Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 197-246. szám)

1943-10-21 / 238. szám

(Trianon 24.) 1943 október 21. Magyarok kultúrája A Magyar Földrajzi Társaság ülésén Üholnoky Jenő dr. előadást tartott a magyarok eredetéről. Elmondotta, hogy a magyarok magas kultúrát koztak ma­gukkal a turáni alföldről. A magyarok hozták Európába a kengyelt és ezzel a gyalogos népeket lovasították és for­radalmasították a harcászatot A ma­gyarok hozták Európába a csizmát az alölgombolós kabátot és amagyar ki­rályné már villával evett, amikor még az európai udvaroknál kézzé! marcan­golták a húst az ebédeken. A nemez készítést, kötést, horgolást is ők hono­sították meg. A turáni alfo^don szom­szédai voltak a kínaiakna*, akiknek mély kultúrájuk volt és sokat átvettek műveltségükből. A magyarok a honfog­lalás után száz esztendővel már alkot­mányos államot alapitanmc, melyet Szent István teremtett meg. Magyar földön mondották H először a világon * vallásszabadságot és a magyarok használták először Európában a szap­pant. Ez a nemzet a tudományos kuta­tás fénysugarában mind több értékes faji és népi vonást mutat. Egy nemzet­nél sem alábbvalo. Éreznie, tudnia kell «zt a magasabbrendüséget minden ma­gyarnak. Senki ne legyen közöttünk, aki ne tudná, hogy a déli haraugszó is a magyar vitézséget, a magyarság­nak Európáért hozott dicsőséges áldó tatait zengi. Ismerd meg magadat _ t anította a görög bölcs. Mi hirdetjük: ismerjük meg magunkat, legyünk hiek fajunkhoz — miként Széchenyi is ta­nítja, NAPIREND Róni. kát. Kordula,Gör. kai. Aberc. Prot. Előd. A nap kél 6 óra 13 perc­kor, nyugssik 16 óra 44 perckor. A hold kél 23 óra 58 perckor, nyűg­eik 14 óra 6 perckor. MAGYAR HAPUtlKg, Á magyar-román viszonnyal kapcso­latosan figyelemreméltó magyar nyi­latkozathat egyben felelet is Anto- nescunak a magyarság ellen intézett támadására. Magyar részről megálla­pítják, hogy Antonescu nyilatkozatá­nak legjobb cáfolata az a tény, hogy az Erdélyben élő rouánok között sokkal kövesebb az analfabéta, mint Romániában. Bo'dog lenne az Erdély déli részében élő magyarság, ha olyan jó dolga lenne, mint amilyen jó dolga van a magyar igazgatás alatt élő ro­mánságnak, GYÓGYSZERTÁRAK i Szombat ntlg a k&vetkocó fyjSgyuor- 4rak tartanak ügy alatt szolgálatot» Gonda (NyírvlapaleU, Széchenyi Gerge-lyffy (Szent Iatván-út), Városi gőz éa kádfürdő: nyit? a. Sóstói kádfürdői zárva. — A sebesült katonák megvendégelése, < Körösi Dániel cukrász a sebesült kato- r-oákat éa a személyzetet fagylalttal meg­vendégelte. Az ajándékért ezen az úton - mond köszönete-t a Vörös Kereszt. — A Kaszinó adománya a Vörös Ke­resztnek. Oláh E. Zsigmond a Kaszinó részére a Vörös Kereszt javára történő gyűjtés céljára minden ellenszolgáltatás nélkül, a nemes szívből eredő jószán­dékkal gyüjtőperselyt készített. A Ka­szinó megköszöni az adományt éa ennek értékeként 25 pengőt Horváth János, a Kaszinó gazdája átadott tszerkeszt őse­günknek. Az összeget a Vöröskereszt jeg­yára rendeltetési helyére juttattuk, — A Magyar Nemzetpolítikai Társaság október hó 25-én, hétfőn este fél 7 órakor Budapesten a Magyar Sajtó Há­zában előadást tart. Előadó dr. Hetényi Rezső, Bars és Hont k, e. e, vármegyék alispánja. Előadásának tárgya: Az egyke útja, okai és orvoslása.- Esti tanfolyam kezdődik november hónapban gyors- és gépírásból azok ré­szere, akik elfoglaltságuk miatt akadá­lyozva vannak abban, hogy az irodákban és hivatalokban megkövetelt e két fon­tos tárgyat napközben megtanulhassák. Nagy Irén gyorsíróiskolájában (Szent István-út 25. alatt) az idén november hó 2-án kezdődik az esti tanfolyam. Mivel több ilyen esti tanfolyam a folyó isko­lai évben nem lesz, mindenkinek érdeke, aki ezen részt vermi óhajt, hogy felvétel­re még e héten jelentkezzen. 5x — Honvédelmi munkaszolgálatra je­lentkezet* nők figyelmébe. Felhívok min­den eddig jelentkezett nyíregyházi asz- szonyt é* leányt — tekintet nélkül ar­ra, hogy behívták-e vagy nem szolgád latra , hogy ha jelentkezése óta laká­sát megváltoztatta — helyben is — vagy családi állapotában bármi változás állott be — pl, férjhezment — vagy személye­sen, vagy postai levelezőlapon jelentse be a Honvédelmi Munkaszolgálat hivata­lába, Luther-ház A. I. 2. Szohor Pálné címére. Személyesen délelőtt 11—1-íg___ E lnökség. 3x — Diákvízsgai össztánc 23-án, szomba­ton délután 5 órától, esti tánctanfolyam kezdődik 25-én, hétfőn este 7 órakor Szendeczky tánciskolájában Nagyko­rona. ’ * 3x — Fejenrugta a ló. Bíri András 31 éves, nyírpazonyi lakos a városba igye­kezett, amikor az országúton egy !ó fe­jenrugta. A rúgás súlyos agyrázkódást 'Okozott), életveszélyes állapotban! a mién­ek szállították a nyíregyházi kórházba. Az ismeretlen ló gazdáját keresi a rendőr­ség. I — Mos<‘ “ must _ nincs! Valamikre így szüreti időben minden vendéglő, ital mérés kirakatában megjelent a kiabál* reklám: „Most — must!“ Pár évt óta egyre kevesebb helyen látjuk, az idé* pedig egyáltalán seholsem. Végigkerdcz tűk az okáról az italcsarnokokat. Egvhe hangozóan válaszolták: _ Most must nincs. Kevés a must és draga, A gazdák lehetőleg nem adják eJ, mindenki lováb- bi árjavulást vár és az viszi must kimérő» egyelőre kiment a divatból. Szénsavas, űdiiő és gyógyhatású ásványvíz ÁíUattenyésztő gazdák figyelmébe! Most jelent meg egy kitűnő szakkönyv az ,,Állattenyésztők zsebkönyve“. Tar­talmazza a szarvasmarhatenyésztés, lóte­nyésztés, sertéstenyésztés, juhtenyésztés, baromfitenyésztés, takarmányozás és tejgazdasági ismerteket. Ára P 3.50. — Kapható a Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap kítdóhivatalában és a Szabolcsvármegyei ÁMatfcenyés^tk Egyesületénél, Bethlen-u. 2 szám, I. emelet 4 4x s Eiteaii felszereled cikket legelőnyösebb beszerzési forása Papp Dénes egyenruházáti felszerelések sz&feüxlete — A Magyar Evangéliumi Munkásszö­vetség esti előadása elmarad. Csak a biblia-magyarázat lesz megtartva. A .ta­gokat kéri az elnökség, hogy minél na­gyobb számban jelenjenek meg az Evan­gélikus Nőegylet irodalmi estjén az evan­gélikus iskolában. 2z — Éhenpusztultak az állatkert fókái és pingvinjei. A Budapesti Állatik ertben mindig nagy gondot fordítottak az állatok megfelelő élelmezésére. Még a háborús viszonyok közölt is minden állat a kö­rülményekhez képest bőséges táplálékot kap. Sajnos, vannak állatfajok, melyek­nek ellátása a háborús körülmények miatt lehetetlenné vált. Ilyenek a fókák és pingvinek, melyek kizárólag tengerihalat esznek és semmi más táplálékot nem fo­gadnak el. Egyideíg nagy nehézségek árán Olaszországon és Németországon keresztül biztosították részükre a szük­séges tengeri halakat. Időnként nagyobb mennyiséget szerzett be az állatkert, mert számolni kellett a szállítási zavarokkal, A tartalékhalat hűtőházban helyezték el. Legutóbb azonban a hűtőházi tartalékot is elfogyasztották a fókák és pinvinek, meri hosszú ideje nem érkezett tengeri halszallítmány. Szegény állatok rövid idő alatt éhenpusztultak, úgy, hogy az állal­ertben ma sem fóka, sem pingvin nem található. Az elárvult fókatóba hattyúkat költöztettek, a pingvinek odúit az ál­latkerti „lakáshivatal" sirálvok számá­ra utalta ki. — Keserű lett a munkácsi Honig Sa lamonnak az édesárú. Mi van a csomag kan? ~ kérdezte a munkácsi vasútállo más környékén szolgálatot teljesítő egyik rendőr Hónig Salamon 20 éves fia­talembertől, aki láthatólag igyekezett magát kivonni a rendőr vizsgáló pillan­tásai alól, Á, semmi — válaszolt za­vartan a fiatalember, mire a rendőr rá szólt, hogy bontsa ki a csomagot. Ekkor 100 pengőt ajánlott föl a rendőrnek, ha futni hagyja. A csomagban nagyobb mennyiségű cukorka volt. A rendőr a fiatalembert előállította a kapitányságra, ahol megkezdték kihallgatását arra vo- ntkozóan, hogy honnan szerezte és hová sziáfiítojjta a cukorkát. Megvesztegetési kísérlet miatt külön eljárás indul ellene. — Háláló* vonatgázolás. Kozma Béla 19 éves, ardói lakos Borsodnádasd köz­iében az Ózd felé haladó vonatból ki­esett s a kerekek alá került. Súlyos sé­rülésekkel Ózdra szállították, ahol a kórházban rövid szenvedés után meghalt.-Szénné égett egy kisleány. Miskolc zi Péterné horgost asszony, mielőtt Levá­sárolni ment volna, begyújtott a ká'ybá- ba, majd eltávozott és magára hagyta két kis gyermekét. A gyermekek közben va­lószínűleg fát akartak tenni a tűzre, így esehtett, hogy a kályhaajtó kinyílt és a kieső parázs meggyujtotta a 4 és féléves kis Franciska ruháját, A hazatérő anya a kisleányt szénné égve találta, az egyéves Péfer pedig súlyos égési sebeket szén vedett. Az életbenmaradt kisfiút a men tők kórházba szállították.- ILLETMÉNYJEGYZÉK az alkalma zottak kereseti adójához, legújabb ren delet szerinti nyomtatvány elkészült 4» kapható JŐBApapírüzletben. Életbelépett a földművelésügyi igaz­gatás egyszerűsítéséről szóló rendelet. __ K ét hónappal ezelőtt jelent meg a föld művelésügyi igazgatás egyszerűsítéséről és szakszerűségének előmozdításáról szó­ló kormányrendelet. A rendelet szerint számos olyan ügy, amelyet eddig a föld­művelésügyi minisztériumban intéztek, ez al'sób hatóságokhoz és hivatalokhoz ke­rül és ezáltal az ügyintézés a jövőben egyszerűbb lesz. Ez a kormányrendelet most lépett hatályba a földművelésügyi miniszternek a Budapesti Közlöny pénte­ken megjelent számában közzétett rende­letével. Fíádió CSÜTÖRTÖK, okóber 21. Budapest I. 15.00: A Szimfóníetta sza lonhatos műsora. 15.30: A Hevessy tánc zeneegyüttes játszik. 16.00: Közművelő­dési elődássorsozat. 16.20: Hangszerszó­lók. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: A rá­diózenekar műsorából. 17.35: A földmíve lésügyi minisztérium rádióelőadássoroza ta. 18.00: Franciaországi képeskönyv. — Küzben: Hanglemezek. 20.25: Népünk ok­tóberi védszentjei. (Előadás.) 18.35: Él jen a haza. 18.50: Hírek. 19.00: Elfelej­tett táncdallamok. 19.20: Almaszüret * Nyírségben, 19.45: „Szellők szárnyán!“ 21.00: A kaland. (Elbeszélés.) 21.20: Haydn: Esz-dur vonósnégyes. — 21.40: Hírek. 22.10: Hírek német, angol és francia ynlven. 22.40: Magyal nóták. - 23.45; Hírek, Budapest IL 17.00: Hírek német. ro~ má yszlovák. ruszin és horvát nyelven. — 19,00: Komolyan és vidáman. 21.15: A magyar közigazgatás múltja. (Felolvasás.) 21.40: Rendőrzenekar. 22.40: Hírek. Míiuks Igényt kielégítő Mién»ti és teíepesrádiók ismét kapható MIIRIIUII, kerékpár, víllasy, tégy ver, lőpor rádió szak ^ . üzletében Zrínyi I. u. 8 i&lefon "4—84. Rádió javítás PÉNTEK^ október 22, Budapest I, 15.05: Liszt születésnapján. 16.00: A magvak birodalmában. (A köz­vetítést az ONCSA nyíregyházi magtér- melö gazdaságából vezeti Budinszky Sán* dór. 16.20: Szalónötös. 16.45: Időjelzéa hírek. 17.00: Magyar népmuzsika. 17.30: Nemet hallgatóinknak. 17.50: Sportközle­mények. 18.00: Se szó, se beszéd — mu­zsika. 18.35: A Zeneművész^ Főiskola Liszt Ferenc versenypályázati emlék hangversenye. A szünetben: Felolvasást 21.10: Tánczene. 21.40: Hírek. 22.10: Hírek német, angol és francia nyelve», 22,40: Magyar nóták. 23,45: Hírek Budapest H. 17.00: Hírek német, ro mán, szlovák, ruszin és horvát nyelven 19.00: Komolyan és vidáman. 21.15; A magyar közigazgatás múltja. (Felolvasás.) 21.40: Rendőrzenekar. 22.40- Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom