Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 145-196. szám)
1943-07-24 / 165. szám
Családvédelem lita : Pissxer Jásso$ Azok a nagyszerű eredmények, amelyek a nép- és családvédelem terén eddig jelentkeztek a vonatkozó intézkedések és intézményes rendezések során, a legnagyobb megelégedést és megnyugvást keltették a legszélesebb körben és azt mondhatjuk, hogy a családok védelme jobb úton alig haladhat anyagi vonatkozásban, mint aminő utat a társadalmi és törvényhozási intézkedések eddig kiépítettek. Sikerült már eddig is, a családok anyagi boldogulása útjából a különféle akadályok nagy részét elhárítani, vagy legalábbis annyira csökkenteni, hogy a panaszoknak ezirányban legnagyobb része már megszűnt. Van azonban a családvédelemnek a fentemlítetten kívül olyan területe is. amely még töretlen, vagy legalább még megmunkálatlan, de amely ugyanúgy súllyal bíró erkölcsi, nemzetpolitíkai és fajvédelmi, általában azonban egyetemes magyar érdekből, mint a már együtíélő családoknak anyagi védelme. Ez pedig az, amely a családi életet bomlasztó körülményeknek erkölcsi tekintetben megszüntetését sürgeti, a bomlasztó hatásoknak kiirtását követeli. Talán csak a Krsztushit kezdeti évszázadaiban és kisebb szünetet nem tekintve, a középkorban, egészen a liberális újkorig terjedőleg volt a Család, a házasélet az a szentség, amelyre az evangélium tanít. A liberalizmus virágzása idején, a ..liberalisch“ szabad és szabados észjárás hintette el és virágoztatta csiráját a házasságokba kívülről befurakodás- nak, ezzel a házasságok megbontásának, a válásoknak, amelyeknek száma mindinkább növekvő irányt mutat. A házasságok létrejöttét előmozdítani, azoknak fennmaradását megőrizni, a családnak kellő anyagi és erkölcsi védelmet nyújtani és minden, a már keletkezőben levő, vagy a már létrejött házasélet és családi élet ellen elkövethető kihágást, vétséget és bűntettet kellő szigorral megbüntetni és ezirányban még a középkori eszközök alkalmazásától is vissza nem riadni, éppen annyira erkölcsi, hitéletbeli és nemzetpolitikai, sőt íajvédelmi fontosságú feladat, mint a már létrejött házas és családi élet anyagi gondjait csökkenteni, sőt, megszüntetni, ezeknek hajlékot nyújtani. A családi életnek nemcsak szociális ellenségei vannak. Sok ellenséget kell leküzdeni, hogy az anyagilag már kellőleg szituált család még mindig együttmaradjon, a szülők hűséges nevelői, gondozói legyenek a gyermekeknek, a Család intakt maradjon. Talán a jobban szituált családok még inkább vannak kitéve e bomlasztó körülmények fellépésének és hatásának, mint a kevésbbé jól szituáltak. , De fejezzük ki magunkat érthetőbben. Hazánkban a válások száma növekszik. Ennek okai között nem utolsósorban sze_ repel. — de talán mindinkább elsősorba kerül, — az, hogy a házasfelek különféle, házasságon kívüli szerelmi hatások alá kerülnek és ezeket maguk sem kerülik el. Sőt: „buknak" utánuk. A házasfelek eihidegülnek egymástól, megúnják egymást, vágynak a , csábító" karjaiba. — Vágynak újabb „házasságba“. Ez, polgári törvények szerint lehető is, csak a katholikus vallások nem ismernek ilyent. Krisztus ugyanis az evangélium tanítása szerint Isten teremtette köteléknek tekinti a házasságot, amelyet ember szét nem választhat. Aki pedig elvált aszszonyt vesz feleségül, az ház-asságtórást követ el. Válás tehát nincs eszerint. Mégis válnak a házasfelek, mert engednek a csábításoknak, erkölcsi gyengeséggel nem tudnak ellenállani ezeknek és vannak, mert büntetlenül lehetnek ellenségei a tisztaerkölcsű, becsületes, hit- hű életű házasfeleknek, ezek ház.aséleíé- nek. Ezeket a csábítókat éppen úgy büntetni kell, mint a BTK bármely bűnözőjét, mert éppen olyan, de még sokkal nagyobb bűn a családtól elorozni az apát, az anyát, mint. az élet elleni bűntetteket kivéve, — bárminő bűncselekményt elkövetni. Megfosztani a családot az apai, vagy az anyai szeretettől olyan bűn, amelyet csak a bolsevizmus ismer el és tart helyes cselekedetnek. Amennyire érdeke a társadalomnak, hogy megtorolja a magáníulapdon elleni bűnöket, még inkább érdeke, a család egysége elleni bűn elkövetését, de sőt, ennek kísérletét is büntetni. Ennek ellenére azt látjuk, hogy ezek a bűntettesek emelt fővel, mosolyogva járhatnak az emberek között, senki őket felelősségre nem vonja, a társaságokba mindenki befogadja és az elhagyott család keserűségeivel senki sem törődik. Mintha csak nem is volna már hiterkölcsi észjárás, még csak nem is követelik az emberek a bűnös csábítónak és a magát elcsábítani engedőnek sem a megbüntetését. Ilyen megtorlások intézményes bizto- stása nélkül és a megtorlásoknak kíméletlen szigora híjján, bizony csonka a családvédelem. Ezt ki kell egészíteni! Megvédeni minden családot a szétbontástól, a széthullástól, ennek lehetőségétől is. De tovább mehetünk. Még a keletkező házasságok, a jegyességek elleni merényleteket is szigorúan büntetni kellene. Büntetni a hosszabb ideig szélhámos házasságot ígérést. a jegyességnek felbontását. Ha ezek vagy hasonló megtorlások lennének, szigorú büntetések riasztanák el a merénylőket, akkor lecsökkenne száma a válásoknak, nyerne a családi élet, nyerne a faj, az erkölcs, a nemzetpolitika és általában minden, magyar érdek, amelyet ma a törvényes sokember elmélet néven nevezhetünk. Megtorlást minden, a családot megbontani kívánó kísérletre! Dj fővárosi szakács Járó €Ssil»©r főz a néprzerít wmmmmmmmmmmmmm kiskoromr Éttermében 4 logásos elsőiwdü mmu ára: 2*041 P Zónarendszer! Szép kerthelyiség! Cigányzene! Befőzés oniter léikül A mai cukorszegény világban nagy gondet okoz a háziasszonynak a gyümölcsbefőzés. Pedig a cukorral eltett gyümölcsök legnagyobb része eltehető cukor nélkül is. Ajánlatos tehát a gyümölcsökből cukor nélkül is eltenni s a tél folyamán a felhasználásnál abból a cukorból adjunk hozzá, amelyet a rendes1 fejadag szerinti kiutalások révén mindenki megkap. A cukor nékül eltett gyümölcsökből gén sokat tudunk felhasználni télen gyümölcsételek készítéséhez, így levesekhezi mártásokhoz, különféle tésztákhoz, amelyekhez a felhasználásnál lényegesen kevesebb cukor szükséges, mintha azokat befőtt alakjában cukorral tennénk el. A cukornélküli gyümölcseltevésnek a gazdaságon kívül egészségügyi jelentősége is van. Különösen a gyermekek táplálásában játszik nagy szerepet. A cukor nélkül eltett savanykás gyümölcsök, ízek stb. igen sok ételhez használhatók, így nemcsak leveseknek, mártásoknak, de tésztákhoz, úgyszintén salátákhoz, ahol éppen a savanykás ízt értékeljük, A cukornélküli befőzés alapfeltétele a kifogástalan tiszta üveg, a forró, szódás vízzel leforrázott, lemosott és leöblített edények, eszközök, a tisztán kezelés é* a hibátlan, nem sérült, nem törődött gyümölcs. A cukornélküli befőzéshez csaknem teljesen érett, sértetlen héjú, egészséges gyümölcsöt dolgozunk fel. Cukor nélkül többféleképpen főzhetünk be. Máskép járunk el a leveteresztő gyümölcsök az eper, a szeder, a ribizke, a málna, a meggy, cseresznye stb.-női. — Ezeket a gyümölcsöket bő vízben mossuk meg, de előnyös azután még egy másik vízben is átmosni, amelybe egy kevés kis ecetet öntünk. Abból szűrőkanállal szedjük ki, hogy kézzel már ne érintsük és hogy az esetleges homokrészek visszamaradjanak. Ezután közvetlenül rakjuk bele a gyümölcsöt az előkészített, tiszta üvegekbe. A gyümölcsre tetszés szerint jól felforralt és lehűtött vizet önthetünk és azonnal jól leköthetjük. Eltehető azonban úgy is, hogy nem öntünk rá vizet, hanem a gyümölcs betöltése után, közvetlenül lekötjük, amely aztán egy-két nap múlva saját leve ereszt. Ajánlatos az az eltevési mód is, amikor ezket a leveteresztő gyümölcsöket úgy tesszük el, bogy a gyümölcs berakása után ugyanolyan gyümölcsből levet préselünk ki és azzal öntjük fel az üvegbe eltett gyümölcsöt és így zárjuk le. Ismét egy másik módja, hogy a vízzel, vagy a saját levével való íeleresztés után egy kávéskanálnyi gyümölcsecetet öntünk rá. Bármelyik módot alkalmazzuk, ajánlatos egy kevés tartósítószert is beletenni. Az így lezárt üvegeket aztán a szokásos módon jól kigőzöljük, de előnyös a gőzölést másod- vagy harmadnapon megismételni. Levet nem eresztő gyümölcsök közül az almát, körtét, sárga és őszi barackot. «RmnmusaaMRSftKBg Gyári, külföldi és amatőr rádió készülékeket szak- szeüen javít HOOK KALE&H rádió láb oratórium Bethlan u. 10. Telefofl 29-27. ringlót, szilvát lemosás után előfőzzük, vagys pároljuk, de csak annyira, hogy a gyümölcsök héja, mint pl. a szilva, ringló ki ne repedjen. A pároláshoz felhasznált vízbe is ajánlatos egy kevés gyümölcsecetet önteni. A kigőzölt gyümölcsöket aztán tiszta eszközökkel, kanállal stb. üvegekbe rakjuk és forralt, de lehűtött vízzel öntjük le, majd lekötözzük sé a szokásos módon kigőzöljük. A gőzölést ez esetben is ajánlatos másodvagy harmadnapon megismételni. Ezekhez a gyümölcsfélékhez s a felöntő léhez szintén önthetünk egy kávéskanálnyi gyümölcsecetet, amitől a gyümölcs jobban megtartja színét. A megengedett tartósító szerekből ezekhez is tehetünk egv keveset. A cukor nélkül eltett gyümölcsök konzerválásánál még gondosabban kell eljárnunk, mint rendes eltevéseknél, A kamrában hűvös helyen tartsuk az üvegeket s időnként vizsgáljuk meg azokat. Ha elváltozásokat látunk az üvegben, ismételjük meg a kigőzölést. ' ririinnmin^^ Egyes esteiek zárórájának mg- hosszabbítása A kereskedelmi- és közlekedésügyi miniszter a Budapesti Közlöny mai számában megjelent rendeletével olyképen ren- delekezett, hogy a kizárólag árusítássá^ vagy megrendelések gyűjtésével foglalkozó vállalatok pl. kelmefestők, ruhatisztítók, gyüjtőüzletek, ügynöki irodák stb. üzlehtelyiségei köznapokon az egész ország területén a nem élelmiszerekkel, hanem egyéb áruk árusítására berendezett üzletek nyitvatartásának ideje alatt, a foglalkoztatási közvetítő irodák pedig reggel 8 órától délután 16 óráig tarthatók nyitva. Egyidejűleg lehetővé tette a miniszter hogy a hadirokkantak és özvegyek, utcai árusok cukorkát, száraz süteményt, gyümölcsöt és élővirágot téren, úton,, utcáig vagy kapu alatt felállított árusítóhelyen a kávéházakra megállapított záróráig áru- síthasanak, a légoltalmi elsötétítésre vonatkozó rendelkezések megtartása mellett. (MTI.) j Épület lakatos, vasszerként,vízvezeték szerelés!- | javítás! munkálatokat és autogénhegesztést m e g b i z iia tó a n és olcsón vállal Kiss &fnla íateíSSKBfltf! Vgjf iiSHü. j TELEFON: 28-72 — Mezőgazdaságok részére bérlevél, dohányos-könyvecske, gazdasági számviteli könyvek kaphatók JÓSÁNÁL, Sethles-utc* i. szám. wxBQBmmiKrmxmísrxi»*