Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)

1943-05-11 / 105. szám

Cias i Rendfokozat i Tábori postai Ära 12 Nyíregyháza, 1943. május 11. (Trianon 23.) XI. évfolyam ^05 (3006,) s?ám Sí^rkes^rtósét? és kiadóhivatal: Bethlen-u. 1 l'oauttakareki csekkszám: 47.139. Telefon 20-77 POLITIKAI NftPIL&P ’■* Előfizetés: 1 hónapra 3.20, negyedévre 9.20 P wmma mmmmmi &e Szabolcsvármegyetavaszi Köz­gyűlése tisztelettel Köszöntötte a harctérről hazatérő honvédeKet, a honvédség vezérét Á törvény hatósági bizottság feliratban kéri a kormány tói a tisztviselői es nyugdíjasok helyzetének javítását Szab: öles vár me gye Törvényhatósági Bi­zottsága ma délelőtt 10 órakor tartotta szokásos tavaszi közgyűlését vitéz dr, Jékey Ferenc főispán elnöklése alatt. A közgyűlést a főispán a Magyar Hi­szekegy elmondásával nyitotta meg, majd a kővetkező kegyeletes bejelentést tette: Tekintetes Törvényhatásági Bizottság! Utolsó közgyűlésünk óta eltelt időben súlyos veszteség érte vármegyénket több bizottsági tag elhunyta folytán. Meghalt Szalánczy Ferenc gazdasági főtanácsos, aki kisgyűlésünknek is tag­ja volt. a közügyek iránt mindig meleg érdeklődéssel viseltertett, élénk tevé­kenységet rejtett ki a vármegyei gazda­sági egyesületien. Hazája sorsát szívén viselő, hazafias magyar embert vesztet­tünk el benne. Ugyancsak elhunyt Nánássy Oláh Tiber is, aki mint tényleges tiszt harcolta vé­gig a világháborút, majd birtokán gazdál­kodott, elnöke volt az adófelszólamlási bizottságnak s mint neves sportember is kitűnt. Elvesztettük még dr. Stessel Szilárd ügyvédet, a keresztény nemzeti gondo­lat régi meggyőzöd éses harcosát, és a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara tekintélyes tagját. Papp Gábor volt uradalmi főintézöt, kiválóan szakképzett gazdát és Szakolyi András birtokost, aki Nyírpazony köz­ség bírája is volt. Bizottsági tagjaink emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. A főispán bejelentései után, a tárgy- sorozat tárgyalásának megkezdése előtt vitéz dr. Lázár Ferenc főjegyző a pót- tárgysorozat egyes pontjait ismertette, majd rátért a közgyűlés a tárgysorozat letárgyalására. A közgyűlés tudomásul vette dr. Zsin­dely Ferenc kereskedelemügyi miniszter­nek a törvényhatóság üdvözlő feliratára adott köszönetét, hasonlóképpen tudomá­sul vette dr. Radvánszky Györgynek Gö- ffiörvármegye főispánjává történt kineve­zésével kapcsolatosan a törvényhatóság­hoz intézett búcsúlevelét. A közgyűlés tudomásul vette a várme­gye alispánjának összefoglaló félévi je­lentését. amelyet egyébként a Bizottság minden tagja már korábban kézhez vett, Az alispáni félévi jelentés kapcsán dr. Korompay Károly bizottsági tak kért és kapott engedélyt felszólalásra. tiszadebi hajóhíd tartozékait képező pontonok kölcsönadására vonatkozó meg­állapodás jóváhagyásáról, a pontenhídhoz tartozó házi távbeszélővonal létesítésé­vel kapcsolatban az alsó szabolcsi tiszai ármentesítő társulattal kötött egyezség A póttárgysorozat jelentős pontjaként foglalkozott a közgyűlés Olchváry Pál kir. kormányfőtanácsos, törvényhatósági bizottsági tag indítványával. A javaslat j a tisztviselők és nyugdíjasok nyomasztó i anyagi helyzetének elviselhetőbbé tétele j érdekében a m. kir. kormányhoz felirat ! intézését indítványozza. Vitéz Lázár Fe­renc dr. főjegyző ismerteti a javaslatot s Olchváry Pál dr. felszólalásra jelentke­zik, hogy felsorakoztassa érveit a súlyos helyzetbe sodródó szellemi középosztály hlyzetéröl, gyors, hathatós megsegítésé­nek szükségességéről. A közgyűlés azon­ban át van hatva a javaslat indokoltsá­gával s egy emberként járul Olchváry Pál dr. javaslatához, elhatározva, hogy jóváhagyásáról a törvényhatósági köz­úti alapnál eiőállatt túlkiadások téte­leinek hitelátruházás útján való fedezé­séről, a bodrogkeresztúri—kolozsvári ál­lami közút felhagyott szakaszának tör­vényhatósági kezelésbe való átvételéről, az úthenger elő kezelő személyzet túlóra­dijának rendezéséről, a törvényhatósági 1 úti személyzet részére a hó-eltakarítási j munkálatokkal kapcsolatos külön pótdíj i megállapításáról, az útőr napszámosok | bérének újbóli szabályozásáról szóló alis- pár.i előterjesztéseket, illetve bejelen­téseket a közgyűlés által is javasolt ha­tározatok egyhangú elfogadásával tette magáévá a tavaszi közgyűlés, amely ezu­tán a tisztviselői előléptetésekkel és más személyi kérdésekkel foglalkozott. feliratot intéz a kormányhoz a tényleges tiszt viselők és nyugdíjasok érdekében. Egyhangú határozattal fogadják el az állattenyésztési alap részére tenyészálla­tok beszerzése céljából 50.000 P juta­lékos hite! és 50.000 P kamatmentes hi­tel igénybevétele tárgyában előterjesz­tett alispán! és kisgyülési javaslatokat. A közgyűlés elhatározza, hogy az Erzsé- bet-közkórháznál szervezett tanítói állás­sal kapcsolatos anyagi kiadásokat a vár­megye átvállalja, majd egy kegydíj és egy betegszabadságolási ügyre vonatkozó ja­vaslatok elfogadása után a 10 órakor kez­dődő tavaszi közgyűlés 11 órára már be is fejeződik. Felirat a kormányhoz a közalkalmazottak és apgdijasok érdekében Tiszteletadás a honvéd hősök elől! Papén a török államelnökkel és külügyminiszterrel tanácskozott A kubáni hídfőnél tovább tartanak a harcok Tunisz teljesítette kötelességét Dr. Korompay Károly felszólalásában többek között a következőket mondotta: — Amíg mi itthon kellő biztonságbaü és nyugalomban folytathattuk mindenna­pi dolgunkat, azalatt a mi hadseregünk kint a fronton olyan nagy megpróbálta­tásokat állt ki, amilyet csak a legna­gyobb áldozathozatallal lehet kivédeni. Dicső honvédségünk vezérétől kezdve az utolsó honvédig olyan súlyos megpró­báltatásokat élt át. amilyen dicső törté­nelmünk egyetlen más harcával és meg­próbáltatásaival sem hasonlíthatók össze, — Ennek a hősiességnek a tudatában tiltakoznia kell minden olyan kijelentés, vagy gondolat ellen, amelynek az a cél­ja, hogy a honvédségünkben és a győzel­münkben való hitet megingassa. Nincs ok a kishitűségre akkor és addig, míg olyan honvédség áll őrt határainkon és tartja távol az ellenséget, mint azok, akik éret­tünk szenvedtek. Ezek iránt a hősök iránt a legna­gyobb tisztelettel kell adóznunk.- Ezzel a minden áron való győzni- akarás hitével kérem a Törvényhatósá­got, hogy amikor ez a helytálló hedse- reg hazaérkezett, a Törvényhatóság a legnagyobb tisztelettel köszöntse őket, elsősorban hős vezérüket, vitéz Jány Gusztávot és rajta keresztül az egész magyar honvédséget. A javaslatot a közgyűlés tagjai többíz ben szakították félbe helyeslésükkel, — majd hosszas taps után az elnöklő főispán kihirdette, hogy a javaslatot a közgyű­lés egyhangú lelkes örömmel elfogadta. A közgyűlés felszólalás nélkül, egy­hangú határozattal fogadja el a várme­gyei háztartási alap 1942. évi, az egye­sített nyugdíjalap 1942. évi, a törvény­hatósági útalap 1942. évi számadását és 1943. évi 1. számú pótköltségvetését, a nyíregyházi Erzsébet-közkórház 1942. évi a vármegyei kisvárdai közkórház 1942. áví, a törvényhatósági ebadó-alap 1942. évi számadását. Majd a Szalánczy Fe­renc halálával megüresedett bizottsági tagsági helyeket töltötte be a közgyűlés egyhangú határozattal. Az igazoló-vál- lasztmányban és az Erzsébet-közkórhází bizottságban megüresedett tagsági helyet Virányi Sándor nyug. alispánnal töltötték be. A lótenyésztési bizottságban megüre­sedett két tagsági helyre Szalánczy Emilt és Újhelyi Józsefet választották meg. Elfogadta a közgyűlés az alispánnak azt az előterjesztését, amely szerint a honvédelmi szolgáltatásokkal kapcsola­tos térítéseket megállapító bizottságba az 1943. évre dr. Bertha Jenő és Me- gyery Pál bizottsági tagokat küldi ki. Az alispánnak a törvényhatósági közutakon előforduló közlekedési akadályok és akadályok elhárítását célzó vármegyei szabályrendelet alkotásáról, egy várme­gyei altiszti állásnak műszaki altiszti ál­lássá való átszervezéséről, a községi é* körjegyzők magámmunkálatára vonatko­zó vm szabályrendelet újjáalkotásáról, a Keleten a kubáni hídfő elleni bolse­vista támegtámadások tovább tartanak, ahol a szovjet nagyobb harckocsiegysé­gekkel támogatott gyalogsággal kísérle­tezik, de a számbelileg kisebb német erők mindannyiszor súlyos veszteséggel visszavetik a támadókat sokkal jobb ha­dászati helyzetükből és jól kiépített állá­saikból. Ezen az arcvonalon a harcok fellángoltak egészen az Azovi-tengertől a volchovi szakaszig. Tunézia teljesítette hivatását és a hat hónappal ezelőtti angolszász partraszál­lás idejétől kezdve köztudomású volt, hogy végül is bekövetkezik a feladása. A tuniszi hadjárat ettől az időtől kezdve már csak azért volt fontos a német had­vezetőségnek, hogy ezalatt az" idő alatt kiépíthessék Európa déli részén is a partvédelmi erődítményeket és ezzel ele­jét vegyék egy partraszállási lehetőség­nek. A helyzet mérlegelése arra az ered­ményre vezet, hogy Tunisz teljes feladá­sa egyáltalán nem csökkenti a Földközi- tenger tengely ellenőrzésének erejét. A tuniszi hídfő helyett most Szicília—Kréta- Szardínia az új hadászati háromszög, ahonnan éppen olyan hatásosan lehet a földközitengeri angolszász hajóforgalmat ellenőrizni és támadni. Politikai téren a Papén törökországi tárgyalásai keltettek figyelmet, de a tár­gyalás anyagáról mostanáig semmi közle­mény sem jeleni meg. így ebben az irányban a nemzetközi sajtó teljesen tá­jékozatlan. (MTI.) Egyeztetés Degante és Gíraud kozott Amsterdamból jelentik: Newyorkból érkező jelentés szerint a szkadár franciák két vezére. Giraud és Degaule között egyezséget szeretnének létrehozni. Az amerikai terv szerint a két francia fő­vezér felváltva venné át a parancsnok­ságot a francia sereg felett. (MTI.) Elsötélltós 21 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom