Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 97-144. szám)

1943-05-20 / 113. szám

(Trianon 23.) 1943 májas 20. e„ -NVrKYTDÉK „ 3Z Abolcs i HrRLAP IMIK Az Olasz nép körében *x írtózaí és a gyűlölet egyre fokozó­dik a békés polgári lakásokat gyilkoló ellenséges angol, főként azonban ame­rikai repülők ellen. A lakosság köré­ben most már sűrűn tárgyalják a veze­tő fasiszta lapnak, a Popolo dltaLá- nak azon javaslatát hogy az amerikai repükőkkel szemben alkalmazzák az olasz büntetőkönyv 180. paragrafusát és a közönséges gyilkosságot elkövető repülőkkel mint közönséges gonoszte­vőkkel jár janak el. Japán máris megto­rolta a gyermekgyilkosok támadását. A Tokió ellen intézett amerikai légitáma­dás a gyermekek ellen irányult. A le­lőtt gépekből ejtőernyő segítségével le­szállt amerikai repülőtisztek kihallga­tásuk során nyegle cinizmussal ismer­ték el, hogy szándékosan szálltak a játszótéren gyanútlanul futkározó to­kiói gyermekek fölé és szándékosan zúdítottak géppuska-tüzet a gyerme­kekre., akik közül többeket sikerült megölniök. A tokiói haditörvényszék halálra ítélte a gangszter-repülőket, — Mos Washíngonban felháborodással ayilatkoznak a ,,barbár“ japánokról. ílyen az álszent, ilyen a farizeus de­mokrata. Ilyen az önző, gonosz lélek. Véres, ártó gondolatok kísértik, nem nyugszik, míg másokra rá nem ront­hat. do ha őt éri igazságos megtorlás ütése, üvöltve kiált segítségért s egy­szerre a megsértett igazság sirámai­val harsogja be a világot. De ma már az egészséges, józan embereket nem lehet félrevezetni. A gyilkosok leve­tették álarcukat, az angolszász plu- tokrácía és a bolsevízmus a Sátán fiai Ki keli irtani, ki fogják irtani őket. Aki gyermekvért ont, azt Isten nem hagyja büntetés nélkül. NAPIREND Röm. kát Bop András. Gö?. kát. Konst, és He), Pro?. Konstantin. A nap kél 4 óra í perckor, nyug­szik 19 óre 21 perek« r. A hóid kél 21 óra G6 percktií, nyug- /óik 5 óra 30 perckor. Május 21 péntek »AGYAK NAFUÜfölb Az uj közellátási re~d az ellátás biztosítását és a zugk?reskedílem visszaszoii'ását jelen i. S/ász Lajo3 közelláíásügyi miniszter a sajtó kép­viselői előtt tájékoztatás! adott a köz- ellátás terén tett újabb intézkedések­ről. — Az el-nu’t év tapasztalatai alap­ján — mondo'ti a miniszter — jelen­tős lépést tettünk a mezőgazdaság Irányában, mert megszervezek a be­szolgáltatást Vidéken fe ál i ottuk azo- Ú kát a szerveket, melyek szükségesek i az uj rendszer végrehajtásához. Meg- i njugtató intézkedések. A lakosság I - kői élelmezés terén megfelelő elláás- l ban részesül. GYÓGY SZÍRT A 5 ABU {»«mbit eitig fi kóvetkeai ■•-Srfifc tartanak SgytlvU Mclfálatat* Otgyánl Józsii (Bissenyel-tér) 6« liléi Zióiifi (Diák F*xene-utón) A gyógyszertárak reggel I jSritfl Mi* i 4 óráig, az ájjfilí szolgálatot tfiijMiiá t- -fyófyitertárak fiai« f áráig vannak í i i i 1 í vyilvc. A 200.500—1934. BM, írássá r*£- •elet érteiiaébin ssíe $ órától reggel % vény kést'táea.á! 25 »ásaiék. kfeá JaíiásnáS áö fillér példí; jár. A gőz- é« kááffiráls aytty*. — A gyümölcstermelő gardák figyel­mébe. A gyümölcstermelő gazdák tudo­mására hozzuk, hogy a Gyümölcsterme­lők Országos Egyesületének Szabolcsvár- megyei Tagegyesületében a gyümőlcster- melési intéző kizárólag szerdán és szom­baton délelőtt 1 óráig ad szakszerű fel­világosítást, minthogy a hét többi nap­jain és délután külszolgálatot teljesít. — Szab öles vármegyei Gyümölcstermelők Tagegyesületének Elnöksége. — A népíségkutaíás kérdései a Nem- zetpolltikai Társaságban. A Magyar Nem. zeípolitikai Társaság május 25-én, ked­den délután fél 7 órakor Budapesten, a Magyar Sajtó Háza klubhelyiségében összejövetelt tart, amelyen Mályusz Ele­mér dr. egyetemi tanár ,A népiségkuta- tás időszerű kérdései“ címmel előadást tart. — Megkezdik az ellenséges bankok felszámolását Burmában. Tokió. Rangúm- ból jelenti a Domei-ügynökség, hogy & burmai közigazgatás befejezte a bezárt ellenséges bankok vizsgálatát úgy, hogy most a felszámolás megkezdődhet. A he­lyi betevők 33 banktól a felszámolt bam- kok vagyonának megfelelően fizetik vis» sz aa betéteket. A Paptamási „Lithinmos“ ásvány vi* P2rdé’y visszacsatolása után hónapok alatt óriási „karriert” csinált az egész ország­ban. A Nagyvárad melletti gyógyforrás vizét szénsavval telítve palackozott for­mában hozták forgalomba, A „Paptamá­si Ásványvíz" kitűnő gyógyhatását nagy lithium tartalmának köszönheti. Az or­vosprofesszorok megállapítása szerint a víz ivókúrákra kiválóan alkalmas. Külö­nösen, gyomor, bél, vese és hólyag meg­— Talált tárgyak. Talált pénztárcát és egy talált rózsafűzért szolgáltattak be a rendőrkapitánysághoz. Igazolt tuladjo- nosuk a hivatalos órák alatt a talált tár­gyakat átvehetik. Ti S £ t i f $ & U meg szervezetét a belekben ~^tr“ ‘ • felhalmozódott salaktól, ha nincs is éppen sz ikreké dós a Jó tisztító R3ShC*tO 3 V*»-*­— Hadikölcsönkötvények kicserélése. A régi kötvények átértékelése iránt be­nyújtott kérelmeket a Pénzintézeti Köz­pont a benyújtás sorrendjében vizsgálja felül és valószínű, hogy 1943. év végéig az összes kérelmeket el is fogják intéz­ni, A hadikölcsönökért adott 3 százalé­kos kölcsönkötvények első szelvénye jú­liusi esedékességű. A kötvények sorsolá­sát 1944. évben fogják megkezdeni. Ha rossz üsolhatsiloo a kalapja KALAPOS Luther utca 6. szám —- Fonal- és cipőgyüjtés Németor­szágban. Berlin. Május 23 és június 12 között fonóanyag és cipőgyüjtés lesz Németországban. — Erre vonatkozólag Funk birodalmi gazdasági miniszter fel­hívásában megállapította, hogy a totális háborúban sok függ új nyarsanyagforrá- sok feltárásától. Ami kicsiben az egye­sek jelentéktelen értéket je’ent, az ös ze- halmozva nem alábecsülhető jelentőségű a közösség számára. — Szomorú esküvő Kapuvárott. Csóka János kapuvári gazda a napokban férjhez adta leányát. Az esküvő után a fiatalpár elbúcsúzott a leány apjától és elindult Osliba, az ifjú férj falujába. Még oda sem érhettek, amikor a 61 éves Csóka János afölötti bánatában, hogy leányát elvesztette, összeesett és meghalt. így követte a Csóka-családban az esküvőt a gyász, az örömet a bánat. Csóka Jánost nagy részvéttel temették el. betegedéseknél segíti elő a beteg gyors gyógyulását. Eredményesen használják köszvényes megbetegedéseknél is. A . Paptamási Ásványvíz“ népszerűsé­gét bizonyí.ja, hogy a forrás alig bír elé­gít tenni a rendelések tömegének. Az or­szág minden részében a betegek ezrei bizonyítják, hogy a , lithiumos" víz ivó­kúráknál milyen gyógyhatású. — Gőz és kádfürdő folyó hó 21-től, péntek reggeltől kazántisztítás miatt zárva. — Sóstói kádfürdő folyó hó 23-én, va­sárnap reggel 7 órától nyitva. — Orronrúgta a kölcsönkért ló. Bobrik János 21 éve9 juhászlaki fuvaros nehe­zebb szállítmányának teljesítése érdeké­ben kölcsön kért egyik ismerősétől egy lovat. Annak rendje és módja szerint a saját lova mellé kötötte a kölcsönkért állatot és megindult terhével a cél felé. Az emelkedő úton egy kicsit nekidőlt a kocsi oldalának és úgy nógatta a lo­vakat. Ez okozta azután a bajt. A köl­csönkért ló úgylátszik elégedetlen volt a nógatással, mert hátrarúgott és a sze­rencsétlen embert orron találta. Beszál­lították a kórházba, ahol megállapították, hogy Bobrik Jánosnak a rúgás következ­tében betört az orrürege. — Már a halak sem tagadhatják el életkorukat. Egy kiéli természettudós biztos módszert fedezett fel a halak élet­korának megállapítására. Úgy találta, hogy a halak , hallóköveire" évenkint két réteg rakódik le: egy átlátszó és egy homályos. A felfedezés birtokában éppen úgy meg lehet állapítani a halak éveinek számát a hallókövek gyűrűiből, mint ahogy eddig a íatörzsek gyűrűit számlálták össze, ha a fák életkorát akarták meghatározni — Női harisnya — kőszénbőL Érde­kes találmányt jelentett be nemrég egy norvág vegyész. Hosszas kísérletek után sikerült neki szénből egy olyan anyagot élőálltam — mely, ha az előzetes jelen­tések nem csanak, a harisnyaipart való­színűleg forradalmasítani fogja. A ,,ny­lonénak nevezett új anyagból készült harisnyaszövetek éppen olyan szépek, fényesek és simuiékonyak, mint a mű- selyem, nyujthatóságuk pedig a termé­szetes selyemét is felülmúlja. Ezek a harisnyák tehát annak ellenére, hogy na­gyon tartósak, mindig megőrzik alakju­kat. Egyetlen hátrányuk, hogy egyelőre még nagyon drágák. ' - EMLÉKKÖNYVEK, NAPLÓK fe* ■utót sárral, tsohiánrképalkzfszh: »sáp kivüsibfiB zagy Su-$ látók JÓKA-papírfixlcttaa. Bezárták a ruhát UNIO-moiyzsákb« I“ „A sok éhes molynak felkopik as álla. — Nem jelentette a vagyonát — eljá­rást indítottak ellene. Szófia. Bűnügyi eljárást indítottak a Braziliába menekült Jaques Ascher Susin zsidó nagyiparos el­len, mivel nem jelentette be részvény- vagyonát. A kereken hatszázmillió érté- kű részvényeit a bolgár állam javára le­foglalták. Az ügyészség befejezte a vizs­gálatot és a nemzetvédelmi törvény meg­szegése miatt vádat emelt Susin zsidó és bűrészesei ellen, A vádlottak között va® Stoitso Musanov, a szobranje egykori el­nöke, Mirko Stancsev képviselő és Iván Hrelopenov volt képviselő, mint a dó nagyiparos megbízottai.- &IFESTŐ&ÖN¥W.£, »**»8 ír®* késsSstek kAlőafál* ftagysgjgbas, vált-?»* atntákkft! ■»álfi.sstákW&as CSÜTÖRTÖK, május 20. Budapest I. 15.00; Beszkért-zenekar. 16.00: Közművelődési előadássorozat. — 16.20: Hírek német, román, szlovák éz ruszin nyelven. 17.00: Magyar nóták, -r 17.35: Méhészeti időszerű tanácsadó. (A földmívelésügyi minisztérium rádióéin adássorozata. 18.00: Tánczene a 25 éve» jubieumát ünneplő UFA műsorából. — 19.00: A honvédelmi minisztérium Légol­talmi Csoportfőnökségének közleménye, 19.15: Drezdai filharmonikusok. 19.30: Be, szélgetés a világ első rádió népszámlálá­sának titkairól. 20.05; üniczky László tánczenekara játszik. 20.35: A szegény Villon. 21.05: Rádiózenekar. 22.10: Zene­kari müvek. 23.00: Magyar nóták. Budapest II. 17.00—18.50: Kassa műso­ra. 19.00: Francia nyelvoktatás. 19.25* Solymossy Lajos táncszámokat zongorád zik. 19.45—20.45: Egy régi majális. Mind-ín igényt kielégítő hálózati és teiepesrádiók ismét kapható KUHAREKNAL kerékpár, villany, fegy­ver. lőpor rádió szak- üzletében Zrínyi I. u. 8. Telefon 24—84. Rádió iavitás. PÉNTEK, május 21. Budapest L 15.05: A rádiózenekar m4- sorából, 15.40; Nagy magyar életek. Fel- olvsás.) 16.00: Rácz Aladár cimbalmozik. 16.20: Hírek német, román, szlovák é* ruszin nyelven. 17.00: Rádiózenekar. — 17.50: Sportközlemények. 18.00: Német hallgatóinknak. 18.20: Magyar □épmuzsi- ka. 19.05: A Filharmóniai Társaság hang­versenyének közvetítése az Operaházból 21.15: Legkedvesebb verseim. — 21.30; Táncszámok zongorán. 22.10: Magyar nó­ták. 23.00: Filmrészletek. Budapest II. 17.00—1S.50: Kassa műso­ra. 19.00: Gyorsírótanfolyam. 19.25: A» 1943. április 26-i adásunk hanfelvételew

Next

/
Oldalképek
Tartalom