Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 197-246. szám)
1943-10-28 / 244. szám
(Trianon 24.) 1943 október 28. c_ JWlRYrDÉK JíABOLCSI hik hirLAP i, *UUi jf=KlRl& Rse & lóid és ezeréves múltúnk arra kötelez bennünket — mondotta Bárdossy László nyugalmazott mínístzereílnöik, az 1900 évvel ezelőtt alapítod Szombathely díszpolgára a város díszközgyűlésén — hogy maradiunk hívek ahhoz a rendeltetéshez, amely ídeállítotí minket és maradjunk meg mindig igazságunk egyenes útján és becsületünk aranyát sohase váltsuk fel rövídóletíí iigyes^ kedés hamis pénzére, — A volt miniszterelnök szavaira megjelennek szemünk előtt a hamis pénzek, az álpróféták kétes próbálkozásai, a magyarságot mélyen a magyar faji, keresztényi, népi és nemzeti talajból sarjadó felfogásé* tói erőszakkal ravasz kétértelműséggel és mesterkedéssel eltéríteni akaró szándékok, megnyilatkozások, mozgolódások. A mai magyarság, egy feltörekvő új magyar nemzedék azonban már messziről felismeri a hamisat, megj, hallja finom hallása a szavak és sorok közé rejtett gondolatok hamis csengését és elszánt akarattal, vezetői iránt érzett rendíthetetlen bizalommal, hű- séggel^ áttörheteftlen, megbonthatatlan egységben halad a Szegeden egy sötét és rontó szelemíség bukása után diadalmasan kibontott zászló alatt. Okos és jól találó beszéd hangzott el Szoms balhelyen, ahol a mult, a hagyományok. a magyar értékek tisztelete, a jövőért való áldozatos helytállás készsége olyan impozáns erővel nyilatkozott meg. MAPIRE M D Röm. feat. Nircisz. Gör. feat- Anasztázia. Prot. Zenó. A nap kél 6 óra 23 perckor, nyagssiis 16 -Vg 33 perckor, A hold kéí 6 óra 21 perckor, nyugszik 17 óra 12 perckor. MAGYAft KAPMKK& » Mi mindent az államtól várunk. Alig van ipád tevékenység állami szubvenció nélkül, eines tudományos állami szervezés nélkül, egyleteink túlnyomó része állami támogatásból él és alig van tevékenység, amelyben az állam nem igyekeznék gyámkodni. Ha nem teszünk ellene, a társadalom teljes elsorvadásához vezet. (Teleki Pál) GY««*$jNRTAKAf. . cetig * hbvcíkccó tusiak tferdkÜ MNlgéictoi > Jancsó—Üeisfcmann (Luther-u. 1.) icc) Viro»i géz ét HUÜt46-, nvátv» Sóstót kttüirrfői tárva — A Kír. Hat. GiauUuúumbia a pót- beírások október 29-éa éa 30*án d. e. >9—12-ig lesznek. Tanévnyitó ist ©»tiszteiét november 3-án 9 orakor a ferencesek kápolnájában a tanítás november 3-4n d. u. 2 órakor kezdődik az Angolkisasszonyok Intézetének épületében. E hirdetményeimet iparkodjanak a tanulók minél több társukkal közölni. Igazgató. 3x Bori, mustot állandóan veszek, Palicz Istyáa bornagykereskedő, Nyíregyháza, /ay A dim utca 6, Telefon 24—-19 — November 2-án reggel 8 órakor a 12. honv, gyalogezred zenekara Mozart Requiemjét játssza a hősi halottakért tartandó ünnepélyes gyászmisén a róm. kát. templomban. 10 órakor díszszázad vonul ki a hősi temetőbe, ahol a helyőrség tábori lelkésze mond beszédet. Majd tiszíti küldöttség koszorút helyez a hősi? halott bajtársak sírjára. 2x — Felkérjük a város közönségét, hogy néhány szál virággal gondolion a hősök sírjára is. Ne maradjon egyetlen sír sem virág nélkül. 2x — Jubilál a berlini népfőiskola. A tíz? éves évfordulóját ünneplő berlini népfőiskola hallgatóinak száma ezen idő aiatt 20 ezerről 30 ezerre emelkedett, A negyedik háborús évben a népszerű intézmény 900 nagyobb tanfolyamot rendezett. Magyar hét Erfurtban, Az erfurti városi színház magyar hetet rendezett, melynek középpontjában Farkas „Varázs* szekrény” című operájának ősbemutatója állott, A programmot magyar színmű- vek, vígjátékok és tánckórusok egészítették ki. — Új rendőrfogalmazó a nyíregyházi kapitányságon. Dr. Kacz József tatai lakost a m, kír. belügyminiszter m. kir. rendőrfogalmazósgyakomokká nevezte ki és szolgálattételre a nyíregyházi rendőr- kapitánysághoz osztotta be, ahol 12 havi harctéri szolgálat után szolgálatát már meg is kezdte. — Credo-tagok figyelmébe! Folyó hó 31-én délelőtt 11 órakor a vármegyeháza nagytermében gyűlést tartunk. A Credo* tagok föltétien megjelenését kéri a Credo Vezetősége. 4X — Adomány a Vörös Kereszt részére. Makó Béla 10 pengőt adományozott a Vörös Kereszt részére. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk. Burgonyával hamisították a gyümölcsízt, A rendőri büntetőbíróság pog- erősen 500 pengő pénzbüntetésre ítélte egy ungvári gyümölcskonzervgyár felelős vezetőjéé. Juhász Évát, élelmiszerhamisítás miatt. A gyár ugyanis a vegyes gyümölcsízt elcsirízesedett burgonyával ha* misította. fvégyhaíásü ásvá&wk ■ Új csillag. Hoffmeister német egye- térni tanár, neves csillagász, a sonnen* bergi csillagvizsgálóban a Sas csillagképében új fényes csillagot fedezett fel. Az új állócsillag, amely hatalmas explozíé közben 1—2 napi időtartam alatt fényerősségét, százezerszeresére növelte és közben térfogata mintegy tizenketted ré* szére csökkent, a Tejút mélységébe* áll, 500 milliószor messzebb tőlünk mint a Nap. A fényexplozió tehát a mi időszámításunk szerint körülbelül 6000 évvel ezelőtt történt. í latnai íateerelési cikkel j legclinyisebb beszerzési ferása j fapp Dénes \ egyeiiruhúsáti feís ^arelésak szaküzlets. Tartós tégla. A Búvár októberi száma írja. Alapfalazatok készítésére vagy vermek kifalazására célszerű olyan téglákat használnunk, amelyeket előzőleg egy napon keresztül meleg kátrányban tartottunk. A részecskék közé beivódott kátrány a (téglát tarósabbá, a vízzel szemben pedig ellenállóbbá teszi. — Tizenötezer pengőre ítélték az árdrágító vendéglőst. Csíkszeredáról jelenj tik:: Egyik borszéki étteremtulajdonosnöt 15.000 pengő pénzbüntetésre ítélte a Csíkszeredái törvényszék uzsorabórósága. A vádirat szerint az étterem kifőzéséből sok vendég ebédet hordatott. A tulajdonos ezekért a házhoz szállított ebédekért adagonkint két és fél pengő helyett négy és fél pengőt számított föl és ezzel üzletszerűen olyan árdrágítást követett el, mely a fürdő közélelmezését veszélyez* tette. A törvényszék az árszabályzatokra való hivatkozással 15.000 pengő pénzbüntetést szabott ki. Nem tartják meg a virágkiállítást. J Az Országos Kertészeti Egyesület ezév i tavaszán akarta megrendezni a szokásos virágkiállítást. Tavaszról azonban őszre > halasztották a kiállítás időpontját. Úgy | volt, hogy most október végén és no? v ember elején kerül sor, a városligeti csarnokban a kiállítás megrendezésére és a szükséges előkészületek már jóideje folyamatban vannak Az utolsó percben azonban felsőbb helyen mégis úgy döntöttek, hogy a kiállítás megtartására nem kerülhet sor, mert erre a mai körűimé* nyék nem alkalmasak. Ilyenformán a virágkiállítás idén végleg elmarad. — Magyar és Rőmmy játékkártyák kaphatók a JÓBA-papírüzletben. Bethler-u. 1. A csíki tanítónőknek nem szabad dohányoztok. Vitéz Miklós Gergely tanfelügyelő szigorú rendeletben fehívta a í hatásköre alá eső tanítónőket, hogy szokjanak le a cigarettázásról. A rendelet indokai megállapítják, hogy a cigarettázó tanítónő rossz példát mutat. Hangsúlyoz* za Csík vármegye tanfelügyelője, hogy a cigarettázás ügyében kiadott rendelet végrehajtását a legszigorúbban kell ellenőrizni. — Esti tanfolyam kezdődik november hónapban gyors- és gépírásból azok részére. akik elfoglaltságuk miatt akadályozva vannak abban, hogy az irodákban és hivatalokban megkövetelt e két foltos tárgyat napkazben megtanulhassák Nagy Irén gyorsíróiskolájában (Szent István-út 25. alatt) az idén november hó 2-án kezdődik az esti tanfolyam, Mivat több ilyen esti tanfolyam a folyó iskolai évben nem lesz, mindönkinek érdeke, aki ezen résztvenní óhajt, hogy felvétel re még e héten jelentkezzen. ®r. — Egyelőre nem mazixmálják a dió árát. Az érdekeltek ifájékozíatása céljából illetékes helyről közük, hogy a m, kir. közellátásf miniszter az idei termésű diót és a dióbél legmagasabb áréit mindaddig nem állapítja meg, amig annak szabadj áralakulása az áltlános szín* vonalat nem zavarja. Az árszabályozás mellőzése azonban nem jelenti a kötetlen árusítást, mert a Nagykereskedők Országos Egyesületének fűszer- és délígyü- mölcs szempnotből a dióra, illettve dió* bélre vonatkozóan az idén is úgynevezett irányárakat jelölnek meg, amely árakhoz a kereskedelemnek igazodnia kell. , , *Éfcmkn itféayt kielégítő háUrnÜ ós teiepesrédSók ismét kapható kerékpár, villany, fegyver, lőpor rádió szak üzletébe» Zrínyi I. n. 8 leletem 24—84. Rádió javítás KiszönetiyilTáiitág. Mindazoknak, akik boldogult férjem temetésén részt vették, vagy fájdalmamon bármikében enyhíteni igyekeztek hálás köszönetét mondok. izv. Sziivfesy Istvánná "————a—p ■ t*m Hirdetmény Az átvételnél késedelmes vevő terhére és veszélyére 70 mázsa vegyes (Jonathán, London pepin Farmén, Török Bálint és Batul) almát királyi közjegyző közbejötté mellett nyilvános árverésre bokátok. Az árverést 1943. október 29 én, délután 3 órakor ÍNyírma- dán, házamnál fogom megtartani, I amikor is az árverés alá bocsátott | almát egy tételben fogam a leg- I többet ígérőnek eladni. Az alma tiáeamnál megtekinthető. A vevő a teljes vételárat az árverés megtartása után kifizetni és az almát nyomban elszállítani - tartozik Kikiáltási ár lé.450 pengő, de ilyen •dárdát hiányában az almát olcsóbb árán is eladom. Az árverezők kötelesek az árverés megkezdése előtt a kikiáltási ár 10 százalékát bánatpénzül az eljáró köz- jegvző kezénél letenni. A vételi illeték a vevőt terheli. Jíyírmada, 1943. október 27. FRIEDMANN ERVIN sk. Rádió PÉNTEK, október 29. Budapest I. 15.05; Melles Béla zenekar 16.00: Előadás. 16.20: Laskó Emil együt tese. 17.00: Magyar ének — magyar lé lek. (Népdalfédóra.) 17.30: Német hallgatóinknak. 17.50: Sportközlemények. 18,00: Muzsikál a magyar film. 18.35: ^Tauffe.* Vígjáték öt felvonásban. I. felwonás utá* ikb, 19.20: Hírek. 21.00: „A^ütürk népe“. A magyar rádió ünnepi estje a török köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján, 21.30: Csárdások. 22.40: Dal és mosoly,, Budapest II. 17,00—17.30: Hírek német román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. 19.00: A rádiózenekar műsoré* bot. 20.00: Felolvasás. 20.15: Helyett a fia falóknak. 22.00: Orbán Sándor magyar nótákat énekel. 22.40: Hírek. Kassa. 6.00—11.40: Bpest I. 11.40: Hírek magyar éis szlovák nyelven, műsor* ismertetés. 12.00 Déli harangszó, Himnusz. 12-1® 16.00: Bpest I. 16.00: Olasz dalok. (Hanglemezek.) 16.45—17.00: Időjelzés éw hírek Bpest I. 17.00—17.30: Hírek német, román, szlovák, ruszin és horvéf nyelven ,17.30: A Hevessy-tánczenekar. 18.00: Elbeszélés. 18.20: Kedveit I.ehár-dallamok (Hanglemezek.) 18.50—végig: Budapest I.