Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-02-01 / 2. szám
nyugati HAey4cs/£e- I I S4 AI IA\N Cf II I WEST -The monthly publication of the CORVIN PUBLISHING LTD. IV. évfolyam. 2. szám 1985. február ELŐFIZETÉSI DÍJAK I ÉVRE: Kanada: $17.USA: US-$15.Egyéb országok: US-$20.-KIADÓHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: II 751 Canfield Rd. S W. Calgary. Alberta. CANADA T2W IJ6 Tel.: (405) 238-2191 HARASZTI ENDRE: A „ROMÁN” UTAZÓ A „Magazin” c. Bukarestben megjelenő román hetilap egyik tavalyi száma az alábbi rövid közleménnyel lepte meg olvasóit: „Az egy ideig Tibetben élő utazó, aki 1834-ben az indiai Kalkuttában kinyomtatta az első tibeti-angol szótárt, valamint a tibeti nyelvtant, a román Alexandru Sama volt.” Nos, a román eredetű forrásokban már több esetben felbukkant a „román" Dózsa György, de román lett az egész Hunyadi család, Nándorfehérvár hősétől kezdve egészen a reneszánsz Mátyásig. A román fejedelmek közé sorolták — az egy esztendeig uralkodó Mihály vajda mögé! — legnagyobb fejedelmeinket, a Báthoriakat, Bocskai Istvánt és Bethlen Gábort is. A „román tudomány ékes lapjain" magyar zsenik sorakoznak, természetesen mint románok, akár a múlt századok kincses Erdélyében éltek, akár századunk halandói voltak. A román történetírók nyilván vérszemet kaptak ama sokak által nem várt, meglepő eredmény után. amikor sikerült 1918—20- bun néhány nyugati politikussal, sőt publicistával elhitetni, hogy Erdély tulajdonképpen „mindig is román volt”. Nos, gondolták, ha ezt elhitték, akkor sok mást is el lehet majd hitetni velük. Megindult a kelet- és dél-európai történelem szisztematikus átdolgozása. A „dákó-román" cél szentnek látszott, s ugye, „a cél szentesiti az eszközt”. A történettudósok azonban, akikre az ezeréves adathalmaz „átértékelése” nehezedett, nem mindig tudtak megbirkózni a hatalmas anyaggal. Minduntalan ellentmondásokba keveredtek, meg aztán egyszerűen megfeledkeztek valamelyik régen élt magyar Íróról, művészről, tudósról vagy történelmi alakról, így feledkeztek meg Körösi Csorna Sándorról is, a Háromszék megyei Kőrösön, 1784-ben született székelyről, erről a színmagyar nyelvű és lelkű diákról, aki megjárta Nagyenyed híres kollégiumát, s Göttingenben határozta el, hogy a messzi Keletre utazva felkutatja a magyarok őshazáját. E rövid cikkben nincs értelme e nagy magyar utazó viszontagságos életére ismételten kitérni, hiszen eleget olvashattunk róla a műit évben, amikor születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. A nagyvilágon számos nyelven született érdekes és értékes értekezés erről a merész magyarról, aki az első angol-tibeti szótár megalkotója lett, s aki távol szeretett Erdélyétől, Dardzsilingben nyert végső nyugodalmat. Síremléke ma már telítve van különböző magyar szervezetek plakettjeivel s a sír előteréből soha nem fogy ki a virág. A japánok buddhista szentként tisztelik emlékét, és Washingtontól — Londonon át — Tokióig minden tudományban jártas ember tudja, hogy Körösi Csorna Sándor magyar volt. . . Szülőföldje természetesen az ezeréves magyar Erdély szerves része volt, magyar voltát — sok egyéb mellett — az 1784. évi keresztelőkönyv is bizonyítja. Mivel hihetetlenül nagy tehetsége volt az Fizessen elő! Megrendelő szelvény a 12. oldalon idegen nyelvek elsajátításához, alig vitatható, hogy elleste a környéken lakó, Moldáviából. Regátból átszivárgóit oláh családok gyermekeinek szavait, mondatait, de egyébként nem túl sok érdeklődést mutatott a határon kívüli oláh országocskák irányában, amelyek az ő ifjúsága idején kétségbeesetten próbálták a fölöttük fennhatóságot gyakorolni akaró törököket és oroszokat egymás ellen kijátszani. Körösi Csorna Sándort a magyar őshaza rejtélye izgatta és nem az oláh őshaza misztikuma. Ha az oláhok őshazáját kívánta volna felkutatni, akkor nyilván a Dél- Balkán hegyeiből-völgyeiből kiindulva kísérelte volna meg követni a romanizált pásztornépek Al-Duna felé vezető útját. Lényegesen könnyebb feladat lett volna, mint a távol-keleti út, a turáni őshaza felkutatása! A román „tudósok” megdöbbenve tapasztalták, hogy 1983 második felétől kezdve nemcsak a magyarok, de a nagyvilág Mi , bujdosók, gyászünnepet ülünk az idén megint. Kerek kétszázötven évvel ezelőtt, 1735-ben tért meg őseihez II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem. Kétszázötven esztendő nagy idő. Ennyi idő alatt könyvek sokasága jelent meg a Fejedelem életéről, a szabadságot szerető magyar nép gyötrelmeiről, dicső harcairól, a Rákóczi-szabadságharc bukásáról. Nem ismételni akarunk most, előzzük meg kissé a szabadságharc korát s menjünk vissza gondolatban abba az időbe, amikor a nagyságos ifiúr még csak 8 éves volt, amikor hőslelkű édesanyja, Zrínyi Ilona oltalma alatt, a császáriak által ostromlott Munkács várában még gyermekként élt. 1684-et írtak akkor... A Farkas-malmot régen nem használták már. Pontosan azóta, hogy a török kicsapott a pusztára, a malmot kirabolta, aztán föl is gyújtotta. Az öreg molnár elmenekült, a félig leégett malom meg ott áll a puszta közepén, egy gyenge patak partján, üresen, elhagyottan. Mostanában ott van a senkiföldje. Ellátni mindkét irányba innét, a császáriak által megszállt terület felé is, meg a törökök irányába is, mindenünnét közel egyforma távolságra, talán félügetésnyire. Ide beszélték meg a találkozót csütörtökön délre, Thököly Imre fejedelem és a császáriak oldalára állt kuruc ezredes, Petneházy Dávid. Bent vannak ők ketten az épületben most, de senki más, erről a találkozóról sem a török, sem a császáriak nem tudhatnak. Kelepcére nem gondol senki, de azért a patakvölgyet erősen vigyázni kell. Öreg ember ül a farönkön a patak partján, nem valami csillogó köntösben, és száron tartva pej kancát itat. Szemben vele, a patak túloldalán fényes ruhájú vitéz álldogál fekete lovával és átpislog néha az öreg felé. Nem széles a patak, nem is nagyon mély, egy jó lovas, jó nekirugaszkodással könnyen átugrathatná. — Itatunk, bátyám, itatunk? tudományos körei is készülnek „valami" Körösi Csorna Sándor nevű erdélyi utazó és tudós születésének megünneplésére. Idegességüket fokozta annak napvilágra kerülése is, hogy egy Jakabos Ödön nevű erdélyi székely-magyar nem is olyan régen, 1972 őszén indult el Körösi Csorna Sándor nyomában Indiába, sőt a bukaresti Kriterion az útinaplóját is megjelentette (Jakabos Ödön már nem érhette ezt meg, mert 1979. október 22-én meghalt). Magyarországon egyre-másra jelentek meg megemlékezések, könyvek, tanulmányok, sőt egy Csetri Elek nevű romániai magyar író is feldolgozta Csorna életének alkotó korszakát. A buka-. resti Kriterion vezetői alighanem megkapták a magukét a „meggondolatlan” megjelentetés miatt! Egy szemfüles magyar folyóirat, az „Új Tükör” felfedezte a bukaresti Magazin-ban megjelent híradást, és akadt egy merész (Folytatás a 11. oldalon) — Itatunk . . . — Fáradtnak látszik már az a ló, akár a gazdája. Több pihenőt is elbírnának már. — Elbír ez a ló engem, magam is csak megvagyok, amíg mi kellünk még. — Merre való, kedves bátyám, ha meg nem sérteném? — Én, ecsém, a Balatonnál élek, az is adja a kenyeret nekem. Azaz inkább csak adna mostanában, merthogy régen volt az, amikor Tekeli urammal mi arrafelé jártunk. Hát te, ecsém? — Besztercéből való vagyok, de nem akármilyen legény ám — bányász! — No csak. — Igaz, én sem járom mostanában az otthoni tájat, mert Petneházy uramékkal jó másfél esztendeje már, hogy csak a nyugati végeket járjuk. — Cudar világ ez! Te nem tudsz hazamenni Besztercébe, mert ott most a Fejedelem az úr, de én sem láthatom kicsi házamat a tóparton, mert a Balatonnál meg ti vagytok, a császáriak! Pedig mindketten Magyarországon harcolnánk talán? — Nem kellene, hogy így legyen, kedves bátyám. Gyengül a török, de maguk Tekeli fejedelem úrral mégis erősen támogatják. Meddig állunk még szemben egymással? Magyar a magyarral? — Hadd el, fiam. Nem a Fejedelem akarja, hogy így legyen, csak ehhez mi nem sokat értünk. Talán ezen tárgyalnak most odabent olyan nagy titokban. Ország dolgában, urak dolgában. Odabent, a félig leégett, düledező öreg malomban, a bagolymenedékben — Thököly fel-alá járkál, hátul összekulcsolt kézzel. — Arra feleljen nekem, ezredes uram, aki nemcsak kitűnő katona és bölcs hadvezér, hanem élesen látó vezető is, kinek lesz az jó, ha a német jön a török helyébe? — Én hűséggel szolgáltam a Fejedelmet, akire felesküdtem — veszi át Petneházy a szót —, azt tudhatja nagyságod is. Úgy MAGYAR EMBERI JOGOK ALAPÍTVÁNY Szervezetünk — a Magyar Emberi Jogok Alapítvány — szorosan együttműködik azokkal, akik Magyarországon, Romániában és Csehszlovákiában a magyarság emberi és nemzeti jogaiért küzdenek. Bizalmas forrásaink információs szolgálata segítségével rendszeresen és gyorsan kézhez kapjuk az olyan kiadványokat is. amelyek az említett országokban független, hivatalosan nem jóváhagyott. ..szamizdat” formában jelennek meg. Ezek a ma már többé-kevésbé rendszeresen megjelentetett kiadványok hiteles módon tájékoztatnak a magyarságot érintő legfontosabb fejleményekről, ismertetik a nemzet legégetőbb gondjait. Szerzőik, bátran vállalva zaklatásokat, börtön- és pénzbüntetéseket, figyelemmel követnek minden jogsértő intézkedést és beszámolnak a belföldi ellenzéki csoportok akcióiról. A Hungarian Human Rights Foundation alapvető fontosságú tényezőnek tartja, hogy hiteles forrású dokumentációkra alapozza a Kárpát-medence magyarsága érdekében folytatott munkáját. Két ok miatt lényeges a hiteles dokumentáció: 1. Növelnünk kell a nyugati magyarság körében azok számát, akik folyamatosan értesülnek a Kárpát-medence magyarságának jogait csorbító tényekről. 2. Amikor mi. Nyugaton élő magyarok, egyre többen fordulunk országaink kormányaihoz, kulturális, tudományos, üzleti és egyéb szerveihez, hogy a Kárpát-medencében élő test'ére'nk érdekében mozgósítsuk őket. akkor hiteles tényekre van szükségünk informálásukra. Szervezetünk ezért elvállalta a magyar ..szamizdat"-kiadványok sokszorosítását és forgalmazását Nyugaton. Jelenleg az alábbi kiadványok rendelhetők meg: „Beszélő”, „Hírmondó”, „Az Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentései”, „A szlovákiai magyar iskolák védelmében”. Címünk: Hungarian Human Rights Foundation. PO.Box "J". Gracie Stn.. New York. N Y. 10028, USA. (Kérjük, tüntessék fel, hogy a legújabb kiadványokon kívül igényt tartanak-e a korábbi számokra is!) hittük valamennyien, hogy a török segítségével felszabadíthatjuk országunkat. így hittük ezt már Zrínyi urunk óta. De aztán jött nagyságod aljas tórbecsalása és rabsága. Most megfizetünk a töröknek aljasságáért. — Ezredes uram, most, hogy odaát van kegyelmed a császár oldalán, talán még nyíltabban láthatja azt a sok szenvedést és fájdalmak amit a császár seregei okoznak naponta népünknek. Nekünk ezért most nagy szükségünk van a törökre. Pusztulhatnak aztán, de most adjanak erőt, mert a német iga különben örökre a nyakunkon marad. — Igaz a szenvedés — kapja föl a fejét Petneházy —, de ha megengedi nagyságod, én is felemlítem, hogy a török mennyi bajt és keserűséget okoz minekünk. És a tatár segélyhadak mit művelnek, amerre megjelennek? Hány falut raboltak már ki, égettek föl, hurcolják el a lakosságok meg ölik le az embereket, gyalázzák asszonyainkat? Thököly megkerüli az asztalt, odaáll Petneházy elé és megfogja mindkét vállát. — Petneházy uram, térjen vissza hozzánk! Megteszem az egész sereg fővezérének. Egy mindent elsöprő tavaszi hadjáratban visszafoglaljuk az egész Felvidéket, megszerezzük Erdélyt, aztán Magyarország többi részét is. Petneházy feláll és hátralép. — Bármennyire is fáj kimondanom, én a török mellé többet nem állok. Ezért se rám, se az én kuruc seregemre ne nehezteljen nagyságod. Mi a törökben nem bízunk többé! Még ha a császáriak mindig elővédnek dobnak is oda, akkor is győzni fogunk! Előbb a törököt, meg a kutyafejű tatárját (Folytatás a 3. oldalon) BAGOSSY LÁSZLÓ: „Lóról szállva”