Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)

1942-12-01 / 272. szám

V Szabolcsiak az igazgatók és a tanulmányi felügyelők szatmári tankerületi értekezletén Gáspár Gyula dr., a szatmárnémeti kár. tankerület főigazgatója háromnapos tanulmányi értekezletre hívta össze Szamárnémetibe a tankerület közép- és középfokú iskoláinak igazgatóit és tanul- mányi felügyelőit. Az értekezleten részt- vettek Szabolcsvármegye és Nyíregyhá­za város tanügyi életének képviselői is. Az értekezletet november 27-én, csü­törtök reggel 8 órakor a szatmárnémeti kir. kát. gimnázium dísztermében Gáspár Gyula kir. tankerületi főigazgató nyi­totta meg. Fekete magyar ruhában je­lentek meg az ünnepi keretű és szelle­mű megnyitón a főigazgatóság tisztviselői teljes számban. Gáspár Gyula dr. főigazgató megnyi­tójában a Nemzeti Hiszekegy imája után üdvözölte a tanügyi élet vezető egyé­niségeit. Hangoztatta, hogy a háborús megpróbáltatások és hősi feladatvállalá­sok idején az intézetek igazgatóinak a gyors áttekintést és ítéletet kívánó problémák megoldásában felelősségük tudatában önállóan kell intézkedniük. Az értekezleten a magyar nevelői rend lel­kének tüzei lobbannak fel és ebből a tüzből a megjelentek elviszik szívükben a magyar hivatásvállaláshoz ma szüksé­ges lelkesedés erőit. A megnyitó után Kováts György szat­mári kir. gimnáziumi tanár, tanulmányi felügyelő testnevelési mintaórát, levente- ícglalkoztaást, félórás testnevelési gya­korlatot mutatott be korszerű szellem­ben. Az igazgatók és tanulmányi felü­gyelők mély meghatódottsággal látták az új testnevelési eredményeket. A felvonult ifjúságot^ a II. a} osztályt, a diákok so­raiból kiszemelt osztálykapitány vezé­nyelte, majd változatos magyar nótázás- sal kísért üde szép mozgások és gyakor­latok mutatták, hogy ma a testnevelés a honvédelmi szellemre nevelés inspi­ráló erejű biztosítása. A leventefoglalkoztatásban is az ifjú­ság kiváló képviselői maguk irányítoták a gyakorlatokat. Amikor a levente-ifjak puskával szökkentek át az akadályokon, érezte mindenki, hogy az új magyar testnevelés harcos szellemű ifjúságot ne­vel, Impozáns képet nyertek a pedagó­gusok a havas udvaron lepergett félórás testnevelési gyakorlatokról is. A testnevelési bemutatót Kováts György tanár előadása követte s itt tűnt kf, hogy milyen fanatikus magyar hiva­tásszeretettel dolgoznak a tanárok az idegen uralom alól felszabadult része­ken. A testnevelési órákkal és előadással megnyitó értekezleten ezután sorra hang­zottak él a kitűnőn összeállított a ma­gyar sorskérdésekkel, a nemzetiségi problémákkal és a legújabb törekvések .nevelésügyi vonatkozásaival foglalkozó előadások, amelyeket Gáspár Gyula dr. főigazgató irányítása, figyelmes, kedves közvetlenségű, ragyogóan szellemes ve­zetése mellett beható viták követtek. A A szabolcsi és nyíregyházi pedagógusok tevékeny részt vettek az előadások érté­kelésében. Dr. Belohorszky Ferenc tanár, tanul­mányi felügyelő „Magyar sorskérdések“, Aradvári Béla tanulmányi felügyelő, áll. I íanítóképzőintézeti tanár a „Magyaro­san“ mozgalom és eredményei, Simkovics Endre nyíregyházi iparostanoniskolai igazgató „Az iparostanoncoktat'á,s kor­szerű kérdései“ címen adott elő általá­nos figyelmet keltve, Szalay György, a nagykállói áll. gimnázium igazgatója „Államköltséges tanulók a középiskolá­ban“ címen a tehetséges parasztgyerme­Í kek nevelési és oktatási problémáit fel­táró előadással keltett érdeklődést a íon­I tos nemzettársadalmi mozgalom iránt. A szabolcsiak (és nyíregyháziak tevékeny részt vettek az előadásokat követő vi­tákban is. Hammer László, Dohanics I János, Weiszer Gyula, Porzsolt István, Tarnay Kálmán, Adorján Ferencné, Imecsfalvy Jenő, Trajtler Anna igazga­tók Bácsíalvy Antal c, igazgató, Meré­nyi Oszkár egyetemi m. tanár, Aradvári Béla tanulmányi felügyelők felszólalá­sukkal hozzájárultak a mai korszerű ne­velésügyi és iskolavezetési kérdések tisz­tázásához. A tankerületi oktatás és nevelésügyi élet háborús problémáinak megvilágítá­sát, a helyes felfogás és cselekvés tisz­tázását biztosították a tankerületi kir. főigzagatóság tájékoztató előadásai és megbeszélései, amelyekben Gáspár Jenő dr. kir. főigazgató, Terek Géza kir. tan- g ügyi tanácsos, a főigazgató helyettese, | Nagy Domonkos, Ortay József tanügyi I titkárok, Szabó Ödön kir. főigazgatói fo­galmazó adtak világos és irányító erejű útmutatásokat az iskola mai kérdései az igazgatás, nevelés, oktatás, a háborős vonatkozású intézkedések terén, A háromnapos értekezleten résztvevő nyíregyházi pedagógusokat a nyíregyhá­zi kereskedelmi iskola volt kiváló ta­nára;, Kollonay Zoltán, a szatmárnémeti állami kereskedelmi iskola igazgatója és felesége kedves kollégiális szivélyesség- gel látta vendégül Egyébként az érte- k kéziét résztvevői a szatmári tanítói inter­nátusbán nyertek kitűnő ellátást és a magyaros stilusú, modern és kényelmet nyújtó Pannonia-szállóban kaptak ké­nyelmes otthont s itt Asztalos Lajos portavezető figyelmes és gondos felü­gyelete és udvariassága kellemessé tette a háromnapos szállodai életet. November 28-án, pénteken este a Pannónia szép magyar termában a tan­kerületi kir. főigazgatóság tagjai, Gáspár Jenő főigazgató, vitéz Terek Géza taná­csos, Ortay József titkáros, Szabó Ödön fogalmazó és családjuk tiszteletére a résztveveő mintegy 80 főnyi csoportja bartársi összejövetelt rendezett, amely­nek együttese élénken és a nemzetneve­lés nagy feladatainak közös elemeit át- éreztetőn jelképezte azt a lelki egybe- forrást, amelyet a különböző iskolatípu­sok nevelőinek egy táborba tömörítésé­ben a tankerületi közigazgatás rendsze­re biztosította az egységes magyar neve­lői szellem kialakítása érdekében. Az értekezleten résztvevő pedagógusok lélekben felüdülve, nemzetnevelői hivatás tudatban megerősödve tértek haza Szat­márnémetiből. SlESSEJj LENEHARáDION! a hires Vesszős-féle péntek esti Halvacsoráról Halkülínlegességek. — Turóscsusza. $ ZSIGMOND ktfotHUs Az erdélyi Koron«! község? euró­pai hirii kerámiai készítményei a Szociális missziótársulat nyíregyházi vásárján Ma minden becsületes magyar a győ­zelemért dolgozik. A Szociális Misszió- társulat helyi szervezete is lelkesen kap­csolódott a nemzetmeníő és nemzetet védő munkába. Évi nagy megmozdulá­sát, a minden évben ezernyi sokaságot megmozgató Mikulás-vásárt is e munka szolgálatába állította, mert e vásár jö­vedelmének legnagyobb részét a hadba- vonultak hozzátartozóinak segélyezésére fordítja. A Szociális Missziótársulat lel­kes, agilis, áldozatkész elnöknője, új munkatársával, Staub Jánosné ügyve- zetőelnöknővel együtt fáradozik a vásár sikerén. A sorsolás főnyereménye gróf Dessewífy Aurél vencsellői földbirtokos nemes elhatározásából most is a hízott sertés lesz. Uj színnel is gazdagodik a vásár, a szorgalmas missziós hölgyek által ké­szíteti szebbnél-szebb babákon, játéko­kon a jól felszerelt büffén, könyvsáto­ron kívül, ott találjuk az erdélyi Korond köz­ség fazekasainak pazar szépségű agyag- és tapló-készítményeit, dús választékban. aki szívén viseli harctéren küzdő bajtár- A dec. 6-án és 7-én tartandó vásáron legyen ott minden jó magyar, saink családjának jóvoltát. Katonáinknál* Sárossy Lászlóné postamester a kö­vetkező felhívást intézte Kótaj község hazafias közönségéhez: „Állj meg egy pillanatra és gondolj szeretettel a ma­gyar honvédre, aki nyugodt éjszakáidért és egy boldogabb életet adó jövődért küzd, akinek a legkisebb ajándék is a meleg otthon szeretetteljes karácsonyát viszi ki a messzi orosz pusztákra. Adjuk hát filléres ajándékainkat (pár cigaretta, dohány, cigarettapapír, szipka, egy-két szem dió, keksz, zsebtükör, fésű. fül­védő érmelegítö, pár fillér stb. stb.) fo­lyó hó 25-ig a postahivatalba, hogy a szeretetcsomagok még a Szent Ünnepek­re honvédeinkhez jussanak. A kérő szó nem talált süket fülekre! Szegény és gazdag, földímves és mun­kás tanító és pap, asszony és ember: •egyaránt siettek elhozni csekély ado­mányaikat a kótaji postahivatalba, — ahonnan majd elirányitják a csomagokat a Vöröskereszt útján a keleti frontra. Legalább ha ezek a szívbőljött és jó­ságból megszületett adományok megér­keznek a Szovjet-front borzalmakkal telt helyére, egy éjszakára a várva-várt Karácsonyi éjszakára majd elviszik az otthon szeretetét hős honvédcinkhez, — akik majd ott messzi idegenben meg íogj ák érezni értük dobbanó szívünk melegét.. . Ezen az egy boldog karácsonpi éjsza­kán, majd hazaszállnak a meleg haza­vágyó sóhajok... s mi megfogjuk itt a kótaji karácsonyfák alatt érezni, hogy | amit tettünk, szívünkből és szeretettel tettük, igyekezvén drága honvédeink- nek boldog Karácsonyt szerezni. Sárossy Lászlóné úrasszonynak pedik köszönet és hála nemes elgondolásáért, hogy Kótaj község ínteligencíájának és többi lakóinak megmozgatta szívét, s az áldozatos cselekedetek terére léptette azokat, akik minden nemes ügyet szíve­sen tesznek magukévá! ... A Haza min- j denek előtt!. .. Minden kincsünk, ne­! mes gondolatunk azoké, akik vérüket áldozzák azért, hogy a szebb, a boldo- I gabb magyar jövő megszülethessen! Radványí Sándor, Az örökösödési jog | megváltoztatását kérik a varmegyék Zala vármegye feliratbon fordult a kormányhoz, hogy az örökösödési jogot ! változtassák meg oly módon, hogy az állam örökösödési része a gyermekekü | számával fordított arányú legyen, vagyis | minél kevesebb a gyerek, annál több ! jusson a hagyatéki vagyonból az áliam- ( nak és az így begyült nagy összeget a I hadiözvegyek és hadiárvák szolgálatába í állítsák. A felirati javaslatot megküld­ték Szabolcsvármegye törvényhatóságá­nak is. A borsodi törvényhatóság köz­gyűlés már tárgyalta is a javaslatot és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kívánság évezredes magánjogi helyzetet változtatna meg. Ezért az ügyet szűkebb bizottság elé utalják. KépkiáilitAs! Di a Korona szálló^ volt,.Grill“ helyi­ségében. Ne mulassza el megtekin­teni. Ritka látványosság Belépő dij nincs! Vásárlás esetén ked vező fizetési feltétel. December 2-án holnap ntolsó nap d. e. 9 d u lig. 3—8-ig. / n

Next

/
Oldalképek
Tartalom