Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
1986. április Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 5. oldal CZIGÁNY LÓRÁNT: LÉPÉSKÉNYSZER: Az irodalom államosítása Magyarországon, 1946—1951 4. rész Az 1948-ban kezdődó államosítási hullám felszámolta a könyvkiadásban uralkodó „kakofóniát", felszámolta a magán kiadókat, de örökre eltűnt például a Dante, Hungária, Nova, Palladis és az Új Idők Kiadója is, vagy az Officina és megszűnt az Egyetemi Nyomda is, amit Telegdi Miklós alapított 1577-ben Nagyszombatban. (Kevesen tudják, hogy Nyugat-emblémával még 1947-ben is jelent meg könyv.) Bizonyos intézményeket a főhatalom megnyirbálva ugyan, de meghagyott, propagandaokokból, a „népfrontpolitikának” tett látszatengedményként. Vonatkozik ez elsősorban a Szent István Társulatra, bár üzemeit 1948-ban államosították, mint kiadó nagyon szerény keretek között ma is működik a nagytekintélyű katolikus könyvkiadó elsenyvesztett utódjaként. Az államosítások alatt leépített, összevont és átalakított kiadókból öt nagyvállalat maradt a porondon, ezek irányítása már könnyű feladat volt: mindenhová megbízható vezetés és lektori gárda került, akik az irányítás eszközei lettek, az ő munkájukat koordinálta az 1948-ban alapított Országos Könyvhivatal, a Kiadói Főigazgatóság elődje, mintegy összekötő kapocsként a legfelső vezetés és a kiadóhivatalban kávézgató lektorok között, akik a tájékozatlan, betévedő írójelölteket nyugodtan kioktathatták, vagy ledilettánsozhatták. A könyvkiadás ilyen szigorú ellenőrzése könnyedén elérte, hogy bizonyos íróknak, például Babits Mihálynak, az államosítás után egyetlen sora sem jelent meg. A könyvkereskedelem A könyvkereskedelem ellenőrzés alá helyezése gyerekjáték volt. Az államosított könyvterjesztés megszervezi az új könyvek gyors és szakszerű diszkriminációját s fokozatosan korlátozza a régi, antikvár anyag körforgását azzal, hogy a magánantikváriumokat felszámolja, és központi raktárakat hoz létre, ahonnan csak a szűrővizsgán átment könyvek kerülnek újra kereskedelmi forgalomba. A könyvállomány újrafelosztásának fontos stratégiai célja volt a vidék „elvidékiesítése", ami azt is eredményezte, hogy néhány nagyobb vidéki város (pl. Szeged) kivételével antikvár könyvet vidéken nem árusítottak. A régi könyvkereskedői gárda előtt három választási lehetőség állt vagy más pályára mennek, vagy külföldre, vagy pedig engedelmesen beilleszkednek fogaskeréknek a szellemi javak terjesztésének korlátozásába. A szűrővizsgán kihullott anyag egy részét bezúzták, arra hivatkozva, hogy „ordas eszméket" terjesztenek, ami a bezúzott könyvek kis hányadára tényleg vonatkozott, egy részüket pedig visszatartották központi raktárakban. A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat ezeket a könyveket dobta az 1960-as években a nyugati piacra. Ezért volt könnyű nyugaton két háború közötti könyveket kapni: elmentek az olvasók, azaz kicsúsztak az ellenőrzés karmai közül, utánuk küldték tehát a tiltott könyveket.„kemény valutáért”, hogy legalább így járuljanak hozzá a szocializmus költségeihez. Csodálkozott is a külföldre látogató hazai értelmiségi, hogy az ördögbe tettek szert ezek a disszidensek olyan ritka könyvekre, amiket ő otthon összeköttetései kihasználásával évek óta hajkurász eredménytelenül? A könyvterjesztés tehát 1951-re simán, olajozott gépezetként látta el feladatát. 179 könyvkereskedés adott el könyveket, ebből 58 Budapesten, 121 pedig vidéken működött. A könyvtárak A könyvtárhálózat átszervezése keményebb diónak bizonyult. Könnyen ment az átszervezés népkönyvtári szinten, a selejtezést hozzá nem értő, de megbízható káderek félkézzel is elvégezhették, egyszerűen kiszedtek az anyagból minden olyan szerzőt, aki a jóváhagyott listán nem szerepelt, s ezeket gyűjtóközpontokba szállították. Mivel munkaerő kevés volt, könyveket átnézni pedig nagy figyelmet igényel, a vidéki anyagnak óvatos becslések szerint is több mint kétharmad része elpusztult Vonatkozott ez az ún. gazdátlan, gyakran igen értékes magánkönyvtárakra is. Nyugatra távozott arisztokraták, hivatalnokok, értelmiségiek könyvtárai áztak az esőben, kékinges, pirosnyakkendós ifjúmunkások nevetgélve lapátolták teherautóra a „reakciós” könyveket: etették a zúzdákat hogy legyen mire nyomni Rákosi elvtárs beszédeit. Sokkal munkaigényesebb volt az egyházi könyvtárak sorsáról intézkedni. A hatalom sznobjellegéból adódik, hogy ősnyomtatványokat nemzeti kincsnek számító régi kiadásokat mégsem akartak zúzdába küldeni. így tehát néhány egész kivételes jelentőségű könyvtárat „zárolt állományú” könyvtárnak nyilvánítottak, s később az Országos Széchenyi Könyvtár felügyelete alá helyezték például a gyöngyösi ferencesek, vagy a zirci monostor patinás könyvtárait Legtöbb esetben sajnos a rendházak feloszlatása után az anyag ömlesztve került raktározásra. Talán Magyarország egész története alatt nem pusztult el annyi könyv, mint 1945 után, a „kulturális forradalom" idején. (Magam is láttam könyveket lapátolni szeneslapáttal, szénszállító teherautókra.) Az ömlesztett anyagként tárolt könyvtárak ügyét Cseres Tibor tette szóvá a hetvenes évek közepén az Élet és Irodalom-bein. A központi tárolókban nagyon sok értékes mű elpusztult az ott szakszerűtlenül tárolt anyagból; gondatlanság miatt évtizedekig penészedtek, rohadtak. A papirellátás A háború sújtotta országban természetesen a papírellátás is akadozott; a kiadók készletei részben elpusztultak az ostrom alatt, a nyersanyaghiányt pedig a zúzdák „termelése" csak részben pótolta. A papír kiutalása folyóiratok életét vagy halálát jelentette, az irodalom államosítása közben a végső adu: „nincsen papír!" így, a papírellátásra hivatkozva lehetett a nemkívánatos, de egyelőre még engedélyezett kiadványok példányszámát leszorítani. A nyomtatott betű útja több ellenőrzési pont segítségével került teljes ellenőrzés alá, mivel a nyomda-kiadás-terjesztés-papírellátás különböző fóhivatalok hatáskörébe tartozott: a nyomdák a Könnyűipari Minisztérium, a kiadók az újonnan alapított Népművelési Minisztérium, a könyvkereskedelem pedig a Belügyminisztérium hatáskörébe került 3. Az irodalmi élet keretei: a sajtó és a folyóiratok A folyóiratok alkotják az irodalmi élet legfontosabb kereteit, mivel legtöbbjüket írói csoportosulások hozzák létre, illetve tartják fenn. Ez megnehezíti az irodalmi élet manipulálását, mert amíg írói csoportosulások szócsövekkel rendelkeznek, addig hatékony ellenfelei a fóhatalom politikájának. A sajtó jelentősége kisebb, mivel a napi- és hetilapok irodalmi rovatai és mellékletei körül ritkábban csoportosulnak írók, bár szerepük az irodalmi közvélemény irányításában döntő lehet Jó példa erre a Szabad Nép, melynek főszerkesztői tisztjét Révai magának tartotta meg, egészen addig, amíg a párt monopolhelyzetbe nem került az KABDEBÓ TAMÁS: BENEDEK MARCELL Ha élne, az elmúlt ősszel századik születésnapját ünnepelte volna Benedek Marcell. Benne a magyar irodalomtörténetírás első modem alakját köszöntenénk. Reá emlékezvén, a magyar olvasókultúra és a népszerűsítő magyar esszé igazi meghonosítójára gondolunk, aki egyben, mindhalálig, a nyugati kultúra zászlóvivője is volt Magyarországon. Az irodalom a vérében volt és vérével adta ezt tovább fiainak. Benedek Marcell édesapja, Benedek Elek, erdélyi író volt a magyar gyermekirodalom mindmáig kiemelkedő művelője, kiszélesítője, a népmesék gyűjtője, szerkesztője, újraformálója. Benedekéknek Kisbaconban volt kúriájuk, Elek itt halt meg, Benedek Marcell és húga, Benedek Flóra ide tértek meg időről-időre felüdülni. Apja halála után Flórának sikerült elérnie, hogy a kisbaconi házból Benedek Emlékmúzeum váljék. Ezt gondozta ő haláláig. Benedek Marcell Budapesten született 1885-ben. Amit az irodalomtudományok terén diplomaként és kitüntetésként Magyarországon el lehetett érni, azt ó elérte. Németből szerzett diplomája után ún. kisdoktori, majd nagydoktori címet, Baumgarten-díjat még a háború előtt kapott, Kossuth-díjat pedig a háború után. Műfordítói pályája diákkorában kezdődött A Nemzeti Színház az ő fordításában adta elő Rostand „A napkeleti királykisasszony” című verses drámáját. Még nincs húszéves, amikor ifjúkori jóbarátjával. Lukács Györggyel együtt megalapítja a Thália Társaságot Később a korabeli intellektuel útját járja be: középiskolai tanár Pesten, a Sorbonne előadásait hallgatja Párizsban, Londonban járva Shakespeare-darabok színrehozatalát látogatja, a British Museum olvasótermében tanul. Benedek Marcell baloldali beállítottságú ember volt, a háború előtti idők szemüvegén keresztül nézve beállitottságát és működését. Az ötvenes években neki is meggyűlt a baja a hatalommal. 1920-ban azt vetették a szemére, hogy a Tanácsköztársaság alatt a Tanárképző Főiskola tanára volt Rákosiék pedig azt kifogásolták, hogy a nyugati kultúra szálláscsinálója volt és maradt. Széleskörű műfordítói és tudatos írói munkássága mellett Benedek Marcell mint lektor működött a harmincas években. Először a Dante Könyvkiadónál dolgozott, azután az Új Idók-nél, végül, a háború kezdetéig, a Magyar Könyvkiadók Országos Egyesületének lett a titkára. Számtalan, azóta legendássá vált könyv születésénél bábáskodott. A háború után Erdélybe menL Először a kolozsvári Bolyai Egyetemen volt az esztétika tanára, majd az ottani magyar színház dramaturgja és vendégrendezóje lett 1947-ben visszaköltözött Budapestre és a bölcsészkaron tanított Tette ezt hellyel-közzel, már ahogy engedték, s beszélt az irodalomesztétikáról, az olvasás művészetéről, a kisesszé létrehozásáról. Kedvenc és legrendszeresebb kollégiuma a drámatörténet volt melyen belül fénycsóváját elsősorban a legnagyobb klasszikusokra Shakespeare-re és Moliere-re, illetve Bernard Shaw-ra irányította. Shaw szerinte a XX. század legnagyobb drámaírója volt, és nem érezte túlzásnak. irodalmi életben is. Az irodalom államosításának végrehajtásában Révainak eleinte nem is a polgári ellenzék okozta a nagyobb fejfájást hanem az ultrabalos „ifjú szabadnépesek" (akik közül Gimes Miklóst említeném itt név szerint, mivel a sztálinizmus esztelen túlkapásai következtében reformkommunista lett belőle. Nagy Imre hive, s a forradalom mártírja). A fiatal szabadnépesek értették a párt stratégiai célját: a proletárdiktatúra maradéktalan megvalósítása. Forradalmi lendületük miatt azonban túlságosan türelmetlenek voltak. azonnali proletárdiktatúrát akartak, s igy nem értették meg a „népfrontpolitika" taktikai bölcsességét, amelyet a pártvezetés Rákosi „szalámipolitikájának” sikere előtt a szovjet vezetés aktív jóváhagyásával folytatott Az ifjú doktrinerek azonban még a Szovjetuniót is „opportunizmussal” vádolták, s ezt Révai nem hagyhatta jóvá. A többi napi- és hetilap kulturális melléklete tipikusan „burzsoá eszmei zűrzavart" mutatott Nem volt szükség önkéntes, túlbuzgó szövetségesekre. Zsolt Béla jakobinus lendületét például a népi írók ellen — különösen Illyés Gyula esetében — Lukács Györgynek kellett helyretennie (Elfogulatlan irodalomszemlélet Forum, 1947). Ha a folyóiratokat vizsgáljuk, a háború pusztítása itt is kétségbevonhatatlan: a legtöbb folyóirat nem élte túl a korszakváltást De mint az egész kulturális életben, itt is hihetetlen gyorsasággal éledt újjá a vállalkozó kedv: az irodalom is tiszta lapot nyithatott, s hamarosan élénk, habár tiszavirág életű irodalmi életet hoztak létre az új folyóiratok. A háború áldozatai közé tartozott a Nyugat, (illetve a jogutódjának tekintett Magvar Csillag, mivel a lapalapítás joga a háborús sajtótörvények értelmében személyhez volt kötve, s így Babits halálával a Nyugat megszűnt.) De megszűnt a nagymúltú, színvonalas folyóiratok közül a Magvar Szemle (1922—1944) és a Budapesti Szemle (1873—1944) is. Néhány tudományos folyóirat formailag megmaradt, ezek általában összevont, vékony kötetet adtak ki 1945—48-ra, nagy késéssel. Egy részük az államosítás áldozatául esett, s 1949—53 között nem jelent meg, s új évfolyamaikat már az újjászervezett Akadémia adta ki, az ötvenes évek közepén (pl. Filológiai Közlöny az EPhK utódja). Az irodalmi lapok közül átvészelte a korszakváltást a Vigília és az Uj Idők, s az újra indított Válasz sem a háború áldozata volt (Folytatjuk) amikor Shaw — félig tréfásan, félig komolyan — Shakespeare-hez hasonlította magát. Az ötvenes években öt csemegéje volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyelv- és irodalomtudományi szakának. Az első Szabó Árpád görögszakos előadásai (ötvenkettő után ót letiltották); a második Gyergyai Albert világirodalmi előadásai (ó csodálatosképpen mindent átvészelt); a harmadik pedig Lukács György szemináriumai (katedrájától egy időre öt is megfosztották); a negyedik Füst Milán irodalmi csevegései szombat délutánonként (a tananyagba ez nem számíthatott bele); és végül az ötödik, amiből a legtöbbet lehetett tanulni, Benedek Marcell szellemes, tömör előadásai. Shakespeare-tanulmányait könyv alakban 1958-ban adta ki, de ezek valójában két megelőző generáción keresztül érlelődtek és azoknak tagjait mintegy negyven éven keresztül okosították. Benedek Marcell rendező fiától tudom, hogy a Nemzeti Színház Shakespeare-előadásait édesapja írásainak tanulmányozása előzte meg. A magyar klasszikus színészek legszívesebben az ó írásait, illetve fordításait forgatták — brilliáns, világos, színmagyar stílusuk miatt. (A másik színészkedvenc Mészöly Gedeon nyelvész-fordító fia volt és maradt.) Benedek Marcell hatalmas ismeretanyaggal rendelkezett. Ez képessé tette olvasmányos és ugyanakkor oktató magyar, illetve világirodalmi történetek, történeti esszék megírására Több nagyszerű lexikon került ki keze alól, a háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikonnak is ó volt a főszerkesztője. Az akkoriban már szemevilágáért küzdő író nem tehetett arról, hogy részleteiben ez a munka sok pontatlanságot tartalmaz. A közönség olvasni-tanításának — Babits mellett — ö volt a legnagyobb mestere. így is hívták: „az olvasók tanára" vagy „a könyvtárosok lelkiismeret-ébresztóje". Az olvasás művészete című könyve talán e műfaj legnépszerűbb hazai alapkönyve lett. Ideáljai között szerepelt Diderot, aki a nagy francia enciklopédiát szerkesztette és írta Benedek Marcell az 1927-ben megjelent Irodalmi Lexikon jó részét szintén saját maga írta Ez időben egyébként egy regényt adott ki Hamlet tanár úr címmel, amely Riedl Frigyes irodalomtanár irányregénye. Pedagógiai és esszéírói munkásságában a Riedl-i irányt vitte tovább. 1969-ben halt meg. Hosszú élete alatt mint virtuóz zongorázott a francia, német és angol irodalomban, ha kellett, hozzáadva ehhez az oroszokból, spanyolokból, olaszokból annyit amennyi a tablóhoz szükségesnek látszott. Irodalomtörténeti ihlete Adyn és az otthoni régi baloldalon kívül főleg három világirodalmi fonásból táplálkozott: a német lírából, a francia regényből és az angol drámából. Tegyük hozzá, hogy mindhárom irodalom esszéistáit mesterének vallhatta. Áz angolok közül leginkább Charles Lamb hatott rá, egyes Benedek Marcell-írásokat olvasva úgy is vélhetnók, mintha az Essays of Elia újabb darabjaira akadtunk volna Benedek Marcell második fia Benedek István pszichoanalitikusként indult Megírta az Aranyketrec című klasszikus könyvét és azóta teljesen az irodalomnak él. Ezek szerint a százéves Benedek Marcell az irodalompártoló Benedek-dinasztia középső tagjának számít (Elhangzott a BBC januári adásában)
