Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 145-196. szám)
1943-07-15 / 157. szám
4. oldal. SZ Í.bolc s i bimiAP (Trianon 23.) 1943 július 15. na Pénteken este HALVACSORA ■awggtrnrwn n mii ii i »mihi r~r~ ...Timim F ővárosi jazz játszik Tánc! a Sóióvendégiő Ssilasi Kató magyar Készüljünk fel a jó sziivatermés'feldolgezására A vihar ágakat tördelt le s nem kímélte meg a szilvafákat sem. de azért c'yan bőségesen mutat a szilvatermés, amilyenhez hasonló csak évekkel ezelőtt volt, akkor, amikor nem tudtunk vele mit csinálni. Hogy az ára milyen lesz, azt még nem sejtik, de hogy tele lesz vele a piac. az bizonyos. A cseresznye már leért. Sajnos, azzal nem tudtunk úgy elbánni, mint ahogy szerettük volna mert cukor nélkül nem igen. tehetünk el, a konzerválás más módját, pedig nem igen szeretik. Ellenben a szilva olyan gyümölcs, amit minden háznál cukor nélkül külön tudnak értékesíteni. Ugyanis kifőzik lekvárnak és a lekvár nagy táperejű és Ízletes lévén, felnőttnek, gyermeknek egyaránt meg nem únható kedves eledele. — És amellett, ha jól főzik, esztendőkre eltartható. Jó lesz tehát, ha minden háznál felkészülnek a szilvaszüretre oly módon. hogy a fadobozokat, ládikákat megőrzik, vagy elkészítik, hogy azután majd ha bőségben jelenik meg a piacon a szilva, azokba szilvalekvár elraktározható legyen. Sztálin területi követelései és a nyngaíl szövetségesek Stockholm. (TP) A Svenska Dagbladet egyik cikkében élesen elítéli azokat az amerikai kísérleteket, amelyek a Kelet- Európára és különösen Finnországra vonatkozó szovjetorosz területi követeléseket igyekeznek támogatni. A cikk abból indul ki, hogy jóllehet az utóbbi időben alább hagyott a Kreml sejtóhadjárata politikai szövetségesei ellen, ezzel azonban még korántsem küszöbölték ki a viszályt. A Komintern feloszlatása is csupán politikai sakkhúzás volt Sztálin részéről a nyugat hatalmak kielégítésiére, ennek további jelentősége azonban nem eléggé világos. A Svenska Dagbladet ezután be. hatóan foglalkozik azzal a nyilatkozattal, amelyet Roosewelt nagykövete, Dawies adott a Life című amerikai folyóiratnak. Ebben a nyilatkozatban Dowies a jövendő orosz politikáról nyilvánítja véleményét. A svéd lap különösen azokat a részeket emeli ki a nyilatkozatból, melyekben Dawies a baltikumra Besszará- biára és Kelet-Lengyelországra vonatkozó orosz területi követeléseket igyekszik jogosnak feltüntetni. A lap a leghatározottabban szembeszáll Dawies ama kijelentésével, hog ya Szovjetuniónak meg kell kapnia Finnország egy részét is. Svéd részről a leghatározottabban elkelik Dawies magatartását, aki az orosz bv.keköve,elések védelmében száll siíkra Dawies nyilatkozatában megállapítja hogy ezek az orosz igények nem állanak ellentétben az 1942. évi angol-orosz szer zodésscl, illetőleg az 1942 januárjában Washingtonban aláírt egyezménnyel. Ez természetesen a szerződések önkényes értelmezésének nevezhető, az eredeti szövegből ugyanis ez egyáltalán nem olvasható ki. Vannak talán titkos záradékok? Dawies véleménye minden esetre éppen úgy. mint Sztálin thézise, aki az 1940. évi orosz territoriális birtokok helyreállítását követeli, a legnyilvánvalóbb móden ellentétben áll az 1941 augusztus 14-ikí atlan- tioceáni nyilatkozattal, amelyhez Oroszország ugyanez év szeptemberében csatlakozott. Vagy talán úgy áll a dolog, hogy utólagosan olyan megszorításokat akarnak alkalmazni az Atlanti-Charta végrehajtásánál, amelyek Oroszországnak is megfelelnek? Tetftenériek egy szobaleányi, amikor a ruhásszekrényt akarta kifosztani Egy szobaleányt lopás kísérletének yanuja miatt őrizetbe vettek. A fiatal leányt teítenérték, amikor a ruhásszek- rént kinyitotta, — lopni azonban már nem volt ideje, mert a háziak még idejében hazaérkeztek. Zahler Erzsébet 25 éves, nyíregyházi lakos, mint szobaleány szegődött el a katolikus bérpalotában . lakó Lazarovits Miklós fakereskedő családjához. A fiatal zobaleány igyekvő, szorgalmas cselédnek bizonyult, így a háziak nyugodtan hagyták egyedül a lakásban. Tegnapelőtt délután történt, hogy Lazarovits Miklós- né eltávozott hazulról ,a szobaleány ezt az időt találta alkalmasnak arra, hogy a ruhásszekrényeket kinyitogassa. Zahler Erzsébet arra is gondolt, hogy meglephetik ..munkájában1', ezért egy székkel belülről a lakás bejáratának ajtaját eltorlaszolta. 1 Lazarovits Miklósné szerencsére csak rövid ideig volt hazulról távol, amikor visszaérkezett és a lakás ajtaját ki- csukta, nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy az ajtót nem lehet kinyitni, mert valaki belülről azt betámasztclta. Rosz- szat sejtve erősen befelé nyomta a lakás ajtaját, mely engedett is. Beérve a hálószobába. meglepetéssel látta. hogy a kulccsal lezárt szekrény ajtaja tárva- nyitva áll s a szebaleány akkor osont be a konyhába. Kérdőre vonla Zahler Erzsébetet, hogyan jutott a szekrény kulcsához és mit keresett ott? A leány zavartan válaszolt majd sértődötten szedte össze a ruháit, hogy azonnal elmegy, azonban erre már nem volt ideje, mert detektívek jöttek érte és letartóztatták. Zahler t-rzsébetet a nyomozás befejezése után átkísérték az ügyészség fogházába. Bulgária kén az új feladatokra Walter Wittsfock kelyzetjelenfése Szófia. (TP) A szövetséges csapatoknak Szcilia délkeleti partjain történt partraszállása a bolgár közvéleményben nvm okozott meglepetést és az az állítás, amellyel a szövetségesek szembetalálták magukat, a bolgár közvéleményeen azt a meggyőződést idézte elő, hogy a partra szállás még nem jelenti a sikert. Bulgá- iia figyelmét má.r a tuniszi hadjárat befejezése óla a szövetségesek partraszállási kísérleteire irányította, mert ez a lehetőség az Éget-tengeren keresztül is fennállott, A kormány ezért messzemenő intézkedéseket tett, hogy saját határainak esetleges fenyegetésével szemben szembeszálljon. Bulgária az ellenséges propaganda számára nem hozzáférhető. Ennek az ellenséges propagandának a forrásait a terrorista csoportok megsemmisítésével kiküszöbölték. A bolgár hadsereg, amely fegyelmezett és jól lel van szerelve, fényesen kiállta a próbát a német katonaság oldalán a volt Jugoszlávia területén a partizán kötelékek megsemmisítésében. bulgái iá. politikai és gazdásági téren is a délkeleti térségben reáváró feladaMEGGYET és miedenfajta gyümölcsöt bármilyen tételben vásárol gráf Zichy János Cléza Konzervgyára Nyíregyháza, Szentmihályi ut 4 Iroda : Rákóczi utca 26. szám. Telefon : 26 56 Sürgönyeim: Kcnzerva tok tudata tölti el. Időközben a kétkedők is arra a meggyőződésre jutottak, hogy III. Boris király politikája az egyetlen biztosíték Bulgária nemzeti életének fejlődésére. A bolgár kormánynak az a törekvése, hogy minden nemzeti erőt az állam- és a népellenes befolyások elhárítására nemzeti szövetségben fogja össze, nemcsak a kormányzótöbbség, hanem a lakosság legszélesebb köreiben is megértésre talált. Ma nem arról van szó, hogy a bolgár nép nemzeti erőit új politikai alapokra helyezzék, hanem az egyesített nemzetnek a fennmaradásáért folyó küzdelemben való aktivitásáról. Abolgár nép védelmi harca egészséges gazdasági alapokon nyugszik. Nem véletlen, hogy a bolgár miniszterelnök ezekben a napokban Bekiariov tábornoknak, a polgári mozgósítás főnökének és Ala- dyovnak, a hadigazdálkodás főbiztosának kíséretében meglátogatta Macedóniát. — Neki nemcsak a nemzeti tudat felébresztésére van gondja, hanem a termésbetakarítás érdekében szükséges intézkedésekre is. Az új gabonarend a mezőgazdasági termelés messzemenő fokozását fogja eredményezni. Azoknak a katonai, politikai és gazadsági feladatoknak a megoldása érdekében történő totális bevetés nézőpontjából, amelyeket a bolgár népnek még meg kell oldania, a hadigazdálkodás koordinálása érdekében tett intézkedések veszítenek élességükből és a termelő erőknek a megfeszítését teszik lehetővé a csúcsteljesítmény elérése érdekében. Árdrágító visszaélés miatt két és félévi [egyházra ítéltek egy kolozsvári vezérigazgatót A gazdasági átállítás során, mint gazdasági szaktekintély került Kolozsvárra magas összeköttetései révén lovag Sernád László s elfoglalta a Magyar—'Belga Textil Rt, addig zsidókézben levő vezérigazgatói székét. Lovag Sternád László nem is annyira szakképzettsége, mint inkább költekező életmódja révén vált a város egyik közismert alakjává. Különösen az éjszakai mulatókban tiinedezett fel a lovag úr alakja. Kolozsvár azonban nincs hozzászokva az ilyen kirívó viselkedésekhez s éppen azért, itt is, ott is sugdolózni kezdtek arról, hogy túlfia.tál vezérigazgató körül valami nincs rendben. A ,,félhivatalos“ suttogásokat látszott megerősíteni az a tény is, hogy lovag Sternád László vezérigazgatót máról-holnapra visszarendelték a budapest központba, egyben pedig megindult ellene először a házi-, majd 'a hivatalos vizsgálat. Ennek folytatásaként lovag Sternád László a budapesti törvényszék uzsora- bíróság a elé került. A bíróság üzletszerűen elkövetett és a közellátást súlyosan veszélyeztető árdrágító visszaélés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért 2 és félévi fegyházbüntetésre, __ 20.000 pengő pénzbüntetésre, 5000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére s 10 évi hivatalvesztésre ítélte. A kolozsvári Magyar—Belga Textil Rt. levitézlett vezérigazgatója az ítéletet megfellebbezte.