyik, különböző varián­sokat dolgoznak ki, hasonlítanak össze és vetnek el, míg végre megszületik a döntés. A válasz: Ha még egyszer azt üzeni, mind­nyájunknak el kell menni. Többen felfigyeltek rá, hogy a történet, il­letve maga a nóta milyen mélyen rávilágít a magyar történelem egyik tragikus állan­dójára. Ott van Kossuth Lajos valami ször­nyű nagy, a létező legnagyobb bajban. El­fogyott a regimentje. Hozzánk fordul segít­ségért. Mi pedig? Mi pedig megmutatjuk majd a világnak, mert miránk lehet számí­tani; mindnyájan el fogunk menni. Majd. Ha még egyszer azt üzeni. Akkor igen. De talán akkor sem mind, akkor sem oda, ahova kellene, akkor sem úgy, ahogyan szükség volna rá. Kossuth — amellett, hogy a forradalom egyik atyja — azonkívül még látnok is volt. De Kasszandra jövendölésein csak mosolyogtak az amerikaiak (mikor pél­dául Kossuth megjósolta nekik, hogy a huszadik században az Egyesült Államoknak mindenekelőtt a világnagyhatalommá lett Oroszországgal kell majd szembenéznie — Oroszország akkor inkább csak kuriózum volt Amerikának, amely maga sem volt még a vUág vezető hatalma, s ahol az emberek úgy gondolták, Kossuthból nem egyéb beszél, mint a forradalmat eltipró oroszok el­leni kényszerképzet) — és legyintettek a ma­gyarok akkor is, mikor a már ősz és egyre in­kább pátriárkára emlékeztető Kossuth a ki­egyezéstől óvott. Jobban hittek Deáknak, a haza bölcsének, — aki nem volt annyira bölcs, hogy előre láthatta volna a közelgő katasztrófát, Magyarország belesodródását egy idegen érdekekért vívott háborúba. Pedig Kossuth ezt is megsejthette, ettől is óvott, mint a kiegyezés rejtett rákfenéjétől. Nem túlzunk tehát, ha azt állítjuk: üzenjen bár maga Kossuth Lajos, azt kell látnunk, hogy vannak pillanatok a magyar törté­nelemben, mikor a fülek süketek maradnak és a szívek is nagyothallóvá lesznek, s a szájakban úgy fázik a Kossuth-nóta, hogy a labradori éjszakában sem jobban. Mint látjuk, Kossuth hiába volt egy for­radalom kovácsa és hiába volt látnok (amiről persze mi két szemünkkel győződhettünk meg; akkoriban viszont csak hinni lehetett — és kellett — volna benne): a nemzet mégsem rá hallgatott. A magyar történelemnek különben is egyik végzete, hogy március 15- ét nem követte március 16-a, 17-e, 18-a. hanem csak március 19-e, 1944-ben. A már­ciusi inakból 1867-re júniusi vének lettek (júniustól számítjuk a kiegyezést) és itt nem a test: a lélek öregedett el bennük. De nem mondhatunk sok jót az akkori emigrációról sem. Azoknak az évtizedeknek a történelmét olvasva, az ember értetlenül teszi le a köny­vet Annyi sokatpróbált nemzeti nagyság, akik bátorságból és önfeláldozásból oly ra­gyogó példát tudtak mutatni, annyi tűz­keresztség és annyi csata hőse; a nemzet (Folytatás az 5. oldalon) Szőcs Géza (középen) Hámos Lászlóval (babán) és Nafry .Trolival (jobbján) első amerikai előadásán, New Brunswickon, a Magyar öregd iák Szövetség — Bessenyei György Kör rendezésében, 1987. március 14-én. (Fotó: Suzanne Szász) Rácz Sándor Amerikában Rácz Sándor, az 1956-os forradalom alatt a Nap1-Budapesti Központi Munkástanács elnöke 1987 májusában és júniusában az Egyesült Államokban látogató körút során talál­kozik magyar közösségekkel és az AFL-CIO amerikai munkásszakszervezet vezetőivel és tagjaival. A látogatásra a Magyar öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör és az AFL-CIO hívta meg 1986-ban. Első előadását május 16-án tartja a Magyar öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör „Tanúk — korukról, szóbeli történelem” sorozata keretében „A Nagy-Budapesti Központi Munkástanács — 1956” cimmel. Az estet a Middlesex County College (Edison, N.J.) történelem- és társadalomtudományi tanszékének vezetője nyitja meg. Az előadás meghívójából közöljük az alábbi összeállítást, amely a budapesti szamizdat „Beszélő 7”-ben, 1983-ban jelent meg. Hódmezővásárhelyen születtem 1933. március 17-én. Apám nincstelen zsellér volt, aki elvette feleségül egy szegény pásztor nyolcadik gyerekét. Apám 1942-ben hősi halált halt a Don-kanyarban. Engem özvegy nagyanyám nevelt Izsákon 1946-ig, amíg Pestre nem kerültem. A kollégiumban lak­tam, inasként dolgoztam, de többre vágytam: szakmát akartam a kezembe. 1948-ban men­tem a Standard-hez, a Beloiannisz gyár előd­jéhez. 1950-ben szerszámkészítőként szaba­dultam, 1953-ban elvittek katonának. 1955 októberében kerültem vissza a Beloianniszba. 1956. október 5-éri kórházba kerültem mandulamútétre. 23-án kiszöktem a kórház­ból, mert Gerő beszéde az utcára kény­­szerített Ma már nehezen tudjátok elképzel­ni, mekkora élmény volt, amikor a Sztalin­­szobor megingott. Miután ledöntöttük, men­tünk a Rádióhoz. Két jelszótól visszhangzott a város: „Ruszkik, haza!” és „Nagy Imrét a kormányba!” Október 29-én a gyárban a kultúrterem­ben összegyűltünk vagy ötszázan, valaki azt javasolta: válasszunk munkástanácsot. El­nöknek Báli Sándort javasoltam. Én össze­kötő lettem a kerülettel meg a többi üzemi munkástanáccsal. Bent éltem a gyárban. A konyhán főztek az asszonyok, vidékről kaptunk élelmiszert. Ez is a forradalomhoz tartozik: a parasztok batyuval a vállukon jöttek, hogy táplálják a forradalmat November 3-án körülnéztünk egy kicsit a városban, megnéztük a békét a gazda szemével. 5-ére, hétfőre terveztük, hogy felvesszük a munkát. Aztán jött november 4-e. Nem tudjátok el­képzelni azt a tragédiát! Szörnyű elkeseredett­ség volt rajtunk és düh. Hiszen egy békés, nyugodt, éppen termelni készülő országot támadtak meg! 8-ára összehívtunk egy kerületi munkás­tanácsülést a Kismotor és Gépgyár kultúrter­mébe. Valami százan jöttek el. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a munkástanácsokra aktív szerep vár. 12-én a Beloianniszba hív­tuk össze a kerületet. Én nyitottam meg a gyűlést. Követeltük a szovjet csapatok kivonását, a Nagy Imre-kormány vissza­állítását, a munkástanácsok és forradalmi bizottságok törvényes elismerését. November 14-én az Egyesült Izzóban megalakult a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács. 15-i gyűlésén a Vasas szék­házban én is tagja lettem, mint kerületünk megbízott képviselője. Úgy döntöttünk, hogy küldöttségünk tárgyaljon a Kádár-kormány­­nyál a Parlamentben. A küldöttségbe engem is beválasztottak. 16-án el is mentünk, de éjjelre Kádárékkal megszakadt a tárgyalás. 17-én a Fehérvári út 70-ben, a gyárban a Központi Munkástanács gyűlése titkos szava­zással megválasztott elnöknek. 16-án ismét tárgyalásra mentünk a Parlamentbe. Akkori­ban már nagyban mentek a deportálások. Volt egy háromtagú kiszabaditó bizott­ságunk, ók jártak az orosz parancsnokságra kihozni az embereket a deportálásból. 21-éré hívtuk össze az ország munkástanácsainak küldötteit, hogy megalakítsunk egy országos munkástanácsot. De a Sportcsarnokot, az értekezlet helyét körülvették a szovjet tan­kok. Tiltakozó sztrájkot hirdettünk meg a gyűlés megakadályozása és Nagy Imréék el­rablása ellen. Újabb tárgyalások a Parlament­ben. December 8-ára összehívtuk az Or­szágos Munkástanács küldöttértekezletét. (Folytatás a 12. oldalon)'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom