Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)

1942-12-04 / 275. szám

2, oldal. (Trianon 23.) 1942 december < BIRTHi JÓZSEF rtf. lelkész | Meghalt egy igaz magyar ember, egy nagy pap, aki egész életét hazájának, egyházának szentelte, nemes és áldásos munkájának örök emlékei maradnak. Birtha József apagyi református lel­kész, volt nemzetgyűlési képviselő, kor­mánybiztos 66 éves korában, papi szol­gálatának 40-ik évében hosszas szen­vedés után a debreceni klinikán el­hunyt, Birtha József a szabolcsmegyei Ör községben született. Iskoláit Debrecen­ben, az ősi kollégiumban végezte. Mint jeles diákot, a főiskola stipendiumán külföldre küldte tanulmányai folytatásá­ra. Hollandiában két évig, Heidelberg- ben. Berlinben egy évig képezte magát, ahonnan a kolozsvári református főiskola választotta meg tanárnak. Két évig volt itt, majd a lévai hatalmas és fényes gyülekezet választotta meg papjának. Itt dolgozott nagy buzgalommal és szor­galommal 18 évig. Nemes és áldásos munkáját megszakította a felvidéki cseh megszállás. Birtha József, mint a Fel­vidék magyarságának törhetetlen vezető­je, a betolakodó csehek ellen ellenálló csapatokat szervezett a Garam mentén, híveit a templomban eskü alatt hívta fel az ellenállásra. Hazafias és bátor maga­tartása miatt a csehek Birthát elfogták, családját a városból kiüldözték. így ke­rült Budapestre, majd a nyírbátori 33 községből álló nagy választókerület óriási szótöbbséggel képviselőnek vá­lasztotta meg. Később a kormány kine­vezte gyermekvédelmi kormánybiztos­nak. Közben állandóan lelkészi szolgá­latot teljesített a budapesti református templomokban, 1924-ben a kormány ki­küldte Amerikába az jött élő magyar testvérek ügyeinek tanulmányozására. Birtha József irodalmilag is maradan­dó alkotásokat végzett. Tizenkét könyve jelent meg nyomtatásban, Birtha József elhunytét özvegyén és három gyermekén kívül előkelő rokon­ság gyászolja. Dr. Birtha Zoltán főorvos, dr. Birtha József m. kir. rendőrfogalma­zó és dr. Fényes Ákosné szül. Birtha Márta édesapjukat gyászolják az el­hunytban akinek földi maradványait de­cember hó 5-én, szombaton délután 3 órakor a debreceni Köztemető díszra­vatalozójából fogják örök nyugalomra helyezni. Gyermektragédia Édesapja fegyverével íejbelőtte testvérét A közelmúltban gyermektragédia ját­szódott le Nyíracsád községben. Varga Gábor mezőőr gyermekei édesapjuk fegyverével játszottak s közben a kis Varga Jolán életét vesztette. Varga Gábor éjjeli munkából hazaér­kezve, a konyhaasztalra tette szolgálati fegyverét. Két gyermeke játék közben előszedte a töltött fegyvert és a kis­fiú a hat éves Varga Jolán fejéhez szo­rítva a fegyvert, azt elsütötte. A sze­rencsétlen gyermek haldokolva zuhant a földre. Kórházba szállították, ahol rö­vid szenvedés után meghalt. Varga Gábor ellen gondatlanság miatt indult meg az eljárás. A tegnapi tör­vényszéki tárgyaláson Varga azzal vé­dekezett, hogy csak rövid időre tette le a fegyverét, nem is gondolt arra, hogy a gyermekei megtalálják. A törvényszék a mezőőrt gondatlan­ságból okozott emberölés vétségében mondota ki bűnösnek és ezért egy heti fogházra ítélték. t^rnrnBrnrnrnrnrnmammmmmmmmmmmmmammmmmmammmmc — ELSÖTÉTÍTÉSHEZ ieketepapír kapható JÓBA-papírfizletben. Nyíregyháza hódoló tisztelettel ünnepli a legelső magyar embert a Vitézi Szék vasárnapi diszértekezletén Vasárnap, december 6-án délelőtt 11 órakor lesz Nyíregyházán a vármegye- háza dísztermében Szabolcs Vitézi Szé­kének díszértekezlete Főméltóságú .Kor­mányzó Urunk nevenapja alkalmából. Ez iaz a nap, amelyen összedobban minden igaz magyar szíve, s amelyen az egész ország társadalma hódoló tisztelettel kö­szönti a véres harcok orkánja fölött a csillagos boltozat nyugalmával, rendíthe­tetlen erejével álló vezérét, az ország főmélíóságú Kormányzó Urát. Nyíregy­házán a társadalom minden köziilete, hatósága, intézménye, egyesülete ifjú­ságunk, leventéink, cserkészeink zászlók alatt vonulnak fel s e zászlók összebo­ruló testvérisége hirdeti az érzés, a gon­dolat, a győzelemre feszülő elszánt aka­rat azonosságát, az országmentő és or­szággyarapító államfő iránt való hű­ségét. A vitézek díszértekezletén ebben az esztendőben vitéz Lázár Ferenc várme­gyei főjegyző mond ünnepi beszédei. Csaba Zoltán vitézi várományos-jelölt ünnepi verset ad elő, az állami tanító­képző ifjúságának énekkara a Himnuszt és a Szózatot énekli. A díszértekezletet vitéz Hunfalvy Artúr székkapitány nyit­ja meg. Készüljön minden magyar szív, minden magyar lélek a Miklós napi hűségfogada­lomra, a Vitézi Szék magasztos ünne­pére, a magyar egység lelkes kifejezés- rejuttatására, amire ma, sorsdöntő és sorsformáló új idők harcaiban jobban szükségünk van, mint bármikor is volt, Lengjenek a zászlók, dobbanjon hála­adó éneket a szív, zsolozsmázzon imád­ságot minden hü ajak: Kormányzó Urunkat ünnepeljük egy szívvel-lélek­kel, A diszérlekezleten vitéz Magyarossy Sándor altábornagy, vitézi törzskapitány is megjelenik A díszértekezleten .résztvesz vitéz Magyarossy Sándor altábornagy, a Bocs- kay István fejedelem 6. számú vitézi törzsszék kapitánya is. Ezalkalommal teszi le a vitézi esküt a jelen világhá­ború három vitézjelöltje: Erdei Sándor tőrm., Bodrogi Lajos és Maczkó József őrmesterek, a 4, huszárezred kiváló hősei. A díszértekezlet után a Koronában ünnepi ebéd lesz. melyen a vitézek is résztvesznek. Egy átmulatott éjszaka után ellopta a lovag pénztárcáját Egy feltűnően jómegjelenésű, szép fia­tal leány ült tegnap a nyíregyházi tör­vényszéken a vádlottak padjára. Szűcs Rózának hívják, mindössze 19 éves, hajduszoboszlói lakos, büntetve még nem volt. A vád szerint Szűcs Róza Nyíregyhá­zára jött és meglátogatta ismerősét, Va­das Miklós sertéskereskedöt. Az estét vendéglőben szórakozták át, majd zár­óra után Vadasnak Sólyom-utcai lakásán folytatták a mulatozást. Reggel Szűcs Róza búcsúzás nélkül távozott és magával vitte a sertéskereskedő pénztárcáját 800 pengővel. A pénzzel Szűcs Róza Budapestre szökött és addig mulatott, amig csak a lopott pénzből tartott. A nyíregyházi rendőrség körözése alapján Budapesten elfogták a tolvaj leányt, akit Nyíregy­házára kísértek. Tegnap délelőtt dr. Aradványi Endre büntető egyesbíró ítélkezett Szűcs Róza felett. A vádlott sírva tesz beismerő vallo­mást, büntetve még nem volt, nagyon vágyott Budapestre és ezért lopta el a 800 pengőt. Dr. Képes József kir. ügyész vádbe­szédében szigorú szavakkal ostorozta a bűn útjára lépett fiatal leányt, akinek példás megbüntetését kérte a törvény­széktől. Szűcs Rózát a törvényszék jog­erősen 8 hónaoi börtönre ítélte. Itt az iskolák Hiklos-napi ünnepének sorrendje Múlt számunkban hírt adtunk arról, hegy milyen hatalmas méretű Miklós- napi ünnepségre készülnek közösen a nyíregyházi elemi iskolák. Az impozáns ünnepség a r, kát. elemi iskola díszter­mében zajlik majd le december 6-án délután pontosan 4 órai kezdettel. Hely- biztosítást 2 P, 1.50 P, és 1 pengős ár­ban ajánlatos az egyes iskolák igazga­tóságainál lejegyezni, mert korlátolt számban vannak már is szabad helyek. Az ünnepség műsora a következő: 1. Himnusz. Vöröskeresztes induló. >—I Előadják a Benczúr áll, elemi iskola növendékeinek énekkara Ambrózy igazgató vezénylésével. 2. Prolog. A ref, elemi iskola óriás sza­valókórusának bemutatkozása. Ve­zényel Tóth Jenő igazgató. 3. Panasz. Dialóg. Előadják: Tóth Lili MALMOK FIGYELMÉBE! Elkészült az uj rendelet alapján vámcsere napló bárcakönyv kapható : Jóba papír üzletében és Kemény Gabi a g. kát. elemi isk* tanulói 4. Fohász. Babies Lászlótól. Szólóban énekli Rácz Irén áll. el. isk. nö.v. 5. Miklós bácsi boltjában. Egyfelvoná- sos vígjáték. Bemutatja a Kálvineum gyakorlóiskolája. 6. Székely fonóka. Táncos jelenet. Hor* váth János gyak. isk. tanító szerze­ménye. Előadják az áll. tanítóképző gyakorlóiskolásai. 7. Első Karácsony. Blaskó Máriától. (Jelenet.) Bemutatja az Angolkisasz- szonyok elemi iskolája. 8. Erdélyi dal. Ének zenekari kísérettel, zenekari kíséretet a rk. elemi iskola tanulóinak zenekara szolgáltatja. 9. Gyula diák: Magyar Miatyánk. Melo­dráma, — Zongorán kísér Krecsák László karnagy. Szavalja: Márföldy Éva. 10. Katona-nóták. Vikár Sándor zene- igazgató feldolgozásában. Énekli a Benczúr elemi iskola monstre ének­kara. Vezényel: Ambrózy igazgató. 11. Szózat. Kizáróan iskolás gyermekek részére az előadás főpróbája december hó 5-én délután 3 órakor lesz. Sírva védekezett az orgazdaság vádja ellen Nagy Jánosné érpataki lakost orgaz­dasággal vádolta meg a nyíregyházi kir, ügyészség. Nagy Jánosné vadházastársa ellopott két pár csizmát, melyet az asszony segített elrejteni. A tegnapi törvényszéki tárgyaláson a sértett Kiss András is megjelent. A vádlott az egész tárgyalást végigsírta. Még soha nem volt büntetve s most is ártatlanságát hangoztatta. A nyíregyházi törvényszék Nagy Já­nosáét orgazdaságért két hónapi fog­házra ítélte. Spanyolország kész harcbalépni, ha semle­gességét veszélyeztetik A MÉP csütörtök este vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter, c v.zágos el­nök elnöklésével pártértekezletet tartott Vitéz Lukács Béla országos elnök a párt nevében meleg szavakkal üdvözölte Kál- lay Miklós miniszterelnököt abból az al­kalomból, hogy a képviselőházban nagy­szabású beszédét elmondta. Köszönjük — mondotta — ezt az átfogó beszédet, mely­ből újra és újra kicsendült a magyarság­nak az az igaz és őszinte szeretete, amely az ő igaz magyar lényét annyira jellemzi. Biztosította a miniszterelnököt, hogy a párt minden tagja hűséggel és ragaszkodással követi és támogatja ne­héz és nemzetmentő munkájában. Az értekezlet résztvevői hosszan tartó ünneplésben részesítették jniniszterel- n öloöt. (MTI.) Községek részére sertéshizlalási szerződés kapható Orosz Károly nyomda* üzemében. — Telefon : 25—77. é

Next

/
Oldalképek
Tartalom