Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 197-246. szám)
1943-09-25 / 217. szám
a, oldat. ■txmmmmm (Tríasou 24.) 194S szeptember 25, KötsIességSeljisItás Mindig nagy kedvvel és szeretettel olvasom a agyemberek éleíét) mert igen sok tanulságot, erőt és kitartást merítek ezek életéből. Az elmúlt napokban többek között a következőt: ,,A Biedermeier idején Ferenc császár uralkolik. akit a „der gute Kaiser Franz"-kémt |a jó Ferenc császár) ismerek s aki a biedermeier maszkját szívesen hordltá. Polgárai között kopott ruhában jár és állandóan hangoztatja, hogy neki ,,nem zsenikre van szüksége, hanem olyan polgárokra, akik kötelességüket teljetik !“ Ferenc császár kijelentéséből arra következtethetünk, hogy voltak akkor is olyanok akik kötelességüket nem teljesítették, vagy csak immel-ámmal,— éppen csak hogy, — de tovább semmi különöset. Most nézzük meg, mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Bizonyára itt is voltak és vannak ilyenek, akiknek a ■kötelesség-teljesítés , .gyenge“ oldaluk. Bizony vannak ! Van egy közmondásunk, amelyik azt tartja, hogy: „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!“ — Én ezt így fogalmaznám: „Aki a munkát és a kötelességét híven teljesíti, rossz ember nem lehet". A virágot szeretni könnyű, s aki azt szereti, az még lehet rossz ember. Szerintem az is rossz ember, aki csak önmagáért teljesíti kötelességét. Jó ember, áldozatos magyar az. aki az országért, a hazáért a magyar közös- ségért teljesíti híven a kötelességét. — Kötelességtudó polgár az, aki most és mindenkor azon a helyen, ahol van, ahová a sors állította, ott erős oszlopa, rendíthetetlen védőbástyája édes hazánknak. Kötelességünk különösen három irányban kell hogy legyen: Isten, haza és embertársaink iránt. Szomorú látvány az, amikor egyesek jóval többet tesznek, mint ami a kötelességük s mások még a legelemibb kö- ieleségüknek sem tesznek eleget! Ma azt az időt éljük, amikor mindenkinek tehetségéhez mérten tudásának, munkájának, kötelességtudásának, felelősségérzetének, áldozatának a lehető legjavát kell adnia, hogy nemzetünk egy újabb ezerévet éljen. Ez nem egyesektől függ, hanem mindenkitől. Csak az jogos kenyértörésre, aki azért megdolgozott I Politizálás helyett, — teljesítsük kötelességeinket ! Albert Antal | 29-én, szerdán délután 6 órakor tart gyűlést a Vörös Kereszt Minél jobban elhúzódik az öldöklő háború, minél több a szenvedés, a könny, az árva, minél feketébb a szomorúság, annál fénylőbben tör át minden ködön a Vöröskereszt fénye, a gyógyító, segítő, felemelő és vigasztaló jóság. A Magyar Vöröskereszt Nyíregyházi Fiókjának áldásos működése itt bontotta ki szépség- virágait előttünk, itt csodáltuk, áldottuk a Vöröskereszt jóságos tetteit. Ezért most kettőzött érdeklődéssel várja a város közönsége a Vöröskereszt Fiók közgyűlését, amelynek ideje azonban véglegesen úgy alakult, hogy nem vasárnap, hanem 29-én, szerdán délután 6 órakor lesz a városháza nagytermében. Erre most felhívjuk a szeretettel együttérző közönség figyelmét. Gyorslevente nap 26.-án Vasárnap a gyorsievente-nap keretében 10—12 óráig kerül megrendezésre a kerékpáros leventék versenye, mely a Hősök szobránál és a város belterületén a következő útvonalon lesz megtartva: Rákóczi-út, Tátra-utca, Bebhlen-uíca, Bercsényi-utca, Széchenyi-út, Deák Fe- renc-utca, Bácska-utca, Dcbrecení-útj, Luther-utca. Iskola-utca, Horthy Miklóstér, Kossuth Lajos-utca, Sarkantyú-utca, Selyemutca. Bencs László-tér, Bujtos- utca, Inczédy-sor, Szent István-út, Eötvös utca, Kereszt-utca és Szarvas-uica. Az elesett Hősök emlékét szolgáló ünnepségre és a versenyre Nyíregyháza város hazafias társadalmát tisztelettel meghívja a m, kir. levente-parancsnok. Nemes anyagokkal garanciával készítünk DirEBT, MA rossz hajak szakszerű ápolása Kelemenné! Horthy M tér 6. Ksreszvéay magyar Üzlet Zsidót ném szolgálunk ki Beiratás a rém. lat. eleai islölábah Hogy elemi iskolás növendékeink tejesen el ne szokjanak az iskolától és az iskolai kötelességektől, jónak látjuk, hogy mielőbb odakapcsoljuk őket az iskolához azzal, hogy folyó hó 27-én és 28-án, hétfőn és kedden rendes beíratást tartunk már csak azért is, hogy a könyvek és irkák beszerzéséről idejében gondoskodás történhessék. Szándékunk az is, hogy minden osztályt hetenkint egy-egy órára behívunk az iskolába, hogy némi irányítást kapjanak a november 3-án. kezdődő tanításhoz. Felhívjuk tehát a szülőket, hogy katolikus gyermekeiket a ránkjövő hétfőn és kedden föltétlenül írassák be, Beíratásí díjul minden gyermek után 1 pengőt kell fizetniük, A beiratás reggel 8—12. délután 3—6 óráig az Iskola-utcai Énekes-iskolában és a Liptay-iskolában történik, A róm. kát. egyházközség vezetősége. Újból jelentkeznek a neme! bnrárbajók Madrid. Churchill beszéde után a német véderő főparancsnokág hosszabb idő óta elsőízben újból beszámolt a német búvárhajók sikereiről. A Pueblo kaxonaí szakértője Churchillnek a búvárhajóhábo- rúval kapcsolatos kijelentésével foglalkozva megállapítja: az utóbbi hónapokban folytatott szövetséges propaganda ellenére Churchill kénytelen volt elismerni, hogy Németország búvárhajóít átmenetileg önkéntesen kikapcsolta a háborúból. A miniszterelnök közölte, hogy ismét feltűntek a német búvárhajók, és pedig az Atlanti Óceánon, ahol felvették a harcot egy angol—északamerikai hajó- karavánnal. Ez a tény világosan bizonyítja, hogy Dönitz nagyadmirális kihasználta a négyhónapos szünetet, tengeralattjáró fegyvernemet újjászervezte és tökéletesített fegyverekkel szerelte fel a hajókaravánakot kísérő egységek ellen. Jékey Marianne esküvője Szabolcsvármegye mély tisztelettel e* ragaszkodó szeretettel övezett főispánjának, vitéz dr. Jékey Ferencnek családja bensőséges, boldog ünnepre készük amelynek szépséges híre az öröm, a sze>~ retettel és hűséggel való együttérzés visszhangját kelti a vármegye minden részében, Ez a szép ünnep a főispán leá nyának, Jékey Marianne-nak esküvője, amelyről az örömszülök a következő értesítést adták ki: ,,Vitéz bulyi és jékei Jékey Ferenc a souveraín máltai lovagrend t. lovagja, Szabolcsvármegye főispánja és fe lesége sz. kisdobronyi Isaák Mariann« örömmel tudatják, hogy leányukat, bulyi és jékei Jékey Maríannet 1943. évi október hó 5-én délben fél í órakor vezeti oltárhoz Budapesten » Belvárosi-templomban, prfmor ká- szonimpérfalvi Bálád József, néhai ká- szonimpérfalvi Balási József és feleség» sz. aggteleki Bujanovic9 Auguszta fia. Nyíregyháza. özv. kászonimpérfalvi Balási József- né sz. aggteleki Bújanovies Auguszta örömmel tudatja, hogy az ő és néhai férj a, kászonimpérfalvi Balási József fia primőr kászonimpérfalvi Balási József 1943. évi október hó 5-én dében fél 1 órakor vezeti oltárhoz Budapesten, a: Belvárosi-templomban, bulyi és jékei Jékey Marianne!, bulyi és jékei Jékey Ferenc és felesége sz. kisdobronyf Isaák Marianne leányát. Érkörtvélyes." A polgári esküvő, értesülésünk szerint szeptember hó 28-án, délben 12 órakor lesz Nyíregyházán, ahol Szohor Pál polgármester végzi az esketés'l szeríartást- Az esküvő alkalmából Szabolcs ős* megyéje társadalmának szeretete és a legmélyebb boldogság kívánása száll ezen 9ok szép reményt érlelő aranyos őszi napokban az ünneplő család és az ifjú pár felé. ÍW, dfe*r> KBHMtaaMn rés, íutézeti matracok, sodron ^’betétes ágy háztartási cikkek gazdasági vasáruk Dienes István V'ávoshszs épület. Telefon: 28-64. 1 (iáói« [Téli almát több vapgosos tételekben is I VESZEK I Ajáu.atoKai ih«isO)Íiéé, íajták j és ár meíjetölésse! kérek | BECK ZOLTÁN, Káittijinsl, Emu ii]* | Nem tudnak tanaiul a nyíregyházi rádióiskolában A következő panaszois levelet, kaptuk: Minden nyíregyházi szülő és diák ér deklődéssel igyekszik meghallgatni a kultuszminisztérium által; rendezéfct reggeli rádió-iskola előadásait. — Nyíregyházán azonban a rádiók ebben az időben üvöl lenek, sikítanak és trombitálnak a sok motor működése miatt. Arra kérjük a motor tulajdonosait, hogy a rádió-iskola mésfélórás ideje alatt szüneteltessék a villamos üzemű motorokat. Egy aggódó szülő. szakszerű munkái ad Hook Kálmán Uiólaiiaratórim Be'iilen-ii. Telelőn 29-27 bteam Utolsó 3 nap ! Szombat-vasárnap hétfő. Fényes Alice és Ajtay Andor vígjátéka H W If* Utolsó 3 nap! Szombat-vasárnap hétfő. Fé KagasírJíodom Filmszínház Telefon 25-24 Eiőadasotc hétköíuaD 4, 6 és 8 ómakoiv Vasárnap 2, 4. 6 és 8 Vasárnap d e, II kor MATiNÉ Gyakorlat feszt a mestert! 20 éve javít irógé* L) . . put, irodagépet, varrógépet a IjtrrMéki Műszerész Szem Nyíregyháza, Bethlen u. 10. sz., fVidfi — Magyar és Römmy {átél hatók a JÓBA-paprficletbea, BetfcW-a. t