Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 97-145. szám)

1944-06-16 / 134. szám

2. oida! Színház Táray Ferenc Hamletja Nyíregyházán Shakdspeare örökbecsű vermes Itraigédiája, a Hamlet világszerte változatlan erővel, korok és ese­ményáramlások felett állóan sugá­rozza az erköcsi valóságnak, a lélek örvényednek megoldására, az igaz­ságtevésre irányuló, törvényszerű erőket, amelyekkel hasztalan száll szembe a bűn útjára sodort ember, bármily hatalmas ís. Shakespeare már egy olyan korban, amikor még * som az emberi test anatómiáját, sem a lélek folyamatainak törvénysze­rűségeit, az értelmi, érzelmi, akara­ti élet jelenségeit tudományos bú­várkodással, megismeréssel fel nem fedte az emberiség, intuitiv erővel, ma is érvényes megérzésekkel fel­ismerte a lélek örvényeit, az érzel- j mek, ismereti és akarati folyamatok ' mélységeit és tragédiáiban egy vil­lámszerűén kicsattanó, ellenállhat 'katlan erejű dikeió nyelvén feltár- ta egy-egy szenvedély kibontakozá­sát, telté érlelődését a sejtelemtől a cselekvésig. Hamlet töprengő, há. borodottságot színlelő, zseniális leí- hfe is változatlanul célratörő egé­szen a beteljesítéséig. Ennek a vi­lághírű tragédiának villamos fe­szültségé töltötte be a nyíregyházi városi színház közönségének lel­két csütörtökön este, amikor a ma­gyar drámai művészet legkiválóbb Ham.lht-ínteirpreícáLój a,) Táray Fe­renc, a Nemzeti Színház egyik abszolút értéke remegtelte meg a telkünket a dán királyfi lslkivergő- désének, lenyűgöző szellemi viha­rainak tökéletes, mélyen emberi, egyszerű, mesterkéletlen, természe­tes éppen azért fenséges ábrázolá­sával. Csupa ideg lénye, színpadi figurájának kísérteties lélek-vetíté- se, szavainak, mondatainak, mozdu­lata inak jellemző, d öbb en ee s en igaz interpretációja olyan élmény-, gazdagságot adott a lelkeknek, — amelyért örökké hálásak lehetnek a nyíregyháziak a Földessy-társu- latnak. A bemutatón azonban aránylag csak az irodalmi és lélektani prob­lémák mélységeinek kutatásában és élvezetében kulturált kisebb réteg vett részt. Ez azonban nem azt je­lenti, hogy Nyíregyházán nem talá­lunk megfelelő számú közönséget a klasszikusok bemutatói számára. — Inkább azt, hogy bármilyen tüne­ményes és nagyszerű élményeket adó Shakespeare remekműve, ma, a' történelmi izgalmak, az új világot teremtő erők roppant feszültsége idején epem tud mindenki erkö’csi, filozófiai, lélektani .problémákon tü_ midni, nem tud a szellemiség fény­lő alkotásaiban elmerülni. Tettek, sorsot formáló dinamizmus törté­nelmi napjaiban ma a korszellemet sugárzó, a lelkeket az új eszmék, tettek hitet, bizakodást erősítő íelkiáramába kapcsoló művek hat­nak a szélesebb rétegekre. Ez természetesen mit sem ven te sem a klasszikusok lélekgazda- ,£ító értékéből, sem annak a nemes, tiszta szándéknak becséből, amely- fyel Földessy Géza a nagy tragé­diát és benne Táray Ferencet szó­laltatta! mieg színpadunkon. Olyan volt ez az est a bombákkal fenye­gető, nyomasztó világban, mint egy ihitatos, hivő fel tekintés az örök­Szabolcsi heb HáuF (Trianon 24.) 1944 június 16. törvények útját járó csillagokra. — mint a teremtés titkaiba való be­pillantása hatása. A nyíregyházi társulat ' legjobb erői sorakoztak fel, hogy Táray Fe_ renc szellemiségének ereje és fénye töretlenül érvényesülhessen. Mindenekelőtt Komlós Juci kon- zseniálisan mély és gazdag lelki­séget adó Op he Hájénak művészi ábrázolása fényiéit tisztán, erő­vel teljesen. Ki kell emelnünk Cl au diusnak, Dánia bűnös királyának jellemző erejű alakítóját, Bessenyi erencet is az elsők között, akik a Shakespeare! lelket sugározták. — Papp Ibolya Gertrud királyné sze­repeben festői, méltósággal ható volt. Az együttesben kiváló törek­véssel és sikerrel alakítottak Mát~ ray Teri, Ha ász András, Jenei Ottó Fekete Lajos, Antalffi József, Nagy Béla, Bánó Pál^ Horváth András, Kassai László, Juhász Sárdor, Vá- rady László, Iglói György. A közönség írjei eg nokkmsz^ ív­vel, hálás hódolattal tapsolta Táray nagy jeleneteit és a társulat játé­kát. Halálra, forrázta magját ®í?y gyermek As anyját gondatlanságból elkövetett emberoiéi vétsége miatt elítélték Franczel Mihályné Alsóhadur- ,bokori 23 szám alatti lakos 3 éves kis leányát miagárahagyta a kony­hán, ahol a tűz égett és a tűzhe­lyen egy edényben forróvíz volt. A maga ráhagyott gyermek a tűzhely­ből lerántotta az edényt s a forró­víz annyira, összeégette a szeren­csétlen gyermek testét, hogy egy napig tartó kínos szenvedés után belehalt, sérüléseibe. A nyíregyházi kir. törvényszék gondatlanságból okozott ember öles vétségének vádjával vonta felelő­ségre az anyát, aki sírva vallotta be yonaatlanságá'c és fájlalt? gyermeke elvesztését. A törvényszék az anyát a büme_ tőnovella alkalmazásával 1 hó­fogházbüntetésre ítélte. Ék% IfjnsáK Kapja Nyfre^házán 1944-ben Már előző híradásainkban is sző­lőiünk a nyíregyházi levente ifjú­ság napjáról, .annak részbeni ün­nepségeiről. A rendezendő leventenap míjn- den mozzanatában a magyar kato- naeszni'ény és a hősi életszemlélet­nek, mint a leyent eint éz ménynek aiapeszménye fog kidomiborodnii. Derék leventéink ennek a felfogás­nak a köztudatba való vitelén fára­doznak teljes odaadással ííjúveze- tőik munkássága s parancsnokaik­nak csak irányítása alapján, szin­te saját elképzelésüket i.s formába öntve hozzák a nagyközönség elé. Bőséggel nyújtanak alkalmat ün­nepségeik műsorszámai a nép szel­lemiségének sugárzásában is. Maga a „leventenap“ 3 részre oszlik: 1. Június hó 17-én 20 óra 3 perctől tábortűz a Kereskedelmi Középiskola udvarán. 2. Levente ujoncauató ünnepség a Hősök szobránál június IS-án 10 órakor, 16 órától a leventenap további tö­meges foglalkozást adó müsorszá- mai: testnevelési és sportbemutató ünnepség a Levente-gyakorlótéren. A vasárnap 10 órai Hősi emlék­mű előtti ünnepség műsorát már részlegesen ismertettük tegnapi számunkban, jelen alkalommal a 17-én. szombaton 20 óra 30 perc­kor a Kereskedelmi Középiskola udvarán tartandó tábortűz műsorát ismertetjük: 1. Himnusz. Zrínyi fohász. Rákóczi induló. Játssza a leventezenekar. 2. Nagy magyar télben. Szavalja: Sághy Elemér ífjúvezető. 3. A tábortűz elgondolását beveze­tő dalok. 4.,Bevezető szavak a tábor tűzhöz. Mondja: Zsolnai Rezső ifjúve­zető. 5. Katona-élet dalban, versben és tréfáiban: a.) Bevonulás, b) Újonc c) Fegyvernem, d) Katonafogás, e) Víg élet. f) Szabadság, g) Arc- vonal. ai) Leszerelés, i) Vissza­emlékezés. Fűszerkereskedők figyelmébe! Szárított tésztagyártást liszt és tojás beszállítása mel­lett vállal bérmunkába Ü/1TT/1 HEEK. Nyíregyháza, Vay Adám utca 2. Telefon : 20—78. Június 16 17-18 19. 6. Befejezés búcsúszavai: Horváth János ifjúvezető-kör parancsnoka Kürtszó. Fohász. Lefuvás. A le^emtjezenekart Szathmári Károly karmester vezényli. A leventenap minden megmoz­dulására szeretettel hivjuk az ifjú­dé ügye iránt érdeklődő közönsé­get, hegy minél nagyobb számmal adjanak kifejezést megj eleji lésük­kel, hogy nem közömbös az ő szem­pontjukból sem a nemzet jövője (az ifjúság), a jövő nemzedéke szárnyaló, becsülete törekvéss. A vasárnap délután 4 órakor a levente gyakorlótéren tartandó testnevelési és sportbemutató ün­nepségről és annak műsoráról a legközelebbi zámunkban adunk bő­vebb tájékoztatás. Rágalmazásért elítélték Barna Andrásné nyírmadaí lakos hivatalból üldözendő rágalmazás vét ségével vádolva állott a nyíregy­házi kir. törvényszék előtt. A vád tárgyát képező bűncselekményt azáltal követte el, hogy Hagymási András pénzügyőrről azt állította, hogy a nyírmadaí vásáron kiegye­zett az italárusokkal 10 pengőben és a pénzt zsebrevágta. A Hagymási András ellen emelt vád ügyében felettesei is vizsgála­tot rendeltek el s a vizsgálat teljes méi téagben tisztázta Hagymásit, hasonlóképpen a megtartott főtár- | gyaláson sem tudott a vádlott olyan adatokat produkálni, amikből még csak a gyanúja is merülhetett vol­na fel annak, hogy Hagymás! a megvesztegetést elkövette volna. A törvényszék az asszonyt bű­nösnek mondotta ki a terhére rótt bűncselekmény elkövetésében és ezért 150 pengő pénzbünteésre ítélte. Nfo’SSílsva, gúnyosai veszi fiuduoeásisl az an2#o!~ szászok ^áráldozatát Basel. A Baseler National Zei­tünk felveti a kérdést, vájjon miért n?m kezdte meg a szovjet nyom­ban nagy nyári támadását egyidejü- íeg az angolszász invázióval? A svájci lap arra mutat rá, hogy az oi eszek az utolsó percig kételked- tek abban, hegy az angolszászok tényleg hajlandók a maguk részé­ről is véráldozatot hozni. Az invá­zió igen sokáig váratott magára Moszkva türelmetlenségére. Most Moszkvában kissé gúnyosan álla­pítják meg, hogy a szövetségesek végre rászánták miagukat a helyes hadveslésre, vagyis véráldozatuk teljesítésére. A svájci lap végül az angolszászoknak „áldatlan fárado­zásokat és áldozatokat“ jósol. Péntek-szombat-vasárnap-hétfő cüBSZinte Tslstas 25-24 Budapestéi megelőzve I — A legizgalmasabb bravurfilra ! Vihar szárnyakon bőszerepben: Amadeo Naszari, Boberto Villa, Mario Ferrari stb. Magyar és Ula világhiradó I ____________________Magyar és Ufa világhiradó _ Elg»dá»ci. kezdet» hétköznap V.4, V.fe és 7.S, Vasárnap i/a?. V«4, 1 26 és V,8 óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom