Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-01 / 3-4. szám
8. oMal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1987. március-április GARAI ISTVÁN: Tűz Tamás legújabb könyveiről Tűz Tamás utolsó öt kötete általában azonos arcéit mutat A gyanútlan olvasó talán el sem hinné, hogy a szerző életműve szinte két részre osztható: a hetvenes évek közepéig egy Babits—Tóth Árpád—Jékely hármashoz tartozó költő alkotásait veheti számba az ember; ám ekkor egy eléggé éles kanyar következik — noha azért a régi költészet és gyakorlat nyoma csak-csak felbukkan — és megjelenik az Apollinaire, Kassák Lajos és talán Saint-John Perse bűvöletében iskolázott ám azoktól el is távolodó költő, hogy a maga külön bravúrjaival gyönyörködtessen bennünket Tűz Tamás csordultig telített lélek. Odaadóan, átszellemültem szakavatottan kezeli Apollon szerszámát, a lantot valóban kézenfekvő, hogy egy nagyműveltségű és több évtizedes gyakorlattal rendelkező zeneművészhez hasonlítsuk ót Szellemi arcát szinte megszépülve látjuk, amikor ujjai nyomán a legcsodálatosabb dallamok csendülnek fel. A költő mindent tud a mesterségről, de ez még nem volna elegendő, ha a ráhangolódás, az élmény nem tüzesítené át. A „modem” szóval gyakran visszaéltek: holmi értetlen csacskaságot is takart olykor — e szó legtisztább értelmében azonban méltán elmondhatjuk, hogy Tűz Tamás modern költő, mert rohanó, tépett, kiművelt; bízó és kiábrándult; hívó, de a technikát is élvező kortársunk típusa ő. Egy európai kisnemzet nyelvén versel, s a győri gyökerek bizony minduntalan előbukkannak, holott a költő világpolgárként is megállná a helyét, hiszen Scarboro-tói Rómáig számtalan helyen fordult meg — tengeren és szárazföldön, repülőgépen és a nagyvárosok emberáradatában. Lágyság, rejtelmesség, fmom költóiség — de ugyanakkor erős valóságérzék js: „Ki ég felé röptetted bátor vágya-THE SOPRON CHRONICLE A könyv ára $30.00 plusz 2 dollár postaköltség, kizárólagos terjesztője: Rákóczi Foundation, P.O.Box 67, Stn. “L”, Toronto, Ont.. Canada M6E 4Y4. heRALÖiCA llUNQARicW MAQ^AR CSALÁDI címcrck késziiése beneNyi 6TI6 fcORDCN CiRCLG Las vcqas nv 89107 702/877-1825 dat/beéred boldogan a láthatóval” — írja egyix xuiauui kötetében. Jegyzeteimben az ilyen figyelemfelhívó szavak mellett, mint zeneiség, laza képzettársítások, szuggesztív szóképek, érzékletes jelzők, bőven van bizonyító anyag is. Lássunk csak egyet-kettőt ezekből: „elszopogatni hajdani kalandunk aszúborát”, „pihenő agyrémeim felfújt vánkosain”, „egy madár az utolsó csillagba törölte csőrét”, „ülsz rohanó balsorsom szekerében”, „nagyot harapunk az idő mérgezett kalácsából”, „kirügyeznek a szikrák a tűzfolyó izzó kráteréből”, aztán: kardcsörtető kerubök, darázsdongású csillagok, a kótyagos világegyetem. Mindenütt képek, csodálatos metaforák: lélegzeted tengelicéi, csontunk velejéből őrölt lisztláng, léket kapott szerelmed holt varázsa, egy bordában szőtt extázisunk, tenyérnyi idill, kozmikus avar, fölnyilamodó repkény, lélegzetedben ciprusok zsoltára zsong, és így tovább egy költői Krőzus gazdagságával. És az eddigi idézetek csak előző két könyvéből valók! Ha felnyitom bárhol a Kariatida-kötetet, akkor ugyancsak özönnel idézhetnék, bizonyítván állításomat, mint pl.: groteszk állatfigurákat ringat a recehártya, a fürtök lombard építménye, fénybe burkolt apoteózisodban, eufóriás kedvemet széttúrta a böjti farkas, mozdulataidban a végzet hazug tökélye vibrált, folyik a jégrevü a jégcsillagok élén, anyagba öltözött szellemöl túljutott a határsorompón, kigyúltak a szélső értékek fényreklámjai, fülünkbe édesgetjük a korai harangszót, örökös élményforrás pásztorkodó őseim hagyományőrző kisalföldjén, teleiszom magam indulatod aszújával, csillog a szemem rendbontó maligán-fokodtöl, matrac-síromon szépen ívelt pillantásod, és így tovább. Aztán: irónia és önirónia, jelképek használata, az idegen szavak stíluserősítő használata, pl.: más után iszol kisöreg, fakardommal hadonásztam a réten; farkasanya, ki a lángoló kazlak alján szoptat — voyons mon ami, de facto teljes sötétség, búvárhajók, les yeux de la fői, gyanútlanul kering fölöttünk a Serenade Melancholique, tempi passati, What! Are you here?, avant toute chose, un hőmmé de génié — legújabb kötetében: átveszem újra a teremtés feladatát (SUMMA CREATIVA), ott sétál Christina Padilla, finis operis, „Mi az ember a végtelenségben?” (Pensées, 72), pillanat alatt ítélsz Roma locuta, stb. Mi van még évek előtti jegyzetpapíromon? — A következő: Tűz Tamást szemmel láthatólag a bő költői termés begyűjtésének vágya sarkallja arra, hogy újabb és újabb kötettel jelentkezzék. Valóban, kár lett volna ezeknek a verseknek kéziratban maradniok, noha tudjuk, hogy jelentős anyagi áldozatot is kellett hoznia a költőnek, hogy a jóhírét vesztett költészet mezején új barázdákat szánthasson. Említettük az öniróniát, és ezúttal sem tudunk a kísértésnek ellenállni és idézzük sorait „Biztosíthatom nyájas olvasóimat/mind a nyolcat/hogy —” Nos, itt elmosolyodunk és feltétlenül költői nagyításra, túlzásra gondolunk. Tudom, hogy az Óhazában is sokan ismerik és szeretik Tűz Tamást, különösen amióta hazai alkotóként szerepel folyóirataink hasábjain (Új Tükör, Somogy, Kortárs, Új Ember, stb.). Hiszen az önirónia mellett még a groteszk is helyet kap hellyelközzel nagyszárnyalású költészetében, pl.: a szemfödélgyár munkásai hazafelé betérnek a falatozóba, fölkel a hajnal éghideg koponyacsontján. Tűz Tamás mestere a szabadversnek, a hatalmas műveltségből eredő gondolattársításnak. De soha egy verejtékcsepp nem látszik munkáján: mint a zsonglőr mutatványai során — könnyedén, mosolyogva végez mindent: nemesen titkolja, hogy milyen erőfeszítések vannak egy-egy fellépés (kötet-megjelentetés) előtt Ámde a kötött formákat sem feledte el. Szonettek egész sorát látjuk legújabb kötetében is, amelyek iskolapéldái lehetnének a szűkszavúságnak és tömörségnek. Sic itur ad astra! — mormolnám a szabványmondatot, de nem teszem. Tűz Tamásnak nincs szüksége sem korholásra, sem tömjéniusttel vegyitett hallelujákra. Önkritikája minden szélsőségtől megóvja A kései avantgarde hatása például bizonyítottan érvényesül nála de soha annak trágár kitételeivel. „Poesie pure?” — kérdezhetnénk. No, azért nem. A költő állásfoglalásai érzékelhetők, az elkötelezettség finom fonalai kibonthatók — hiszen olykor még eredeti, kisalföldi tájszavakat is találunk soraiban (fészer, padmaly). Tűz Tamás költészete az egyetemes magyarságé. Függetlenül attól, hogy életének bizonyos szakaszait Győrben, Budapesten vagy a kanadai Scar boróban töltötte el. Szerezzen örömöt családjának és barátainak TŰZ TAMÁS ÉS MOST MI LESZ, KARIATIDA? című könyvével, amelyben az utóbbi években írt legszebb verseit gyűjtötte csokorba a költő. Ára: 10 dollár (postaköltséggel együtt). Az összeg megküldésével megrendelhető: Tűz Tamás, 3330 Danforth Ave., Apt. 724, Scarborough, Ont, Canada MIL 4P9. Tűz Tamás: BÁLVÁNYOZÁS Bók és bírálat gyakran összefér becéz a szó de villám ül a szemben ölelkezik a fekete s fehér a holt vásznakon egymásra meredten a többit úgyis elképzelheted ha fricskázom tökéletes nyugalmad szirom s tövis egy rózsatőn ered bálványozással űzöm el unalmad mert van benned elég mire a bók záporként hullhat akkor is kevés kecses szép járásod és az a hónyak fehérebb mint a hercegi hajók mik érintetlen habokra hajolnak bírálat helyett fény engesztelés ARÁNYTÉVESZTÉS Domány Klára: Aranyeső, elbeszélések, Chicago, 1986. íme egy elbeszéléskötet, amely első látásra mentes az amerikai magyar irodalom nyavalyáitól. A hétköznapi életről szól, józan realizmussal, legtöbb karcolaténak dokumentumértéke van. A nosztalgiázás, a köldöknézés, a szirupos szentimentalizmus híveinek csalódást fog okozni ez a tényközlő, a tények erejével ható harminckilenc dolgozat Domány Klára első kötetét forgatva az a recenzor érzése, hogy ezúttal valóban nem sok hiányzott ahhoz, hogy új írót avathasson az amerikai magyar irodalom. Sajnos, a vállalkozás nem sikerült maradéktatanul. Amint halad előre a kötetben, tartalmi és formai gyengeségek hűtik le az olvasóban a lelkesedést. Az elbeszélésekben lepergő események gyakran indokolatlanok, a szereplők nem hiteles alakok. Az „Esküvő előtt” menyasszonyát a legjobb barátnője hagyja cserben, de az olvasó nem érti, hogyan lehet „legjobb barátnő" egy ember, akiből csak úgy fröcsög a megvetés és a gyűlölet A „Látszat és valóság” ifjú neje is teljesen érthetetlenül és indokolatlanul hazudik. Ä tőrtehetek nincsenek átgondolva. Az „Egy nővér meséli” öregasszonya csak néhány hónapja él a szeretetotthonban, ahová „erre a karácsonyra sem” érkezik számára levél. Az lett volna csak furcsa, ha már előző karácsonyra, már érkezése előtt kapott volna levelet! A szereplők „szokásuk szerint” gyújtanak rá, mintha lehetne rágyújtani másképpen is. „A szavak a legszebb kifejezőeszközei a gondolatainknak” — jelenti ki a híres író. Vigyázat! A művészet nemcsak ráció, mágia is! „A szavak nem azért vannak — mondja Apollinaire —, hogy tartalmat hordozzanak, mint a szenesemberek!” A lényeget többnyire — szavakkal, szavak nélkül — csak sejtetni lehet A baj az, hogy az írónő sokszor maga sem látja tisztán ezt a lényeget A „Látogatás” szép elbeszélése végén nem tudja érzékeltetni, hogy a szülőfalujába hazalátogató hős tulajdonképpen csak „beugrott” ide, nem érkezett haza. „Megjöttél, kisfiam?” — kérdi az apa; a folytatás fölösleges, ebben a kérdésben a helyzet minden fonáksága benne van. Domány Klára stílusa élénk, olvasmányos. Gondosabb lektorálással csökkenteni lehetett volna kötetében a melléfogásokat a leírásokat, amelyekben tucatnyi „mely” szócska esetlenkedik, a fölösleges magyarázkodást, a jelzők indokolatlan halmozását, az idegen szavakat. Magyarul nem „teszi” a cigarettát a szájába az ember, nem fohászkodik „valakinek”, az elbocsátólevél nem „összegyűrött”, és a mentők nem „mentősök”. A tévében az esti híradót nézi az ember, nem a „késői híreket”, amelyek nem hírek már — ha későiek. Én még a hazai „szünnapot” és jobban szeretem a parttalan amerikai „parti”-nál. Igazi, mélyreható változást azonban csak akkor várhatunk Domány Klára új írásaitól, ha a hangulatképek, a vasárnapi elmélkedések műfajából áttér az elbeszélés, a novella berkeibe. Vagyis, ha nemcsak felvillantja a hősök jellemét és az eseményeket. Ez talán hozzásegítené ahhoz is, hogy nagyobb, általánosabb perspektívába állítsa egyelőre meglehetősen izolált, magánjellegű történeteit A „Változnak az idők” szomorú leltározás: a hosszú évek küszködése után végre biztos anyagi révbe jutott középkorú házaspár megünnepelné a félj születésnapját, de nincs kit meghívniuk. A régi társak megrokkantak, az emberi kapcsolatok tönkrementek az egzisztenciateremtés kegyetlen évtizedei alatt. „Változnak az idők, változnak az emberek” — jegyzi meg kesernyésen a férj, és az olvasó felhördül: ennek az írásnak nem ez a lapos közhely a mondanivalója! Az amerikai élet sivársága, az anyagi javakért való küzdelem hiábavalósága, az elembertelenedés diagnózisa, bármi inkább, mint ez a bamba megjegyzés, amivel az írónő elkeni a lényeget. Az irodalom, a művészet általános érvényű igazságok kimondására törekszik. Domány Klára empirikus vizsgálódásának, egyszemélyes diagnózisainak nincsen értelme, ha legalább egy félénk hipotézist nem sikerül megkockáztatnia. Egy nem is tehetségtelen kezdő ujjgyakorlatai. Kézirataival az írónőnek nagy szerkesztőkhöz, ismert és elismert pályatársakhoz kellene segítségért folyamodnia. Az, hogy ehelyett piros bőrkötésben juttatta el a recenzorhoz kötetét, nem más, mint a magányos alkotó aránytévesztése. Nem tudom, kit kellene hibáztatni érte: őt, vagy a segítségüket oly szűkmarkúan mérő tapasztaltabb pályatársakat? Ferdinandy György
