Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 49-96. szám)

1944-04-23 / 90. szám

Nyikvtdék ä Szabolcsi hirLAP (Yríaaon 24.) 1944 április 21. A légitámadások nem érnek célt A Journal De Geneve az angol­szász terrorbombázások céljával és eredményeivel foglakozik. Megálla­pítja, hogy évszázadok kuitúrkín- csei semmisülnek meg ebben a há­borúban. Ezeknek a támadásoknak nem az a célja, hogy az elleség ka­tonai erejét csökkentse, hanem az, hogy bosszút álljon a védtelen la­kosságon. Megállapítja azonban a lap azt is. hogy az ilyen kibombá- zott emberek nemcsak hogy nem törnek meg, hanem ellenkezőleg ősz szefognak és még erősebbekké vál­nak a megtorlás napjára. (MTI.) \ * A TÁVOLKELETI HELYZET Tokióból jelenti a NTI. — Az Imphal birtokáért megindított nagy csata tetőpontjához közeledik. Az angolok minden rendekezésükre ál­ló tartalékukat erre a szakaszra irá­nyították. Elfogott hindu katonák vallomása szerint az V. angol had­sereg megerősítésére Kalkuttából és Csittangongból nagyobb erőket vontak el. Emiatt természetes, hogy a japán és nemzeti hindu csapatok előnyomulása is meglassubbodott, mégis sikerült legyőzni az ellenál­lást és Imphalt már nyolc kilomé­ternyire megközelítették. (MTI.) Tandíjmentesség a keres­kedelmi középiskolákba lépő tanulók részére A m .kir. kereskedelem- és köz­lekedésügyi miniszter a hazai ke­reskedelmi középiskolák első év­folyamába lépő tanulók részére 60 tandíjmentes helyet rendszeresített Erre a 60 tandíjmentes helyre, — amelynek összege egyenként 120 P, nyilvános pályázatot hirdet. A tan- díjmentes helyekre olyan vagyon­talan szülők gyermekei pályázhat­nak, akik a középiskola, vagy pol­gári iskola IV. osztályát jeles, vagy legalább jó eredménnyel végezték el és az élő nyelvekben .valamint a mennyiségtanban jeles, de leg­alább jó eredményt értek el. A kérvényhez mellékelni kell a folyamodó születési akvi kivonatát, a szülők anyakönyvi kivonatát, a vágyói helyzetüket igazoló községi bizonyítványt s a negyedik osztály elvégzését igazoló értesítőt. Meg kell jelölni azt is, hogy a folyamo­dó melyik iskolába óhajt beirat­kozni. A kérvényeket április 30-ig kell benyújtani a Kereskedelmi és Köz­lekedésügyi Minisztériumban (Bu­dapest, Lánchíd-utca 1—3). Értesítés Szíves tudomására hozom az ér­dekelt gazdáknak, hogy 1 és fél­éves—2 éves, törzskönyvezett te- . »yészkocák, továbbá 6 hónapos, törzskönyvezet tenyész-süldők és 10 hetes választási malacok ela­dók. Felvilágosításért szíveskedje­nek irodámhoz fordulni. Tisztelet­tel: Dr. Balogh Gyula körzeti sesr- téskereskedő, Bocskay-utca 3 szám. Telefon: 2693. 3x Nyíregyháza megyei város polgármes­teri hivatalától. K: 10000-1944. Hirdetmény Értesítem Nyíregyháza város te­rületén lakó és megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett zsidó­kat, hogy 1944, évi április hó 23. napjának reggel 5 órájától beje­lentett lakásaikat további intézke­désig nem hagzhatják el. Ez alkalommal ismételten és nyomatékosan felhívom mindazo kát a keresztényeket, akik 1944. évi március hó 22 napjától zsidó­val bármilyen vételi ügyletet kö­töttek, hogy ezen ügyletekre vo­natkozó bejelentési kötelezettsé güknek saját érdekükben feltétle­nül tegyenek elegei, mert a mu­lasztó keresztényekkel szemben a legszigorúbb eljárás fog megindulni, melynek során a mulasztókat in­ternáltatni fogják és egész vagyo­nukat elkobozzák. Nyíregyháza, 1944. április 21. NyíregyhAxy PH s. E polgármester. Nyíregyháza megyei város polgár­mesteri hivatalától. K 10 000/1944. sz. Hirdetmény A m kir. Belügyminiszter Ür a megkülönböztető jelzést (sárga csil­lag) viselő zsidók elhelyezésére elzárt és elkülönített városrész ki­jelölését rendelte el. Az egyelőre letelepedésre kije* Iölt városrész (ghettó) határvonala a következő: Kótaji utca, Dohány utca, Sarkantyú utca, Nyírfa ut­ca, Jókai utca, Rákóczi utca, Kiss tér, Sip utca, Egyház utca. E kijelölt városrész elzárására intézkedésemet megtettem. A lakosság figyelmét ezzel kap­csolatban a következőkre hívom fel: A kijelölt városrészen (ghettó) sem semmiféle járóművel, sem gyalog keresztül menni Dem lehet. Az ide letelepített és megkülön­böztető jelzést viselő vidéki és nyíregyházi zsidók e városrészt el nem hagyhatják. Az itt lakó ke­resztények lakásukat elhagyhatják és oda visszatérhetnek, tehát köz­lekedhetnek, kötelesek azonban gondoskodni arról, hogy állandóan megfelelő és az ott lakást igazoló okmányokat hordjanak magukkal (lakásbejelentő, lakbizonylat) hogy bármikor, hivatalos felszólításra magukat és a ghettóba történő ki, illetve bemenetelüket azzal iga­zolni tudják- Am kir. Rendőrség ellenőrző közegei megfelelő utasí­tást kaptak arra, hogy az ilyen igazolvánnyal ellátott keresztények zavartalan közlekedését biztosít­sák Az ott lakó keresztények la­kásuk megközelítése végett, vagy árúk be- illetve kiszállítása végett bármilyen járóművet s igénybe­vehetnek. A megkülönböztető jelzést viselő zsidók közül csak azok léphetnek be, illetve hagyhatják el a kijelölt városrészt, akiknek birtokában a Nyíregyházi Zsidó Tanács által névreszólóan kiállított és a m. kir. Rendőrség nyíregyházi kapitány­sága által láttamozott igazolványa van Abban az esetbén, ha a ghettó kijelölése véglegesen megtörténik, a kijelölt városrészben lakó ke­resztények kitelepítéséről gondos­kodni fogok. A kitelepítéssel kap­csolatos intézkedéseimről a város lakosságát értesíteni fogom. Nyíregyháza, 1944 április 19. NYIREGYHÁZY PÁL s. k. polgármester. Nyíregyháza m város köztemetői. T. 20-1944. Felhívás Felhívom a köztemetőkben el­helyezett padok tulajdonosait, hogy a padhelyfoglalási dijat 8 nap alatt fizessék be. Nyíregyháza, 1944. április 20. 3x Köztemető goaiaok Nyíregyháza megyei város polgár- mesteri hivatalától. K: 10318/1944 Hirdetönény Nyíregyháza megyei város elöl­járósága közhírré teszi, hogy a C3ászárszóllási gulyalegelő folyó évi legelőbérei a következők: 1 éves állat után 40 pengő, 2 éves állat után 50 pengő, 3 és több éves állat után 60 peDgő, ezenkívül a tinók után még 10—10 pengőt kell fizetni, a jármos ökrök után 80 pengő. A pásztorbér a legelőbérek­ben már benne van. Idegen határ- beli birtokosok míaden csoportban 10 pengővei magasabb legelőbért tízeinek. Beíratni csak szarvasmarhát lehet és pádig: üszőket, tinókat, tehe' neket és a helybeli gazdák jármos ökreit. A beiratás határideje a mai nappal kezdődik és május 8 nap­jáig tart. Április 30 napjáig csak a helybeli gazdák állatait lehet be­íratni. Május 1. napjától pedig a létszám betöltéséig helybeli és vidéki gazdák állatait jelentkezésük sorrendjében lehet beíratni. Az állataikat kihajtani szán­dékozók e körülményt a kitűzött időben a legelőbér egyidejű be­fizetése mellett a számvevőségen jelentsék be A gulyakihajtás napja, május hó 11. csütörtök. Nyíregyháza, 1944. április 19. Nyíre gyházy Pál s. k. polgármester. Nyíregyháza m város polgármesteri hivatalától K 10 166/1944 HírdetméDy A Mezőgazdasági termelek 1944/45. évi beszolgaltatási köte­lezettségének megállapítsa kezde­tét veszi. Felhívom a földtulajdo nosok figyelmét, hogy ha a bír fokukban lévő szántó, legelő, vagy rét területén művelési ág változás állott be, ezt a körülményt a vá rosi adóhivatalnál folyó évi április bó 30 ig jelentsék be, mert ezen időpontot követőleg semmilyen vál­tozás figyelembevéve nem lesz és a beszolgaltatási kötelezettség az április hó 30 ig kataszteri állapot­nak megfelelően lesz kivetve. Nyíregyháza, 1944. április 20. VyliegyhAxy PH s. k. polgármester. II. dtfUl K: 10169/1944 Hirdetmény Értesítem a város lakosságát, hogy az 1-es számú zsirszelvényt a város területén április hó 24-ik napjától 29. napjáig bezárólag le­het beváltani. Egy zsírszelvény értéke 40 dkg. zsír, vagy 48 dkg. zsirszalonna A husiparosok zsirjegyeikkel május 1 és május 2 napján köte­lesek a városi közellátási hivata­lában elszámolni. Figyelmeztetem a husiparosokat arra, hogy abban az esetben, ha zsi/készlel ük elfogy, ezen körül­ményt kötelesek bejelenteni azon­nal a közellátási hivatalba és a bejelentéssel egyidejűleg kötelesek üzletükben ezt a körülményt fel­tüntetni. Nyíregyháza, 1944. április 19. Nyíregyházy Pál s. k. 3x polgármester. Express hirdetések 10 szóig 2 pengő 50 fillér, minden további szó 15 fillér. vegtőkéletesebb patkányirtószer és Svábirtó por kapható Sánássy ciánosánál *tc# 9 Telelő® 29—55 Létrát gyümölcsösbe Halász asztalosmesternél vegyen. Üzlet Szent István ut 4. Vaslereskedésegádet komnly, szakismerettel rendelkezőt azoaaal felveszek DIENES ISTVÁN vaskereskedő Városháza-épület Stower gyártmányú irodai Standard Írógép kitűnő állapotban eladó. Kótaji utca 100. — LOSCH—KULI (itatős-nyo- 1.16) Kuli-ragasztó tubusban kapha­tó J ó b a-papíriizletken. MEGJELENT AZ 1944. ÉVI könyv Kapható: darabonkín! 80 fillérért a NY1RVIDÉK SZABOLCSI HÍRLAP kiadóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom