Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)
1943-06-25 / 141. szám
(Trianon 23.) 1943 június 25. SlMOtc»! 5. oldal Az 1943. évi termésű gabona csépiése, őrlése, valamint a gabona és lisztforgalom szabályozása ként a megmaradt gabonáját háztartási A Hivatatos Lap szerdai száma közli a közellátásügyi miniszternek az 1943. évi termésű gabona cséplésére, őrlésére, valamint a gabona- és lisztforgalom szabályozására vonatkozó rendeletét, A rendelt főbb pontjai a következőket tartalmazzák: A gazdálkodó köteles egész gabona- termését elcsépelteim. A csépeltetés — egyes meghatározott esetektől eltekintve — csak cséplőgéppel történhet. Csépeltein! csak a gazdakönyv felmutatásával lehet, vagy annak igazolásával, hogy aratórész címen jutott a csépiésre kerülő gabona birtokába. A cséplőgép vezetője a főszolgabíró, illetve a polgármester előtt fogadalomtételre köteles jelentkezni s a cséplésről könyvet köteles vezetni. Kenyérgabonából a gazdálkodó a szerződés szerint járó arató- és cséplőrészt természetben kiszoVgáltathatja,. Ugyané^ vonatkozik az árpára, kölesre és hajdinára is. Zabból arató- és cséplőrészt természetben nem szabad kiszolgáltatni, A gazdálkodó a kenyérgabona-beszol- gáltatási kötelessége alapján beszolgáltatandó kenyérgabonát a cséplés befejezésétől szá.mított 15 napon belül köteles valamelyik vásárlásra jogosított kereskedőnek megvételre felajánlani, A nyilvántartó hatóság a kenyér- gabona-beszolgáltatási kötelesség teljesítését ellenőrzi. A vásárlásra jogosított kereskedő a számára megállapított vásárlási területen köteles a neki eladásra felajánlott gabonát a hatóság által megállapított termelői áron megvenni, a vételt az eladó gazdakönyvében feljegyezni. Ha megvételre felajánlott gabona meny- nyisége a 30 mázsát nem haladja meg, a kereskedő az eladó kívánságára azonnal átvenni és a raktárba szállításkor a vételárat kifizetni köteles. Ha gabonamennyiség meghaladja a 30 mázsát, é9 az eladónak nincs raktára, a vevő 15 napon belül köteles a gabonát átvenni és kifizetni. Ha a gabonamennyiség meghaladja a 30 mázsát és az eladónak alkalmas raktára van, akkor a keresked; kívánságára köteles hat hónapon át megőrizni és szakszerűen kezelni s tűzkár esetére biztosítani a gabonát. Ilyen esetben a gabona vételárát a keresked- a vételi jegy kiállításától számított 15 napon belül Kifizetni köteles. A rendelet ezután az október elseje után vásárolt gabona árának megállapításával foglalkozik. A gazdálkodó a beszolgáltatási kötelességének teljesítése után megmaradó kenyérgabonájából elsősorban vetőmag- szükségletét köteles biztosítani. Egyébés gazdasági szükségletére megtarthatja, vagy mezőgazdasági munkbér címén a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésébe való beszámítása nélkül kiszolgáltathatja. Gabonát az egész ország területén Bihar—'Várad alapításának 850. évfordulója alkalmából az Országos Nemzet- védelmi Bizottság kebelében megalakult Szent László Emlékbizottság folyó évi június 27-én, vasárnap — Szent László és a magyar honvédség hagyományos emléknapján — szerte az országban mín- deáiiitt nagyobbszabású meg emlék e zésieí- ket rendez a régi magyar dicsőségről nemzeti öntudatunk erősítésére. Különösen most, a világháború közepette van erre nagy szüksége a magyar nemzetnek. László király a legnagyobb magyar hadvezér és a legnépszerűbb magyar király ugyanis régi eszményképe minden 'idők magyar katonájának és inkarnációja az őserőtől duzzadó ősmagyar harcosnak. Szent László napján szerte az országban — különösen pedig Erdélyben és Kelet-Magyarországon — minthogy László király Bihar-Várad és Erdély régi pat- rónusa — pontosan reggel 8 órától kezdve este 8 óráig nemzeti lobogókkal díSzéchenyi István e jelszavával indul el a nyíregyházi ..Szabolcs Vezér" Bajtársi Egyesület Kovács István Törzsének lelkes, bátor csapata a nép közé, hogy elvigyék hozzájuk a szebb, boldogabb Negymagyarországba vetett hitet és reményt. E jelszó erősíti őket munkájukban és ad nekik hitet, erőt a jövőért való küzdelemben. S a nép, a drága, magyar nép — mely verejtékes munkával biztosítja hazánk ellátsát, — örömmel, megértéssel fogadja őket. Ezt tapasztalhatták az utóbbi két vidéki előadás alkalmával is. melyet a Vöröskereszt javára Gáva és Tiszátok községben tartottak. Mindkét helyen igen nagy sikert arattak változatos műsorukkal. egyik köszégből a másikba csak száHílá- si igazolvánnyal szabad szállítani. A rendelet a továbiakban a kenyérgabona vámőrlésével foglalkozik. A vámőrlésben megőröltetheíö kenyér- gabonamennyiséget további rendelkezésig az 1943. évi december 31, napjáig terjedő időre kell megállapítani és pedig a vámőrlesre jogosrdt. háztartásának minden tagja részére fejenkint 100 kilogram- ban. A kenyérre és a lisztfejadagra vonatkozó rendelkezést már lapunk szerdai számában közöltük. szítik fel a középületeket és a lakóházakat. Reggel zenés ébresztővel vonják fel a főterek nemzeti őrfáira a nemzeti lobogót és este pontosan 8 órakor zenés takaródéval vonják be azt ismét. Délben a lieventeszervezetek emlékeznek meg Európa egykori legelső lovagjáról, a cserkészszervezetek pedig mindenütt az országban tábortüzeket rendeznek a magyar ifjúság eszményképének tiszteletére. Az Erdélyi Párt a székelység régi fővárosában, Marosvásárhelyt rendez Szent László tiszteltére választmányi nagygyűlést. A székesfővárosban a Szent László Emlékbizottság a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében déli 12 órakor Szent László díszülést rendez. Délután 5 órakor a Horthy Miklós Nemzeti Sportcsarnokban az Országos Nemzetvédelmi Szövetség rendez Szent László Dísztáborozást, amelyen vitéz P. Uzdóczy-Zadravetz István ny. tábori püspök mond ünnepi beszédet. Az előadást a Hiszekegy eléneklésé- vcl kezdték meg. Utána Kazár Lajos baj. társ beszéde következett. Beszédében különösen nagy súlyt vetett a falú és a város együttműködésére. Hangoztatta, hogy * a városnak kezet kell fogni a faluval és kéz a kézben harcolni, küzdeni a szebb magyar jövőért. Mert csak így, testvéri összefogással érhetjük el a minden magyarok álmájt, a szebb, boldogabb Nagymagyarországot! Csak így tudjuk őseink által ránkhagyott szent örökséget, a világ legszebb országát, drága hazánkat az idegen hatalmaktól megvédeni. — Ezután megemlékezett Horthy Miklós kormányzó úrról, ki most töltötte be hetvenötödik életévét, s kinek oly sokat köszönhet a magyar. Ö a minden magyarok jóságos atyja, a mi bölcs vezérünk, s Ö az, aki hazánkat a jobb jövő felé vezeti. Majd kéri a jó Istent, hogy segítse már meg a sokai szenvedett magyarságot, s vezérelje hős honvédeinket diadalmas csatákban a győzelemhez, s a győzelmeken át a szebb, boldogabb Nagymagyar- országba! Beszédét élénk helyeslés és viharos taps fogadta. Ezután népdalokat adott elő Kollár Gyula bajtárs Balkányi László kíséretével. — Igen nagy sikert aratak Katona Magda és Katona József üdeszépségű magyar táncukkal. Majd Rajka István bajtárs elszavalta Ady: ,,Hazamegyek a falumba" c- versét, melynek minden részéből a hazai rög szeretete árad. Ezután tréfás monológokat, páros jeleneteket adtak elő. — Igen lebilincselő volt még C-yóni: „Csak egy éjszakára..." c. verse, melyet Sza- lontai Imre lelkesen megrázó erővel adott elő. Majd színdarabok, páros jelenetek, FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ «*, $ énekszámok tették színessé, szórakoztatóvá, friemesítően gyönyör köd,teltövé a jó Is iker ült bajtársi napot. A szereplők közül elismerés illeti meg Bodnár Gábor Bodnár József, Paizs József, Szarvas László szívvel-lélekkel áthatott játékát. Dicséretet érdemel Dienes Zoltán ötletes koi’ferálásáért, A Turul Bajtársak jól látják, milyen lelkes testvéri szívvel fogadja a szabolcsi községek vezetősége és közönsége magyar öntudatot hirdet szereplésüket s ahol talán még nincs megfelelő fokú együttérzés, támogatás, ott is meg fogják érteni az idő parancsoló szavát rövidesen és az ifjúsággal, a magyar élet jövendő vezetőivel, munkás tagjaival együtt küzdenek a megújhodásért, hazánkért. a Vöröskereszt szent törekvéseiért. Hajrá Turul ! Nagyon megdrágítja a fát a magas favágást dij A következő panaszos levelet kaptuk, amelyet közérdekre való figyelemmel egész terjedelmében közlünk és az illetékesek figyelmébe ajánlunk: Igen Tisztelt Főszerkesztő Úr ! Nincs bennem semmi irigység és fenntartás nélkül örülni tudok más boldogu- lásá.nak, éppen ezért jólesik tudnom azt, hogy azoknak a szegényebb néprétegeknek, kik közé pl. a favágók is tartoznak, az életnívója és kereseti lehetősége az utóbbi időben határozottan javult. De nem tudok elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy mig én, mint szerény tisztviselő kénytelen vagyok 30 százalékos fizetésemeléssel (a békebeli nívóhoz képest) megelégedni, sőt nemcsak megelégedni, hanem a viszonyok figyelembevétele mellett meggyőződésileg és felsőbb érdekek tudomásában ennél többet is igényelni, addig a favágók egyébként általam igen sokra becsült tagjai a korábbi 28—30 filléres q-kénti díj helyeit ma 2.— pengő és 2.40 pengő kö- zöti árat kívánnak, ennél olcsóbban hozzá sem fognak a munkához. Az én fizetésemelésemhez képest tehát, mely 30 százalék, az ö igényük 700 százaléknak felel meg. Tudom azt, hogy én. mint kistisztviselő a múltban őhozzá képest túl voltam fizetve" (már t. i. szerinte) mégis végzettségem után és 20 évi szolgálattal a hátam mögött, nincs 600.— pengő fizetésem, annyi, amennyit egy favágó ma megkeres. i Igen tisztelt Főszerkesztő úr, nagyon sürgős hatósági intézkedésre volna itt szükség, hiszen a kisemberek téli tüzelője beszállítással és favágással együtt így messze túlhaladja a 10.— pengős q-kénti irat. ' . ; iP; Töltőtoll Wsndő öröm, Jóbánál nagy választék. — Uránia Filmszínház. Junius 25 én Pénteken Jókai Mór örökszép regénye ismét látható Fekete gyémántok Szereplők : Jávor Pál, Törzs Jenő, Szeleczky Zita, Csortos Gyula, Mály Gerő, Rózsahegyi Kálmán Jön 1 A legszebb zenéjíl film Jön 1 Jan Kiepura és Eggert Mártával Szeretlek Zene Pűccini „Bohémek' c. operájából Hungária Flmszinház. Julius 2 áa Pénteken Jön Jön A hazaszeretet és a köteiességteljesités hői: i éposza Bengázl A Mussolini kupa 1942 évi győztese Óriási tömegjelenetek, dráma tartalom, csodás sivatagi felvételek Szent.Cúszló emlékezete A Turul propagandaelőadásaí a szabolcsi falvakban „Magyarország nem volt, hanem lesz“