Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 1-47. szám)

1943-02-17 / 38. szám

A pióca és a derékfájás Egy kis szemléltető kép a kuruzslás iskolájából Az orvosok általában, lesújtó vé leménnyel vannak az Örzse nénik és egyéb filu4 kuruzslók szakkép­zetségéről, pedig hát az ember sohasem tudhatja, mitői hízik. Ezt bizonyítja a kisebbik Kuczora Bö­göly esete is. Juhász ember volt Kuczora Bögolv Pali Valahol Kiskunság pusztáin „terelgette nyáját“. Negy­ven éves még nem múlt el. de hogy sohasem sajnálta magától az | ételt italt, bővérű magyar fajta volt. * Egy idő óta nagy fájdalmak za * variák a Pali egyébként édení j nyugalmát. A dereka fájt. Felle | hetőleg derékzsabája volt Felesé- S ge addig unszolta, hogy végre kö- f télnek állt és tanácsot kért örzse j nénitől, a környék legnevesebb í „orvostudorától“. Örzse néni rá­nézett a pacienste és látva, hogy vérbő ember s egy kis csapolás alighanem jót tesz — már kész is volt a diagnózissal : — Pióca — mondta egyetlen szóval — Pióca ? — hökkent meg Pali barátunk. — Az Pióca. Még pedig pon tosan kilenc darab. Se több, se kevesebb. Szólt és* ment. Pali és felesége összenézett: — Ha keli hát kell — vélte az asszony és már indult is. Egv óra múlva otthon volt a kilenc piócával. — Hát most már azt mrnd meg édes uram — szólt — ho- gyen készítsem el? Paprikásnak vagv rántva ? Mert sose lévén dolguk hasonló orvossággal, nem tudtak, hogy a fenevad külsőleg alkalmazandó. Pali irtózva nézett a rusnya férgekre és előre megrázkódott az utálattól: — Hej a keservét — sóhajtól* ta — gyalázatos valami ez Da ha meg kell enni, hát legyen Rontsd ki, hogy a süly egye meg őket. — De bizony te eszed ezt — szólt az asszony és nekiállt. Megcsinálta feltálalta. Pali szemét elfutotta a mélybar­na homály ahogy végignézett a „c-emegén“, de erőt vett magán és minden irtózása ellenére le gyűrte. Ki is jött azonmód mind a ki­lenc, meg még ráadásul, ami csak kijöhetett De ahogy a szörnyű élményen túlesett, negyedóra múlva nyújtó zott egvet, megpróbálta a derekát igy is, úgy is, mecropogtatta és vidáman rikkantott föl: — Asszony! Hallod-e?! Kiállt a fájás! És azóta se mer fájni a Pali dereka. Ami újra azt bizonvifja, hogy mégis c«ak tudnak valamit azok a lesajnált kuruzslók. Írógép szalag mindenrendszerü géphez állandóan friss minőségben kapható: Jóba papirüzletében Bethlen utca 1. szára MEGHIVÖ. A Tíszapolgári Hitelbank Részvénytársaság 1943. március hó 7*én délelőtt 11 órakor Polgáron saiat székházában tartja [;XL. évi rendes közgyűlését,, amelyre az intézet részvényeseit tisztelettel meghívjuk. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentésének tárgyalása. 2. A zárszámadások bemutatása és a nyeieség felosztása iiánti határozathozatal és a felmentvény megadása. 3 Igazgatósági tagok választása 4 FelügyelőbÍ7ottsógi tagok választása. 5. Esetleges indítványok. AZ IGAZGATÓSÁG. JEGYZET: Közgyűlésen szavazati jogát csak olyan részvényes pyakoroihatja, kinek részvényei az intézet pénztáránál a közgyűlést mege őző 3 napon belül letétbehelyeztettek, ahol a szavazatra4 jogosít vány ok is átvehetők. Indítványok 8 nappal a közgyűlés előtt írásban bejelentendők. Mérlegszámla 1942. december hó 3t én,“ VAGYON: Pénztár P 32 672 87 Pénzintézeteknél P 52 63356, Értékpapírok P 8 805'—, Váltó P 726 869 05, Adósok P 75 411 43, Szav. mell. foly. kölcsönök P 26.4(0—, Ingatlanok P 39 050—, Fel szerelés P 1 —, Egvéb vagyontételek P 9 836 15, Átmenő tételek P 2 348 60, Ö-szesen P 974 027 66. TFHER: Részvénytőke P 100 000'—, Tartalékok P 19 922T5, Alapok P 3 000‘—. Betétek P 234 229‘47. Viszontleszámitolás P 453 785'—, To\ábbadott köles, váll, szav P 26 4C0—, Hitelezők P 127 075 —, O-ztalék P 170 40, Beruházási hozzajáru ás függő P 1 275 45 Átmenő tételek P 6 580 13, Nyereség P 1 590 06. összesen P 974 027 66. Eredményszámla 1942 december hó 31-én. VESZTESÉG: Kamatkiadások P 31 567 09, Tiszti fizetések és nyugdijak P 16 398'—, Nyugd'jiá?u1f+ok P 622 55, Ü?le1i kcltsfgck P 7 074‘20, Adók és illetékek P 4 36975, Napidiak P 913—, Hazbér P í.200—. N\ereség P 1 590 06, ö&szesen P 63 734‘65­NYERESÉG: Áthozott nyereség 1 353 75. jKamatbevételek P 52 801 31. Ingatlan jövedelem P 2.675—, Egyéb nyereség P 6.904 59, Összesen P 63.734 65: Rádió SZERDA, február 17. Budapest I. 15.15: A Rádiózenekar műsorából. 16.00: Szeressük a magyar ipart. 17.00: Tánczene. 17.30: Előadás. 17.50: Berlini Filharmonikusok. 18.00:' Honvédműsor. 19.05: Magyar nóták. — 19.50: ,,Da' a tűzpiros virágról.“ Finn ballada a szerelemről. 22.10: A Rádióze­nekar műsorából. 23.00: Szimfóniák. Budapest II, 17,15: Az Országos Liszt Ferenc Társaság zenedélutánjának köz­vetítése. 19.00: Olasz nyelvoktatás. — 19.30—21.40: Azonos Kassa műsorával. CSÜTÖRTÖK, február 18. Budapest I. 15.15: Rendőrzenekar. — J 16.00: Közművelődési előadássorozat, 17.00: Milánói szimfonikusok. 17.10: A földmívelésügyi minisztérium rádióelő­adássorozata. 17.35: Vidák József és ci­gányzenekara muzsikák 17.15: Legked­vesebb verseim. 18.30: Solymossy Lajos jazz-zongoraszámai. 19.05: Székesfővárosi Zenekar. 20.20: Harc az élelmiszerhami­sítók ellen, 20.40: Dalok, táncok, (Rádió­zenekar.) 22.10: Nicolaus Hübner gor- donkázik a magyar-német művészcsere keretében. 22.40: Hanglemezek, Budapest II. 17.00—18.50: Kassa mű­sora. 19.05: Franci anyelvoktatás, 19.30: Rosita Serrano műsorából. 19.50: Elő­adás, 20.15: Ritkán hallott operaáriák. 20.45: Előadás. Kassa. 5.40—9.00: Budapest I, 9.00: Német és olasz dalok. Tánczene. 10.00— 11.40: Fpest I, 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven^ műsorismertetés. 12.00: j Déli harangszó. Rákóczi fohásza. Him- \ nusz. 12.10: Bpest I. 15.15: Előadás. — j 15.45: Cigányzene. 16,20—17.C0: Bpest I. ! 17.30: Előadás. 17.45: Híres karnagyok lemezei, 18.25: Hegedűs Miklós hegedül. \ 18.50—végig: Budapest I. A nyíregyházi m kir Pénzügy- igazgatóságtól 21.372-1943. III. b. sz. Pályázati hirdetmény A nyíregyházai forgalmi adóhi­vataltól badbavonul tisztviselők pótlására, a kir. pénzügyigazgató­ság pályázatot hirdet 5 női és 10 férfi ideiglenes kisegítő munkaerő felvételére. A női munkaerők iro­dai munkák végzésére érettségi nélkül is, a férfi munkaerők ellen­őrződ munkákra éretiségi vagy ezzel egyenrangú iskolai végzett­séggel vétetnek fel. A felveendő munkaerők dijnoki illetményben részesülnek. A pályázati kérelmek a m. kir. Pén2Ügvigazgatósáehoz címezve, a forgalmi adóhivatal főnökénél m uí- tandók be. (Pénzügvi palota II. 15.) ahol a pályázók bővebb felvilá­gosítást nyerhetnek, Nyíregyháza. 1943. febfuár 12. Dr. STAUB JÁNOS miniszteri tanácsos, kir. pénzügyiga/gató. nxpress hirdetések 10 Síéig ! f 50 fillér, sitoöeB további tz* Itt fűiéi 4i egioaeict 6&CD& patkánylrtószer tapbató 0íb*88? elánosönál str* 0 r20- Ae Apróhirdetések SWKlMflHBaHBMRIinmMIII ■BnHHnHHHHMI SETOLTCNBO ÁLLÁSOK. Egy 15 ló éveR helyben, varosban laké mit denes fiút felveszek. Ruzsenyi Pál fegyver és sportüzle:?. mo önállóan dolgozni tudc cirokseprüi-ötóí azonnal felverek. Jelentkezni Kallói ut 29, __________________ in9 2 G yakornokit keres tökéletes gépírás tudassa! a N^iívidézi Takarehpénytar rt* _________ 1094 Ü gyes Ter,dea bejárónőt I re keresett Dr. SpriDger Luther ház B 1 5. Iic4 Tanuló leányt felveszek, szőnyeg* zöve de Szarvas u. 5. iparskoláaott vagy saónyegcsomózni tudd előnyben. 1131 Keretek azonnali belepesre f atal jó- munbas fodrász segédet Gu.tn ann fodrász Bessenyei lé*. i0b6-3 KÜLÖNFÉLÉK Eladó ház Fö utcában, érté e? helyen, üzlethelyi­ségekkel. lakásokkal. Töketefekteíé&re kiválóan alkalmas. NÁDUDVARI LAJOS ingatlanforgalmi iroda, Nviregvháza Zrí­nyi liora u 4. Telefon: 29- 15 114$ E veszeti egy kis feher Pincsi, Cud névre na'Igát Becsiletes megtaláló nagy jutalmat kap. Ós ólő u. §9. 1097 3 KtTÓKpar eiadO jó karban és jo gumik­kal, dinamóval, lámpával Eszék u 4. 1128 2 ELADÓ 35 M. HOLD szőlő, gyümölcsös és szántó Nyíregyházá­tól 15 kilométernyire. Arató ingatlan-iroda. Nyírvíz-palota. RÁDIÓ 2+1 Norris gyártmányú, új hálózati 128 pengő, telepes új 150 pen­gőért kapható KOVÁCS PÁL „MONO­POL“ műszaki üzletében (Bethlen-u. 10.J Z s e b 1 á m p a-e 1 e m csak ritkán és na­gyon szűkösen kapható, ezért kerékpá­rosoknak Bosch-dynamót és fényszórói ajánlunk megvételre. Hamar kifizeti ön-» magát és még évekig világít ingyen, 1133 Eladó szőlő Nyíregyháza környéken 35 m hold ter- mőszólió gy íámöle fák kai és felszereléssel NÁDUDVAR] LAJOS ingatlanforgalmi iroda, Nyíregyháza. Zi*- nyi non utca 4 yeiefon 29 *5. sz. — AJÁNDÉK céljára alkalmat töltfe tollak, zsebirónok, 4 színá Írónők nafj választékban JOBA-papírfizlatban. Homok eihordható fe.töltésre Rabcezö utca 4. 1 381 Rendes úri helyen la kast és ellátást ke­res marc. I re nyugdíjas úriember hosszt* időre Cmet kérek a Korona szálló tafile- letd#i. 1*42 Porcedan, üv«gfeie, lösz rma rácok, szines nadgarni ura rézüst szoba W C. kü ÖDbözó háztartási tárgyak eladók 10— 11 és 1—4 tözott Bocskei u 8 Ii30 Villaszerű lakás holdas kentei (reszb® gyümölcsöt) város mellett eladó. Cím Márkus trafik Beihlen u. 1139-4 Nemet nevdőnö 23 éves, gyermek mel­lé állást keres március 15-re Bujtos u, 23 1135 Eyy ebéd.ószekrény marvanyiappai, egy asztai neg\ borszéknél é* egy szaon gtr- nitura es egy fél hosszú jó hangú zongo­ra náiman u. 4. H 2 A szerkesztésért felelős: Jóba Elak. — A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hírlap lapkiadó betéti társaság. Kovács K és Társai kiadótalajdonoa, NYOMATOTT OROSZ KAROL!! NYOMDAÜZEMÉBEN, NYÍREGYHÁZA^ BERCSÉNYI-UTCA 3. SZÁM. FELELŐS: OROSZ KÁROLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom