Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)
1943-06-22 / 139. szám
Bőle Kornél a Kormányzó Ur9 az áilamvezetés, a honvédség iránt való feltétlen bizalom szükségességéről beszélt Nyíregyházán A Credo vasárnapi gyűlése a vármegyeházán A Credo vasárnap a vármegyeháza nagytermében tartotta ehavi gyűlését, Az illés vezérszónoka P. Bőle Kornél, a Cre- dok országos elnöke volt. A megnyitót P Faddy Otmár mondotta. Bevezetőben rámutatott arra, hogy a fővárosban lebontják az idő vasfoga által tönkretett szobrokat, kőtömegeket. Majd ezek helyett újakat fognak állítani, melyek jobban ki fogják domborítani az eredeti eszmei célt, mint elődeik. Ez fog történni a Szentháromság-szoborral is. A Mindenható talán ehhez hasonlóan a mai kuszagondolkozású, romlottakara- tú társadalom helyébe, —ennek romjain, olyan társadalmat teremt, amely a Jelenleginél jobban vissza fogja tükrözni, hogy Isten hasonlatosságára alkották. Az egyházi elnök kimentette Korompay Károly dr. világi elnököt, akit orvosi kötelessége életmentésre hivott fel a fővárosba. Ezzel kapcsolatban kérte P. Bőhle Kornélt, aki Lélekmentés céljából érkezett a Nyírségbe, hogy tartsa meg előadását. Az élénk tetszéssel honorált megnyitó után P. Bőié Kornél szólott az egybe- gyült sokasághoz. Kifejtette, hogy itt Istenért, egyházért és hazáért munkálkodó ISelkí újjáépülés folyik. pasztáit, amikor átmenetileg vissza kellett vonulnunk az orosz hómezőkön. Ettől ez a nemzet tartózkodjék a jövőben, mert ez ok nélkül való bizalmatlanság volt. Szólott a rendezett, megfelelő ember- szeretetről. Ez azok fele tüzeljen leginkább, akiktől a legnagyobb áldozatokat kapjuk. Ennek külső megnyilvánulása cselekvő gondoskodásunk legyen. Rámutatott arra. hogy az Egyház Jézus fenséges művének folytatása. Ezért legyünk hozzá hűségesek a bölcsőtől a koporsóig. A Credo tagjai pedig e hűség kimagasló lovagjai legyenek, akik a keresztény érdekekért és értékekért I mindenkor szálljanak síkra. Kcrvo alazta írtén nevének megszen- j ielésével kapcsolatos kötelességeinket és : felhív a a ügyeimet a keresztény sajtó támogatására. Ennek hatásaként a legtöbben olt nyom- J ban megrendelték az országos Credo- i lapot. Végül a súlyos idők komolyságához mért legnagyobb áldozatkészségre szólította fel a jelenvoltak tömegét. Ha ezt megtesszük, akkor remekbeszabott magyarok és keresztények leszünk. A gyakori és igen élénk elismeréssel többízben is megszakított fejtegetés azzal zárult, hogy legyünk olyanok, amilyeneknek XL Pius pápa mondott bennünket. E Szentatya így emlékezett meg rólunk: „Nagyobbat szenvedni és nagyobbat cselekedni magyar virtus !“ Az impozáns nagygyűlés a nemzeti Himnusszal a Kormányzó Űr és a haza viharos éltetésével zárult. Hat hónapra átélték az elegáns tolvajnőt, aki azzal védekezett, hogy a drágaság miatt becsületes afon nem tad rnházlodni j Beroczki Erzsébet 19 éves feltűnően szép és elegánsan öltözött újfehértói leányt hozták be a nyíregyházi fogházba, mert Szegvári Ferencné újfehértói Ákostól ruhaneműt lopott és idegen arcképes igazolvánnyal utazott hatízben a vasúton Az ügy tárgyalásán a vádlott beismerésben volt s azzal védekezett, bogy szeret szépen öltözni és a mai drágaság mellett becsületes úton nem tud ruhához jutni, ezért lopott ruhaneműt. — Az arcképe igazolványt egy barátnőjétől elhozta.- anélkül, hogy az tudott volna erről és hatízben utazott ezzel Budapestre, mert szereti a fővárost. Az elegáns tolvajnőt 6 hónapi fogház- büntetésre ítélték. Az ítélet jogerős. Gyári, külfől di és amatőr rádió készülékeket szak szeüen javít HOOE EáLSAN rádió laboratórium Bethlen u. !ö. Telefon 29-27 Szerdán tesz az Evangélikus Nőegylet záró- összejövetele' Az Evangélikus Nőegylet holnap, szerdán délután tartja a nyári szünet előtti utolsó összejövetelét. Az összejövetelen az Igemagyarázatot Rőzse István igazgató-lelkész tartja. Tekintettel arra, hogy a záróösszejövetelen sok fontos kérdést beszélnek meg, a tagoknak teljes szám ban való megjelenését kéri a Nőegylet elnöksége. Javai a magyar búza minősége Külföldi lapokban megjelent cikkekből láthatjuk, hogy a magyar búza visszanyerte régi jó hírnevét. Ez a magyar kormány gondoskodásának köszönhető. A földmívelésíigyi minisztérium a mezőgazdasági kamarákat karöltve éveken át arra törekedett, hogy a magyar búza minőségét javítsa. Több mint kétezer búza- fajtát vizsgáltak meg és a vizsgálatok eredménye alapján megállapították azokat a fajtákat, melyek a termesztésre a legalkalmasabbak. A kormány éveken át igen tekintélyes mennyiséget képviséülö vetőmagot osztott ki a gazdák között felár nélkül és ez az akció eredményezte azt. hogy a magyar búza minőségileg a Manitcba-búzával is kiállja a versenyt. A búzanemesítés mellett a terméshozam emelése egyik legfőbb gondja a földmí- velésügyi minisztériumnak, A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló törvény ezen a téren is rövid időn belül éreztetni fogja jótékony hatását. Egy ország csak akikor lehet igazán független, ha a szükséges élelmiszereket maga termeli. A háború után kétségtele-' nü! meg:nduló nagy gazdasági versenyben csak akkor állhatjuk meg helyünket, ha megfelelően fejleszthetjük mezőgazdaságunkat. A magyar a föld szerelmese, ez azonban ma már nem elég. El kell sajátítanunk. fel kell használnunk azokat az ismereteket, amelyeket az utóbbi idők kutatásai ezen a téren is eredményeztek. Az utóbbi években sokat tanultunk és előrehaladtunk, de még előbbre keli mennünk. Szólott a távollevőkhöz, a fegyverrel küzdőkhöz is. Jó pásztor terelgeti itt a nyájat, ezért nem fut ez széjjel. Ezután időszerű kérdésekre került a sor. Ezek fejtegetésében Szent Jeromos álmával kapcsolatosan rámutatott, hogy gondolataink kévéje nem elég katolikus. A lelki szárazságot az ellanyhulásí meg kell állítanunk és mélységesebb keresztény és nemzeti életet kell élnünk. Hangoztatta, hogy az ünnepeknek örülnünk kell. Amilyen az ünnepünk, olyan az életünk, amilyen az életünk, olyan a halálunk. Át kell élnünk a szent titkokat. akkor hétköznapokon tudunk élni a vasár- és ünnepnapok szent örömeiből. Utalt arra. hogy legyen hitünk. Ez nem bizalom, hanem Isten igazságának az elismerése. Eltorzult elméleteknek ne adjunk helyet a lélekben. Krisztust megtagadni esetleges jelszavakért, vagy korszellemért nem szabad. A mi szeretetünk fokozatos és sorozatos rendjében mindenki bennfoglaltatik. Kifejtette hogy a hitnek erősnek kell /ennie. Ez akkor áll. ha mindent hiszünk, amit a kétezer év óta változatlan Hiszekegy tanít. Hinn.nk kell Jézus isteni- és emberi természetében is. Hangoztatta az erős bizalom feltétlen szükségességét mind keresztény, ;mind nemzeti mezőnyön. Bíznunk kell üdvözülésünkben. Majd izzó magyarságáról tett hitet, amikor a Kormányzó Úr, az államvezetés é9 a honvédség iránt való feltétlen bizalom szükségességéről beszélt. Meggyőző súlyú nemzeti érzéssel fütött eme mondatait állva hallgatták végig. — Ostorozta azt a kislelkűséget. amit fáj Tegnap este tél 11 óra tájban — addig j még teljesen nem tisztázott körülmények J között — Zsurkai István szerelő egy csa- ! varhúzóval agyonszúrta Siska Mihály péksegédet, aki egy-két percen belül meghalt. A bűncselekmény részleteiről egyelőre még nem lehet írni, mert most folynak a kihallgatások, amelyeknek az a célja hogy teljesen tisztázzák a meglehetősen ! homályos hátterű bűncselekményt. Any- nyit azonban máris megírhatunk hogy a gyilkosság áldozata ittas állapotban volt s kötekedő ember hírében állott. Siska tegnap több kocsmában is ivott. Ittas álapotban tért be a Debreceni-utca és a Szilfa-utca sarkán levő Szilfacsárdába. Itt is inni akart, azonban itt már csak szódavizet adtak az erősen ittas embernek. Majd amikor Siska egy otttartózkodó békés emberbe bele akart kötni, a tulajdonos leánya erélyes mozdulattal kitette a szűrét az ajtón. Siska az utcán beverte a kocsmaépület egyik ablakát, majd tántorogva a Debreceni-utca 62 számú ház elé került, ahol szintén bevert egy ablakot. Itt keí ült szembe Zsurkai Istvánnal. akinek atyját Siska nemsokkal a kocsmai jelenet előtt arculütöte. Hogy itt azután Zsurkai és Siska között mi törént, azt csak a minden részletre kiterjedő nyomozás fogja megállapítani. Alighogy Siskának a szűrét kitették a csárdából, egy fiatalember futott vissza a csárdába és egy kis pobá.r pálinkát” kért mert — amint mondotta — egy embert megszúrtak. A pálinkát ki is vitte, azonban egy perc múlva már azzal futott vissza ez az ember, hogy azonnal telefonáljanak a mentőknek, mert a megszúrt ember elvesztette az eszméletét. A mentőknek azonban nem akadt dolguk, mert Siska pár percen belül meghalt. Zsurkait nyomban őrizetbe vették s * azonnal megindították a nyomozást. A i kihallgatások még folynak. Zsurkai ügye, j — tekintettel arra hogy a gyilkosság az elsötétítés után következett be, — a j statáriális bíróság elé kerül. — Fénykép-albumok. emlékkönyvek, zsebtresor (fénykép-album) nagy választékban JÓBA-papirizIetben. Nemes anyagokkal garanciával készítünk DAUERT, HAJFEiTÉST rossz hajak szakszerű ápolása Kelemennél Horthy M- tér 6. Keresztény magyar üzlet Zsidót nem szolgálunk ki. özv Sirhalml Györgyné úgy a maga, mint gyermekei nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy a legjobb gyermek, testvér és rokon Sirhalmi Károly folyó hó 2l-én éjjel hosszú szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése folyó hó 23 án délután 6 órakor lesz az evangélikus egyház szertartása sierint a Sólyom utca 7. számú gyászházból, ahonnan az Északi temetőbe kísérjük. Nyíregyháza, 1943. junius 22. Tegnap este a Debreceni utcán agyonszurtak egy ittas péksegédet