Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)
1942-11-30 / 271. szám
4. oldal. (Trianon 23.) 1942 november 30. inniiiWiiiiawaiftWMiiiii ***->-*^*9*^^ A Kagyhállői Vöröskereszt Fiőkegylet műsoros estje November 22-én rendezte meg a Nagykállói Vöröskereszt Fiókegylet gazdag műsorú, fényes estjét a harcoló és megszálló csapatoknál küzdő magyar honvédé', részére küldendő karácsonyi szeretet-adományok céljára. Az emberbaráti szeretet és hazafiúi lelkesedés tüzes ereje mozgósította Nagy- kálló egész közönségét úgy, hogy a tágas tornacsarnok egészen kicsinek bizonyult a megjelentek befogadására. — A szent és nemes célt szolgáló és sokak által felül is fizetett belépődíjakért két órát betöltő, nagy művészi érzékkel és nem kevés fáradsággal összállított gazdag műsort kapott a minduntalan hálásan tapsoló közönség. Ezt a műsort az egylet több vezetőjének támogatásával, de saját testi és lelki erejének odaadásával özv. Ilosvay Gusztávné társelnöknő hozta finom művészi érzékkel össze, aki mint szerző is szerepelt a kedves és változatos darabok között. Az estet a Himnusszal kezdte meg a nagykállói ref. vegyeskar Gáspár Endre kiváló karnagy vezetésével. Közben egy dal-betéttel és legvégül a Szózat precíz | eléneklésével szerepelt még a vegyeskar a közönség nagy elismerése mellett. A megnyitó beszédet az egylet szeretett, forrólelkű elnöke: Dr. válaji Siposs Ferenc főszolgabíró mondotta. Visszaemlékezett az első világháborúra és annak szenvedéseire, amikor őt, mint lázas beteg, fiatal katonát simogató jósággal, puha, meleg kezekkel vették ápolás alá j a vöröskereszt nemeslelkű szolgálatosai. \ Könnyekig meghatóan ecsetelte a front karácsonyestjét, amikor a hidegben küzdő szenvedő honvédek lelke egy fenyőgally gyertyácskáinak sápadt fénye mellett hazaszállt a messze elhagyott otthonba. Most is eljön a karácsony úgy a belső, mint a külső frontra. A belső front egyetértő meleg szíveinek kell karácsonyi fény gyanánt kiszállani a külső fagyos frontra. Ebből a mai estből sok simogató, puha kéz és ölelő kar nyúlik el az orosz föld végtelen térségei felé, hogy boldog karácsonyt teremtsenek az ott küzdő hős magyar honvédeknek. A nagy tapssal fogadott lelkes megnyitó utáni alkalmi költeményeket szavalt nagy átérzéssel és finom kidolgozásai Hubert Zsuzsa. Azután gyönyörű misztikus tánckölteményt mutatott be a test drámai kifejező erejével ..Hősök kegyelete" címen Mártonffy Piroska. — A tánchoz Chopin fönségesen komor Pre- lüdjét dr. Borsy Istvánné játszotta művészi erővel. —• A műsor következő száma Toka rzsébet finam árnyalatú, meleg sínhatású éneklése volt, aki többek között elénekelte Maraó Gyula apátkanonoknak rádióból is ismert dalát is. Sok tapsot kapott. Kedves bájjal és kész színészi rutinnal szerepelt Komlósy József né egy páros jelenetben, ahol ügyes partnere Kerekes Pál volt. Igaz művészi tudást mutatott be a közönség óriási tapsával jutalmazva Straky Tibor a zongorán, aki Nyíregyházáról jött át Kállóba vendégszerepelni. Kedves jelenet volt Bíró József szakolyi népköltőnek a szereplése, aki saját verseiből szavalt nagy tetszéssel. Ujfehértói vendégszereplőként Marcsa Imre énekelt ezután finom, tisztán zengő tenorjával, akit nem akart a közönség az emelvényről leereszteni, annyira tetszett a nótázása. Bájos és kedves volt TenktDuci szereplése, aki lenyűgöző elevenséggel adta elő özv. Ilosvay Gusz- távnénak „Ami a táncjátékból megmaradt 1 c. magánjelenetét. Azután szóló magyar táncok következtek. Gyönyörű ritmikával és megejtő bájjal mutatták be a toberzókat Lénárt Baba és Kmetty Magda. Fénypontja volt az estnek özv. llos- vay Gusztávné zongorajátéka aki nagy technikai készséggel és művészi rutinnal játszott el néhány magyar nótát. A közönség tomboló tetszése több „ráadást" kért tőle. Szerepelt még a főgimnázium énekegyüttese aktuális katona-nótákkal. Végül Kévés Ferenc, Bernáih Lajos és Ber- náth János mint fronton küzdő katonák adták elő özv. Ilosvay Gusztávné által ez alkalomra írt ..Az otthon szíve" c. ügyes és megható jeleneteket. A gazdag műsor egyes számait dr. Horváth Miklós gimn. tanár konferálta be a tőle megszokott sz-llem ességgel és gazdag, lélekde. lő humorral. A szép est, mely kévés hijján 10U0 pengőt jövedelmezett, a szórakoztatás mellett szolgálat is volt. A jóságnak, a szeretetnek szelíd szolgálata, a harctéri győzelem elősegítésének akarattal fielt; kemény szolgálata. A belső front harcos katonái mindazok. akik részt vettek | benne. I A törvényszék bizonyitékkiegé- szitést rendelt el Kelemen Antal és társai bűnügyében Ez év nyarán több riportban beszámoltunk arról a szervezett társaság által elkövetett zsarolásról és csalásról, amelynek egyik áldozata veit Szilágyú László debreceni timármester is. Mint emlékezetes, Kelemen Antal ügynök nyíregyházi társaival együtt a már közellátást veszélyeztető cselekményekbe belesodort fiatal timármestert azzal fenyegették meg. hogy ha nem tesz eleget kérésüknek, úgy üzelmét nyilvánosságra hozzák. A megfélemlített Szilágyi Kelemen Antalnak és társainak 15 ezer pengőt fizetett ki hallgatásukért. A hatóság azonban csakhamar értesült Kelemen é9 társai bűnös üzelméröl s megindította az eljárást Kelemen és társai ellen. Ennek kivizsgálásakor azonban a zelőbbitől távolálló külön csalási ügyek Az Országos Egészségvédelmi Szövetség Nyíregyházi Fiókszövetsége (a volt Stefánia) november hó 23-án a városháza tanácstermében Szohor Pál polgár- I mester elnöklése mellett választmányi illetve rend1 ■ ’ ülést tartott. A gyermek- és anyavédelmet hivatalosan is reprezentáló helyi szövetség ülését lendületes köszöntő szavakkal Szohor Pál elnök nyitotta meg. majd dr. Valent Mihály helyettes városi tiszti főorvos, társelnök beszámolt a Fiókszövetség és a védőnők áldásos és eredményes munkájáról. Ez a munka még nagyobb keretben folyhatna ha a Fiókszövetség nagyobb anyagi támogatásban részesülhetne a központ, valamint a helyi tényezők részéről. Szohor Pál elnök megnyugtatta a választmányt, illetve a közgyűlést, hogy a város megértő és megfelelő támogatása nem fog elmaradni, mihelyt a Központ hasonló álláspontra is kipattantak, amelyek miatt Kelemen Antal és kilenc társa a napokban került a vádlottak padjára. Dr. Jóna Kálmán tanácselnök elnöklete mellett összeült büntetőtanács foglalkozott az üggyel. Kihallgatta először is az első vádlottat, Kelemen Antalt egy Nagyváradon elkövetett állítólagos csalás ügyében, majd ennek az ügynek egyéb szereplőit és tanúit is, azonban a I Szilágyi László kárára elkövetett zsaro- i lást már nem tárgyalta le a bíróság, mivel erre nézve különböző iratok beszerzése válik szükségessé, amelyek jelenleg egy árdrágítási bűnügy mellékleteként a bíróság más tanácsa előtt fekszenek. —• Ilyenforbán a nagy érdeklődés mellett megkezdett tárgyalást a bíróság bizonytalan időre elnapolta. helyezkedik. A nagyszámú jelenlevő választmányi és közgyűlési tagok nevében dr. Demjén József mondott hálás köszönetét Szohor Pál polgár- mesternek aki megmutatta, mennyire szívén viseli a nyíregyházi gyermek- és anyagondozás ügyét. Ezután került sor a tisztikar kiegészítésére. Elnök indítványára a tisztikar a következők egyhangú megválasztásával nyert kiegészítést: ügyvezető titkár: Deési Sándorné Sürányi Mária: titkár: Mátis EteLka; pénztáros: Nagy Gyula; ellenőr: Szo.ták Árpád: számvizsgáló póttag: Perge István. A közgyűlés letárgyalta még az 1942. és 1943. évi költ égvetést a fuvardíjak emelését, a védőnők karácsonyi segélyét és a védőnői karban beállott személyi változásokat. / _ ■ MALMOK FIGYELMÉBE! Elkészült az uj rendelet alapján vámcsere napló bárcakönyv kapható : Jóba papiriizletében Az Országos Egészségvédelmi Szőve*ság Nyíregyházi Fiók- szövet stfgénefe közgyűlése A Fiókszövetség ügye lelkes, munkáskezekbe van letéve, amire szükség is van, mert a jövő Magyarország felépítésében fontos az anya- csecsemő- és egészségvédelem. Meglopta gazdáját egy napszámos Énekes József nyíregyházi napszámos Lax Artúr nyíregyházi szállító és fuvarozónál volt alkalmazásban. Énekes egy ízben a szállítás alatt levő áruból egy zsák talpbőrt leemelt s értékesíteni akarta. Értékesítés közben a rendőrség, elfogta. Kihallgatása során kiderült, hogy egy másik alkalommal amikor Lax . pénzbeszedéssel bízta meg, 90 pengőt eltulajdonított a beszedett pénzből. Bűncselekményeiért a bíróság elé került. A megtartott főtárgyaláson beis- - merte a bűncselekmények elkövetését. . A pénzre azért volt szüksége, amint be- - vallotta, hogy egy jót mulasson. Dr. Márföldy József királyi ügyész s vádbeszéde után dr. Aradváinyi Endre : egyesbíró jogerősen hét hónapi börtön-.- büntetésre ítélte a vádlottat. Értesítés Füszerkereskedö tagjaink figyelmét 1 felhívjuk, hogy a rizs-utalványok a Vá- - rosí Közellátási Hivatalnál átvehetők. Egy liszt-szelvény ellenében 20 dkg..; rizs szolgáltatandó ki. — A rizs kiszol- -I gálható a 8, 9, 10, 11. 12 számú liszt- -J jegyekre. Az elszámolás a kiadott rizsről de- -: cember hó 31-ig eszközölhető. Nyíregyházi Füszerkískereskedök d EgyesületeAz abraktakarmányok árai A hizlalási tevékenység megindulásé- -i val kapcsolatban a különböző abrakta- -£ karmányok árai érdekelhetik a gazda.-a közönséget: nyári eladási árak mázsán-,, n ként. Dohánymagpogácsa 15, kendermag- -g pogácsa 16.50, lenmagpogácsa 22, mák- -J pogácsa 16.50, napraforgópogácsa 20, ,0! repcepogácsa 16.50, kukoricacsírapogácsa ae 20, tökraagpogácsa 21.50, vadrepcepogá- -a csa 15 pengő. Ezek az árak szokvány-.-y minőségre vonatkoznak. Ha az abraktakarmány protein, a ta- -a karmány ára ennek megfelelően váltó- -o zik. Az olajosraagdarák legmagasabb d< árai a következők: dohánymagdara 16, ,dl kendermagdara 16.50, lenmagdara 22, ,0 mustármagdara 15, repcemagdara 16, ,dl szójababdara 29, kukoricaasíradara 20, ,01 vadrepcedara 14,50, napraforgómagdara e-l 20, tökmagdara 21.50 pengő. A sör-, cukor- és keményítő gyári ab- -d. raktakarmányok árai: malátaosíra 14, ,M szárított sörgyári élesztő 92, szárított He répaszelet 14.50. szárított keményítőgyári iia kukoricamoslék 20, szárított hulladékke- -sj ményítő 15, szárított sörtörköly 16.50 P. .91 Állati eredetű abraktakarmányok: hús- -eű iszt 56, baatoni halliszt 30, vérliszt 40 P. .*1 A fenti árak gyárban vagónbarakva év értendők. A zár alá vett abraktakarmá- -i>n nyok kistételekben történő közvetlen el- -la osztása esetén az előállító üzem a Ma- ni gyár Mezőgazdák Szövetkezete három mo és fél százalékos jutalom mellett 5—20-0S- mázsáig történő eladásánál 1.5 százalék, .kü 1—5 mázsáig 2.5 százalék hasznot szá- -és mífchat fel. Kereskedők kistétel eladása nej; esetén a gyári eladási árakhoz hozzá- -jbs számíthatnak vasúti fuvardíjat, be- és eá kirakási költség címén mázsánként 10 01 fillért, vasúti szállításért mázsánkint 30 0£ fillért, házhozszállításért mázsánkint 40 0£ fillért és 0.5 százalék szóródást. 1 t —í ■■