Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1986-12-01 / 12. szám

10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1986. december Kicsoda Kocsis Iván? A Huron tó nagy öble, az ún. „Georgián Bay” és az azt környező sok száz kisebb-na­gyobb sziget őszi színpompájában felejthetet­len képet nyújt Ifjabb éveimben minden esz­tendőben ezen a környéken töltöttem a va­dászidényt Néha hajnali lesen, amikor a sűrű ködben az ébredő madárvilág hangjaira várakoztam, a ködöt elhajtani igyekvő szellő által mozgatott nád suttogásában, gyermek­korom indián hőseinek mokkasszin surra­­nását véltem hallani. Ez a környék az első fe­hér ember települése Montreáltól nyugatra, az örökös huron-sziú indián harcok színhelye volt St. Marie Among the Huron — Mid­land. A vadászat után rendszeresen meglátogat­tam az első kanadai keresztény vértanúk dombon levő templomát és a folyócska túlsó partján újraépített, első rendezett indián tele­pülést Mindjárt az első alkalommal bemen­tem a település kiállítási területén lévő üzlet­be, ahol meglepően szép, az indiánok életét ábrázoló lenyomatokat találtam. Vettem pá­rat Csak otthon néztem meg jobban, aláírás: Iván Kocsis. A következő alkalommal már kerestem ott az ilyen típusú képeket Újból Iván Kocsis. Érdekes! Kezdtem kérdezősköd­ni: ki ez a Kocsis? A magyarok közül senki sem tudott róla Ma már nem vadászom, de búcsújárásként minden ősszel felkeresem „Z A C I” (Zálogkölcsönzó) Zálogosítás és eladás teljes diszkrécióval! — Ékszerek — Elektromos berendezések — Szerszámok — Fényképezőgépek PRESTIGE PAWN BROKERS AND IMPORTERS LTD. 1007 - 1st St. S W , Calgary 264-5009 264-5009 Midlandot Idén ősszel is ott voltam és az üzletben kaptam egy angol nyelvű Kocsis Iván-életrajzot Megdöbbenve láttam, hogy itt él a szomszédos nagyvárosban, Hamilton­­ban. Telefonhívás, és megszületett ez az újságcikk. Kocsis Iván és felesége, Júlia is jól beszél­nek magyarul. 1933-ban született Újpesten, beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolába de közben kitanulta a vésnöki szakmát. 1957-ben érkezett Kanadába A Superior Engravers Ltd. alkalmazta, ma is ott dolgo­zik, de ma már a vállalat művészeti igaz­gatója Híven az általános magyar gondolkodás­hoz, ismerni akarta annak az országnak az ősi múltját, ahol él. A Niagara-félsziget tele van indián emlékekkel. Ásni kezdett Ása­tásai sikeresek voltak, több mint 3000 indián emléket hozott felszínre. A felszínre hozott tárgyakról vázlatokat készített Ez nem elé­gítette ki. Kutatni kezdte, hogyan is nézhetett ki az a nép, amely a megtalált tárgyakat hasz­nálta egy egész életfolyamaton keresztül. Kutatásai és elképzelései alapján elkészültek indián arcképei és megfestette az indián élet fontosabb mozzanatait A hivatalos körök is felfigyeltek munkáira és képeit kezdték vásárolni; hogy ismereteit, tudását szélesítsék, összehozták a még élő öreg indiánokkal, akik emlékezetében még éltek a törzs legendái. Képei lassan elindultak a nyilvánosság felé és ma megtalálhatók az ottawai Nemzeti Múzeumban, a torontói Royal Képtárban, de még sok más ontáriói képtárban, sót az Egyesült Államok képtárai­ban is. őt kérte fel a kormány a londoni köz­ponti indián múzeum muraijainak megfes­tésére is. Híre és tekintélye már túllépi az angol nyelvterület határait, jelenleg Costa Rica állam kérte fel tanácsadónak és szakér­tőnek. Beszéd közben megjegyzi: „Most spa­nyolul tanulok, így közvetlenül tudok az em­berekkel érintkezni.” Képeit 100,000-150,000 példányban húzzák le. Műtermében teljes kész festményt sohasem lehet találni, mert mielőtt befejezné, már megveszik. Kiállítást csak úgy tud ren­dezni, hogy a hivatalos képtárakban és a ma­gántulajdonban lévő képeit szedi össze. Két egészen jellemző esetet kell megemlí­tenem. A pápa 1984. évi látogatása alkalmá­ból ót bízták meg, hogy a római pápának (Calgary) Ltd. ONE OF THE MOST MEDAL AWARDED BAKESHOPS IM TOWN . KNOWN FOR BEST QUALITY IN INTERNATIONAL BAKING * CUKRÁSZAT ÉS PÉKSÉG! Európai cukrász-készítmények, péksütemények, friss pékáru. Esküvői és egyéb ünnepi torták rendelésre! Több mint 40 féle kenyér, kifli, zsömle! 266-2279 263-8578 CALGARY 906 - 1st Ave. N.E. 1*1 ernten* Esttókshed 1930 FUNERAL H( Established 1930 CANADIAN LOCALLY OWNED 304 AND OPERATED HOME LTD. 18 AVENUE S.W. CALGARY Telephone 228-4422 CLARESHOLM Telephone 625-3212 ú 4V Jr -*> « AjDSl Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományoknak megfelelően nyújtja a kívánt szolgáltatást — Forduljon hozzánk bizalommal! Samuel R. (Sam) Sorochan, President 228-4422 228-4422 adományozandó két festményt ó fesse meg. Sót a mások által tervezett és kivitelezett nagyméretű fafaragást is ő ellenőrizte. A másik eset nemzetközi téren éppen olyan nagy jelentőségű esemény, mint a fenti. A Smithsonian Institute megbízta, hogy az inté­zet részére fessen meg egy sorozat indián portrét és életképet Munkáit és tanácsait felhasználja a kanadai nemzeti filmbizottság. Előad és tanít az in­dián múltról. Ezzel kapcsolatban könyvet ír. Olvasom az angol nyelvű újság kivonatokat Minden cikkben kihangsúlyozzák, hogy ma­gyar. Szakértők nyilatkozatai kivétel nélkül csak dicséróleg emlékeznek meg róla. Ahogy olvasom a róla szóló írásokat kérdezem magamtól: hogyan lehetséges az, hogy erről az igazi művészről, tudósról senki sem tud a magyar berkekben, nincs magyar újság, amelyik megemlékezne róla? Nem lenne túlzás, ha úgy neveznénk és kezelnénk, mint a magyar emigráció nemzetközi László Gyuláját. Hogy jut mindenre ideje, hiszen napi 8 órai elfoglaltsága van, mint a vállalat művé­szeti igazgatója? „Általában napi 5 órát al­szom, egy kevés időt töltök orchidea-tenyé­szetemben és még marad időm, hogy a magam kedvtelésére indián rituális masz­kokat faragjak.” Ma már tudom, kicsoda Kocsis Iván: magyar, tudós, művész és mé­lyen érző ember. Dr. Kemenes-Kettner Béla Észjáték! Nem tudom, a világ más tájain élő honfi­társaink hogyan kergetik a „bogyót”. Itt Las Vegasban a Hungarians bajnoki mérkőzései­nek eredményei mindenesetre hasonlatosak a magyar vízilabda-válogatott Sahara-i túráján elért eredményekhez: 12-2; 16-2; 15-1; 16-1; 21-1. Gólarányunk: 80-7. A fenti okból csapatunk ugyan közutálat­nak örvend, de kis szívünkben ez nem okoz különösebb törést Sajnos pontjaink száma így is csak 6. Két mérkőzésünket ugyanis ellenfeleink megóvták — hálóhiány, ill. iga­zolás-problémára hivatkozva —, ami ma­gyarságunk legbiztosabb jelének tekinthető. Bizony a Vérszerződés bürokrácia-mentes aktusa nehéz örökség. Leküzdeni itt és most sem sikerült Mi arany-fejű magyarok nem foglalkozunk kiírási szabályokkal. Egy az el­lenfél csapatába befurakodott német szár­mazású könyvelőnek viszont feltűnt hogy az egyik kapun nincs háló, ami a szabályokkal ellentétes. 2:16-ról így egymaga fordította meg az eredményt l:0-ra. Mikor második mérkőzésünket is „elvesztettük”, furfangos magyarok felfedezték, hogy itt alaki szabá­lyok is vannak, amit be kell tartani. A kis nyomtatvány (a bajnokság kezdetén megkap­tuk mi is!) elolvasása után meglepődve vet­tük tudomásul, hogy mi egy igazi bajnokság­ban játszunk és nem a Károlyi-kertben, ahol — mint tudjuk — elég volt, ha valaki tudott focizni. A magyar ész diadala, hogy az utolsó óra 60. percében (ti. három óvás után kizárás következik) alászálltunk környezetünk szel­lemi szintjére és megvásároltuk a hálót, elin­téztük az igazolásokat, s ma már ott tartunk, hogy 1 órakor kezdődő mérkőzéseinken negyed kettőkor már majdnem mindenki megjelenik és a második félidőt többnyire teljes létszámban kezdjük. Vadzsenik spontán gyülekezetéből csapattá formálódó közössé­günk végre belátta, hogy az „én vagyok, az én vagyok a kunsági fi, nekem nem paran­csol senki” kezdetű és a „magyar mentali­tást” pontosan tükröző népdal mondanivaló­ja ilyen agyonszervezett társadalmi megmoz­duláson, mint pl. egy labdarúgó-bajnokság, nem érvényesíthető. Az ellogadott társadalmi szabályoknak fittyet-hányó „szabad magyar lovascsapatok” okos megmozdulásai közül még így is kiemelkedik, amint virtuóz gon­dolkodású, harcsabajszos magyar legények huszáros megfontoltsággal, tiltott dohányne­műt pöfékelnek klubunk Szüreti Bálján. Miután kedves kis összeröffenésünk egy privát klub külön termében zajlott, senkit sem érdekelt különösebben, hogy e privát klub pincérei a Las Vegas Police Depart­ment tagjai, akik társadalmi munkában és önkéntes alapon épp ezt a klubot támogatják. Nem baj! Mi magyarok úgyis mindig hü­lyékkel vagyunk körülvéve! MdHNIS & HOLLOWAY Calgary legrégebben alapított temetkezési vállalata, albertai tulajdon, albertai vezetés Temetési szolgáltatások Hamvasztás Előzetes tervezés, tanácsadás Azonnali intézkedés tartományon vagy országon kívüli temetésre Szolgáltatás részvéttel és megértéssel 5008 Elbow Dr. S.W., Calgary 243-8200 Calgary legújabb, legkorszerűbb szolgáltatása Hatalmas parkoló hely áll rendelkezésre! McINNIS 4 WH IimVY Ft'NOAl. HOME IID Member by Invitation NATIONAL SELECTED MORTICIANS

Next

/
Oldalképek
Tartalom