Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 247-296. szám)
1943-12-06 / 276. szám
i. »Mal. Nyirvidék „ oZABOlcS! HÍRLAP (Trianon 24.) 1943 december 6. Adventi üzenetek Három hét múlva karácsony. Lelkünk Isten szeretete felé fordul. Krisztust váró időkben élünk. Advent van. Mikor kedves vendéget várunk, már jóval megérkezése előtt készülődünk fogadására s fáradságot nem kímélve, mindent megteszünk azért, hogy vendégünk jól érezze magát nálunk. Igyekszünk. lakásunkat barátságossá és otthonossá tenni számára. Ha elmegy, neki is kedves emlék marad a nálunk töltött idő s mi is jó érzéssel gondolunk vissza az együtt töltött kedves napokra. A legtöbb ember számára az advent és karácsony Ura: Jézus Krisztus vendég, akinek különösen szeretetét, békességét és vigasztalását őszintén kívánjuk. Kinek ne lenne szüksége ma békességre, nyugalomra, vigasztalásra, megoldásra? Annyit csalódtunk már emberekben, akiktől ezeket mind hiába vártuk. A szeretet ünnepén a szeretet Istene: Krisztus felé fordul az ember és várja Tőle, hogy legalább egy rövid időre tisztítsa el, csendesítse le háborgó lelkét. Sajnos, az ember Karácsonykor hangulatokig jut el csupán. Kedves emlékei maradnak róla, de megy minden a régiben. Jézus Krisztus nem vendégnek jött hozzánk. Nem átfutó valaki akar lenni életünkben. Nemcsak a mának, hanem a tegnapnak és holnapnak is Ura és egyedüli megoldója. Miért éri ma olyan sok vád a keresz- tyénséget? Mert nem tartja minden vonalon egyetlen Urának Jézus Krisztust. A nevünk az, hogy keresztyén, Krisztust követő, krisztusi, de vájjon cselekedeteink, elgondolásaink, terveink, magatartásunk ezt sugározza-e szét minden szónál sokkal inkább Krisztust mu- tatóan? Életünk egyik nagy nyomorútága az, hogy önzők vagyunk. Forgunk életünk kis szűk keretein belül, az a fontos, hogy nekünk lehetőség szerint mindenünk meglegyen, de a másik emt er sorsa kinek fáj igazán? Kinek égeti a szívét a magyar holnap kérdése? Kit i terhel közülünk elviselhetetlenül, hogy mi az Isten terve népünkkel? Az igazán keresztyén ember nemcsak a maga, hanem a népe jövőjéért is tus:kodva á! meg naponta az Isten színe előtt, Advent van. Minden nap arra emlékeztet, hogy Isten közel jött hozzánk. Üzenteét minden nap közvetíteni kívánja velünk. December 8-án, szerdán dél- lután fél 6 órakor a református Gyülekezeti Ház emeleti nagytermében (Des- lewffy-tér) egyéni és közösségi életünk problémáiról Isten megvilágításában lesz szó. Draskóczy László csepeli lelkipásztor „Keresztyének, akik mégsem azok“ címen tart előadást. — Napjaink egyik legaktuálisrbb kérdéséről Bereczky Albert budapesti lelki- pásztor ad elő „A magyar megmaradás igazi lehetősége" címen. Az estét áhitat fejezi be: Álljunk a résbe címen Békeii Benő evangélizáló lelkész szolgál az Igével. A rendkívül értékesnek ígérkező előadó estet a Református Gyülekezeti Evengélizáció Barátai Társasága rendezi. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szíves szeretettel hívunk és várunk. Felekezeti különbség nélkül jöjjön el mindenki, akit egyéni és nemzeti kérdéseink érdekelnek. A termet befűtjük. dpHflNMSH&BtttHÉBI — ÜGYVÉDI HATÁRIDŐNAPLÓ, széles és hosszú ügyvédi zsebnapló megérkezet és kapható JÓBA-papír- üzletben . . I Vrt- —HM,III »iMi——■ December 12-én, vasárnap lesz az Evangélikus Naegvlet karácsonyi vásárja A vásárok a nőegyletek vizsgái. December 5-én vizsgázott a Katolikus Nőegylet kitüntetéssel, most 12-én az Evangélikus Nőegylet vizsgázik remélhetőleg szintén kitűnő eredménnyel. Az előkészületekből legalább is arra lehet következtetni. Szorgalmas kezek csinálják a csigatésztát, eperlevelet, tarhonyát, csőtésztát. Valódi nulláslisztből, valódi tojással, igazi, segítenikész keresztyéni szeretettel. Virsli, sör, székelygulyás, sütemények várják a vendégeket és a karácsonyi meglepetések is kikerülnek a sátrak kincseiből. A vásárt vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Weiszer Gyula leánygimnáziumi igazgató a központi elemi iskola dísztermében. A falatozás a tanácsteremben lesz. Az Evangélkus Nőegylet munkálkodó tagjai vasárnap reggel a 8 órai isten- tiszteletre menjenek, hogy az ünnepi áhitat el ne maradjon. Kérjük k;dves vendégeinket, hogy aki vásárolni akar, csomagolópapirost hozzon magával. A felajánlott tésztákat kérjük vasárnap reggel a díszterembe. esi öregdiákok nevében üdvözli a megjelenteket. A műsor első részében egy filmhíradó paródiát mutattak be. Az „öregdiákok" rakétaszerű, szellemességgel és a kari- kirozó művészet színes ötletességével mutatták be egy külföldi híradó teljes „anyagát“. Kedvesek, aranyosak, táncolnak, énekelnek, mókáznak, annyi jókedvvel és belülről jövő humorai, hogy minden mozdulatukat harsogó kacagás kíséri. Kü’önösen a műsor második része tetszett. Dr. Legenyei magán jelenete, Csortos Gyula parodizálásása és az „ünnepség“ szereplőinek bemutatása harsogó derültséget váltott ki. Óriási sikert aratott dr. Szentgyörgyi Tamás „részeg“ száma. — KellemesI Andor kulturált hangját jól ismeri a közönség a rádióból is. Mecseky Rudolf kitűnő színész, dr. Hegyi Béla di- zőz utánzásai és gyermekszámai ragyo- góak. Külön dicséretet érdemel dr. Tolnay Gusztáv ragyogó szellemessége, játéka valósággal magával ragadja a közönséget. j A pécsi öregdiákok „élőkép“ száma, a Panoptikum frenetikus hatású. Az egész műsort a szereplők könnyed humora, karikirozó művészete és valami egész egyéni előadóképesség fémjelzi. Karácsonyi ajándéknak: SZEBBNÉL SZEBB DÍSZTÁRGYAK körött válogathat. Tőrt arany ellenében : arany és foriIlláns élcssercícet vásárolgat m órás és ékszerüzletében Kát. Bérpalota. Alapítva: 1890 Egy hirlnít nyíregyházi toetdrő betörést bövalelt el Nyírszőlős Egy éjszaka három vakmerő betörés történt Nyírszőlős községben. Egy fegyházviselt börtöntöltelék az elsöté- títési idő alatt betört Vojikó Mihály nyírszőlősi fűszerkereskedő üzletébe és azt kifosztotta. A betörő a kirakat ablakát betörte, bemászott az üzletbe és feltörte az íróasztal pViztárfiókját, onnan elvitt egy vaskazedát, melyben 400 pengő készpénz volt. Nagykendőket, kesztyűt, zsebórát, régi ezüst pénzeket és ruhaneműt vitt el 1500 pengő érték- i ben. Ugyanazon az éjjel Soltész János J nyírszőlősi korcsmároshoz is ellátogatott a tolvaj. Ott is az ablakon át jutott a korcsma helyiségébe. Pénz és egy órát vitt el Soltész Jánostól. Feczenkó Jánosnak csak az udvaráig jutott el, a kutyák megzavarták, innen csak ;gy baltát vitt a betörő magával. A csendőri nyomozás megállapította, hegy a betöréseket Ács András 42 éves, nyíregyházi lakos követte el, aki nemrégen szabadult ki az egyik fegyintézetből. Ács András 14—15 évet ült már különböző fegyintézetekben. Hírhedt betörő, aki rendszerint álarcban követte el a bűncselekményeket. A nyomozás megállapítása szerint Acs András a betörés elkövetése után. eltűnt nyíregyházi lakásáról, azóta szökésben van, országos körözését rendelték el. A műsor második részében lép dobogóra a népszerű sztár, Kelly Anna, a rádió kívánsághsngversenyek első számú kedvence, akit minden egyes száma után percekig tartó tapsorkánnal ünne- j pel a közönség. Kelly Anna dekoratív i megjelenésű, ku’turált hangú, remeik: | énekesnő. Kristálytiszta szopráftja, elö- 1 adóművészete első helyet biztosít neki | a legelső fővárosi színpadokon is. A ! közönség nem csa’ódott kedve*^céb°n, a I rádió után a színpadon is meghódította j Kelly Anna a nyíregyházi közönséget. ! Szebbnél-szebb énekszámai óriási sikert i arattak. j A tegnap művészest szép volt, kedves j volt, a megjelent előkelő közönség emelte az est fényét, — kár, hogy a Korona nagytermének kopott falait nem tüntették el drapériákkal, szőnyegekkel, — a szép est megérdemelte volna. A hangversenyek ruhatárkérdését is meg kell oMsni. Képtelenség, hogy két- három hozzánemértő ember bo~yo’ítsa i le a ruhatár óriási forgalmát. T^gn^p I este estélyiruhás hölgyeknek fé’óráig kellett a hideg előcsarnokban to’ongani. amíg végre hozzájuthattak egy-egy ruhadarabhoz. i milLlős nspia a gór. sat. r<HHiLilMI-MUH]lll> JSM«JCMMWia.tfHjLfeJül'i«.ÚdJn* Kelly Aaaa és a Pécsi Öregdiákot epüíteséaet sag?! Ünnepi estje volt tegnap a nyíregyházi közönségnek. Megismerkedhetett a rádió és a kívánsághangversenyek kedvenceivel, a gyönyörű hangú Kelly Annával és a kedves Pécsi Öreg diakokkal, ijfj A műsoros est iránt pé’dátlan érdeklődés nyilvánult meg, a jegyeket napok alatt eladták, a Korona nagytermét témm mg gén nem látott előkelő közönség töltötte meg. Az első sorokban ott láttuk a hadsereg, a vármegye és a város kiváló reprezentánsát. A tömött széksorok közönsége között a hö’gy ».k nagyobb számban voltak képviselve, mint a férfiak. Hét óra után néhány perccel a pódiumra lép dr. Legenyei József, a magyar rádió népszerű kedvence és a péNemes v.nyagokk“5 garanciával készítünk ÓÁBBBT, HAJFESTÉi rossz htkiak szakszerű ápolás* Kelemennél Horthy M tér 6. Keresztény magyar 7MÓ6* sem szolgálunk ki. Szent Miklós napján a hajdudorogi gör. kát. püspökségen a város társadalmának vezetői, az egyházi, katonai, polgári közélet reprezentánsai a mély tisztelet és ragaszkodó szeretet érzésével keresték fel Dudás Miklós hajdudorogi püspök főpásztort, hogy névünnepén köszöntsék. A székeskáptalan t gjai Bányay Jenő pápai prelátus, nagypré- pcst, a gör. kát. egyházi képviselőtestület dr. Dankó Gyula elnök, a róm. kát. egyháztanács és képviselőtestület elnökének vezetésével fejezték k: bensőséges jókívánataika. az egyházi és nemzeti szellemi és erkölcsi élet nemes, tisztasugárzású, lendületes egyéniségű, rokonszenves főpapi vezetőférfia előtt A tisztelgők és köszöntők sorában megjelentek a vármegye, a város, az iskolák, egyesületek, a napisajtó kü dittei s az egyetemes társadalom juttatta kifejezésre a valláserkö’csi és nemzeti megúju'ás hitével áthatott há'ás érzéseit Dudás Miklós püspök iránt. FUmszlobiz Talalin 25-24 D »C 7 8 9. K röd srerdi-csütörtök. Előadtok kezdete üt4 Ar ,. Mesék a szerelemről VecseySchabírt Vtillöcker'Straiisz-C'.eller míi/eiből összeállított zené Fósze repben : Bordy B-, Sárdy J., Jávor Pál, Hajmása/, Egry M, a két Pethes stb Speciális rádiótechnikai mánk kákát vállal Hook Kill ni An rädi la^oratcrioma, Bethlen u ca 10 Tf> efnn '>0—07