Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)

1943-05-31 / 122. szám

£»ft4ÍGltOM< i lááorí JOlU» Ara i2 (Trianon 23.) Nyíregyháza, 194b. május 31 XI. évfolyam 122 (3023.) *2ám Héttő =®MTk«®Btőség és kifcdőhiv*ta2: Bethlen- u 1 4f ;^ar«*t«butré]D. cadklkazáim: 47.139. TelHton 20-77 fcnwi’rff Ki&fizetés: 1 hónapra 3.20, negyedévre 9.20 F tßa@@B8m»«s$8»«wieaieHM*M®aee*i*™waw9 Budaházy Mihály vezérőrnagy köszöntötte és búcsúztatta a keleti harctérről hazatért és otthonukba készülő nyíregyházi honvédeket : maradjatok hűséges kálónál legfőbb hadúrunknak és hazánknak... Szobor Pál polgármester: A magyar társadalom Ismeri kötelességét és vállvetve síel a háború legna­gyobb veszteseinek segítségére — Vitéz Muzsay Ferenc ezredes: Mindnyájan fogadjuk, hogy ha Jegiőbb hadurunk ismét messze szélit bennünket, nem leszünk hűtlenek bajftársaink emlékéhez, akik hűek voltak mindhalálig Szombaton délután a hálás és büszke szeretet lángoló, tiszta érzésével indult el a város a Damjanich-laktanya leié. Má­jusi délután akácillajtában és aranyló napfényében nemzeti zászlók lengtek a Szent István-út házain és a Rákóczi Ferenc gyalogezred laktanyája a törté­nelmi nap komoly pompáját öltötte fel. Zöld fenyő- é9 tölgyfüzérek magyar cí­merek ékesítették a zászlós árbocokat, bent az udvaron hatalmas piros-fehér- tóld zászlófal hátteréből a Nagyságos Fe­jedelemnek, a hősi áldozatok, a nagy magyar gondolatért, az ősi szabadság esz­ményért vívott harcok vezérének érc- szobra büszkén tekint a festői színekben feltáruló ünnepi képre: a nyíregyházi, egyházi, katonai, polgári társadalom kül­dötteinek, a hatóságok, intézmények, egyesülete^ hivatalok, iskolák reprezen- talóinak, a leventék, a virágothozó diák- leányok, a lelkes, boldog őrömmel felso­rakozó honvédhozzátartozók, a kórhá­zakból a nagy napon idesereglő harctéri sebesültek, ápolónőkt a MOVE Dobó Katica leánytörzs, a leventék csapatjai- ra. Ez a délután a honvédeké, a keleti harctéren haláltmegvető bátorsággal, a túlerővel szemben győztesen harcoló nyíregyházi gyalogezred katonáié, akiket ezen a gyönyörű májusi napon köszönté­sek a túláradó szivek a keleti front ádáz viharából való hazaérkezésük és a tárt karokkal váró szabolcsi otthonokba ha­zakészülésük alkalmából... Rákóczi Ferenc zborói hársaira gon­dolással ültetett szimbolikus fák most bontogatják balzsamos virágaikat, a lak­tanya udvarát kerítő rezgőnyárfák lomb­jai mintha anyák, hitvesek, testvérek, szerelmes párok szivének vágyó, örven­dő, vagy büszke fájdalommal sirató só­hajtását siuttognák ... A Rákócz-szoborral szemközt fenyő- és tölgyfalombdiszes emelvényen foglal­nak helyet az érkező egyházi, katonai, polgári résztvevők. Az előtérben nem­zeti színű drapériás, címeres szónoki emelvény áll, kétoldalt tömött sorokban eonul fel az ünnepségre érkezettek szín- pompás sokaságéi. Mnden szem a laktanya-téren kemény lépésekkel felvonuló, acélos tömbként álló csapatokra néz. A szemek ma köny- syeznek és mosolyognak egyszerre, mint ■a népmesében .. . Simogató, boldog sze­retettel nézik a „hadvész ülte“ magatar­tással elénk sorakozó hősöket, a legen­dás vitézség hírének fényébe vont tisz­teket és katonákat... A köszöntő és egyben búcsúztató szép thsepség első fele délután négy órakor az egyházi búcsúztatással kezdődik, — majd felharsan a kürt riadó szava, az őrség fegyverbe lép, megérkezik Buda­házy Mihály vezérőrnagy, állomás pa­rancsnok s kezdetét veszi a katonai és polgári hatsóágok köszöntő és búcsúzta­tó beszéde, az ünnepség második fele. Az emelvény díszhelyén Budaházy Mi­hály vezérőrnagy, állomásparancsnok mel­lett Szohor Pálné zászlóanya ül. Köze­lükben kétoldalt az egyházi, katonai és polgári társadalom vezetői helyezkednek el. Itt látjuk Dudás Miklós hajdudorogi püspököt, Bányay Jenő nagyprépost pre- látust, Török Dezső apátkanonok, főes­perest, Bartók Jenő dr. református lel­készt, a hivatalból távollevő Turóczy Zoltán ev. püspököt helyettesítő Balczó András másodlelkészt, Faddy Otmár fe­rences házfőnököt, a tábori lelkészi kart, a vármegye központi tisztikarának kép­viseletében dr. Kovács Győző főjegyzőt, Szohor Pál polgármestert, vitéz Hun. falvy Artur székkapitányt, dr. Holényi Sándor kir. törvényszéki elnököt, Staub János kir. min. tanácsos, pénzügyigazga­tót, Bertalan Kálmán országgyűlési kép­viselőt, a m. királyi honvédség minden egyes alakulatát reprezentáló tisztikart, az államrendőrség, csendőrség, posta, vasút, tűzoltóság és különböző intézmé­nyek, hatóságok, hivatalok, egyesületek, iskolák, leventék, cserkészek, tűzharco­sok, rokkantak reprezentánsait, a hoz­zátartozók küldötteinek díszes hölgykö­zönségét, a honvédkórházak önkéntes ápolónői karát élükön Budaházy Mihály- néval. Az ünnepség kezdete előtt felemelő szépségű mozzanat az ezredzászló meg­jelenése. A katonazenekar a Himnuszt játssza s a zászlót díszlépéssel viszik a csapatokhoz. milliók áldozatából virul ki majd a boldogabb magyar jövő Az ejzred dicső zászlajának ünnepélyes fogadása után a róm. kát. tábori lelkész intéz szózatot a honvédekhez. Együtt töltötte a kemény küzdelmek­ben telt hónapokat a harcoló honvédek­kel 9 az együtt töltött idők emléke nem tűnik el nyomtalanul. Kedvesek és a jövőnk szempontjából biztatók ezek az emlékek. Azt mondják el ezek az emlé­kek, hogy a bajban, nehézségekben mit ér egy ember. Éppen a legnagyobb ve­szedelmek közepette jellemezte honvé- deinket az, ami biztató a jövőre. A ma­gyar katona, á magyar ember a bajban nem veszítette el lelkét, A mi honvé- deink a legsúlyosabb küzdelmekben vol­tak a legkeményebbek, igazi hősök, a segíteni akarás, a segíteni készség elekor mutatkozott meg nemzetünk javára a legszebb példákban. Az a nép, az a nem­zet, amelynek ilyen acélosan kemények a fiai a bajban, kész újra és újra a leg­súlyosabb sorscsapással is szembeszállni. Ezért becsülték honvédeinket a baráti nemzetek fiai s ennek kifejezői az őket ékesítő német vaskeresztek is, A halál volt mim A tóm. kát. tábori lelkész megható búcsúbeszéde után a protestáns tábori lelkész beszél a hazakészölő bajtársak­hoz. A magyar népmese kedves vonása, hogy a hősének kedves útravalót adnak benne. Az egyik útravaló, amit most hon- védeinknek adni akar, az a meglátás, hogy a magyar történelem folyamán min­den érték között a legnagyobb érték az ▼olt számunkra, hogy élünk-e, vagy a nemzethalál jut-e osztályrészünkül. — Mintha egy tűzhányó oldalára a láva út­jába építenének házakat, olyan nemza­Áldozatokat hoztak, de a földön egy áldozat sem volt hiába. Áldozatok kelle­nek az élethez, az újjászületéshez és ál­dozatból teremtődött meg minden nagy alkotás. A -nemzet minden nagy fiának élete egy-egy nagy áldozat volt. Mikor most búcsút vesznek a honvédek, ne fe­ledkezzünk meg azokról, akik a legna­gyobb áldozatot hozták, akik nem lehet­nek most itt, mert életüket adták a hazá­nak. Nagy gyászukban az elesettek sze­retteihez fordul. Legyen vigasztalásukra az a tudat, hogy minden bajtárs szivéből megbecsülés, szeretet árad, s ez a ma­gasságba emeli őket. Példamutatásuk je­löli ki számunkra azt az utat, amelyen továbbra is indulnunk kell és amelyre mindannyian indulni is fogunk, mert ál­dozatokból sarjad ki az új magyar jö­vendő. Az a nemzet nagy, amelynek fiai tudnak áldozatot hozni a szebb, a jobb jövőért. Ha a haza újra áldozatot vár tőlünk, ott állunk újra a zászló mellett, mert milliók áldozatából kivirul majd a boldogabb magyar jövendő. ig a szomszédunk tünk elhelyezkedése ezen a földön, A ha­lál volt mindig a szomszédunk. Ezért a hazáért mindig vérezni kellett a magyar­nak és mindig csak az egyik kezébe fog­hatott szerszámot, mert a másikkal fegy­vert kellett szorítania. Ezt a meglátást vi­gye magával minden hazatérő honvéd s ha újra tettekre hiv a haza, lépjen újra fegyverbe az őrök magyar sors tudatos­ságával. A másik útravaló az, amire ma nekünk a legnagyobb szükségünk van: bizalmunk megőrzése, erősítése. Ma csodákat köve­i tel az élet tőlünk. Legyen törhetetlen bi­zalmunk, mert ez csodákat teremt, A náp között a bizalmat, a hitet kell erői sítenünk, mert elenségeinknek legerő­sebb és leghatásosabb fegyevere az vol­na ,ha sikerülne a bizalmunkat, hitünket megingatni A mindennapi kenyerünk, erős fegyvereink, katonaságunk mellett elsősorban bizalomra van szükségünk a győzelemhez. Legyen a hazatérő honvéd otthon erős példaadás a mindennapi élet­ben, mert ott újra háborúban lesz, a* éietgondok háborújában. Erős hitet, győzni akarást kell belevinni ebbe a harcba is. Más nemzetek is csak a hivő, I bízni tudó társat vállalják. Éljen a Haza, éljen a Kormányzó, éljen a hadsereg. Az egyházi szónokok búcsúbeszéde után Budaházi Mihály vezérőrnagy, hon­véd állomásparancsnok fogadja vitéz Mu­zsay Ferenc jelentését, ellép a csapatok tisztelgő arcéle előtt, majd a zászló­anyát és a megjelent notabilitásokat üd­vözölve, elfoglalja helyét az emelvényen. A zenekar a Nemzeti Hiszekegyet játssza s vezényszavak hangzanak: Imához! — Zászlóval tisztelegj ! ... A közönség áll­va hallgatja a nemzeti fohászt, a Szűz Máriás zászló meghajol... Most megható mozzanat következik is­mét, Vitéz Muzsay Ferenc ezredes és kí­sérete babérkoszorút visznek a gyalog­ezred hősi halottainak emlékművéhez. A zenekar a rendíthetetlen hűség fenséges dalát, a Szózatot játssza, vitéz Muzsay Ferenc ezredes elhelyezi a babérkoszo­rút, tiszteleg a hősök örökké élő és di­cső tettekre sugalló erejű emléke előtt, A koszorúzás után Budaházy Mihály ve­zérőrnagy lép a szónoki emelvényre és köszönti a hazaérkező gyalogezredet, egyszersmint búcsút is vesz az otthonuk­ba kászülő hős magyar honvédektől. Eonek az élethalálharc- nafe nem lesz vége, mig ellenségeinket térdre nem kényszerűjük... Az állomásparancsnok tábornok hitet, erőt, bizakodást sugárzó beszédben, mely átérezteti a történelmi idők, a magyar feladatok nagyszerűségét, « következő­ket mondotta: Honvédek! Bajtársaim t Hathónapi kemény harc után felsőbb intézkedésre ismét visszatértetek Nyír­egyházára és ez alkalomból meleg aze- reteettel üdvözöllek benneteket. Hat hónapon át magyar becsülettel, magyar honvédhoz méltóan küzdöttetek q kegyetlen hidegben és hóviharban «

Next

/
Oldalképek
Tartalom