Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)

1944-01-13 / 9. szám

(Trianon 24.) 19,44 január 13. SOLCSI í. óié*? r:HlBEK Derűlátásba! Rober Ley új könyvében meggyő­ző erővel hirdeti, hogy elérkezett a nagy óra, s ezekben a pillanatokban minden német ember bizakodóbb, de­rűlátóbb, mint valaha is volt. Minde­nekelőtt azért, mert az orosz tél a már el műit két esztendő tanúsága szerint nem váltotta be az ellenség reménységeit. Másodszor azért, mert áz angolszász légitámadások sem ér­ték el kívánt céljukat. Semmi két­ség — mondja, — hogy ezek a táma­dások nagyon keményen sújtják Né­metországot, s esztelenség volna ar­ról beszélni, mintha a „hangulat“ azo­nos maradna, vagy éppen emelked­nék e támadások hatására. Éppen olyan balgaság volna minden ilyen feltételezés, mint esetleg annak elvá­rása, hogy az ember a legkedvesebb dolgainak elvesztésére örömkiáltások­ban törjön ki. A mai nehéz időkben azonban hangulatot“ egyáltalán nem is kell emlegetni, cspán , magatartást“ a németek magatartása pedig kifogás­talanul bátor és szilárd. Derűlátó Ley, mert a csapások csak megkemé­nyítették a német népet. Ha majd fel­virrad a megtorlás napja — úgymond, — akkor majd ki fog tűnni, hogy a kéf nép közül melyik szivósabb: az angol vagy a német-e? — A legtöbb ok azonban. miért Ley derűsen tekint a jövőbe, az, hogy a háború szerinte igaznak és valónak bizonyította be a nemzeti szocalizmus faji elméletét. — Sztálin a vörös hadsereghez intézett kiáltványában gúnyosan jósolta, hogy meg fogja mutatni a nemzeti szocia­listádnak, vájjon a germánok maga- sabbrendűek-e, mint a szlávok. Azóta már Sztálin is eldönthette ezt a kér­dést mondja Ley. A legmagasabb értékű bolesviki is még mindig alatta marad a legkisebb értékű németnek. Már most — folytatja Ley, — az Úr­isten vagy azért teremtette a világot, bogy emberi teremtménye tökélete­sedjék s mindig magasabb fokot ér­jen el, vagy az egész teremtésnek ta­gadni kellene minden értelmét. Nem akarhatja azt az Isten — fűzi tovább érvelését Ley — hogy véletlen és ön­kén# szerint diadalmaskodjék hol a magasabb, hol az alacsonyabb SÄPIRESB Was kát. Hilár mx. bat. S*inai vt. Pret. Bódog A nas bé‘> 7 6n 29 pert kor, n?238zfk 16 órs 19 perskcr. A tieid teél 20 ó?a 23 perekor. amig- t.zik 9 éta 42 perckor. MAGYAR NAPIKEND: A leogyel-szovjet ellentét nagyon érdekes tanulságokkal szolgál. Fényt yet a szovjet hatalmi törekvéseire, fényt vett arra is, hogy a szövetsége­sek oldalán nincs weg az az egrség, amelyre f Itétlenül s<sa: ség volna ak­kor, amikoz szö^etsépestá^s érdekei nek védelméről van szó És szó nőm tanulsággal szolgál Lengyelország szá­mára. A lengyel államférfiak ás áz egész lengyel nép méltán felveheti a kérdés-: miért is kellett hát azt a siörnyü nagy áldozatot meghotnia, ha ő Ie»z a vesztes és éppen a szövet cégesekkel szemben, a bábomnak. OfÓOVSZSSTASAX: Szombat ea£* a tfüneOmmé tp6gpe*«r­Arak taeteimk «rz*ftg«afotr Gonda (Nyirví»pa)ot», Sa$ch«wrl át, ieríötyífjr (S*«nt I*WiT5-dt) Városi géz- és kádfürdő: zárva. ’«Monv \ Január 1 j 14 I | péntek I — ESKÜVŐI HÍR. Szombathy Judit és Tiszolczy István gimn. tanár folyó hó 15-én, szombaton d. u. 5 órakor tart­ják esküvőjüket a helybeli róm. kát. plebánia-templomban. — ORVOSI KINEVEZÉSEK — A m. kir. belügyminiszter Balogh Re íső nyírmihálydi körorvost, dr. Papp György nyíradonyi községi orvost, dr. Szederkényi József ófehéríói körorvost dr. Nagy J.ajos tiszakarádi községi or­vost, dr. Pócsik Béla nyírbogáti ’köror­vost a VIII. fizetési osztályba kine­vezte. ÚJ GÉP- ÉS GYORSÍRÓ TAN­FOLYAM. Január hó 10-én új gép- és gyrosíró tanfolyam kezdődik Nagy Irén gyorsíró szakiskolájában, Szent István-u. 25 szám alatt. Beiratkozni ja­nuár hó 5-é{ől lehet. lOx . — TALÁLT TÁRGYAK, A követke­ző talált tárgyakat szolgáltatták be a rendőrségre: egy kosarat, egy pár ki­logram anyacsavart, egy pénztárcát pénzzel, egy vasláncot, egy kést. Iga­zolt tulajdonosuk a hivatalos órák alatt a rendőrségen átvehetik. — EL LEHET TENNI A FÉLIG ELSZÍVOTT CIGARETTÁT. Svéd lapjelentések szerint Stockholmban olyan szipkaszerkezetet találtak fel, amelybe a félig elszívott cigarettát el lehet süllyeszteni, majd szívásra alkal­mas állapotban újból előv enni. A gyár­tás már megindult és a svéd közönség élénken vásárolja az elmés találmányt. — KIZÁRHATÓ A SZÖVETKE­ZETI TAG, AKI A VEVŐK ELŐTT BECSMÉRLŐ A VEZETŐSÉGET. — Az egyik tejszövetkezet igazgatósága ki­záró határoaztot hczott egyik tagja el­len, merf az illető a szövetkezt üzleté­ben hangosan kifogásolta a tejosztás rendjét, becsmérlóleg nyilatkozott ezzel kapcsolatban a vezetőkről. Mindez a vevők előtt történt, akikre a hangosko­dó szövetkezeti tag magatartása usziló- lag hatott. A kizárt szövetkezeti 4ag az igazgatóság kizáró határozatát felleb­bezéssel támadta meg. Az ügyben most hozott végső döntést a Kúria és a ki­záró határozatot jóváhagyta, illetve a tag fellebbezését elutasította. A Kúria ítéletében hivatkozott a szövetkezet alapszabályaira, amelyeknek egyik pont­ja szerint az igazgatóság jogosítva van a szövetkezet bármely tagját kizárni, ha az illető a szövetkezet érdekeit sértő magatai 'ást tanúsít. A tényállásból a bíróság megállapította, hogy a kizárt tag a tejkiosztás során tényleg olyan magtartást tanúsított, úgy viselkedett, hogy azzal a szövetkezet érdekeit sér­tette. Amennyiben a tejkiosztás körül tényleg rendellenesség történt volna, a szövetkezeti tagnak az lett volna a kö­telessége, hogy ezt a körülményt az igazgatóság tudomására hozza, mert a vezetőségnek csak így van módjában a hibákat orvosolni. Azzal azonban, hogy panaszaival nem az igazgatósághoz for­dult, hanem az üzletben, a vevők előtt hangoztatta a tejelosztás igaztalan vol­tát, sértette a szövetkezet üzleti érde­keit és a fegyelem meglazítását mozdí­totta elő. — HALÁLOZÁS. Id. Bata Sándor 82 éves korában ma hajnalban elhunyt. Temetése január 14-én, holnap délután fél 3 órakor lesz a Népkert-utca 8/b. számú gyászházból a r. kát- egyház szertartása szerint a Déli-temetőbe. — BOCSÁNAT, POSTA! Egy pécsi fiatalember fontos levelet aakrt külde- nu Budapestre, a címet azonban elfe­lejtette. Viszont tudta a címzett távbe­szélő számát. A magyar posta lelemé­nyességébe és előzékenységébe vetett hittel címezte meg emigyen a levelét: X. Y. Budapest. A balsarokba azután a következőket gépelte: Bocsánat, Postai Sajnos, csak a távbeszélő számot tu­dom. Előre is hála és köszönet. — A címzett megkapta rendes időben a kül­deményt, sőt már a válasz is befutott. Mindkét levél kellemes meglepetés volt, amelyben nagyrésze van a kitűnő ma­gyar postának. — GOMA MINT BAKTÉR ÍUM­— ELHALASZTJÁK A VÁROSOK I HÁZÁNAK MEGÉPÍTÉSÉT. A Ma- j gyár Városok Országos Szövetsége Bu- ! dapesten fel akarja építeni székházát . a Városok Házát, amely a vidéki vá­rosi tisztviselők otthona lenne pesti tar­tózkodásuk alatt. A főváros a Ráday- ucában telket bocsátott rendelkezésre és a gyüjés is megindult, most azonban a belügyminisztérium értesítette a szö­vetséget, hogy bár helyesli a székház felépítését, a mai időket mégsem tart­ja alkalmasnak a terv megvalósítására.- NE BESZÉLJÜNK SOKAT TE­LEFONON. A kereskedelemügyi im- niszter rendelete értelmében a posta­igazgatóság felszerelte az automatikus bontókészülékeket a nyilvános telefon­állomásokra. Ötperces beszélgetés után megszakítják az áramkört és aki \o- j vább beszélni akar, annak újabb 30 fil- j lért kell bedobnia. — Egyelőre még I nem tudni, mennyit javít ez a rendszer 1 a telefonvonalok túlterheltségén. ÖLŐ. Hosszú kutatás után az egyik német kutatónak, névszerint dr. Mo- rellnek sikerült alacsonyfajtájú gom­bákból olyan újszerű gyógyszert előál­lítani, amelynek segítségével számtalan baktérium elpusztítható. Az új gyógy­szer, amelyet dr. Morell Németország­ban elsőnek készített, gyártásra készen áll és mmt preparátum kerül majd forgalomba. Dr. Morell készítménye német orvosi körökben nagy érdeklő­dést keltett. iAtu J/se igényt kielégíti ] jtti és telepesrádiók í Ifimét kapható ÜHáRBMAl kerékpár, villany, fegy ver, leper rádió szak üzletében Zrínyi I. u. 8. Telefon 24—84. Rádió javítás. .Rádió £ip- ütt- és s#sfí LEGNAGYOBB RAKTÁRA PAFF »IMS A. SSSE. — ÖSSZEMARCANGOLTAK A DISZNÓK AZ ÁJULT EMBERT. — Különös szerencsétlenség történt Mező­örményes községben. Bíró Péter 78 éves földművel házának udvarán hirte­len rosszul lett és eszméletlenül zuhant a hóba. Közben kiszabadultak az ólból a sertések s a ház udvarában egyedül lévő ájult embert marcangolni kezdték. Amikor végre a szomszédok észrevet­ték, hogy mi történt Bíró Péter udva­rán, a sertések már tőből leharapták a balfülét, az arcát is súlyosan összemar­cangolták és az egyik szeméről letép­ték a szemhéjat. A borzalmasan össze- roncsoltfejű embert beszállították a kórházba. m. rAro* poi$ÉFU:«»íer> hivat*!». K :701/1944. Hirdetmény Értesítem a város lakosságát, hogy a 4 es számú szappanszei- vény a város területén január hó U tol január 19 ig váltható be. Egv szelvényre tehát (rende fej­adag) 20 dkg. mosószappant g» ér­mék szelvényre 60 dkg. mosó­szappant, ó vos stb. szelvényre 100 dkg. mosószappant kell ki­szolgálni. A kér skedőc a beváltott sxap panszelvényekkel a váró* közel látási hivatalában január 20 és 21 napján tartoznak elszámolni. Nyíregyháza, 1944 január 10. SZOHOR PÁL •. k. polgármester. CSÜTÖRTÖK, január 13. post I. 15.00: A rádió diákhírei, 15.10: Operettrészletek. 15.40: A nő! népművelés területei. 16.20: Pertis Je­nő cigányzenekara muzsikál. 16.45: Idő jelzés, hírek. 17.00: Emlékszik-e még ? 17.35: A gazdasági gépek jó kihaszná­lási módja. 18.001 Kamarazenekar. — 18.15: Vidám hétköznapok. (Csevegés) 18.30: Roósz Emil szalonegyüttese ját­szik. 18.50: Hírek. 19.00: Akiket min­dig szívesen hallgatunk. 19.10: Verdi— Puccini-est. 20.00: Versek. 21.10: Téli estén. 21.40: Hírek. 22.10: Hírek ré­met, angol és francia nyelven. 22.40: Magyar nóták. 23.20: Táncoló billen­tyűk. 23.45: Hírek. Budapest II. 17.00: Hírek német, ro­mán, szlovák, ruszin és horvál nyelven. 19.00: Francia nyelvoktatás. 19.50: Ci­gányzene. 20.15: Előadás. 20.35: Tánc- zenea javából. 21.10: Felolvasás. 21.40: Száll az ének szájról-szájra. PÉNTEK, január 14. Budapest I. 15.05: Művészlemezek. 15.35: Versenyfutás a néitrogánért­(Előadás.) 16.00: Légierők fúvószene­kara, 16.30: Ilniczky Sándor dr. kápta­lani helynök, kárpátaljai főtanácsadó újévi szózata a ruszin néphez. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: Se szó, se be­széd — muzsika. 17.351 Sportközlemé­nyek. 17.45: Német hallgatóinknak. — 18.20: Magyar népmuzsika. (Népdalfél­óra.) 18.50: Hírek. 19.00: Két háború közölt. 20.40: A székesegyház pacsir­tája. 21.40; Hírek. 22.10; Hírek német, angol és francia nyelven. 22.40: Film­dalok és táncszámok. 23.30: Csárdások. 23.45: Hírek. Budapest II. 17.00: Hírek német, ro­mán, szlovák, ruszin és horvát nyelven. 19.00: Muszorgszkij—Kodály-est köz­vetítése. A szünetben: Költemények. — 21.05: A tányérjós. Rádiójáték egy felvonásban. 21.25: Megemlékezés gr. Zichy Gézáról, halálának 20-ik évfor­dulóján. 22.00: Kedvelt zenekarok. —1 22.40: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom