Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 97-145. szám)

1944-06-12 / 130. szám

(Trianon 24.) 1944 június 12. 5. oldal. j|—fl ÍRBE Anyám A fájdalom tépett köntösében. Előttem vagy, édes jó anyám 1 ■.. Te vagy az én biztató reményem Dicsőségek véres hajnalán ! . . . Hogy indultam, azt mondtad énnékem: Védjen Isten, segítsen az Ég. Azt mondtad, hogy testet ölt az ima Hogy mi egymást látni fogjuk még! Édesanyám! Te mindennél drágább Nyugodjál meg, ne add semmiért, Hogy fohászod meghallgatta Isten, Fiad fején diszlik a babér ! NEMESS ENDRE NAPIREND Róm, kát Antal. Gör. kát. Aqailina. Prot Tó­biás. A nap kél 4 óra 46 perkor, nyugszik 20 óra 41 perckor. A hold kél 1 óra 8 perckor, nyug­szik 10 óra 5 perckor MAGYAR NAPnunm? Nyilvánvalóan oka volt a pénzügy- miniszternek arra, hogy elitélje a zsidó vagyonból meggazdagodni óhajtók mohóságát. Nem szórványos estről volt szó, hanem úgy látszik mindenütt fel­bukkantak a könnyen élők. Különben enől mi is sokat tudnánk beszélni. Ez is mutatja, hogy milyen nagy szükség volt a rendszer felszámolására. Sőt nem csalódunk abban sem, hogy az idők folyamán fény derül arra is, hogy nagyon sok ma jobboldali ember, aki jobboldaliságát meg szeretné fizettetni, nemrég még a baloldalon kullogott. Sőt nagyon valószínű az is, hogy az igazi jobboldaliak ezelőtt is jobbolda­lon harcoitak és most sem kérnek elő­nyöket a rendszerváltozás révén. GYÓGYSZERTÁRÁK j 8zomba1 estig a kővetkező gyógysser­‘Arak tartanak ügyeleti txolgálatoti Osgyáni József (Bessenyei-tér) és Illés Zsófia (Deák Fertnc-utca) A városi gőz- és kádfürdő: zárva. — A Mária Kongregáció prefek- tájának üdvözlése. Margit napján a hálás szeretet virágával kereste fel a Mária Kongregáció népes kül­döttsége a Kongregáció lelkes idea­lizmussal, evangéliumi szeretettel tevékenykedő prefektáját, Izay Gé­zámét, aki a legnehezebb időkben sikeres küzdelmet vív a lelkek erő­sítése, a spirituális világ fényes ál­mainak megvalósítása érdekében. A Kongre gác ió nevében Jeszenszky Sándorné mondott szívből fakadó szeretettel és hálával áthatott üd­vözlő beszédet, amelyre Izay Gé* záné meghatottam a további lelki és erkölcsi felemelkedéséért küzdő munka fcgalalmával válaszolt. A Kongregáció prefektájának üdvöz­lésén jelen volt Török Dezső apát- kanowok, Káplár Ágoston r.*kat. vallástanár is. Junius 13 kedp — Áthelyezés. A m. kir. belügy­miniszter Hahn Imre mámdoki köz- ségi jegyzőt a rácalmási községi jegyzői állásra, vitéz Farkas Ferenc tápióbicskei községi jegyzőt pedig a mándoká községi jegyzői állásra áthelyezte. — A nyíregyházi kir. törvény- széki fogházban május havában 138 férfit és 51 nőt, a járásbírósági fog­házakban Kísvárdán 4 férfit és 1 nőt, Nyírbátorban 2 férfit és 2 nőt, Tiszalőkőn 1 férfit tartottak őri­zetben. Katona- lat an Se- diák- spirt mindennemű ét minMégü sapkák legol­csóbban és legszebb kivitelben Papp Pépesnél agg?«. — Felhívás. Felhívom a nyíregy­házi közs. polgári fiúiskola IV. osztályát végzett tanulók figyelmét a Cikta Cipőgyártási és Kereske­delmi Rt. munkaiskolájának igen figyelemreméltó és az iskola hir­detőtáblájára kifüggesztett hirdet­ményére. — Igazgató. — Állatkivitelünk. Szabolcsvár- megye területéről május hónapban 16 lovat. 1020 szarvasmarhát. 3340 sertést és 371 juhot szállítottak el. Új hasitett tölgy ászok (láger) hordák 30 60 hi-ig eladók Ugyancsak ászhordókra való ócska abroncsvasat veszek minden mennyiség* ben, vagy hordókat adok cserébe Laczkovszky András VAY ADAM UTCA 11. Telefonszám: 29—08. — A fahamú eredményes felhasz­nálása. Eddig a legtöbb háztartás­ban értéktelen szemét volt a faha- mú. — Még a vidéken is a többi szeméttel együtt szórták ki a ház­tartásokból. A mai trágya szűkös időben a falhamú is jelentőséget ka­pott. Kálium, foszfor, mész, vas. mangán, kén van benne, tehát min­den, ami a növényzet fejlődéséhez szükséges. A sok értékes kémiai ayagot tartalmazó fahamút ered­ményesen lehet felhasználni a gyü­mölcsösökben és konyhakertészetek­ben. A rendszeres gyűjtésével elér­hető a föld termőképességének fo­kozása. Ezért a fahamút nem kell kiszórni a szemétre, vagy csupán a síkos járdák behintésére felhasz­nálná, hanem, gyűjteni kell, mert minden lapát fahamú a föld termő­képességét növeli. — ISTEN, HAZA, CSALÁD - ETTŐL FOSZTANA MEG A KOMMUNIZMUS. Sebesfiit honvédéin^ áldozatkész segítői Dobos bácsi vendéglős 9-ón 100 poihár sörrel vendégelte meg a Sós­tóra kiránduló sebesült honvédein- ket. A megajándékozottak ezúton mondanak köszönetét. Dobos b4csi már többízben adta tanú jelét ven­dégszerető, hazafias, nemes áldo­zatkészségének. Garay Albin cukrászmester fele­sége, továbbá Szilágyi Mária úr­leány cigarettával kedveskedtek sebesült henvédeinknek. Fogadják nemes cselekedetükért a sebesült honvédek hálás köszö­netét. — Nyíregyházi leányok. írjanak a honvédeknek. Tasnády József : szkv. a B. 518. tábori posta szám­ról írva arra kéri a nyíregyházi leányokat, írjanak a kint harcoló honvédeknek, akik ritkábban kap- i nap hazulról levelet, vagy küldje- I nek nekik újságot, képe$ újságot ki­olvasásuk után. Széchenyi út 10. sz. alól i az ár n. 3. sz. alá helyeztem át i Báftkay István j ....... — Megharapta q kutya. Hell Já- nosné 33 éves pazonyi lakost Nyír- pazonyban Gellér János ottani la­kos kutyá ja megharapta és a bal lá­bán sebet ej etett. Hell Jánosnét az Erzsébet-kórházban ápolják. — Abauj-Tőrna és Nyitra—Po- \ zsony vármegye csatlakozott Bor- í sód vármegye és Miskolc indítvá­hoz. Abauj-Toma vármegye tör­vényhatósági bizottsága közgyű­lést tartott, amelyen tárgyalták Borsod vármegye közönségének a jobboldali egység megteremtésével kapcsolatos átiratáé. A közgyűlés a társtörvényhatóság határozatában foglaltakat egyhangú lelkesedéssel magáévá tette. Nyitra'—Pozsony vármegye közigazgatási bizottsága ugyancsak magáévá tette Borsod vármegyének az egypártrendszerre vonatkozó indítványát. A várme­gye közigazgatási bizottsága távira­tilag köszöntötte és teljes bizalmá­ról bizosí tóttá Sztójay Döme mi­niszterelnököt, Jaross Andor és Imrédy Béla minisztereket. — Hgy 83 éves ember öngyil­kossága. Torma Sándor 83 éves nagykállói lakos a Vasút-utca 51. szám alatti lakásán felakasztotta magát és mire tettét észrevették, — meghalt: A nyomozás megállapítot­ta, hogy bűncselekmény nem tör­tént s a kir. ügyészség a temetési engedélyt megadta. Levélpapír. Töltőtoll. Fényképalbum. Emlékkönyv, íróasztali készletek A <Shi 51 PaP*r~ és írószerüzletben — Szófiában két fosztogatót a helyszínen agyonlőttek. Szófia. — Szófiában az elmúlt éjszaka két tol­vajt, akik egy kiürített házat a helyszínen ki akartak fosztaná, a rendőrök a helyszínen agyonlőttek. A hullákat elijesztő példának több órán át fekve hagyták az utcán. A szófiai rendőrfőnök kijelentette hogy a jövőben minden ilyen bű­nözővel hasonló módon bánnak el. KADETSZERELEM. Régi, kedves operettet újított fel szombaton és vasárnap három elő­adásban a társulat a Kadetszerelem előadásával. Nem mond. sokat, de azzal, hogy az ifjúság varázsát ve­títi elénk, sok kévés, derűs percet szerez. Helyzetkomikumai megne­vettették a nézőket s egyes figu­ráiban gyönyörködött a nézőtér. A darabot a szereplők valameny- nyien vidám,, lelkes játékkal vitték sikerre. Mátray Mária, Komlós Juci, és Bartók Juci voltak főerős­ségei a darabnak, akiket Nagy Bé­la, Antali fi József és Fekete Ala­jos méltó partnerként egészítettek ki a játékban. Jeney Ottó nagyon megnyerő alakítást nyújtott a fő­herceg szerepében. Az előadás üte_ mesen pergett. A Színházi iroda hírei Hétfőn este 7 órakor: Népműve­lési előadás, mérsékelt hely árak­kal. Színrekerül: „Három Grácia Nagy rejvűoperetti. * Kedden és szerdán este 7 órakor Csadó Pál nagysikerű víg játéka kerül bemutatóra: „Zsuzsó“. A da* rabot nagy érdeklődés előzi meg, annál is inkább, mert ez lesz az évad első vígjáték-újdonsága. * Csütörtökön délután fél 4 órakor ifjúsági előadás: „Cifranyomorú­ság“. Helyárak 50 fillértől 2 pen* goig. * Csütörtökön és pénteken este 7 órakor Táray Ferenc, a budapesti Nemzeti Színház tagjának fellépté­vel és rendezésében színrekerül Shakespeare 3 felvonásos gyönyö­rű verses tragédiája: „Hamlet“. — Mérsékelten felemelt helyárakkal. A tisztelt bérlők a felemelt helyár közti különbözetet fizetik rá. ♦ Szombaton délután 4 órakor tisztviselő előadás keretében a nagy sikert aratott „Vadvirágos Maros partján“ kerül előadásra. Színház heti műsora: Hétfőn este 7 órakor: Három Grá­cia. (Népművelődesi előadás.) Kedden este 7 órakor: Zsuzsó. Szerdán este 7 órakor: Zsuzsó. Csütörtökön délután fél 4 órakor: Cifranyomorúság. (Ifjúsági elő­adás.) Csütörtökön és pénteken este 7 óra­kor: Hamlet. Táray Ferenc fel­léptével. Szombaton délután 4 órakor: Vad- virágos Maros partján. (Tisztvi­selő előadás.) Mérsékelt hely­árakkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom