Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7-8. szám
3. oldal 1986. július-augusztus Nyugati Magyarság — Hungarians of the West BÁRÁNY JÁNOS: ESÉLYEINK „Egy eszme lehet nagy, anélkül, hogy igaz is volna.” A normális ember: biológiai giccs. Zseniket — állítólag — kitermel a kor. Agyalágyultnak lenni így valószínűleg történelmi Tart pour Tart. De ha őzikelábú proletárok fenyőfát árulnak karácsonykor, az mégsem a festészet dekadenciája. Békénk hadirokkai' ja: az elborult elméjű közgazdász amerikai „fogságról” álmodik. Hitchcock rémálma, a megfilmesített magyar nyugdíj viszont banálisabb, mint Matuzsálem ölében a Statisztikai Zsebkönyv. A piac lóvá tette a szamarakat! Keresletünk megrekedt az irrealizmusnál, mert az árak megelőzik a kort, amelyben élnek. A béreket most be kell íratni gyógypedagógiára! Macskajancsik hiába könnyezi1 az aszályt, az ipart nem boldogítja eső. Marad a félreform, és Isten irgalmazzon azoknak, akik a politikai businessben szeretnének fóliázni. Milyen kár, hogy az emberi igények nem tervezhetők pontosabban?! A vágy nő, mint a dudva, és a bepermetezett képzeletről nem hullanak le levelek. Akik a Rózsadombra költöztek szociológiát írni, jól tették! A Mártírok útja sarkán nemcsak a busz, az infláció is megáll, és csoda, hogy a II. Kerületi Tanács még nem épített üdülőt Acapulcóban vagy az Antillákon. Az árnyék lebabázott Csepelen. És lakótelepnek álcázta magát. De a Dunánál most is József Attilák töprengenek, nem Bimbó utcai ficsúrok! Ezért „hallgat a mély”. Mert akik Budán fecsegnek kamatlábról, azoknak nincs hitelük a Váci úton, s az újratermelt végletből szocialista nemesek nem fognak történelmet csinálni. Ahogy mai Rákosik sem csinálnak soha. A dzsentri-képzést megoldottuk. Mégis szükség van „iskolareformra”. A bérből élőket kívülről nem váltja meg sem a KISZ, sem unatkozó orvoscsemeték márciusi kokárdái. Széchenyik csináljanak új szociálpolitikát! Amig a bérek nincsenek összhangban az erkölccsel, addig nincs vásárlóerő. Szocialista milliomosok árfelhajtó keresletükkel csak hiányt termelnek Angyalföldön! És az „ázsiaivá” növő különbségeken osztrák, olasz, nyugat-német lakatosok mazsoláznak. Akiknek kirakat készül a Váci utcában, és akiken átnéz a kirakat, azok máshol élnek. A munkaerő piacát nem nagyüzemek termelése, hanem piszlicsáré sufnik kimustrált esztergagépei szabályozzák. A szolgáltatóipari reform: kivilágított árnyék. Átfogó, minden területre kiterjedő gazdasági és politikai megújulás nélkül hiába épül száz Hilton. A gazdasági élet dadogása politikai beszédkényszerhez vezet. (Vagy vezetett máris!) A Változatlan Struktúra Átmentésének Nagy Kísérlete — a demokrácia megkerülése — pedig oda, hogy ütődött kiskirályok tovább kaszinózhatnak a politika Margit-szigetén. Kívülrekedt Kispolgár kunbélásodott gyermekeit ezért fölszippantja a maoizmus, rákosizmus, satöbbizmus, mígnem a másik végleten megjelennek majd a Butik Józsik mint Francia Kis Mihályok. (Az ezeréves „szabályozott magyar polgárháború”-nak valószínűleg több áldozata volt, mint a nemzeti létünket megőrző — mert összefogásra kényszerítő — idegenek elleni küzdelmeknek.) A marxista jogtudomány ne adjon több Werbőczit az országnak, mert csak a Dózsákat szaporítja! Csák Mátéinkat pedig egyetemre kell küldeni, hogy megértsék egy államtól független tömegtájékoztatás történelmi szükségszerűségét. A minden látszat ellenére fénysebességgel távolodó nyugati életszínvonal nemcsak azért utolérheteüen, mert történelmi adottságai jobbak. A demokrácia olyan gazdasági atomreaktor, amely mellett diktatúrák erőfeszítése túzcsiholással egyenértékű. A Szabad Sajtó ma forradalom a gazdaságban, de csak reform a politikában! (Nem fordítva, ahogy kiváltságukért rettegő nyikhaj „filozófusok” állítják.) A relatív katonai erőegyensúly fenntartása: gazdasági kérdés, amely nem dönthető el többé fegyverekkel, még- kevésbé ideológiával. A jelszavak piacán már nincs más vevő, csak a Harmadik Világ és néhány „zöld” egyetemista. Minden eszme gyökere: az anyagi és szellemi életszínvonal, pár éven belül, új irányba terel majd nemzeti függetlenségi mozgalmakat is. Kelet-Európábán a gazdasági térvesztés és a demokrácia hiánya pedig olyan nacionalizmusok feltámadását eredményezheti, melyek a fegyveres konfliktustól a világháborús helyzetig minden eszközt reálisnak és jogosnak tételeznek majd belső problémáik elfedésére. A demokráciának nincs alternatívája, mert minden alternatívát magában foglal. Minden diktatúra — kivétel nélkül — gazdaságellenes, mert ellentétben áll az alkotó fantáziával. Európa speciális történelmi és nemzetproblémáinak megoldatlansága azonban nemcsak romantikus (véres) nacionalizmusokat szül majd, hanem demokráciákat is. A Szovjetunió válasza a gazdasági kihívásra: politikai reform engedélyezése, valamelyik katonapolitikailag veszélytelen országban, hogy a gazdaság rugalmas reagálását kikísérletezze, s így ideológiáját újraalapozza. Magyarországnak olyan történelmi esélye van egy relatív — de garantált — semlegességre, amelyet a mindig jól számító Szovjetunió mint történelmi kényszert és „áldozatot” most el kell fogadjon. (Ceausescu szabad gyeplőjének is ez a magyarázata, jugoszláv bekerítési félelmek mellett.) A „kivételezett” magyar helyzetre kivételesen erős csehszlovák, román reakciók következnek. De egy magyar semlegesség most osztrák, jugoszláv, olasz, svájci, skandináv katonai és amerikai nyugat-európai politikai érdek is, a Szovjetuniónak pedig egyik sem olyan hátrány — sőt bizonyos szempontból előny —, hogy túlzott buzgalommal munkálkodjon ellene. Keletnémet, lengyel, bolgár szimpátiára más okokból — mint példa: történelmi szimpátia, remény, stb. — számíthatunk. Magyar érdekek még soha nem voltak ilyen összhangban Európa és a világ érdekeivel. Ezért a sietség és a késlekedés elkerülésének legjobb módja egy politikai reform, mely a vélemények ütköztetését lehetővé teszi, s így kihúzza a talajt Rákosi és Szálasi utódai alól. (A két véglet tömegbefolyásra úgysem számíthat, s ha az összhangot ronthatja is, a demokráciát csak erősítheti.) A csehszlovák, román „hivatkozási alap” kiküszöbölésének semmi ér-Az írói szabadság iránti felelősséggel és aggodalommal hívjuk fel figyelmüket arra, hogy a magyarországi állami szervek a közelmúltban két alkalommal is súlyosan megsértették ezt a szabadságot 1. 1986. július 3-án a hatóság politikai okokból felfüggesztette a magyar szellemi élet egyik legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Tiszatáj-nak további kiadását. A Szegeden 1947 óta szerkesztett folyóirat értékes magyarországi irodalmi alkotások publikálása mellett egyike azon kisszámú fórumoknak, amelyek rendszeresen közük és elemzik Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és a Szovjetunióban kisebbségi sorsban élő magyar írók műveit is. A felfüggesztést a hatóságok diktatórikus módon hajtották végre és önkényes politikai okokkal indokolták: néhány párttisztviseló politikailag kifogásolandónak tartotta Nagy Gáspár egy versének néhány sorát, amely a lap júniusi számában jelent meg. Ez az erőszakos cenzúra-cselekmény egy olyan zaklatás-sorozatot tetőz be, amelyet az állami szervek évek óta folytatnak a Tiszatáj ellen az abban megjelent szókimondó írások miatt, amelyek rendszeresen foglalkoznak a magyarság nemzeti és történelmi kérdéseivel telme, mert egyrészt hivatkozási alap bármikor konstruálható, másrészt egy nemzet politikája nem épülhet inbecilis vagy nacionalista diktatúrák reakciójára. (Ne feledjük: ebben a történelmi helyzetben az erdélyi magyarság létéért küzdő és az ezekkel szimpatizáló tömegek nyilvános kivégzése sem változtatna egy olyan román reakción, hogy ti. ez burkolt nacionalizmus, trükk, stb.) Gazdasági forradalmat csak poütikai reformokkal lehet — s ezért kell! — elérni. Félreformok, történelmi görcsök masszírozása nem vezet sehova. A nyilvánosság kontrollja pedig nem küszöbölhető ki semmilyen kúlvagy belpolitikai érvvel. Ebben a történelmi helyzetben ugyanis minden ilyen érv: konstrukció. Bármilyen-ista elvek állandó ráhúzogatása a valóságra üres fecsegés a valósághoz naprakészen igazodó — s így irányító — nyugati gazdaságpolitikához képest. Szabályozott szellemi pezsgés — mely a politikai állóvizeket érintetlenül hagyná — nincs, legfeljebb bugyborékolás. És nincs olyan eszme, hatalmi érdek, amit a valósággal szemben védeni kellene egy olyan országnak, mely különböző eszmék, de nem sokban különböző uralkodó „osztályok” nemzetietlen küzdelmeiből azt „profitálta”, amit mi. A hatalmon lévők hatalmának megőrzése most már csak úgy lehetséges, ha a hatalmat megosztják a néppel. és a magyar kisebbségek veszélyeztetett helyzetével. Új folyóiratok indítására ugyanakkor az állam továbbra is megtagadja az engedélyt. 2. 1986. július 11-én egy vezető párttisztviseló bejelentette az országos főszerkesztői értekezlet résztvevőinek, hogy ezentúl, meghatározatlan ideig nem közölhetik Csurka István próza- és színműíró írásait, színdarabjainak előadását is betiltják. Ezt a durva állami cenzúrát azzal indokolták, hogy márciusiáprilisi amerikai, nyugat-európai elóadókörútja során Csurka István engedélyezte újabb írásainak, előadásainak külföldi fórumokon való megjelenését. Hasonló hivatalos cenzúra-beavatkozást követtek el három évvel ezelőtt Csoóri Sándor ellen és tavaly Köteles Pál ellen — ugyanilyen poütikai okokból. A magyarországi kulturális vezetők azt hangoztatják, hogy támogatni és fejleszteni óhajtják a kulturális kapcsolatokat — ugyanakkor sorozatosan megbüntetnek írókat, akik kultúrájuk követeiként vállalják a szóértés ügyének szolgálatát. Mint írók, mint PEN-szervezetek tagjai és mint a kifejezés szabadságának, az egyik legfontosabb emberi jognak elkötelezettjei elítéljük a Tiszatáj-nak, kiváló magyar írók e fontos fórumának felfüggesztését és Csurka István író közlési szabadsága korlátozását. Felhívjuk írótársainkat és a szólásszabadság minden hívét, hogy a rendelkezésükre álló minden módon lépjenek fel annak érdekében, hogy a magyarországi hatóságok vonják vissza művészetellenes, emberi jog- és szabadság sértő intézkedéseiket. 1986. július 23. E tiltakozáshoz és felhíváshoz több külföldi magyar szervezet és fórum is csatlakozott, eddig: az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete, a Hungarian Human Rights Foundation/ CHRR, a Magyar öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör, a Nyugati Magyarság, a Pttski Könyvkiadó, a Szivárvány, a Tárogató, az Új Idő és a Vancouver! Magyar Kulturális Egyesület NYILATKOZAT az MYSz elnöksége egyik tagjától Amikor ez év tavaszán Randé Jenő, a Magyarok Világszövetsége főtitkára levélben fölkeresve azt kérdezte tőlem, abban az esetben, ha az MVSz elnökségét külföldiekkel kibővítenék, beleegyeznék-e jelöltetésembe, a pró és kontra érvek hosszas mérlegelése után úgy döntöttem, hogy adott esetben — ha valóban sor kerülne a kibővítésre, ami akkor még valószínűtlennek tűnt, s ha meg is választanának, mind csupa „ha” — a tisztséget elfogadom. Nem számítottam rá, még akkor sem, ha maga a főtitkár kért fel. Kibővítésekről ugyanis máskor is volt szó, de nem lett belőlük semmi; én magam pedig nem lehetek e szerepre a legjobb alany, hisz nem egyszer élesen bíráltam a „rendszert”, nyolc évig egyáltalán nem kaptam vízumot Magyarországra, s további négyig csak külön beavatkozásra. Meglepetés volt tehát számomra Randé Jenő június 12-én keltezett levele, melyet a hó végefelé kaptam kézhez, s melyben ez áll: „Örömmel tájékoztatlak arról, hogy az Elnökség 1986. június 10-én megtartott ülésén egyhangúlag tagjává választott.” Én pedig örömmel konstatáltam ugyanott, hogy a hazaiak közül Czine Mihály barátomat is hasonló kitüntetés érte. Azt az egyet sajnálom azonban, hogy barátaim nem tőlem, hanem a Magyar Hírekből értesültek minderről. Nekik, úgy érzem, tartozom ezért egy-két megjegyzéssel. Elsősorban az MVSz elnökségében a tagságot a magam, s nem az MBK nevében vállaltam. Sem az MBK-nak, sem semmilyen más magyar szervezetnek nem leszek a képviselője Budapesten. Ugyanakkor becsületesen reprezentálni fogom, képességem szerint, az amerikai magyar, illetve a külföldi magyar álláspontokat általában az MVSz hatáskörébe tartozó ügyekben, még azokét is, akik e szerepemet elutasítják. Az MVSz hatáskörét pedig alapító okmánya így szabja meg: „Támogatni minden olyan munkát, amely arra irányul, hogy a külföldön élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az összetartást ápolja, az óhaza és a külföldi magyarság között a kapcsolatokat erősítse, a külföldi magyar életét és a külföldön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje.” Az idézett alapokmányt báró Perényi Zsigmond elnök és dr. Páskándi miniszteri osztálytanácsos szignálta, a m. kir. Belügyminisztérium jóváhagyásával, 1938-ban. Magyarország azóta megváltozott, akár a világ. E célkitűzéseket azonban a magamévá tudom tenni ma is, és mindenkor, de én ebbe természetesen beleértem a Magyarországgal szomszédos országokban kisebbségi sorsban élő magyarságot is. Egész munkásságomat amúgy is e célokért fejtettem ki eddig is — e célokért, amelyek nincsenek rendszerhez kötve. Másodszor: Pesten is a farzsebemben lesz a Republican National Committee igazolványa. Végül: a nyugati sajtó szerint Gorbacsov Mihály áldását adta nemrégen arra, hogy Magyarország a Nyugat felé is nyitott társadalom, és az is marad. Ha az MVSz elnökségébe való beválasztásom ennek akár csak egy parányi bizonyítéka — márpedig az! —, akkor ennek minden jóérzésű ember csak örülhet Éltető J. Lajos Nagy Gáspár: A fiú naplójából ... és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg susog a homály követeinek útján s kitünteti őket lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn... ... és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság a rémület hókuszpókusza? — akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek tócsafénye és fénytelen homálya .. . .. . csupán el kéne hinned... de nem hiszed hogy éppen ők jöttek-szöktek el s maszkabálból hogy éppen ők azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást. . . . . . nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket és másképp vert a szívem másért pirultam el másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam ugyanazt a fát ezüstló éveikkel sújtva súlyos emlékek alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim! . . . (Tiszatáj, 1986. június) (Befejező rész a köv. számban) FELFÜGGESZTETTÉK A „TISZATÁJ”-T! SZILENCIUMMAL SÚJTJÁK CSURKA ISTVÁNT! — Levél a Nemzetközi PEN íróinak — Az alábbiakban közöljük a The International PEN Club, Centre For Writers in Exile, American Branch angol nyelvű levelének magyar változatát.
