Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
N>1«AII MAeyAcs^e- ÜINGARUNS CF TI I Ml M -The monthly publication of the TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. VI. évfolyam, 1. szám 1987. január ELŐFIZETÉSI DIJAK 1 ÉVRE: Kanada: $20.USA: US-$17.Egyéb országok: US-$25 (légipostával) KIADÓHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: 3400 Ellendale Ave., Ste. 228 Montreal. I'(j. Canada H3S 1 V\ 9 Phone (514) 731-4192 A JÖVŐ KIZSÁKMÁNYOLÁSA — BESZÉLGETÉS FEKETE GYULÁVAL — — Vannak már születési és halálozási adatai az elmúlt évről? — Tavaly emelkedett a születések száma, ennek azonban egyetlen oka, hogy nőtt a szülőképes korú nők korosztálya. Sajnos ez csak néhány évig lesz így, és az ebből eredő növekedés alig enyhít a gondokon. Pusztán anynyit jelent, hogy míg tavalyelőtt egy Mohács (21.000) tűnt el a térképről, addig tavaly csak egy Mezőkövesd (17.000 fő). Az utóbbi öt évben 73 ezerrel csökkent az ország népessége, és ez a 73 ezer már Tatabánya teljes lakosságának felel meg. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ugyanebben az időben 138 ezren estek ki a termelésből, ez pedig — az összehasonlítás kedvéért — Vas megye összes dolgozóját jelenti. A gyorsuló elöregedés, az eltartási terhek növekedése miatt tavaly már csökkent a nemzeti jövedelem, s mert a keresők és az eltartottak aránya a jövőben csak romlani fog, ezért ez a tendencia a jövőben még súlyosabban jelentkezik majd. — Legyünk nagyon idealisták. Elképzelhető-e a népesedés terén valamiféle radikális változás a közeljövőben? — Az igazán nagy baj éppen az, hogy a dolgok mai állása szerint szinte elképzelhetetlen a teljes gyógyulás. Ha holnaptól kezdve valami csoda folytán helyreállna a születésszám, vagyis húsz esztendőn át évente 35 ezerrel több gyerek születne, akkor a nyugdíjasok Magyar írók Szövetsége új elnöksége Elnök: Cseres Tibor; alelnökök: Fekete Gyula és Jókai Anna; főtitkár: Veress Miklós; vidéki titkár: Annus József; külügyi titkárok: Kalász Márton és Kovács István. A 11-tagú elnökség: Ilia Mihály, Mészöly Miklós, Czine Mihály, Csoóri Sándor, Nemes-Nagy Ágnes, Csurka István, Sánta Ferenc, Fodor András, Hernády Gyula, Vészi Endre és Nagy Gáspár. egyre emelkedő számából eredő felső-eltartási teher mellett hihetetlenül megnövekedne az alsó eltartási teher is. Húsz évnek kellene eltelnie, hogy a ma születó gyerekek munkába álljanak, s ez az áldozatvállalás elkezdjen megtérülni. Ahhoz pedig, hogy a korosztályok közötti egészséges egyensúly helyreálljon, negyven esztendő szükséges. De hol van ma az a politika, az a társadalom, amelyik ilyen hatalmas lemondásra képes az utókor érdekében? Nálunk különösen tragikus a helyzet, a népesedés gondjai azonban nem csak bennünket gyötörnek; kisebb-nagyobb mértékben az egész civilizált világot jellemzi. Legfőképpen a mi kontinensünket, ez pedig hovatovább az európai kultúra jövőjét teszi kérdésessé. — Az ön által alkotott fogalommal élve: folyik tehát a „jövő kizsákmányolása”. — Jelen és jövő úgy kerülnek szembe egymással, hogy a jelen érdekében, a jövő terhére igyekszünk megoldani gondjainkat. A gazdaság igen nagy hangsúlyt kapott a politikán belül, és ez valójában az értékek felcserélését jelenti, hiszen a gazdaság csak eszközérték lehetne, nem pedig célérték. Nagy baj van, ha az eszköz magasabb rangot kap, mint a cél. A gazdaságcentrikus gondolkodás legfőbb veszélye, hogy tíz évnél hosszabb megtérülési időt már nem fogad el. — A politika és a gazdaság távlatvesztése milyen mértékben határozza meg az egyén jövőképét, pontosabban, mennyire szoros ez az összefüggés? — Az egyéni jövőtudat társadalmilag is meghatározott, s bár ez a hatás semmiképpen nem mechanikus, nyilvánvalóan a politika jövőképével együtt alakul és változik. Az ötvenes években például egy viszonylag széles réteg tette magáévá a politikai vezetés által megrajzolt utópisztikus jövőtudatot egy osztály nélküli, igazságos társadalomról. Mai életünknek sem politikai-ideológiai, sem egyéni szinten nem hangsúlyos eleme a jövő, s ha valamiféle jövőtudatot mégis felfedezni vélünk, hát abban nem sok örömünk telik. — Úgy tudom, ismeri Kováts Zoltán tanár úrnak a népesség alakulására vonatkozó prognózisát. E szerint Magyarország lélekszáma várhatóan fgy alakul: 2000-ben 9,9, 2005-ben 9,55, 2010-ben 9,1, 2015-ben 8,6 millió. Mi a véleménye ezekről az adatokról? — Ha a fogyás trendjét nem sikerül lefékezni — márpedig semmi jelét nem látom annak, hogy megpróbálnánk csökkenteni a népesség fogyását —, akkor reálisan így kell számolnunk. Igen távol vagyunk attól, hogy a születésszám alakulását a kedvező irányba befolyásoljuk. Sót itt van például a készülő jövedelemadó, amely minden civilizált ország gyakorlatától eltérően nem családi, hanem egyéni jövedelemadó, vagyis nem veszi figyelembe, hogy az adófizetőnek mekkora családot kell eltartania. Ezt vagy az adóalapnál, vagy a fizetendő adónál, de mindenképpen beszámítják. Másutt. A mi adótervezetünk olyan, mintha Kínában készült volna, mintha túlszaporodnánk, és büntetnünk kellene azokat, akik vállalják a gyereket Ez az elképzelés reakciós és gyermekellenes. (...) Kifejezetten családellenesek az elmúlt évtizedek lakásépítési programjai is, hiszen elszaporítottuk az apró lakásokat holott több embernek olcsóbban építhettünk volna, hiszen a kislakások fajlagos költsége nagyobb. Elkészültek az „antibébi lakótelepek”, amelyekbe a beköltöző fiatal párok, ha terveztek is korábban több gyereket az első megszületése után biztosan elállnak szándékuktól, mert egy ilyen lakásban már egy gyerekkel is nehéz meglenni. Ezek a panelkalitkák alkalmasak az öregek és a magányosok számára, de bennük egészséges családi életet élni képtelenség, mert szétrobbantja a folytonos összezártság, zsúfoltság. A világon sehol nem olyan drága az építőipar, mint nálunk. Ha szétnézünk a világban, hogy havi átlagmunkabérben számolva mennyibe kerül egy négyzetméter lakás felépítése, akkor a következőket látjuk: Szovjetunióban 1,6, Franciaországban 1, Svédországban 0,6, Ausztriában 0,5, Nagy-Britanniában 0,4, az USA-ban 0,3, nálunk pedig 2,3. Ha a lakások átlagos alap terű letét hasonlítjuk össze, akkor Magyarországot valahol a fejlődő országok között, Peru mellett találjuk. Hong-Kong bőven leköröz bennünket. Vagy számoljunk másképp: 1938-ban egy kétszobás lakás építése belekerült 15.500 munkás-munkaórába, — ma ugyanez 24-25.000. S ha erre azt mondja valaki, hogy ezeket az adatokat így nem lehet összehasonlítani, mert akkor mást jelentett a lakás, akkor van más példám is: a falazótégla az elmúlt 50 évben semmit nem változott. Ebből 1000 darab 1938-ban 65 átlagmunkaórába került, most 141-be. Lőrinczy Attila (Szegedi Egyetem, 1986. febr. 19.) A TARTALOMBÓL: A jövő kizsákmányolása (beszélgetés Fekete Gyulával) (1. old.) Nagy Károly interjúja Jeszenszky Gézával (3. old.) Kiss Sándor: A világ legtisztább forradalma (4. old.) Interjú Hámos Lászlóval (HHRFCHRR Híradó) (5. old.) Czigány Lóránt: Lépéskényszer Györgyey Klára: Irodalmi Nobeldíj — politikai jutalom? (6. old.) Harsányi András: Harsányi Zsolt (megemlékezés) (7. old.) Bárány János: Ami előttem ... és ami Végh Antal mögött van ... (8. old.) Magyarország (9. old.) Hites Kristóf: Gondolatok két évforduló után (Fórum) (10. old.) Csoóri Sándor, Farkas Árpád, Harsányi Zsolt, Tűz Tamás ver-Farkas Árpád (Erdély) ÉNEK Élni kell, ugye, gyönyörűm! Kötélen repked az ing. Ropog a levegő köröttük: Nőnek a gyermekeink. Ők írják dalunk is maholnap; Megfagy az ing odakint. Karjával integet ő — Voltam ki voltam Szószaporító korban írógép - billegető. Élni kell, ugye, gyönyörűm, Szigorú télben az ing. Ropog a levegő köröttünk: Nőnek a gyermekeink. KEDVES OLVASÓINK! Köszönjük, hogy az elmúlt évben is támogatták, segítették lapunkat! Békés, boldog új esztendőt kívánunk a Nyugati Magyarság minden olvasójának! LA BRASSERIE O’KgEFE ----------1 LIMITÉ E