Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 1-48. szám)
1944-01-27 / 21. szám
(Trianon 24.) 1944 január 27. ^ /fhMmsx 3lASotc.ii HU? m lOLcsi hu?LAF tssmmmmmmmmm 5. oldal. flim Isten keiében Olyan erők dübörögnek, feszülnek határainkon kívül, amelyekhez a fel- készültség erejére van szükség. Nemcsak egyesek elszántságára és erejére, hanem mindenkiére. Ezt az erőt egyéges és tudatos akarattal kell ösz- szekovácsolni. Nemcsak a szikla, hanem a legkisebb porszem is tapaszt a hama helyén. Védekezni és építeni kell egyszerre. Nehéz és körültekintő munka ez, amelyet csak a nemzet egyeteme bír el. Ilyenkor, amikor kötelességek hegyóriásai merednek elénk, a veszélyek szédítő mélységei körül tapossuk az örvényeket, nincs és nem lehet arra időnk, hogy azon töprengjünk, mit hoz a jövő, sem arra, hogy jósolgassunk, vagy kétségbeessünk vad híreken. Egyetlen tennivalónk van, egy akarattal dolgozni és megint csak dolgozni a jelen egységén és erősítésén. Tegyük fel magunkban; ezt így akarjuk. És az, ami véges emberi erőnktől függ, az úgy is lesz, ha erősen akarjuk, Mert úgy van az, ahogy a költő mondja: Előtted a küzdés, előtted a pálya. Az erőtlen csügged, az erős megállja. És tudod az erő micsoda? Akarat, amely előbb, vagy utóbb, de diadalt arat A jövőt egyedül Isten irányítja. A hivő ember, a hivő nemzet, amikor erejét egy célra összpontosítja, Istenhez emeli tekintetét és áldást kér a munkájára. Ezt teszi a magyar nemzet. Építi a jövőt, erősíti a jelent, de tudja, hogy Isten nélkül minden hiábavaló. Ha tudni akarjuk a jövőt, ne tegyünk mást, mint dolgozzunk, építsünk és rendületlenül higyjünk bábán, hogy az Isten kimérte ezen a földön a magyar nemzet útját. I -4 P 1 § | péntek J perckor | f g Rom bat. Károly. Gör. I január | bat Efrém Prof. Károly. 28 ! A nap kéi 7 éra 16 perckor » cysgszik 16 őrs 39 Á hold kéi 9 óra 8 perckor, nyugszik 20 óra 24 perckor, MAGYAR NAPIREND: Hiszek, mert érzem a magyar nem- szet erejét. Ha a falszinen ez az erő ^sokszor hullámzik is. alapjában véve mégis ott van az akaratnak, a ma- ggyar kitartásnak és energiának az a ftörrege, amely itt ezer esztendeig, amin den nehéz időben fenntartott ben- Tifiünket. Érért hittel, bizalommal meggyek, megyünk és me betűik előr-í. (Teleki Pál) GYÓGYSZERTÁRÁK: Szombat estig a következő gyógysser» iiárak tartanak ügyel ;ti szolgálatot* Osgyáni József (B*»*eny«í-tArj *t Uléc Zsófia (Deítk Fwanc-ntcaJ Városi gőz- és kádfürdő: zárva. — AZ EVANGÉLIKUS LEÁNY- EGYLET bibliaóráját péntek délután > órai kezdettel Lábossá Lajos leány- {imnázumi tanár tartja. Mindenkit sze- p'etettel hív és vár az elnökség. * — HALÁLOZÁS. Özvegy Inczédy Lajosné sz. komjáti Komjáthy Margit, a Nyírvidék egykori főszerkesztőjének özvegye életének 73. évében, folyó hó 23-án rövid szenvedés után elhunyt. — Temetése 25-én. kedden délután 3 órakor volt Szarvasor, — Az elhunyt úriasszony halála bennünket külön is emlékezésre kötelez. Néhai férje volt a régi Nyírvidéknek hosszú időn át felelős szerkesztője. Inczédy Lajos 1887- ben vette át a Nyírvidék szerkesztését s 1912-ig állott a lap élén. Egy negyedszázadon át volt a lap szellemi irányítója s a régi kötetek elsárgult lapjai tesznek arról bizonyságot, hogy milyen súlyt jelentett akkor a város és a vármegye társadalmi életében a lap s benne Inczédy Lajos minden c:kke. Ennek a kiváló publicistának volt mindvégig erőslelkű, támogató hitvese a most elhunyt nagyasszony, akinek sírjára meg emlékezésünk koszorúját helyezzük eL Ha rassz MM* a teiapji KALAPOS megjavítja, Luther uící 6C sxírr — KINEVEZÉSE NAPJÁN HALT MEG. Polányi Katalin, a debreceni Horthy Miklós Leánykollégiumhoz szolgálattételre beosztott gimnáziumi tanárnő Sátoraljaújhelyen, ahová rokonai látogatására utazott, tragikus hirtelenséggel 25 éves korában meghalt. Temetése óriási részvét mellett ment végbe. Az elhunyt, nagyreménységű fiatal tanárnőben Polányi Lajos debreceni pénzügyi tisztviselő elsőszülött leányát gyászolja. A kitűnően képzett tanárnő aznap halt *neg, amikor rendes tanárnői kinevezése megjelent a hivatalos lapban. Megelőző napokban differitiszt kapott és a veszedelmes betegség kioltotta sokatígérő életét. — MÍG VÍGAN ROPTA A TÁNCOT, ELLOPTÁK TÉLIKABÁTJÁT Zsugenics Ilona 23 éves, szemklinikái szobaleány a rendőrségen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki az egyik tanintézetben ellopta 300 pengő értékű télikabátját. A rendőrség megindította a nyomozást. — FONTOS HONVÉDELMI ÉRDEK A SERTÉSSZŐR BESZOLGÁLTATÁSA. A Magyar Bőripari Nyersanyagbeszerző és Elosztó Rt. körlevélben figyelmeztette a bőrkereskedőket a sertésszőr gyűjtésének és beszolgáltatásának fokozására. Az Ambert ugyanis megállapította, hogy a november óta tartó élénkebb vágások ellenére sem került megfelelő mennyiség beszállításra. Éppen ezért a honvédelmi törvényre és annak következményeire való figyelemmel figyelmezteti a bőrkereske- dőkte a serlésszőr gyűjtésének és beszolgáltatásának szorgalmazására. ...................................................... „ I1U1II m egyei váró* polgárai «»Űrt hávwUlitÓ?. K; 25/1944. HirdeSflgény Értesítem a váro3 lakosságát, hogy a város területén a 10 es számú zsirszelvénvt 1944 évi január hó 27. napjától február hó 3 napjának estéjéig lehet bevál tani. Egy zsirszelvény értéke 40 dig. zsír va^y 48 dkg. szirszaloana A husiparosok a beváltott zsír szelvényekkel a közellátási hivatalban február 4. és 5 napján kö telesek elszámolni Ha a husipa- rosnak készlete elfogy, ezen kö rtilményt köteles üzletében jól láthaté helyen kiírni Nyiregöháza, 1944. ianuár 25. SZOHOR PÁL s. k ■** polgármester. — AZ EVANGÉLIKUS GEDULY HENRIK LEÁNYGIMNÁZIUM ifjúságának lapja, A mi újságunk 3—4 száma most jelent me£.; tetszetős kivitelben. A Zsolnai Sarolta és Fogarassy Katalin szerkesztésében megjelenő ifjúsági lapba Weiszer Gyula tanügyi főtanácsos, igazgató a leventeleánymoz. galomról írt ickkef. A diákírók írásai közül Márton Klára, Fogarassy Katalin Zsolnai Sári, Kántor Valéria, Szohor Mária cikkeit emeljük ki. Az önképző- köri életről Varga Judit számol be. — Érdekes rovata az ifjúsági lapnaK a számtani feladatok megoldására vonatkozó része. A példák alkalmasak a logikus gondolkodás fejlesztésére, a mennyiségtanban való gyakorlatra és amellett szórakozást is nyújtanak. — HALÁLRAGÁZOLT A MOZDONY EGY ÖREGASSZONYT. _ A téesői csendőrség távbeszélőn jelentette a kir. ügyészségnek, hogy az ottani j vasúti állomás közelében egy Máriama- i rossziget felé haladó mozdony halálra- j gázolta özv. Fucul Mihályné 63 éves asszonyt. A csendőri nyomozás megállapította, hogy Fuculné, aki a Técső- köz tartozó köszörűpataki részen lakik, közvetlen a mozdony előtt át akart menni a pályatesten, úyhogy a mozdony vezető már nem tudta a mozdonyt megállítani. — A FEL NEM HASZNÁLT VÁSÁRLÁSI EGEDÉLYEKET 45 NAPON BELÜL VISSZA KELL ADNI. Tudvalévőén a mezőgazdasági termelők indokolt esetben különféle termények vásárlására, úgyszintén élelmiszerek és kötött forgalmú cikkek vételére engedélyt kapnak. A közellátási hivatal legújabb rendelkezése szerint ezeknek a vásárlási engedélyeknek a határideje 45 napra szól. Aki tehát ezen idő alatt nem használja fel az engedélyét, tartozik azt a kiállítástól számított 45 nap múlva az illetékes közellátási hivatalnak beszolgáltatni. A visszaszolgáltatás alkalmával a termelő pontkötelszettsé- gét ugyanannyi búzaponttal csökkentik, mint amennyivel a kiadás idején növelték. — LÁBBELIHEZ CSAK CIPŐGYÁRTÁSHOZ ALKALMAS BŐRT SZABAD FELHASZNÁLNI. Sokpa. nasz merült fel az utóbbi időben a cipők minősége ellen. Nagyon sok esetben a termelők disznóbőröket és cipő céljaira egyáltalán nem alkalmas más bőröket használtak fel cipőgyártásra. A közel-Iáíásügyi minisztérium mcst szigorú intézkedéseket hozott ezeknek az anomáliáknak a megszüntetésére. Elrendelte, hogy a cipőtermelők .a számlára kötelesek ezentúl rávezetni, hegy a számlázott cipők cipőgyártásra alkalmas bőrből készültek és amennyiben a bőr külföldi eredetű, azt is fel kell tüntetni a számlán, hogy a bőrt melyik külföldi cég szállította. Azt a cipőtermelőt, aki a jövőben alkalmatlan minőségű bőrökből készít cipőket, a legszigorúbban megbüntetik. — Nyíl egyházán is sok panasz van a gyenge minőségű cipők miatt. Egy szegény asszony ÍO pengőért vett egy pár gumitalpú cipőt leányának. A cipő talpalásáuál papirt használtak fel és a leány egy hónap múlva már nem használhatta a cipőt. A kereskedő azt mondotta, hogy majd beküldi a gyárnak. A szegény leány addig azonban nem járhat munkába ebben a sáros időben. Papirossal így gyárnak sem szabad dolgozni. Erre íz esetre felhívjuk a közellátási hiva- al figyelmét. — RÉSZEGEN BETÖRTE AZ AJTÓT ÉS BEESETT RAJTA. Gábor Sándorné 44 éves. hajdúhadházi asszony három fiatalkorú ellen feljelentést tett a csendőrségen, akik éjnek idején rátörték az ajtót- Az egyik fiatalkorú kihallgatása során elmondotta, hogy ittas állapotban nekiugrotí az ajtónak, mely betört és beesett rajta. Mindhármójuk ellen magánlaksértés címén indítanak eL járást. Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton is fogadják hálás köszöne- tünket. A gyászoló Szeke'es család Jrt&dlQ CSÜTÖRTÖK, január 27. Budapest I. 15.00: A rádió diákhírei 15.40: „Hegyeink vízkincsei“. — 16.20; Ilniczky László szalonzenekara. 16.45; Időjelzés, hírek. 17.00: Magyar film- m|izsika. 17.35: A kisgazda és a cukorrépa. 18.00: Az Operaház előadásának ismertetése. 18.05: Az Operabáz előadásának közvetítése. „Hunyadi László“. Az I. felvonás után, kb. 18.55: Hírek, sportközlemények. 20.10: Goethe közmondásaiból előad Somlay Ariúr. 21.25 Szálongó hópelyhek ... 21AO: Hírek. 22.10: Hírek német, angol és francia nyelven. 22.40: Dal, tánc, hangulat. — 23.40: Csárdások. 23.45: Hírek. Budapest II. 17.00: Hírek német, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. 19.00: Francia nyelvoktatás. i9.J0:Halk melódiák. 19.50: Mezőtelegdi képek. — 20.25: Hlaszny Béla harmonika-hármasa játszik. 20.40: Régi magyar közigazgatás. 21.00: Mai magyar szerzők. 21.45: A Budapesti Hangversenyzenekar. — 22,15: Magyar nóták. 22.40: Hírek.. f v Minden igényt kielégítő . j hálásat? éa telepesrádíók ismét kapható SOetEEElál kerékpár, villany, fegy ver, lőpor rádió szak üzletében Zrínyi I. u. 8. Telefon 24—84. Rádió javítás. PÉNTEK, január 28 Budapest I. 15.05: Filmdalok. 15.30: A szép falusi templom. 16.20: Verdi: Vonósnégyes. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: Malcsiner Béla láncszámokat zongorázik. 17.15: Előadás Benczúr Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából. 17.35: Orgonaverseny. 17.45: Német hallgatóinknak. 18.20: Magyar népmuzsika. 18.50: Hírek. 19.00: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. — „Éjféli dal.“ — 20.00: Akiket mindig szívesen hallgatunk. (Csevegés.) 21.40: Hírek. 22.10: Hírek német, angol és francia nyelven. 22.40: Nagy mesterek — örök művek. 23.45: Hírek. Budapest II. 17.00: Hírek német, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. 19.00: Francia művek. 21.00: Magyar nóták. 21.40: Gitár-est. 22.40: Hírek.