Nyugati Magyarság, 1982 (1. évfolyam, 2-9. szám)

1982-09-01 / 9. szám

1982. szeptember Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 7. oldal Segítségre van szükség! f A „Segitségre van szükség!” című első cikkemben beszámoltam íróink, újságjaink nehéz helyzetéről és megemlítettem az új utak, új munkaerők (előfizetés-gyújtók, levelezők, könyvelők, stb.), új pénzforrások, „Szerkesztői üzenetek”, „Hasznos taná­csok” szükségességét. Kértem az olvasókat, hogy közöljék elgondolásaikat, küldjék meg a birtokukban lévő, az újságok és könyvek terjesztésével kapcsolatos megőrzött, eddigi értékes cikkeket, tanácsokat, hogy a helyes lépéseket megtehessük. Három nagy írónk: Flórián Tibor, Stirling György és Wass Albert egy-egy rendkívül értékes írása jutott birtokomba. Egyesületek részéről a Magyar Társaság elnöke, dr. Nádas János írt nagy tapasz­talatról és bölcsességről tanúskodó levelet. Az olvasók is sok hasznos gondolattal gazdagították mozgalmunkat, ezenkívül töb­ben kifejtették, hogy már régen, 25 évvel ezelőtt kellett volna gondoskodnunk „min­den érdemes szabadföldi írónk és sajtó­termékünk anyagi támogatásáról” és az „olvasók szilárd sorokba való bekapcsolásá­ról... ” A „Segítségre van szükség!” című cikkemet több mint 20 újságnak küldtem meg s egyben egy-egy kérdőívet és egy válasz-levelezőlap-tervezetemet is csatoltam. A válaszok kiértékelése, feldolgozása most van folyamatban. Sok nagyszerű, az élet minden szakaszát érintő hasznos tanács áll rendelkezésre. Meg vagyok győződve, hogy előbb-utóbb és kivétel nélkül mindenki húzhat hasznot egyik vagy másik írásból. Biztos vagyok abban is, hogy az olvasók, az összmagyarság életét jobbá, szebbé, bizton­ságosabbá tudnánk termi s egyben tartósabb, jobb kapcsolatot tudnánk kiépíteni egymás között A mindennapi élet gondjait könnyítő vagy életmentő hasznos tanácsok tömege fekszik asztalomon. Ezer és ezer oldal! Legtöbbjük válogatott, kipróbált, a bölcsőtől a sírig kísérő és szükséges jó tanácsok. Magyar, angol és német eredetűek. Érdemes velük foglalkozni, de előkészítésük rengeteg munkával jár. Ezeket fordítani, átírni, össze­vonni, továbbítani, terjeszteni, magyarázni, ismételni kell, hogy a sok kemény koponyát meg tudjuk győzni. Tábory Maxim: SZABADON O az estét úgy szeretem ha felém suhan sebesen az alkony Árnyak lengnek és hallom a nagy csendnek tiszta ózon leheletét száll mint sólyom úgy leng feléd szédült lelkem mint szent szellem ha nyugaton egyedül elterül a nyugalom — lombokkal árnyas teste ölelkezik az estbe — a bánat eltűnik hamar minden vágy-álom fiatal örökre tiszta jó marad. . . hogy tombolnak a sugarak! érzem hogy engem régen várnak szívemig szívnám a sugárnak illanó illatát... minden időkön át a tűnő fénnyel röpülnék éjjel túl a szürke szavakon százszor szebben — szabadon! II. rész Közös munka, kölcsönös megsegítés a helyes és becsületes út! Milyen jó is lenne, ha segíthetnénk az olvasókat, az össz­­magyarságot és viszonzásképpen a kapott, illetve megtakarított értéknek egy részét a nehéz helyzetben lévő írók és újságok, valamint a magyar iskolák, a Magyar Ügy támogatására fordítanák az olvasók, a ked­vezményezettek. Előzőleg írtam, hogy hasznos tanácsok tömege fekszik asztalomon. Ezer és ezer oldal. . . ! De ki dolgozza fel ezeket és a még meg sem említett fontos cikkeket (Con­sumer Reports, több tucat magazin, könyv­tárak és a Szabadalmi Hivatal szabad köz­kincsei, stb.)? Az arany a földön fekszik, csak fel kell venni! De ki nyúl érte? Ki olvas el, ki értékel ki több tízezer oldalt? Ki mutatja be, magyarázza meg a szegény földi halandónak? Erre is nagy szükség van, hiszen egyikünk-másikunk azt sem tudja, hogy hogyan kell biztonságosabban közlekedni a jeges úton. Ezenkívül múlhatatlanul szükségünk van előfizetés-gyűjtőkre, levelezőkre, titkárokra, mindenesre is. Incze L. Lajos, a kiváló erdélyi származású író, a lewistoni Journal Magazine állandó munkatársa gondos, min­denre kiterjedő levelében rámutatott arra, hogy a fentieken kívül egy új magyar könyvkiadó-programot is pártolnunk kellene, hogy a magyar szellemi kincsek legértékesebbjeit az olvasóknak bemutat­hassuk. A továbbiakban azt úja, hogy: „Valóban, ez olyan óriási feladat, egy személy nem volna képes megvalósítani egy emberélet alatt.” Önkéntesek kiválasztása, illetve a baráti kör összehívása, mivel nem lakom a szer­kesztőségek, kiadóhivatalok székhelyén, nem lehet az én feladatom, erre képtelen vagyok, de minden rendelkezésre álló anyagot díjmentesen átadok a felelős személynek, illetve készséggel kidolgoznék egy munkaprogramot Egy személy is csodát tud művelni. Egy kitűnő önzetlen munkatárs el tudná látni a magyar újságokat heti hasznos tanáccsal. Hetenként néhány napra és kevés pénzre van szükség. Megboldogult, kiváló kereskedelem tanárom arra tani to tt, hogy ha üzletbe kezdünk, egy pengőt az árura, egy pengőt a hirdetésre fordítsunk. Itt, az emigrációban — javaslom — mind a két dollárt adjuk íróinknak, újságjainknak és a hirdetést lássuk el díjmentesen. Mint írtam, az első és legfontosabb lépés: az író vagy újság baráti körének össze­hívása. A szerkesztőség képviselője meggyőzheti a jó barátot, hogy heti néhány napi munkával óriási szolgálatot tehet a magyarságnak és önmagának is, és hogy nem kihasználásról van szó. Egy „salesman” csodát tud művelni, rövid idő alatt száz és száz apró ügyet tud elintézni. Telefonhívások, új nevek kikutatása, rövid levelek írása, esetleg baráti látogatások, végső fokon új előfizetők szer zése lenne feladata. Ha egy újság abban hisz, hogy a „Fizessen elő lapunkra!” hir­detés eredményt hoz, akkor abban is hinnie kell, hogy a személyes felkérés és meggyőzés legalább ennyi, vagy még ennél is több eredményt mutathat fel. Az előfizetés-gyűjtő több, mint tisztviselő, ő apostol, aki felkutatja az elfelejtett magyarokat, elmondja nekik, hogy nemcsak kérni, hanem inkább adni jöttünk, hogy törődni akarunk vele és be fogjuk bizo­nyítani, hogy „megéri” előfizetni. Közben feljegyzi a kifogásokat s azokat jelenti a szer­kesztőségnek, hogy a bajokat orvosolni lehessen. Előző cikkemben azt írtam, hogy íróinkat, újságjainkat, vezetőinket támogat­nunk kell: „Mellettük a helyünk, minden támogatást megérdemelnek, legyen az munka vagy anyagi hozzájárulás.” Elszorult szívvel olvastam a Nyugati Magyarság folyó év júniusi számában Koósa Antal: „Bocsáss meg, Feri!”, Fáy Ferenc halálának évfordulójára írt cikkét, íme egy részlet „ ... És a vesszőfutás azóta sem változott A nyomor ránk tenyereit de éltünk! Nehéz Feri is élt míg tüdeje bírta. Költósors Amerikában: Pólya László kére­­getett, Mészáros Zoltán éhenhalt Kerényi Frigyes egy szénégetőbe vetette magát... Soroljam tovább?...” Ismét kérdezem: Hol vagytok, testvérek? Talán gyújtitek a pénzt? Mindhiába! Amikor lezárult szemetek, a bankszámla elvesztette minden jelentőségét talán csak mohó „keselyűk” marcangolják a konco­kat... A jó kapcsolat kiépítésére, fenntartására mérhetetlen nagy szükségünk van. Gonddal, szeretettel kezeljünk minden megkeresést minden problémát. A nem-válaszolás ud­variatlan, sértő és embertelen szokás. A mi íróink, szerkesztőink bölcsen tudják ezt, csak nem rendelkeznek elég idővel, erővel, ezért maradt el sok-sok válaszuk. Örömmel tapasztalom, hogy a Nyugati Magyarság időt és fáradságot nem kímélve, levelek és a „Szerkesztői üzenetek” útján, máris nagyon jó kapcsolatot épített ki az újság és az olvasók között A segítés, a válaszolás „hosszú távon” jó és tartós üzlet! Kértünk, de közben bizonyítottuk, hogy adni is tudnánk, mégpedig többet, mint az olvasók, ha önzetlen, segítőkész barátokra akadnánk. Sebeket tudunk gyógyítani, életet tudunk menteni, szebbé tudjuk tenni az olvasók életét, százezreket, talán milliókat tudunk megtakarítani, ha együtt haladunk, ha megfelelő segítséget kapunk. Két-három önkéntesre van szüksége minden magyar újságnak. Felhívásomnak eddig nem volt eredménye, illetve nincsen tudomásom arról, hogy valaki is jelentkezett volna bár­melyik újság székhelyén a szerkesztőségnél. Levelekre, mint a múltban is tettem, kész­séggel, lehetőleg postafordultával válaszolok. Dr yárhelyi Imre P.O.Box 541 Bala Cynwyd, Pa. 19004 KÖZGYŰLÉS ELÉ (Folytatás az 1. oldalról) A szervezett, kifelé is elismerést és szimpátiát keltő egységbe tömörülésen túl az emigrációnak is „nyitnia” kell, elsősorban az otthoni belső ellenzék felé, valamint az azt képviselő, frissen érkezett fiatalok felé. Olyan fiatalokról van szó, akik távozá­sukkal, „lábukkal” szavaztak, de akikből hiányzik az 56 előtti korszak keserű élmé­nye. Ha emigrációnk nem tanúsít kellő türelmet velük szemben, és egy-két naiv nyilatkozatuk után „kommunistának”, „agymosottnak”, „baloldalinak” nevezi őket, akkor örökre elvesziti vagy tényleg balra tolja valamennyit. Az emigráció — mint intézmény — soha, még véletlenül sem tévesztheti össze a kommunista rendszert a magyar néppel és az elért kulturális, szociális vívmányokkal, amelyek kizárólag a magyar nép sajátjai. Politikai célkitűzésünk — szabad, független, demokratikus Magyarország! — tiszta és világos. Nincs lehetőség semmiféle kompromisszumra! Talajtvesztett, elszige­telődó, vagyis irreális ellenzékké válunk azonban, ha kulturális téren — az ismert kommunista propagandától és politikai „fegyverkovácsolás”-tói félve — teljesen elzárkózunk a magyar tömegektől. Nincs kommunista és emigrációs kultúra. Csak egy van: magyar kultúra. A veszély igen nagy, az egyéni kezdeményezések okozta károk ellensúlyozására intézményes, köz­ponti állásfoglalásra van szükség. A világ minden tájára szétszóródott nem­zeti emigráció összefogása, tájékoztatása, megfelelő „hangolása”, nemzettudatának ápolása egyedül és kizárólagosan az emigrációs sajtón múlik. Az egyetlen hatásos fegyver. Kezelése tehát a lehető legnagyobb fegyelmet, következetességet és felelősséget igényli. Általános tevékeny­ségének a sajtószabadság szellemében, de morális kötelességérzettel a Világkong­resszus általános irányelveihez kell igazod­nia! A sajtó jelentőségének felmérését elsősor­ban a magyar szervezetek, egyesületek, szövetségek vezetőitől váijuk, hiszen fenn­maradása előfizetésekből, hirdetésekből és egyéni adományokból közel sem biztosított. Állami támogatás egyszerűen nincs! Egyedüli megoldásként kínálkozik egy olyan országos vagy kontinentális sajtóalap létrehozása, amelynek kezelésével a Világ­­kongresszus az Újságírók Szövetségét bízná meg. A Szövetség ebből az alapból támogatná az arra rászoruló és érdemes, ill. a Világkongresszus általános irányelveit követő lapokat. Az újságírók tiszteletdíja vagy köszönet, vagy oly csekély, hogy még a felhasznált papír és bélyeg költségét sem fedezi. Az említett sajtóalap hozzájárulna ennek a tart­hatatlan állapotnak a rendezéséhez is. Erre annál is inkább szükség van, mivel olyan emberekről van szó, akik a nap nagyobbik részét — pénzkeresés helyett! — a magyarság szolgálatának szentelik. Szeretettel köszöntjük a Közgyűlést, min­den egyes résztvevőnek felelősségteljes hozzájárulást kívánunk a döntésekhez, és ugyanolyan munkát a jövőben! —tnikJóssi— HAIR DO SALON 4604-17 Ave. S.E. Női és férfi fodrászüzlet Legújabb divat szerinti hajvágás, dauer, arcápolás, szórtelenítés Forduljon bizalommal hozzánk, örömmel állunk szolgálatára Margaret SZÍVÓS 248-5717 SEBESTENY’S DRAPERIES 444 Silvervalley Dr. N.W. Függönyök - ágytakarók - importált anyagok 20 éves gyakorlat - garantált megelégedés! Felvilágosítás: 247-4677

Next

/
Oldalképek
Tartalom