Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 197-246. szám)
1942-09-17 / 210. szám
(Trianon 23.) 1942 szeptember 17. 5. aid«*. t mxrIAP IpHlREK Láttunk nagyembereket akik a szerencsének legnagyobb leírna- gasztalásában el nem bízták magukat, hanem úgy viselkedtek, mintha minden cselekedetükről számot tartoztak volna adni. Zrínyi Miklós gróf — maga is nagy úr igazi nagy ember — írja ezt a tömören kíiejezett igazságot. És ki ne gondolna olvasásakor a hősi halált halt Nagyemberre, a mi Kormány- zóhelyettes Urunkra, aki legnagyobb ielmagaszíalásában is egyszeiű, munkás, honvédő magyar volt. Az ö lelki és jellembeli magasságát tettei rajzolják meg és e magasságok aranyló fényben égő örök csúcsa hősi halála, A nagyember nagy jelleme mellett menynyire eltörpülnek a megszédültek, a tetteikről számot adni nyíltan sokszor alig-alig merő könnyű íajsúlyúak akiknél a hívatalbelí nagyságot nem fedezi érték, jóság, szeretet, igazságosság aranyfedezete. Hallgassuk meg Zrinyi intését és nagy történelmi időkben érezzük át hivatásunk komoly, súlyos feladatait. á P I R E H B Róm. kát. Kúpért j. Gör kát. Ariadne. Prot Titusz. A nap kél 5 óra 40 perckor nyugszik 18 óra 8 perckor. A hold kél 14 ''»ra 6 perckor, le nyugszik 23 óra 32 perckor MAGYAR NAPIREND: Egy kissé megnyúlt sokkaknak az arca, amikor hírül vették, hogy a minisztertanács is foglalkozott a feketepiac kérdé lével s bizony a megtorló intézkedések között ott lesz a halál- büntetés is. Ne legyen most senki se humánus, ne a büntetés nagysága döbbentse meg, hanem ha van benne humanitás, forduljon részvételé /el azok felé, akik csekély kis fizetésükből, bérükből sokszor a legszükségesebb dolgot sem tudják megszerezni, éppen azért, mert a fekete piac árait nem tudják megfizetni. És ha nagy bennük a humanitás, igyekezzenek meggyőzni embertelen eljárásukról azokat, akik a mai nehéz időket vagyoni meggazdagodásra akarják felhasználni. Ha ez a törekvésük sikerrel jár, akkor nem kerül sor a törvény szigorának alkalmazására. QTOQY$>gFJTB>á£A& Siómba! estit a klvatfetxi tyvgfss«: arat tartanak ügyeleti szolgálatot i Szopkó, Török és Haisinger Szeptember hónapban a fcözgyógy- sza d tátás, Tüdőbeteg-Szanatórium, Gyei nekmenhely, Stefánia vényeire a gvOg> szereket a Hai singer Károly {Bethlen utca) gyógyszertára szolgál tatja ki A gyógyszertárak reggel 8 órától «st« 7 óráig, az éjeti szolgálatot teljesítő Gajottó Károly kisvárdal gőzfűrésze és ládagyára szélűt minden méretű ládát Telefon: Kisvárba 62. _________________________ 9 Szeptern. 18 péntek Csokonai ásványvíz I Szénsavas, üdítő és gyógyhatású ásványvíz. Vitézi eskütétel gyógyizertái ak este 9 óráig va-'ok nyitva. A 200.500—1934. BM. számú rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészítésnél 25 százalék, kézi eladásnál 50 fillér pótdíj jár. Sóstó-strandiürdő: 7—20 óráig nyitva. Sóstói kádfürdő: 8—20 óráig nyitva Váro#i gőz- ea kádfürdő: eftrv«. Kinevezések. A m. .kir. igazságügy- miniszter Borbély András bájt. Kékesi János kállóscmjéni tűzharcosokat a II. o. altisztek csoportjába ideiglenes minőségű letartóztató intézeti őrökké kinevezte. — Az Evangélikus Leányegylet szép tember 18-án, pénteken délután 5 órai kezdettel tartja első bibliaóráját. Az Igét fúróczy Zoltán püspök hirdeti. — Mindenkit szeretett#^ hív . és vár az Elnökség. Holnap, szeptember 18-án teszi le a vitézi esküt dr. Fráter Szabolcs vármegyei árvaszéki elnök fia a budapesti Vitézi Szék előtt. Ifjú Fráter Szabolcs a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tisztviselője, aki mint a 4. honvéd huszárezred tartalékos zászlósa az elmúlt év őszén ezredével részt vett a Dnyeper- menti harcokban, magas kitüntetésben is részesült. A Kormányzó úr e kitüntetés alapján engedte meg azt, hogy Fráter Szabolcs vitézzé avattassák. A debiecení ötöstanács Nyíregyházán. Dr. Jeney Sándor törvényszéki elnök elnökletével a debreceni ötöstanács e héten Nyíregyházán és a kárpátaljai városokban tart tárgyalásokat. — Gépfegyverrel irtották ki az égő cirkusz vadállatait. A svájci lapok érdekes részleteket közölnek a világhírű ame rikai Barnum-cirkusz tűzkatasztrófájáról. A tűz tcmbolása közben a cirkusz vadállatait gépíegyvertűzzet irtották ki, hogy megmentsék őket a tűzhalá! irtózatos szenvedéseitől. > A közélelmezési nehézségek miatt zavargások törtek ki Aleppoban Istanbul. (TP.) Damaskusból érkező jelentés szerint Aleppo körzeitvezetősé- ge küldöttséget menesztett Damaskusba. Szíria államfőja fogadta a küldöttséget. Ez a feltűnő esemény általános felfogás szerint összefüggésben van azokkal a zavargásokkal, amelyek az utóbbi napokban törtek ki Aleppoban az élelmiszerszállítás terén felmerült nehézségek és a meglevő élelmiszertartalékok igazságtalan elosztása miatt. — Nagyvárad új evangélikus lelkésze. Nagyváradon a nyugalomba vonult Ma- lerny Imre helyébe vasárnap választották .meg az új evangélikus lelkészt. A presbitérium meghívását a választó-gyűlés is magáévá tette és Turmezei Sándor tokaji lelkészt, a tiszai evangélikus egyházmegye esperesét választották Nagyvárad lelkészévé. Egyen- diák- ás sport sapkák LEGNAGYOBB RAKTÁRA PAPPJÉNES Lnther-n. 6. szám. — Hatezer pengős sikkasztás. A munkácsi közellátási visszaélések ügyében erélyesen folyik a vizsgálat, A belügyminiszter felfüggesztette állásától dr. Engel- brecht István polgármestert, dr. Török Lászlót, a közellátási hivatal lisztosztályának volt vezetőjét, Haver Béla városi főkertészt. A városi pénztárban is sikkasztás történt. Vámos József fiatal tisztviselő közel hatezer pengőt sikkasztott el. Az eljárás ebben az ügyben is megindult. — Köszönet, Kelemen István úr 500 (Ötszáz) pengős adományát, melyet a szegénysorsú, árva katolikus elemi iskolásak cipőinek beszerzésére juttatott, hálás köszönettel nyugtázza a Szociális Misszió Társulat Vezetősége. — Az Állami gépjáróművezetőképző (soiför) tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, Vili. József-körút 6.) 1942( szeptember S'l-én este 5 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta d. e. 10—42 óra között az igazgatósági irodában. Igazgatóság. — Fajgyalázás a ,,Muskátlí“-boltban. Szegeden a ,,Muskátli1' kézimunkaüzletben Seelenfreund Lipót zsidó üzletvezető az- egyik keresztény leány ellen fajgya" lázási kísérletet követett el. A íajgyalá- zási ügyben a törvényszék zárt tárgyalást tartott és Seelenfreund Lipótot hat- hónapi börtönre ítélte. Jóba legjobban felszerel füzettel és írószerrel ! — Amiko* a stróman bajbajut. Egy szinleges iparűzö azzal védekezett az árdrágítás vádja ellen, hogy ö valójában nem felelős az üzletvitelért, mert csak szinlegesen folytatja az ipart. A strómant így az árdrágítás vádja alól fel is mentették, de a bünper aktáit áttették az ügyészségre, mert a szinleges iparűzést szigorúan büntetik. — Október 31-től május 1-ig nem lehet tanoncot szerződtetni. Az iparügyi miniszter 53.400—1940. számú rendelete | szerint tanoncszerződést kötni — néhány \ kivételtől eltekintve — csak május, június, július, augusztus, szeptember és ok- Acber hónapokban szabad. A tanoncszer- ződés az évnek bármelyik szakában meg szabad kötni, ha a tanoncot oly községben kívánják alkalmazni, amelyben alkalmazott tanoncok tanonciskolát nem látogatnak; ha a tanoncul szerződtetni kívánt személy már tanonc volt ’és tanviszonyának megszűnése óta két hónap nem telt dl; végül kivételes méltányosságból a tanonciskola igazgatójának javaslatára, ha az iparhatóság megengedi. — Takarékoskodás az iskolai füzetekkel Németországban, Berlinből jelentik; A napokban megjelent hivatalos közleFnctóbat zománcot, kefe- I CSIvaCI árut.piperecikkeket ^B9ZE3B9BBflH bizalommal vehet: IFI. BORUZS ÉS ERDŐS Lnüier utca 6. Telefon 26-75 — ítélet a Vadas-ügyben. Országszerte nagy felháborodást keltett Vadas István csabai zsidó ügynök sorozatos bűne. — Vadas árdrágítást, lláncolást, áruelvonást követett el. A szegedi Tábla 8 hónapi börtönre ítélte a lelkiismeretlen ügynököt. — íme a ponyvaregények iertözö hatása. Sikó András és Albert János kolozsvári szolgalegényék betörtek és loptak. A törvényszék előtt beismerték tettüket és azt vallották, hogy a néhány filléres ponyvaregények hatása alól nem tudták kivonni magukat és valósággal bűnre kényszerültek. Síkot 8, Albertet pedig 3 hónapi fogházra ítélték. . — Anyagi okok miatt ment a halálba. Csordás László kassai származású vasutas Munkácson a Szolyva felől jövő sze mélyvonat elé vetette magát. Az anyagi okok miatt halálba ment embert a Vonat kerekei darabokra vágták. — Nincs már ponyva-vásárlás Nyíregyházán. Mától kezdve megszűnt a ponyva-müvek árusítása és vásárlása Nyíregyházán. A ponyva árusításával foglalkozó megbízottaknál csak komoly értékű, olcsó könyvek kaphatók. — Hadiárvák számára az Országos Református Szeretetszövetség több árvaházat nyitott meg s kéri a jólelkű polgárokat s közösségeket, hogy elvileg vállaljanak egy-egy ilyen árvát saját árvának. Egy árva után évi 250 pengő fizetendő a Szeretetszövetség pénztárába. Az árvát a patrónus meg is nevezheti. Bővebbet a Szeretetszövetség irodájától lehet kérdezni (Budapest, XIV. Stefania-út 29. a., telefon: 296—008). Felhívjuk olvasóink figyelmét erre az igen szép. hazafias alkalomra. Többen is csoportosulhatnak egy árva vállalására. mény szerint ezentúl iskolai füzeteket csak akkor szabad az árusítóknak kiadni, ha az iskola pecsétjével ellátott meg telt füzetet egyidejűleg beszolgáltatják, vagy bemutatják az e célra kapott kü lön vásárlási utalványt. fl < i I 0 * I I I 0 I B’ „MOSZ“ szabvány füzetek író- és rajz szerek Sábánál m I I I I I I I 0 0 0 B Valódi bőr irattáskák, iskolai táskák, kézi kazetták, iskolai hátizsák nég mindig a legalesáhbaa ETEY bőráru készítőnél Bessenyei tér. Takarékpalota.